Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Endre Kiss: Kezdetek 5. (Az első próbatételek)
-Fenéztem az égre néztem az esthajnal csillagra a gondolataim mélyedve lépkedtem mellette.

-A holdat nézed?
-Nem, a legfényesebb csillagot.
-Mire gondolsz?

-Rá nézetem a zöld szeme ragyogott, a vörös haja kontrasztja még jobban kiemelte szeme színét.

-Amikor kettesbe ültem a lányával a parton a padon megtörtént valami......
-Tudok róla. Ági elmondta és köszönöm, hogy te is elmondtad, Nagymamád becsületességre nevelt büszke lehet rád.
-Az is! Mondtam megszeppenve
. -Tudod én is nehéz körülmények közt nőttem fel, de ezt már meséltem neked.
-Igen emlékszem! Sóhajtottam

-Eleinte féltem, hogy szövődik köztetek valami, de azt is tudom, hogy ez nem csak egy fellángolás....! -harapta el a szót, hangja elcsuklott.
-..........ti már többet tettek egymásért, segítettétek egymást.... Fejezte be. Kicsit le hajolt homlokomra adott egy puszit.

-Nem tudtam válaszolni szemem könnybe lábadt, észre sem vettem mikor fordultunk vissza a szállásaink felé. -De éreztem, hogy fontos beszélgetésen vagyok  túl. Úgyis mondhatnám, anya fia beszélgetett.

-Ahogy felkanyarodtunk az úton és haladtunk a tábor hely felé észre vettük a tábor tüzet, megindultam felé.

-Várj, köszönöm az őszinte szavaid, de én elfáradtam.
-Én is köszönöm szépen.
-Jó éjt Zsuzsa néni.
-Neked is de látom te még kíváncsi vagy, ....-mondta mosolyogva.

-Elindult fel a lépcsőn, ahogy eltűnt az emeleten fordultam is sarkon.

-Pár gyerek még ült körbe és rém történeteket meséltek.
-Volt pár szabad hely az egyikre letelepedtem, és csak hallgattam őket közbe a parázsra figyeltem, hol fel ízzik hol elhalványult, ahogy a szél fújdogált.
-Ha ennyire nézed, éjszaka bepisilsz! -szólt egy hang.
-Tudom csak eszembe jutott valami amikor még ovis voltam!
-Elmeséled? Kérdezte Zoli bá
-Nem tudom annyira nem emlékszek rá, csak kevésre.
-Szívesen meghallgatnám, kíváncsi lettem miért nézted ennyire.

-Néztem a parazsat, majd a földet ismét a parazsat.

-Arra emlékszem, hogy amikor szüleim elmentek otthonról, a másik nagymamámmal voltunk otthon.
-Én a szobánkba játszottam a műanyag katonáimmal, az indiánok tüzes nyilakat lőttek a cowboyokra!
-Honnan volt tüzes nyilaik? -Kérdezett közbe.
-Amikor nagymama nem figyelt, elvettem egy doboz gyufát. Meggyújtottam az indiánok nyilait de a függöny is meggyulladt, megijedtem, és bebújtam az emeletes ágy alá.
-Úristen! Szisszent fel. -folytasd nyugodtan.
-De megérezhette, a füst szagot, mert bejött és keresett, én meg sem mertem szólalni, ki is ment, de hamar visszajött és vizet locsolt közbe a nevemet kiabálta még ekkor sem adtam jelt hol vagyok. Azt éreztem húzz kifelé, és akkor láttam meg ég az ágy matraca is már.
-Nagy szerencséd volt, ugye tudod?
-Igen.
-Arra is emlékszem ott álltam és csak néztem, nem féltem.
-Gondolom kikaptál!
-Nem tudom, nem emlékszem.
-Köszönöm, hogy megosztottad velem.

-Ekkor körbe néztem de szinte senki sem figyelt rám, nem is hallották amit elmeséltem úgy érzetem, mintha megkönnyebbültem volna egy kicsit.
-Elfáradtam Zoli bá, lefekszem, -Jó éjszakát önnek, sziasztok, jó éjt mindenkinek. -Köszöntem el a többiektől is.

-Ahogy felálltam és elindultam vissza néztem, Zoli bá tekintete az izzó hamuba veszett. -Sejtettem mire gondol, magamba nyugtáztam is igen szerencsés vagyok. Ezekkel a gondolatokkal léptem be a szobába a többieket szemügyre vettem, mindenki aludt már csak egy valaki nem. Nem akartam de kicsúszott a számon.
-Szia!
-Szia! köszönt vissza.

-Ezen kicsit meglepődtem, de nem nagyon érdekelt.
-Kérdezhetek valamit?
-Persze! -válaszoltam

-Pedig tudtam mit akart kérdezni, de nem voltam benne biztos. Sajnos ezt is hamar meg kellett tanulnom csak arra feleljek ami elkerülhetetlen módon kérdeznek.
-Hát....ezt az egészet.
-Ja, úgy hogy kezdem megszeretni a tábort. -feleltem kitérően.

-Nem kérdezett többet, megnyugodtam, és elég hamar elaludtam.

-Korábban keltem ki az ágyból, mint a többiek elmentem zuhanyozni, gyorsan túlestem törölközött magamra csavartam, így léptem ki. -Oda mentem az ágyamhoz felöltöztem beágyaztam, elpakoltam. Gondoltam van még időm a reggelizéshez sétálok egyet, kiléptem a folyósora, ahogy lépkedek a lépcsőn lefelé, valaki megérint.

-Szia, de jó hogy összefutottunk, reggeli után a kicsikkel megyünk le pancsolni, vannak akik nem tudnak úszni, lenne kedved segíteni, hogy megtanuljanak. -Hallottam, hogy elég jól úszol.
-Persze szívesen segítek! Válaszoltam csodálkozva.
-De jó, akkor reggeli után várunk!

-Megveregette vállam, és el sietett. -Szóhoz nem jutottam, büszkeség fogott el.

-Én aki eddig semmire sem voltam jó, azt éreztem mégiscsak.

-Hallottam mire vállalkozzál, büszke vagyok rád!
-Köszönöm.-mondtam kivörösödött arccal, megszeppenve.
-Most még nem olyan jó érzés, sok türelmet fog igényelni, de majd amikor......de ezt úgyis érezni fogod! -mondta Zsuzsa néni, persze csak bólogattam nem sokat értettem mit is akar ezzel mondani.

-Endre, gyere korábban reggelizhetsz, mert te jössz velünk, a te csoportod később megy!

-Zökkentett ki, Zoli bá hangja.-Gyorsan felszaladtam összeszedtem amire úgy gondoltam szükségem lesz, és már rohantam is vissza!
-Nehogy összetörd magad, ne rohanj annyira megvárnak!
-Hallottam rohanás közbe de oda sem figyeltem. Dolgom volt így válaszra sem méltattam.

-Miközben ettem, fura érzésem támadt elfelejtettem, elfelejtettem, de mit olyan hiányérzetem volt. néztem a batyumra törölköző megvan, váltó gatya megvan, és ekkor beugrott, a fürdő gatyám fent maradt.
-Szemem a terembe járt ide oda tanárt, kísérőt keresve. -Bajban vagyok, fent hagytam a fürdő nadrágom. Mondtam kétségbe esetten.
-Annyi baj legyen. Mondta mosolyogva.
-Nem tűnik fel neked valami? Kérdezte kicsit tréfásan.
-Nem. Válaszolta sebesen.
-Vissza mehetnék érte?
-Ha tudsz várni amíg befejezzük az étkezést.....
-De.....
-Akkor lesz még alkalmad eltenned.....
-Miattam lesz késés.....
-Ugyanis csak te jöttél csomaggal. Nevetett fel.
-Körbe néztem és tényleg csak nálam volt csomag, szégyenkezve mentem vissza a helyemre, de megnyugodva.

-Mikor befejeztük a reggelit felmentünk, mindenki összecsomagolt, megbeszéltük hol gyülekezünk.
-Furcsán éreztem magam a sok kisebb gyerek és a felnőttek közt. -lehet ez a zavartság látszott is.

-Ne izgulj, és főleg ne ess pánikba mert nem fogsz tudni a feladatra figyelni, most van időd amíg leérünk szedd össze magad! -nem találkoztam még vele, aki ezt mondta.

-Károly vagyok, régen vízilabdázó voltam! -mutatkozott be és a kezét nyújtotta.
-Endre vagyok! -kezet ráztunk, erős marka volt, a mai napig érzem pedig nem szorította meg hogy fájdalmat okozzon.

-Hallottam szeretsz sportolni, egész jól úszol, és szeretsz futni is.
-Igen! -válaszoltam félszegen, szem lesütve.
-Tudod amikor elkezdtem, félénk voltam, a sport önbizalmat adott, sok barátom lett ezáltal, az önfegyelmet is megtanultam.

-Nem tudtam mit mondhattam volna, semmi sem jutott eszembe! -de ittam minden szavát.
-Nem csak testben erősödtem meg lélekben is, nem volt könnyű de sikerült ez nagy részben annak volt köszönhető, hogy hittem magamba akkor is mikor senki más nem!

-Amennyiben kitartasz és nem adod fel, meg fogod tapasztalni amit most még nem értesz de hidd el csodás érzések lesznek. -De most magadra hagylak, amennyiben bármikor kérdésed lenne az elkövetkező egy hétben keress meg nyugodtan. Köszönöm, hogy meghallgattál.
-Én is köszönöm szépen! -mondtam szemlesütve, néztem ahogy meggyorsítja lépteit, távolodik tőlem és felzárkózik a többi felnőtt mellé. -Pár pillanat múlva Zoli bá hátra pillant és elmosolyodik.

-Mélyen érintett ami elhangzott gondolataimba mélyedve haladtam a hátra lévő úton, egyre nyugodtabb lettem izgalmam elmúlt szépen lassan. -Leértünk a strandra még mindig gondolataimba mélyedve vetkőztem, és próbáltam elkészülni.

-Arra lettem figyelmes ahogy Károly bá megy be a vízbe, beleteszi a lábát lehajol, befröcsköli a mellkasát, nyakát haját, ezután ugrik egy fejest, és minden felnőtt ezt tette.
-Én is elkészültem, elindultam a víz felé, már ugrottam volna is bele mikor úgy éreztem valaki figyel. Visszafogtam a késztetésem egy nagy csobbanásra, lehajoltam befröcsköltem magam, ahogy láttam, és ekkor ugrottam egy lapos hosszú fejest és a víz alatt úsztam amíg volt levegőm.

-Felbukkantam, Ekkor Károly bá hangját hallottam.
-De jó megfigyelő valaki.- mondta mosolyogva.
-És milyen gyorsan tanul. vágta rá Zoli bá.


-Gyere te mellettem leszel.- mondta Károly bá.
-Én elmondom mit hogyan, te fogod megtanítani, én csak itt leszek, hogy segítsek.
-Megmutatta, hogy kell tartanom a karjaimat, hogy biztonságban legyen, de a kezét lábát tudja mozgatni, amikor ráhasal alkaromra.
-Karom kinyújtva könyök kicsit behajlítva, a víz fölött tartani a testet és közben figyelni arra hogy a fejét kiemelje, miközben kezével lábával csapkodja a vizet. -Nem volt érzékem az időre ekkor csak arra összpontosítottam, ami előttem van szinte lesem vettem egy pillanatra sem a szemem, szinte a körülöttem lévő nyüzsgést sem hallottam.
-Sípszó hallatszott, bal karomat leengedtem jobb karommal emeltem a testet.

-Lent van a lábad? -kérdeztem tőle, vissza igazolást várva.
-Igen!

-Ekkor éreztem karjaimba fájdalmat, zsibbadást. De jó érzéssel töltött el, nem tudtam az okát. A kicsik ekkor már törölköztek szárítkoztak.
-Károly bá rám nézz, lehet látszott rajtam a kimerültség.
-Gyere ússzunk egyet! Jót fog tenni bízz bennem.
-Már rugaszkodott is el én persze követtem. amennyire tudtam próbáltam a tempót tartani, de nem sokáig bírtam, elkezdtem kifulladni ezért lassítottam de követtem. Már jóval mögötte voltam de láttam ő már a bójánál van és fordul vissza. Arra gondoltam milyen ciki ez, ahogy elhaladt nem nézett rám nem is szolt egy szót sem, furcsállottam az egészet, ekkor értem a bójához, és fordultam vissza, de őt már szinte alig láttam.
-Már félúton voltam és éreztem erőm nagyon fogy, ezért átváltottam mellúszásra igaz lassabban haladtam, de így nem volt olyan megerőltető. -Kiértem a sekély vízbe már le kellett tennem a lábam minden erőm elfogyott.
-Nem hittem volna, hogy megcsinálod. -Zoli bá hangja hallatszott mögöttem. -Meglepetten fordultam hátra.
-Azt hitted nem figyel rád senki?
-Igen! Mondtam csodálkozva.
-Szemében azt hiszem örömöt láttam, ebben nem vagyok biztos, kimentünk a partra.
-Károly bá mosolyogva fogadott. -Gratulálok, látom a kitartásod meg van, de ez kevés lett volna.
-A kitartásod kevés lett volna, ha nem gondolkodsz. Ugyanis láttam mikor elfáradtál és váltottál úszás módot, hogy pihenhess.

-Ott álltam és nem tértem magamhoz, a fáradtságot szinte nem is éreztem most. Lehet a büszkeségem is közre játszott ebben. -Jó érzéssel töltött el kicsit büszke is voltam magamra azt hiszem.

6792
attila53 - 2020. február 07. 10:43:37

Köszönöm, igyekszem ezen is javítani.....Smile

5396
Kitti - 2020. február 07. 10:10:11

Határozottan javult a technika, de még mindig van ahol egybefolyik a téma, főleg a párbeszédeknél, ahol nem lehet mindig tudni ki beszél. A párbeszédek után is kell gondolatjel, ha a narrátor mesél tovább. Várom a következőt.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.