Bucsi Mariann: Helyettem
Kilépett a zuhany alól. Pillantása a tükörre tévedt. A látvány, mint mindig elborzasztotta. Lesoványodott testén lógott a szürkés bőr. Bal melle helyén jókora beforrt sebhely éktelenkedett, jobb melle deformáltan csüngött alá. Gyorsan maga köré tekerte a törölközőt. Nem csoda, hogy a férje nem tud rá többé nőként tekinteni - gondolta -, hiszen nem is az. A teste csak egy torzó a műtétek óta. Még belül is. Hiszen már a méhe sincs meg. Azt sem tudja, hogy mennyi ideje van hátra. Két éve tünetmentes, de megmondták neki, igazán majd öt év múlva nyugodhat meg kicsit. Egyáltalán nem csoda, hogy a férje megutálta és nem tud hozzáérni. Ráadásul mennyi pénz elment a műtétre és a kezelésekre! Lehetne persze új melle. De költséges is és még egy műtétet ő már nem bír ki. Megtörölközött, felöltözött, majd a konyhába ment. A kis kétszobás lakás szépen volt berendezve. A férje szerette a szép dolgokat. Nem csoda, hogy őt már nem szereti. Az elején teljesen kétségbeesett, mert minden a férje tulajdona. A lakás, az autó, a kis nyaraló a Balatonon. Nagyon félt, hogy elhagyja, egyedül marad betegen a lányával és nem lesz hol lakniuk, nem tudja eltartani. Hiszen dolgozni sem tud. A férje világosan elmagyarázott mindent. És ő rettegett. Hónapokig. Mígnem a férje előállt a megoldással. És... Megrázta a fejét. Nem akart erre gondolni. Bekapcsolta a rádiót, hogy a külső zaj elnyomja a fejében a gondolatokat, majd hozzálátott a házimunkához. Kettőkor elment a kislányáért az iskolába, aztán otthon tanult vele kicsit. Most harmadikos. Idén elkezdte lerontani a jegyeit. Ő nagyon igyekezett, sokat foglalkozott vele, de a kislány tanulmányi eredményei csak romlottak. Csendes volt és visszahúzódó. A tanítónő szerint aktívabbnak kellene lennie az órákon. A fiatal nő azt mondta, biztos az anyukája betegsége viseli meg, és ha nem lesz változás, talán az iskolapszichológus segíthet. Ő hevesen tiltakozott és igyekezett még többet foglalkozni vele. Egyelőre nem sok eredménnyel. A tanulás után mindketten a saját világukba zárkóztak. A kislány csendben játszott a babájával, ő szundikálni próbált. "Már egy hete nem történt semmi, úgyhogy ma biztosan..." - gondolta. Megrázta a fejét. Nem akart gondolkodni. "Heti tizenöt, húsz perc. Igazán el lehet felejteni, igazán ki lehet zárni és ki lehet bírni. Nem is olyan nagy ár, hogy fedél van a fejük felett és nem halnak éhen. Persze a..." Megrázta a fejét. Kényszerítette magát, hogy ne gondolkodjon. Valószínű elaludt, mert kulcszörgésre ébredt. Felkelt, az előszobába ment. A férje épp a kabátját vette le. Köszönt, de nem nézett rá. Sosem néz rá. Nem csoda. Borzalmasan fest. A férfi a gyerekszobába lépett, arca felderült. Az ölébe ültette a kislányt, mesélt neki, közben meg-megpuszilgatta, megsimogatta az arcát, a haját, a hátát. A kislány csendben hallgatta, mígnem a mese véget ért.
- Még egyet - nézett esdeklőn az apjára.
- Nem-nem! Ideje megfürdeni - szólt a férfi. Ő összerázkódott.
- Nem akarok fürdeni... - felelt a vékony hangocska.
- Márpedig fürdeni muszáj!
- De én nem akarok!
- Vetkőzz le szépen és irány a fürdőszoba! - mondta határozott hangon a férje. A kislány pityeregni kezdett. - Öt perc múlva legyen a kádban! - vetette oda neki a gyerekszobából kifelé menet. Ő bement a kislányhoz, megölelte. A kislány a karjaiba bújt, ő meg halk hangon beszélni kezdett hozzá.
- Gyere kicsikém, levetkőzünk szépen és megfürdesz. Az egész csak tíz perc lesz és akkor a papa is megnyugszik, aztán rendben lesz minden. Muszáj szót fogadni, tudod. Ha nem fogadsz szót, a papa elzavar minket és akkor nem lesz hol lakni, nem lesz mit enni.
- De én nem akarok! - sírta el magát a kislány. Magához ölelte a törékeny kis testét.
- Nincs semmi baj. Légy jó kislány. Fogadj szót a papának. Akkor a mama is jobban lesz. Segíts nekem. Kérlek, Kincsem... Fogadj szót - miközben a fülébe duruzsolt, levetkőztette a kislányt, majd a fürdőbe mentek, vizet engedtek. A kislány beszállt kádba. Megjelent a férje. Köntösben volt.
- Hol van apuci kicsi lánya? Ó, jó kislány vagy! - mosolyodott el - Menj ki! - csattant fel, de közben nem nézett rá. Látta a rémületet a kislány tekintetében. Becsukta a szemét, kilépett az előszobába, halkan becsukta az ajtót. Még hallotta, ahogy a férje súlyos teste a fürdőkádba ereszkedik, majd a kislány szipogását. Kiment a konyhába. "Az egész mindössze negyedóra lesz" - gondolta - Nincs más megoldás... és a férje ereje teljében lévő férfi. Ha más nőhöz menne, őket kitenné. Akkor mi lenne velük? És a gyerekek úgyis mindent gyorsan elfejtenek... - Felhangosította a rádiót, hogy ne kelljen hallania semmit és hozzáfogott a vacsorakészítéshez.

Mariann Bucsi
5396
Kitti - 2020. február 12. 20:55:57

Jajj! Ez valami iszonyatos történet! Semmi nem ér ennyit. Sem a ház, sem a férj, és semmi, semmi. Nincs mentség.A műtétei, a betegsége nem le, hanem felértékel mindenkit, aki ilyet átél. Kár önmagát ennyire csúfnak látni, aztán láttatni. Ostoba gondolkodás után még rá is tesz ez a nő. Kegyetlenül kiszolgáltatja az ártatlan lelket a fajtalankodó mocskos féreg kénye-kedvére. Itt semmit nem kell. Minden döntés kérdése.

6266
Katinkakata - 2020. február 11. 14:08:43

Kedves Mariann!

Döbbenet! Szinte ledermedtem az iszonyattól míg olvastam történetedet. Sajnálom szegény asszonyt, akinek már azt is nehéz elviselni, hogy betegsége megfosztotta nőiességétől. Ráadásul asszisztálnia kell férjének, hogy ő kiélhesse aljas, beteg, testi vágyait, nem törődve azzal, hogy lelkileg teljesen tönkre teszi saját kislányát. Csak remélni merem, nem valós történetet hoztál nekünk.

SzeretettelRoseKata

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.