csomor henriett: Ijesztő baj
Soha nem szoktam nyavalyogni a bajaimról, de most tényleg megijedtem, s azt se tudtam, hogy mihez kezdek, ha többé nem írhatok. Ha arra gondolok, beleőrülök, s ez lesz a legnagyobb csapás, ha elvesztem a jobb kezem. Gyakorlatilag a jobb kezemmel csinálok mindent, a bal csak lóg, akár zsebre is dughatnám. Kicsit elhanyagoltam, mert nehezebben mozgott már gyerekkoromban is.
Azon a héten nagyon szép idő volt, szerdán kapát kértem édesanyámtól, s elkezdtem körülkapálni a maradék két szőlőgyökeret, hogy majd anya könnyebben kiássa. Én naiv, azért bíztam benne, hogy sikerül kikapálnom a két öreg gyökeret. Akkor még nem történt semmi baj, csak kellőképpen megmozgattam izmaimat, s nagyon jól esett.
Péntek reggel a hetedik érzékem egy kis idegeskedést hozott nekem. Azt hittem, megint az autóval lesz valami gond, mert Heténybe mentünk. Most nem tudtam annyira örülni, hogy visszafele megállunk kicsit sétálni drága nagyapám erdész kunyhója helyén. Még mindig látszik hol állt a kunyhó, amelyet sok-sok évig keze munkája dicsért. Úgy szerettem volna ott lenni vele egy picit, látni nagyapámat, ahogy élvezte az erdő nyugalmát, s csendjét.
Megérkeztünk Heténybe a faluvégre, az állandó fodrászunkhoz. Először akkor találkoztam vele, amikor húgom esküvőjére csinálta meg a frizuránkat. Nagyon kedves, s közvetlen hölgy, hamar megszoktam.
Anya közel állt a kapujukhoz, odaadta a járókeretemet, s besétáltunk a fodrászüzletbe. Befele már éreztem, hogy egy picit fáj a vállam, de nem szóltam. Nagyon jó érzés elmenni két lábon valahova, ez örömöt okoz nekem.
Sajnos kifelé jövet már nem bírtam, mert annyira fájt a vállam, pedig igyekeztem nem görcsösen fogni a járókeretem. Teljesen becsípődött a vállízületem, mikor anya tornáztatni akarta a kezem, üvöltöttem fájdalmamban. Ilyen még nem volt nekem, hogy a fájdalomtól még beszélni sem tudtam. Pár órára, mintha be lettem volna zárva a saját testembe. Iszonyat, amikor még a tolókocsi josticját sem tudom irányítani a fájdalomtól. Kavarogtak a gondolatok agyamban, s közben úgy féltem, mint a legvadabb álmomban. Bántott, hogy még a tizenharmadik könyvem is csak ott fekszik a számítógépben, szanaszét. Senki sincs aki összerakja helyettem. Gyakorlatilag teljesen megbénultam, nem tudtam járni, még a keretet sem tudtam fogni, ha rátámaszkodtam nagyon fájt a lapockám. Azon a hétvégén, mikor kicsit jobban lettem, apránként megcsináltam a tizenharmadik e könyvemet és leadtam a Magyar Elektronikus Könyvtárba. Lassanként minden visszaáll a rendes kerékvágásba, s hálás vagyok a sorsnak, hogy újra azt csinálhatom, amit szeretek, s mindennapos életfeladataimat is újra el tudom végezni.
2019. október. 22
5396
Kitti - 2020. február 12. 20:45:12

Akkor jól van Henriett. Már azt hittem valami komoly, tartós baj van. Erős vagy te és kitartó, nem is kell igazán félteni. Örültem az írásodnak, szeretem ha hallok rólad. Smile
Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.