Koncz Rózsa: A hang. 3.
Ferenc atya vacsoránál, elbeszélgetett a gyerekekkel.
- Kérésem van hozzátok, gyerekek. Holnap délután mise énekeket tanulunk. Aztán majd vasárnap már énekelhetsz is Gitta.
- Janó mit csinál, nem tud orgonán játszani.
- Neki is kitalálunk valamit.
- De én tudni akarom, hogy mit! Janó nélkül nem énekelek!
- Janó is maradhat a parókián, majd segít Joli néninek.
A két gyerek összenézett és tudták, hogy ezen az éjszakán elszöknek. Vacsora végén, a két gyerek suttogni kezdett:
- Ahogy a felnőttek elalszanak illa berek, elmegyünk. Most összeszedjük holminkat. Az ágy alá rakjuk őket, és a megfelelő időben futás!

Ez meg is történt az éjszaka kellős közepén. Futottak, ahogy lábuk bírták. Lefutottak a rakpartra, ott megpihentek egy kicsit.
- Most merre menjünk Janó?
- Menjünk a szigetre, ott elbújhatunk, nem lát bennünket senki.

Nagyon elfáradtak mire a szigetre értek az első helyen, ami kissé el volt barikádozva, letáboroztak. Reggel arra ébredtek, hogy munkások beszélgettek. Az esti vacsorából maradt ételt Janó a zsebébe tette, még szökés előtt. Most előszedte és reggeliztek boldogan, gondolták, hogy itt nem keresik őket. Megbeszélték az napi programot. Körülnéznek, hogy hol lehetne fedél alá jutni, ahol az éjszakákat tölthetnék. Folyt az újjáépítés, mindenhol dolgos emberek siették, a munkálatokkal. Délután vendégek érkeznek, megnézik hogyan állnak a sziget tisztításával.
Janó meglátott valakit, és elfutott a bokor mögé.
- Kit láttál?
- A nagybátyám, aki szintén zenész, édesapámmal zenésztársak voltak a színházban.
- Ő meglátott téged?
-Nem tudom, attól tartok igen.
Be sem fejezte a mondatot, nyakon csípte egy munkás és már a nagybácsi elé került.
- Mit keresel itt, a szüleid meghaltak, rám bíztak téged, úgyhogy most velem jössz!
- Nem megyek el Gitta nélkül! - ordított Janó!
- De igen eljössz, nem tudok annyi szájat etetni.
- Mi megkeressük a kenyérre valót, engedd meg hogy velünk jöjjön!
- Nem lehet, értsd meg!
Azzal fogta Janót és a hegedűjét, felrakta a triciklire és elhajtott vele. Gitta mereven állt és könnyes szemmel nézett utánuk.


Harminc évvel később.
Janó, meglátott egy plakátot, sokáig elidőzött előtte, mintha ismerős lenne ez a szem és az arc. Sétált végig a kőrúton, a plakátokon mindenhol ez az angyali arc. Azok a szemek, a göndör fürtök, ez nem lehet más… mint Gitta!!! Most olvasta a szöveget, hogy Gitta Simon, világhírű énekesnő fellépése a Margitszigeti szabadtéri színpadon, szombaton délután.
Janónak az Operettszínházban játszani kellett volna, betelefonált, hogy betegsége miatt nem tud bemenni, kérte, hogy helyette, barátját, kérjék fel játszani örülni fog neki. Nagyon tehetséges.
Janó beleszédült, még egyszer, és még egyszer elolvasta a feliratot. Most tudta meg, hogy mi is a vezeték neve Gittának. Mennyit gondolt rá, minden nap róla álmodozott. Mi történhetett vele, ki karolhatta fel, hogy jutott el idáig?

Szombat délután tizenhat óra, Janó már délután kettőkor már ott sétált a szigeten. A művésznőt sehol nem látta. Lakókocsiját bokrok majdnem eltakarták. Végre eljött a tizenhat óra. Janó az első sorban ült és reszketett, izzadt, idegesen várakozott. A két első művész előadása Janónak évszázadnak tűnt.
Aztán a műsorvezető következett.
- Kedves nézőink, most egy olyan világhírű énekest mutatok be önöknek, akinek innen a Margitszigetről indult a karrierje. Fogadják szeretettel, Gitta Simont.
Gitta, mint egy királynő, bejött a színpadra, és csodálatos szopránjával elénekelt pár dalt, miközben a közönség távolabbi arcát nézte. Aztán egy pillanat múlva meglátta az ismerős szemeket az első sorban. Becsukta szemét. És újra végigélte azt a szomorú napot, amikor elszakították egymástól a két gyereket. Beleszédült, mikor felismerte Janót. Kis szünet következett, amikor a műsorvezető kérte, hogy az első sorban ülő férfi jöjjön fel a színpadra.
Janó pár lépéssel felugrott, kezébe adták a hegedűt, a művésznő kijött, és kérte, Janót, hogy hegedülje el a János vitézből Kukorica Jancsi énekét: „kék tó tiszta tó”. A közönség tombolt, a művésznő tört Magyarsággal, csodálatos hangjával úgy énekelt, hogy beleremegett a sziget.
„Csodálatos hang” - jegyezték meg a nézők, aztán vele együtt énekeltek. Janó hegedűjére könnycseppek gurultak. Hatalmas siker, véget nem érő taps, a közönség tombolt.
Gitta és Janó, úgy mint régen menekültek, ám most tudták, hogy soha többé nem fogják elengedni egymás kezét.
Lakókocsiba befutottak, egymás szavába vágtak, mindkettő, elmondta történetét. Janó megnősült és pár év múlva elvállt, gyereke nincs.
Gittát itt a szigeten meghallotta énekelni egy házaspár. Kézen fogták, haza vitték, majd nemsokára Amerikába mentek, és letelepedtek. Gittát tanítatták, saját gyermekük nem volt, Gitta a kislányuk. Aki soha nem ment férjhez, egészen idáig.
- Most intézzük az esküvőt! - mondta Janó! Reméljük, hogy Feri atya ad minket össze, mindketten nagyot nevettek, szerelmesen bújtak egymás karjába.

6542
ritatothne - 2020. február 11. 09:34:36

Kedves Rózsa!

Izgalmas, romantikus, szép történet volt. Szeretettel olvastam.

RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.