Auerbachné Tóth Katalin: Leszállás Libanonban
1. Az utastérben

A repülőgépen az "Öveket becsatolni" felirat már percek óta világított, hiszen a gép éppen leszálláshoz készülődött. Az utasok többsége nem a kilátással volt elfoglalva - hiszen kint amúgy is sötét volt már, - hanem azzal, hogy felkészüljön a gépről való leszállásra. Könyv táskába vissza, még egy utolsó szem rágnivaló vagy rágó a füldugulás ellen, iratokat előkészíteni a reptéri ellenőrzéshez, és a többi.

Már a légiutas-kísérők sem járkáltak a sorok között: véget értek az étel- és italértékesítések, már nem tolták a kiskocsikat, hanem ők is bekötve ültek már a helyükön és a gondolataik már messzebb jártak. Ilyenkor a "styuvik" fejben már előrébb járnak: az utasok időben történő kiszállítását kell először lemenedzselniük, utána kicsit rendbe tenni a fedélzetet: összeszedni a szemetet, kiüríteni a szemeteseket, pótolni a használt "rókazsákokat", megigazítani az ülések fedőhuzatait, aztán mosolyogva várni a következő repülésre beszálló utasokat, akiket utána a helyükre is kell navigálniuk és a csomagokat a helyükre tenni. Ha pedig a saját bázis-repterükre érkeznek vissza, mindehhez még hozzájön a catering fedélzetre szállítása után az étel-adagok elpakolása is. És akkor ezek csak a légiutas-kísérők feladatai, ebben még a pilóták és a rengeteg különféle földi kiszolgáló feladatai nincsenek is benne...!

Aztán a gép hirtelen megugrott felfelé, az utasokat pedig a hirtelen irányváltás a székeikbe szorította. Volt aki sikított, majd másodpercekkel később nevetett saját magán. Az egyik utas elég hangosan magyarázta a mellette ülőnek, hogy a turbulencia gyakran előfordul, az megdobja a gépet, nem kell aggódni. Azonban hirtelen ő is abbahagyta a mondanivalóját, mikor a gép meredeken bedőlt balra, miközben a hajtóművek jól hallhatóan felpörögtek, mint felszálláskor, és a gép orra megint emelkedni kezdett. Az állandósuló sikoltozás elnyomta a tapasztalt utazó mormogását, miközben - már inkább magának, mint a szomszédjának - megjegyezte: "Érdekes... A pilóták azért be szokták jelenteni előre, ha technikai okok miatt átstartolásra van szükség." De azért nem aggódott túlságosan, hiszen rutinos utazóként már nem is egyszer utazott olyan gépen, ahol átstartolásra volt szükség.

Az ablak mellett ülő utasok viszont furcsa villanásokat láttak a sötétben, de a távolságot nem tudták megtippelni sem. A robbanások hangját pedig a felpörgő hajtóművek miatt nem hallották.


2. A katonai sugárhajtású gépen

- Észrevétlenül kell megközelítenünk a célpontot, ezért nem használhatsz aktív radart és ezért kell rejtőzködnünk is. De már mindjárt a célpont közelében vagyunk, most már lassan nem kell radartakarásban mennünk.
- Kapitány, nem szabálytalan ez, hogy civil gépet használunk fedezékként?
- Ugyan már, ezek annyira töketlenek, hogy észre sem fogják venni! Talán azt igen, hogy megtámadtuk őket, de azt nem, hogy honnan támadtunk!
- De pont ezért nem fogják a civil gépet tekinteni ellenségnek?
- Ha rájuk lőnek, pórul járnak! Civil gépre nem lőhetnek!
- De ha azt felttelezik, hogy nem civil a gép, csak megtévesztésként használ civil hívójelet?
- Ugyan már, a radarképet sem ismernék fel, hogy egy nagy A-330-as megy ott? Hogy csinálna magának egy is vadászgép ekkora radarjelet...? No, leválás. Célravezetést kérek!

A vadászgépben egy darabig csend volt, majd a navigátor elkezdte diktálni az adatokat a pilótának. A célravezetés alapján hamarosan kilőtték a levegő-föld rakétáikat a felszíni célpontok felé. Igazából egyelőre nem is a megsemmisítés, inkább csak a támadás könnyűségének a tesztelése volt a cél.

- Rendben van, ez sikerült, húzzunk haza!

A kapitány, miután meggyőződött a felszíni robbanásokról, már döntötte is be a gépet, hogy alacsony magasságon visszasomfordáljanak arra, ahonnan jöttek. A navigátora azonban hirtelen felkiáltott:

- Kapitány, a francba is, lőnek ránk!

Az irányt is mutatta, bár nehéz lett volna nem észrevenni az éjszakai égbolton felvillanó fényeket, amelyek a felszín felől közelítettek a repülőgépek felé.

- Csapdákat kilőni! - szavaival egy időben a pilóta már rá is csapott a rakéta-eltérítő kioldógombjára és egy kicsit meg is emelte a gépét, miközben előre tolta a gézkart, ezzel nagyobb sebességre késztetve a gépét. Kis iránymódosítással hamarosan nyílt víz fölé értek, ahol a nemzetközi légtérbe értek ki, az ő sebességükkel nem egészen 1 perc alatt.

Onnan már nyugalmas útjuk volt hazáig, hiszen itt már nem követhették őket.


3. A pilótafülkében

- Kapitány, mik azok a villanások? - mutatott az Airbus 330-as másodpilótája ki az ablakon. Már leszálláshoz készülődtek Libanon repterénél. Aznapra talán ők voltak az utolsó járat, hiszen elég későn érkeztek, a nap folyamán sajnos a járat összeszedett egy jó órányi késést, és még vissza is kellett fordulniuk az utasokkal a saját repterükre.
- Hogy a jó büdös életbe...!

A kapitány épp csak odanézett, amerre a másodpilótája mutatott, de aztán már cselekedett is. Káromkodott egyet, de mivel a kormányzás amúgy is nála volt, maga felé rántotta a gép irányítókarját, amellyel hirtelen emelkedésre bírta a gépet. Mivel ez viszont az átesés veszélyét hordozta magában, hirtelen koppanásig előretolta a gázkarokat is, melynek következtében egy pár másodperc alatt a hajtóművek felpörögtek. Egyúttal megszakította a leszállási manővert is, és bedöntötte a gépet egy bal fordulóba. Fel és el a fényvillanásoktól, amelyek, még nagyon jól emlékezett a katonai pilóta múltjából, rakétaindításokat jelentettek. Az pedig rájuk nézve nem jelenthetett sok jót, hiszen tudomása szerint más nem tartózkodott a légtérben.

Mikor már a lomha utasszállítóval amennyire tudta lereagálta a helyzetet, csak akkor jelentkezett be az irányítótoronyba.

- Speedbird 80, Pan pan pan! Vészhelyzetet jelentünk! Rakétaindításokat láttunk és az irányunkba tartó rakéták nyomvonalát!
- Libanon torony, vettem!
- Állítsa le a légvédelmet, civil utasszállító vagyunk!
- Intézkedem, addig is emelkedjen vissza utazómagasságba, adom a várakozó légtér koordinátáit...

A torony gyorsan eldarálta, hogy hol várakozzon a gép, de a légiforgalmi irányító felettese már telefonált is a katonai egységeknek, hogy ne lőjenek civil gépre. Akkor tudta meg, hogy viszont a közelben levő katonai támaszpontot rakétatalálat érte, amelyet a levegőből indítottak... Csak nagy nehezen sikerült megértetni velük, hogy a radaron látott S80 azonosítóval szereplő gép egy utasszállító.

Tulajdonképpen a katonákat nem is a polgári légiforgalmi irányító magyarázata győzte meg, hanem az, hogy a amikor végre a radaron keresni kezdték az agresszort és visszanézték az elmúlt percek felvételeit, megtalálták, amikor kettévált a két gép jele. De akkor már csak radaron követhették az agresszor nyomát, hiszen az már időközben a nyílt vizek felé vette az irányt.
4204
pathfinder - 2020. február 14. 13:23:05

Kedves Maria!

Köszönöm szépen a figyelmedet és a kedves szavaidat! Smile

Szeretettel:
Kata Heart

5555
Maria HS - 2020. február 13. 16:08:23

Kedves Kata!
Tegnap volt alkalmam elolvasni írásodat, sajnos /eszköz hiány/ miatt nem mindig van rá lehetőségem, tetszett a történeted, gratulálok: MariaHS

4204
pathfinder - 2020. február 13. 15:37:17

Kedves Kitti!

Köszönöm szépen, hogy itt jártál és olvastad ezt a kicsit megkevert formába öntött szösszenetemet.

Szeretettel:
Kata Heart

4204
pathfinder - 2020. február 13. 15:36:42

Kedves Rita!

Igen, előfordult már sajnos nem egyszer ilyen szituáció. Általában az utasszállítóknak nincs esélyük a légelhárítás ellen, de néha lehet szerencséjük is.

Köszönöm szépen, hogy olvastad és megtiszteltél a hozzászólásoddal!
szeretettel:
Kata Heart

5396
Kitti - 2020. február 12. 21:01:26

Izgalmas volt. Rose

6542
ritatothne - 2020. február 11. 10:52:27

Kedves Kata!

Jó kis izgalmas történettel jöttél. Bizony, még manapság is előfordul, hogy utasszállítóra adnak le lövést.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.