Apáti Kovács Béla: A kíváncsi kardvirág és az öreg néne
Ugye még nem hallottatok a kíváncsi kardvirág? Most elmesélem a történetét, hogy ti is okuljatok belőle.
Réges-régen egy falucska legszélső házában élt az öregnéne egymaga. Egyedüli szórakozása az volt, hogy szebbnél szebb virágokat nevelgetett.
A ház előtti kertje telis tele volt virágokkal. Az öregasszony reggeltől estig a kertben szorgoskodott. Minden virágját jól ismerte. Némelyiknek még nevet is adott. Így kapott nevet az egyik piros tulipán is, akit öreg néne Tulpikának becézett, vagy a futórózsát Szaladj Rózsikának nevezett, és amikor elhaladt mellette, mindig odaszólt neki viccesen: Szaladj, Rózsika fussunk versenyt! Tudom, úgyis te nyernéd meg. Sajnos a lábaim már öregek, nem bírnák a versenyfutást.
Nem tudom a futórózsa értette-e, amit az öregnéne mondott. De ez nem is volt fontos, mert amire válaszolni tudott volna, öreg néne már másik virágot simogatott.
A kertben volt egy kardvirág. Kissé félrehúzódva álldogált. Állandóan azt figyelte, hogy a többi virág, miről beszélget. Kíváncsi volt, de soha nem kapcsolódott be a társalgásba. Ha véletlenül valamelyik virág kérdett tőle valamit, akkor úgy tett, mintha nem hallotta volna meg.
Ezért egy idő után a kert virágai meg sem szólították. Hagyták, hogy félrehúzódva álljon egymagában. Minden virág különcnek, nagyképűnek tartotta, akivel nem érdemes beszélgetni.
Öreg néne nem tett különbséget a virágai között. Mindegyiket egyformán szerette. Amikor a locsolókannával a kardvirághoz ért, neki is bőven adott az éltető vízből.
– Igyál, te kis árva! – mondta mosolyogva a kardvirágnak. – Nem is értem, miért vagy te ilyen távol a társaidtól. Jövőre, ha megélem, a kert közepébe ültetlek. Meglásd, ott úri helyed lesz!
Öreg néne már éppen menni akart tovább, amikor a kardvirág megszólalt:
– Néne, nem akarok a kert közepében ücsörögni. Szeretnék világot látni. Kíváncsi vagyok, milyen az élet máshol. Felülni a vonatra és messzi tájakra utazni. Unom magamat itt a kertben a sok locsi-fecsi virág között. Az itteniek olyan igénytelenek, megelégszenek a kerítésen túli világgal. Bárcsak egyszer én is elmehetnék világgá!
Az öreg nénét meglepte a kardvirág beszéde. Hirtelen nem is tudott, mit feleljen rá. Egy ideig tanácstalanul téblábolt mellette, elgondolkodva nézegette az öntözőkannáját, s végül halkan a kardvirág fülébe súgta:
– Hidd el, drágám, addig jó neked, amíg itt vagy velem a kertben a többi virágaim között!
A válasz nem elégítette ki a kardvirágot. Tovább álmodozott a távoli világokról.
Egyik éjjel virág tolvaj járt az öregnéne kertjében. Ki tudja, miért csak a kardvirágot szakította le. Talán valaki megzavarta, vagy feltűnt az utcán, és így kénytelen volt egy szál virággal elfutni, hogy észre ne vegyék.
A kardvirág éppen szunyókált. Arra ébredt fel, hogy a tolvaj szélsebesen rohan vele. Kinyitva szemeit látta, hogy házak, kertek suhantak el mellette.
– Hiszen én megyek világot látni – ujjongott a kardvirág. – Végre kiszabadultam az öreg néne kertjéből. Amint reggel lesz, kitárul előttem a világ. Hatalmas hegyeket, széles, hömpölygő folyókat fogok meglátni, de talán még az óceánig is eljutok. Nincs is jobb, mint felfedezni a világot. Istenem, olyan kíváncsi vagyok.
A virág tolvaj sokáig futott vele. Talán már a faluból is kiértek, amikor a tolvaj lelassította a lépteit. Vajon most, hol lehet? Kár, hogy ilyen sötét van. Alig lát valamit. Bizonyára napfénynél csodás tájat látna magas hegyekkel, s ők egy csodálatos rét közepén állnak.
Szerette volna már az idő kerekét előre tekerni, hogy lássa a tájat. De reggelig még sok idő volt.
A virág tolvaj kapkodta a levegőt, mellkasa zihált a futástól. Egy idő után a kardvirágnak úgy tűnt, mintha más is lenne velük. Erről hamarosan meg is bizonyosodhatott. Egy női hang vágta ketté a csöndet:
– Milyen virágot hoztál?
– Sajnos csak ezt tudtam. Valaki jött az utcán. Nem akartam, hogy meglássanak.
– Hiszen ez egy kardvirág! Tudhatod, hogy utálom. Rózsát szerettem volna kapni.
– Ez volt a legközelebb. Nem volt időm elmenni a rózsákig. Gyorsan kellett cselekednem.
– Ez nem kell – mondta fitymálóan a nő. – Utálom a kardvirágot. Szép rózsát hozzál nekem, ha szeretsz.
– Akkor most, mit csináljak ezzel?
– Dobd el! Mit érdekel engemet.
A virág tolvaj egy nagyot sóhajtott, és elhajította a kardvirágot. Akkor az még nem gondolta, hol fog kikötni. Abban reménykedett, hátha utazása tovább folytatódhat valami szerencse folytán.
Sokára jött el a világos reggel. Közben mindenféle járt az eszében. Valójában csak jóra tudott gondolni, hogy megszabadult az öreg néne kertjéből, és előtte a nagyvilág. Ki tudja, mi vár még rá?
Boldogan ábrándozott reggelig. Hűs szellő simogatta leveleit és szirmait.
Egyszer csak keleten az égalja világosodni kezdett. Először csak egy kis halvány fénycsík jelent meg, majd áttörve a vékony felhőréteget táncolva áradtak szét a melengető napsugarak.
Addig még semmit sem érzett, sőt inkább repdesett a boldogságtól.
Amint kivilágosodott, körülnézett. Nem akart hinni a szemének. Egy nagy szemétkupac tetején volt sok – sok más haszontalan dologgal együtt.
Nem értette, hogy eddig nem érezte az orrfacsaró bűzt, amely terjengett a levegőben. Ahogy egyre melegebb lett, a bűz is úgy vált elviselhetetlenebbé.
Nem akarta elhinni, hogy idekerült. Bizonyára ez csak egy rossz álom. Mindjárt felébred, és ez a sok kegyetlen dolog tovaszáll. Várja őt a nagyvilág, s kíváncsisága, mint száraz szivacs szívja magába a rengeteg újdonságot.
Hiába fészkelődött, hiába reménykedett, hogy aki idehozta visszajön és megszabadítja ebből, pokolból.
Teltek – múltak a percek, senki nem jött a segítségére. Váratlanul iszonyatos fáradság fogta el. Levelei és szirmai kezdtek összepöndörödni, és elszáradni. A napsugarak, mintha szántszándékkal szórták volna feléje a forróságot.
Nem volt menekvés. Sehol egy parányi árnyék, amely némi védelmet adott volna a kíváncsi kardvirágnak.
Nem volt nehéz rájönni, innen nincs menekvés. Csupán ennyit láthatott meg a világból. Most már soha nem kerül vissza az öreg néne virágoskertjébe. Ez a vég. Idevezetett a kíváncsisága.
Egy nagyot sóhajtott és lecsukta a szemeit. Többé már semmire sem volt kíváncsi.

6643
szikra60 - 2020. február 11. 09:04:28

Kedves Béla! Gratulálok ehhez a szép meséhez! Üdvözlettel ÉvaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.