Endre Kiss: Kezdetek 5. (Az első próbatételek)
Fenéztem az égre néztem az esthajnal csillagra a gondolataim mélyedve lépkedtem mellette.

-A holdat nézed?

-Nem, a legfényesebb csillagot.

-Mire gondolsz?

-Rá nézetem a zöld szeme ragyogott, a vörös haja kontrasztja még jobban kiemelte szeme színét.

-Amikor kettesbe ültem a lányával a parton a padon megtörtént valami......

-Tudok róla. Ági elmondta és köszönöm, hogy te is elmondtad, Nagymamád becsületességre nevelt büszke lehet rád.

-Az is! Mondtam megszeppenve
.
-Tudod én is nehéz körülmények közt nőttem fel,de ezt már meséltem neked.

-Igen emlékszem! Sóhajtottam

-Eleinte féltem, hogy szövődik köztetek valami,de azt is tudom hogy ez nem csak egy fellángolás....! Harapta el a szót, hangja elcsuklott.
-..........ti már többet tettek egymásért, segítettétek egymást.... Fejezte be. Kicsit le hajolt homlokomra adott egy puszit.

Nem tudtam válaszolni szemem könnybe lábadt, észre sem vettem mikor fordultunk vissza a szállásaink felé. De éreztem,hogy fontos beszélgetésen vagyok  túl. Úgyis mondhatnám, anya fia beszélgetett.
Ahogy felkanyarodtunk az úton és haladtunk a tábor hely felé észre vettük a tábor tüzet, megindultam felé.

-Várj, köszönöm az őszinte szavaid,de én elfáradtam.

-Én is köszönöm szépen.

-Jó éjt Zsuzsa néni.

-Neked is de látom te még kíváncsi vagy ....Mondta mosolyogva.

Elindult fel a lépcsőn ahogy eltűnt az emeleten fordultam is sarkon.

Pár gyerek még ült körbe és rém történeteket meséltek. Volt pár szabad hely az egyikre letelepedtem, és csak hallgattam őket közbe a parázsra figyeltem, hol felízzik hol elhalványult, ahogy a szél fújdogált.
-Ha ennyire nézed,éjszaka bepisilsz!
Szólt egy hang.

-Tudom csak eszembe jutott valami amikor még ovis voltam!

-Elmeséled? Kérdezte Zoli bá

-Nem tudom annyira nem emlékszek rá,csak kevésre.

-Szívesen meghallgatnám, kíváncsi lettem miért nézted ennyire.

 Néztem a parazsat, majd a földet ismét a parazsat.

-Arra emlékszem,hogy amikor szüleim elmentek otthonról, a másik nagymamámmal voltunk otthon. Én a szobánkba játszottam a műanyag katonáimmal, az indiánok tüzes nyilakat lőttek a cowboyokra!

-Honnan volt tüzes nyilaik? Kérdezett közbe.

-Amikor nagymama nem figyelt,elvettem egy doboz gyufát. Meggyújtottam az indiánok nyilait de a függöny is meggyulladt, megijedtem, és bebújtam az emeletes ágy alá.

-Úristen! Szisszent fel. Folytasd nyugodtan

-De megérezhette, a füst szagot, mert bejött és keresett, én meg sem mertem szólalni, ki is ment ,de hamar visszajött és vizet locsolt közbe a nevemet kiabálta még ekkor sem adtam jelt hol vagyok. Azt éreztem húzz kifelé, és akkor láttam meg ég az ágy matraca is már.

-Nagy szerencséd volt,ugye tudod?

-Igen.

-Arra is emlékszem ott álltam és csak néztem,nem féltem.

-Gondolom kikaptál!

-Nem tudom,nem emlékszem.

-Köszönöm,hogy megosztottad velem.

Ekkor körbe néztem de szinte senki sem figyelt rám, nem is hallották amit elmeséltem úgy érzetem ,mintha megkönnyebbültem volna egy kicsit.

-Elfáradtam Zoli bá, lefekszem, Jó éjszakát önnek, sziasztok, jó éjt mindenkinek. Köszöntem el a többiektől is.

Ahogy felálltam és elindultam vissza néztem, Zoli bá tekintete az izzó hamuba veszett. Sejtettem mire gondol,magamba nyugtáztam is igen szerencsés vagyok.Ezekkel  a gondolatokkal léptem be a szobába a többieket szemügyre vettem, mindenki aludt már csak egy valaki nem. Nem akartam de kicsúszott a számon.
-Szia!

-Szia! köszönt vissza.

Ezen kicsit meglepődtem, de nem nagyon érdekelt.

-Kérdezhetek valamit?

-Persze! Válaszoltam

-Mit?

 Pedig tudtam mit akart kérdezni, de nem voltam benne biztos. Sajnos ezt is hamar meg kellett tanulnom csak arra feleljek ami elkerülhetetlen módon kérdeznek.

-Hát....ezt az egészet.

-Ja, úgy hogy kezdem megszeretni a tábort. Feleltem  kitérően.

Nem kérdezett többet, megnyugodtam, és elég hamar elaludtam.

Korábban keltem ki az ágyból, mint a többiek elmentem zuhanyozni, gyorsan túlestem törölközött magamra csavartam, így léptem ki. Oda mentem az ágyamhoz felöltöztem beágyaztam, elpakoltam. Gondoltam van még időm a reggelizéshez sétálok egyet, kiléptem a folyósora, ahogy lépkedek a lépcsőn lefelé, valaki megérint.

-Szia, de jó hogy összefutottunk, reggeli után a kicsikkel megyünk le pancsolni, vannak akik nem tudnak úszni, lenne kedved segíteni,hogy megtanuljanak. Hallottam,hogy elég jól úszol.

-Persze szívesen segítek! Válaszoltam csodálkozva.

-De jó, akkor reggeli után várunk!

 Megveregette vállam,és elsietett.Szóhoz nem jutottam, büszkeség fogott el.

 Én aki eddig semmire sem voltam jó, azt éreztem mégiscsak.

-Hallottam mire vállalkozzál, büszke vagyok rád!

-Köszönöm.

Mondtam kivörösödött arccal, megszeppenve.

-Most még nem olyan jó érzés ,sok türelmet fog igényelni, de majd amikor......de ezt úgyis érezni fogod!

Mondta Zsuzsa néni, persze csak bólogattam nem sokat értettem mit is akar ezzel mondani.

-Endre, gyere korábban reggelizhetsz, mert te jössz velünk, a te csoportod később megy!

 Zökkentett ki,Zoli bá hangja.

Gyorsan felszaladtam összeszedtem amire úgy gondoltam szükségem lesz, és már rohantam is vissza!

-Nehogy összetörd magad, ne rohanj annyira megvárnak!

Hallottam rohanás közbe de oda sem figyeltem. Dolgom volt így válaszra sem méltattam.

Miközben ettem, fura érzésem támadt elfelejtettem, elfelejtettem, de mit olyan hiányérzetem volt. néztem a batyumra törölköző megvan, váltó gatya megvan, és ekkor beugrott, a fürdő gatyám fent maradt.

Szemem a terembe járt ide oda tanárt, kísérőt keresve.

-Bajban vagyok, fent hagytam a fürdő nadrágom. Mondtam kétségbe esetten.

-Annyi baj legyen. Mondta mosolyogva.

-Nem tűnik fel neked valami? Kérdezte kicsit tréfásan.

-Nem. Válaszolta sebesen.

-Vissza mehetnék érte?

-Ha tudsz várni amíg befejezzük az étkezést.....

-De.....

-Akkor lesz még alkalmad eltenned.....

-Miattam lesz késés.....

-Ugyanis csak te jöttél csomaggal. Nevetett fel

Körbe néztem és tényleg csak nálam volt csomag, szégyenkezve mentem vissza a helyemre,de megnyugodva.

Mikor befejeztük a reggelit felmentünk,mindenki összecsomagolt,megbeszéltük hol gyülekezünk.
Ahogy elindultunk,furán éreztem magam a sok kisebb gyerek és a felnőttek közt. Lehet ez a zavartság látszott is.

-Ne izgulj, és főleg ne ess pánikba mert nem fogsz tudni a feladatra figyelni, most van időd amíg leérünk szedd össze magad.

Nem találkoztam még vele,aki ezt mondta
.
-Károly vagyok, régen vízilabdázó voltam.

Mutatkozott be és a kezét nyújtotta.

-Endre vagyok.

Kezet ráztunk,erős marka volt, a mai napig érzem pedig nem szorította meg hogy fájdalmat okozzon.

-Hallottam szeretsz sportolni, egész jól úszol, és szeretsz futni is.

-Igen.

Válaszoltam félszegen, szem lesütve.

-Tudod amikor elkezdtem, félénk voltam,a sport önbizalmat adott, sok barátom lett ezáltal, az önfegyelmet is megtanultam.

Nem tudtam mit mondhattam volna,semmi sem jutott eszembe. De ittam minden szavát.
-Nem csak testben erősödtem meg lélekben is, nem volt könnyű de sikerült ez nagy részben annak volt köszönhető, hogy hittem magamba akkor is mikor senki más nem!

-Amennyiben kitartasz és nem adod fel, megfogod tapasztalni amit most még nem értesz de hidd el csodás érzések lesznek.

-De most magadra hagylak,amennyiben bármikor kérdésed lenne az elkövetkező egy hétben keress meg nyugodtan. Köszönöm, hogy meghallgattál.

-Én is köszönöm szépen!

Mondtam szemlesütve, néztem ahogy meggyorsítja lépteit, távolodik tőlem és felzárkózik a többi felnőtt mellé. Pár pillanat múlva Zoli bá hátra pillant és elmosolyodik.

Mélyen érintett ami elhangzott gondolataimba mélyedve haladtam a hátra lévő úton és egyre nyugodtabb lettem izgalmam elmúlt szépen lassan.

Leértünk a strandra még mindig gondolataimba mélyedve vetkőztem, és próbáltam elkészülni.

Arra lettem figyelmes ahogy Károly bá megy be a vízbe, beleteszi a lábát lehajol, befröcsköli a mellkasát, nyakát haját, ezután ugrik egy fejest, és minden felnőtt ezt tette.

Közbe én is elkészültem, elindultam a víz felé, már ugrottam volna is bele mikor úgy éreztem valaki figyel. Visszafogtam a késztetésem egy nagy csobbanásra,lehajoltam befröcsköltem magam, ahogy láttam, és ekkor ugrottam egy lapos hosszú fejest és a víz alatt úsztam amíg volt levegőm.

Felbukkantam, Ekkor Károly bá hangját hallottam.

-De jó megfigyelő valaki.
Mondta mosolyogva.

-És milyen gyorsan tanul.

Vágta rá Zoli bá.

Ekkor egy sípszó hallatszott.

-Gyere te mellettem leszel.
Mondta Károly bá.

-Én elmondom mit hogyan, te fogod megtanítani, én csak itt leszek hogy segítsek.
Megmutatta, hogy kell tartanom a karjaimat, hogy biztonságban legyen, de a kezét lábát tudja mozgatni, amikor ráhasal alkaromra.

Karom kinyújtva könyök kicsit behajlítva, a víz fölött tartani a testet és közben figyelni arra hogy a fejét kiemelje, miközben kezével lábával csapkodja a vizet.
Nem volt érzékem az időre ekkor csak arra összpontosítottam, ami előttem van szinte lesem vettem egy pillanatra sem a szemem, szinte a körülöttem lévő nyüzsgést sem hallottam.

Sípszó hallatszott, bal karomat leengedtem jobb karommal emeltem a testet.

-Lent van a lábad?
Kérdeztem tőle. Vissza igazolást várva.

-Igen!

Ekkor éreztem karjaimba fájdalmat, zsibbadást. De jó érzéssel töltött el, nem tudtam az okát. A kicsik ekkor már törölköztek szárítkoztak.

Károly bá rám nézz, lehet látszott rajtam a kimerültség.

-Gyere ússzunk egyet! Jót fog tenni bízz bennem.

Már rugaszkodott is el én persze követtem. amennyire tudtam próbáltam a tempót tartani, de nem sokáig bírtam, elkezdtem kifulladni ezért lassítottam de követtem. Már jóval mögötte voltam de láttam ő már a bójánál van és fordul vissza. Arra gondoltam milyen ciki ez, ahogy elhaladt nem nézett rám nem is szolt egy szót sem, furcsállottam az egészet, ekkor értem a bójához, és fordultam vissza, de őt már szinte alig láttam.

Már félúton voltam és éreztem erőm nagyon nagyon fogy, ezért átváltottam mellúszásra igaz lassabban haladtam, de így nem volt olyan megerőltető.

Kiértem a sekély vízbe már le kellett tennem a lábam minden erőm elfogyott.

-Nem hittem volna,hogy megcsinálod.

Zoli bá hangja hallatszott mögöttem. Meglepetten fordultam hátra.

-Azt hitted nem figyel rád senki?

-Igen! Mondtam csodálkozva.

Szemében azt hiszem örömöt láttam, ebben nem vagyok biztos.
Kimentünk a partra.

Károly bá mosolyogva fogadott.

-Gratulálok, látom a kitartásod meg van, de ez kevés lett volna.

-A kitartásod kevés lett volna,ha nem gondolkodsz. Ugyanis láttam mikor elfáradtál és váltottál úszás módot, hogy pihenhess.

Ott álltam és nem tértem magamhoz, a fáradtságot szinte nem is éreztem most. Lehet a büszkeségem is közre játszott ebben.
6792
attila53 - 2020. február 07. 10:43:37

Köszönöm, igyekszem ezen is javítani.....Smile

5396
Kitti - 2020. február 07. 10:10:11

Határozottan javult a technika, de még mindig van ahol egybefolyik a téma, főleg a párbeszédeknél, ahol nem lehet mindig tudni ki beszél. A párbeszédek után is kell gondolatjel, ha a narrátor mesél tovább. Várom a következőt.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.