Endre Kiss: Kezdetek 6. ( első sikerek, vagy bukások )
ó érzéssel töltött el kicsit büszke is voltam magamra azt hiszem. A felnőttekkel valahogy jobban szót értettem, -mint egykorú társaimmal. A nap erősen tűzött ahogy néztem felfele a szemem becsuktam de még így is éreztem erejét.

-Mire gondolsz? -kérdezte Károly bá.
-Sokszor álmodtam, -álmodok vízzel, van amikor jó de van amikor rémes -kezdtem bele.

Ahogy meséltem neki a visszatérő álmaimról -némán hallgatta bele-bele kérdezett, ezekre is válaszoltam -majd folytattam. Azt vettem észre meg-meg áll tevékenységébe és csak figyel, -ekkor törölközött tovább. Amikor a mondandóm végére értem -némán állt szemei, elvesztek a távolba.

-Köszönöm, hogy elmesélted! -mondta döbbenten.
-Nagyon kevesen vannak akik ilyen tisztán emlékeznek az álmaikra, mint te. Sokszor tehernek is tűnhet számodra, -de ez kivételes dolog is egyben -majd folytatta.
-Nem fogod elhinni de van egy barátom, -gyerekkorában félt a tűztől, álmodott is vele sokat. Ezért úgy döntött tűzoltó lesz, -képzeld kezdtek megszűnni a rémálmai -még mindig a távolba nézve.

Ahogy álltam mellette szavai megérintettek, -nem tudtam mit is mondjak. Végül ő szakította meg a csendet.

-Ezt csak azért meséltem el neked, -lásd lelehet küzdeni a félelmeket, ha van kitartásod ahhoz amit szeretnél -fejezte be.

Majd megsimogatta fejem, -odament a többi felnőtthöz. Én csak álltam ott és néztem rá, ahogy egy fiú az édesapjára tenné. Az idő múlását nem érzékeltem annyira elgondolkodtam a hallottakon.

-Én megyek csobbanok -hallottam Zoli bá hangját.
-Csatlakozok hozzád -mondta Károly bá.
-Várj! -Eszembe jutott valami te vízilabdáztál, mi lenne ha szerveznénk egy-egy csapatot.
-Nem is rossz ötlet, benne vagyok -ujjongót Károly bá.
-Gyerekek! -Ki szeretne játszani? -szólt Zoli bá.

Pár gyerek már szaladt is oda hozzájuk, -nem éreztetem, hogy részt vegyek benne -tudtam ez csapatjáték. Azonban szerettem volna menni, -gondolataim tartottak vissza.

-Endre! -Gyere kellene egy jó úszó, a másik csapatban sok van -hallottam Károly bá hangját.

Az volt az érzésem ez nem kérés volt nem is felszólítás, hanem olyan aggodalom volt a hangjába.
Így feltápászkodtam én is és csatlakoztam hozzájuk.
Elkezdte Károly bá ismertetni a játékszabályokat, -ámulattal figyeltetem minden szavára, észre vette mennyire figyelek rá, elindultunk a víz felé hozzám fordult.

-Endre! -Mi ketten leszünk a támadó, illetve a csatár játékosok -igazította ki magát. Figyelj mindig arra, hova helyezkedek, meddig megyek vissza -a mi dolgunk nem a védekezés lesz most. Arra is figyelj, hogy amikor a labdát vezeted magad előtt, legyen időd megfogni, átpasszolni nekem. -Amikor a labdát irányítod törekedj arra, hogy mellkasoddal tereld a vízen, -így a két kezed szabadon marad. A vízfelszínén maradásról most nem beszélnék, a lábunk le fog érni.

-Tudom, hogy a vizet kell taposni, mint amikor biciklizek -mondtam.
-Nagyon jó, akkor nincs is mit mondanom azt hiszem -és mosolygott.

Beléptem a vízbe kicsit hűvösnek éreztem, -lehet csak azért mert fel voltam hevülve. Lassan haladtam befelé, éreztem valahol melegebb a víz, van ahol hidegebb. Vettem egy mély levegőt elrugaszkodtam, ráhasaltam az egyik hullámra, ahogy láttam a felnőttektől.
Kicsit még pancsoltunk, hogy alkalmazkodjon testünk a vízhez. Mivel nem voltak kapuk, -úgy oldották meg, voltak úszógumik a kicsiknél ezekre egy madzag segítségével köveket kötöttek, -ezek lettek a kapufák.

-Ki kezdjen? -kérdezte Zoli bá
-Döntsük el úszással! -Kijelölünk egy-egy tagot a csapatból, a kapuból kell indulni, a többiek helyezkedjenek addig. Amelyik csapat tagja megszerzi az kezdhet -fejezte be Károly bá.
-Rendben elfogadjuk! -egyezett bele Zoli bá.

Zajlanak az egyeztetések, -kinéztem a partra voltak akik érdeklődve figyelték az eseményeket.

-Endre! -Te leszel az akinek meg kell szerezni a labdát -zökkentett vissza a hangja. Figyelj megszerezted a labdát, -mögötted leszek csak passzold hátra minnél gyorsabban.

Ezt úgy mondta, -hitte, én szerzem meg. Ezzel a gondolattal helyezkedtem el a starthoz, -de nem sokáig gondolkodhattam, elhangzott a sípszó.
Kicsit késve startoltam, -éreztem de nem érdekelt, a labdára koncentráltam minden mást próbáltam kizárni, -nekem kell megszereznem nekem kell...!
Kezem majdnem rácsapott a labdára, -de inkább úgy döntöttem alulról ütöm meg hátra felé irányítva a lendületet. De ekkor csapott rá a másik kéz is, -nem is láttam hova pattan a labda, -Károly bá hangja csapta meg a fülem.

-De szép volt! -Szép csel lett volna ha összejön -mondta nevetve.

A part felől kiabálások hallatszottak, -drukkoltak, biztattak minket.
Élveztem a játékot, -szinte csak a játékra figyeltem, és csapat társaimra, vesztésre álltunk de éreztem boldog vagyok.
Elég kiegyenlített volt a mérkőzés egy gól nem nagy hátrány, -de mégis.
Ekkor láttam jön a labda felém, -Károly bá passzolt, majdnem előttem ért le, kinyúltam érte balra, magam elé tettem éppen, -Zoli bá jött felém nagy tempóba, -zárta is Károly bá-t, neki nem tudtam volna vissza adni. Nagyon közel volt hozzám, -gondoltam kicselezem testemmel elkezdtem mozdulni jobbra, -ekkor mozdult szintén amerre kerültem volna, gyorsan kiugrottam balra, -nem tudott reagálni, -így egy kis előnyre tettem szert.
Nagy nevetés és taps csapta meg a fülem, nem néztem a hangok irányába csak előre, -haladtam a kapu felé.
Szívem elkezdett hevesen verni, -csak a kaput láttam magam előtt és a kapust, -már láttam magam előtt, hogy gólt szerzek. A kapus láthatta tervem, -védekezve de jött felém, -még jobban vert a szívem. Meg ragadtam a labdát, -kezem már lendült, hogy bedobjam, -ő elkezdett kiemelkedni, hogy hárítson, -ekkor vettem észre Károly bá -t a kapus mellett szabadon van, -átpasszoltam neki, a kapus ekkor már nem tudott korrigálni, -Károly bá gólt szerzett -kiegyenlítettünk.
Nagy öröm lett csapatunkba fura, -nagyobb örömöt éreztem mintha én dobtam volna be.

-Szerintem egyezzünk ki egy döntetlenbe -mondta Zoli bá.
-Rendben elfogadjuk -vágta rá Károly bá.

Felszedtük a kihelyezett kapukat, -mindent követ vissza vittünk a helyére.
Eddig nem is éreztem mennyire kimerültem, -boldog voltam ennek ellenére is.
Ekkor lépet oda Zoli bá.

-Jól kicseleztél gratulálok, -a kapust ahogy kijátszottad gyönyörű volt, az a passzolás.... -mondta szinte ámulattal.
-Köszönöm -rebegtem zavartan.
-Tudod, sokan rá lőtték volna, én is.

Mikor felnéztem, már egyedül voltam, -láttam Zsuzsa néni, közeledik felém.

-Szia, nagyon ügyes voltál -mondta.
-Köszönöm szépen.
-Nagyon kifáradtál?
-Igen.
-Jól van, -akkor hagylak, fújd ki magad.

Ahogy nézek körbe, -árnyákos helyett keresve -Ági szemeivel találkozott tekintettem, rám mosolygott én vissza.
Ahogy letelepedek a nagy fa árnyéka alá, -valaki megáll mögöttem, hátra fordulok, -a kisfiú volt akit úszni tanítottam.

-Szia! -már tudok úszni.
-Tényleg?
-Igen! -megmutassam?
-Ha szeretnéd, menjünk.

Elindultunk, észre vettem a felnőttek tekintetét, -de most nem zavart, a fiú beszéde elterelte figyelmem minden másról.
Ugrott egy nagyot, -elkezdte kezével lábával csapkodni a vizet, -úszásnak nem nevezném, de nem merült el, -fent tudott maradni. Büszke voltam rá, -de magamra is. Körülöttem hangos sértő nevetés csapta meg fülem, -gúnyolódó szavakkal.

-Miért nevetitek ki? -csattant Károly bá hangja.

Meglepetten fordultam a hang irányába. A tettesek röhögve szaladtak el.

-Na! -milyen érzés látni a fáradtságos munka eredményét, -kérdezte.

Nem tudtam felelni, -torkomba gombócot éreztem, szemem majdnem könnybe lábadt. Bele néztem barna szemébe.

-Igen látom! -ne is mondj semmit -mosolyogta el magát.

Elkezdtünk készülődni, közelgett az ebéd ideje, -ezt már gyomrom is jelezte. Sokszor megtettük ezt az utat, -de eddig sosem nézetem körbe a tájon. Ezt most pótoltam, -aszfaltozott út, -két oldalt fák magasodott fölénk, koronájuk, középen összeért, -árnyékot vetett. Néha egy-egy mókust is lehetett látni, amint szaladt fel az ágak közé, -szinte beleolvadt amikor mozdulatlanná vált. Ez annak is köszönhető, hogy a levelek és ágak között besütött a nap, élesen hasított szemünkbe.
Áthaladtunk a vasúti felüljáró alatt, -innen egy kisebb emelkedőn kellett haladnunk, ahogy felértünk rajta az út kiszélesedett, jobb kéz felé házak voltak, -egy kis patak bal kéz, jobbra füves terület, beljebb fák sorakoztak. Innen már lehetett látni a főépületet, -pár perc sétára volt innen a szállás hely, az étkező.
A szálláshoz, nagyon meredek lejtő vezetett fel, -az étkezőhöz lépcső, ezt már nagyon untuk megmászni.
Gyorsan megettem a részem, -felálltam vittem a tálcám a mosogató felé, -letettem ahogy haladok , -láttam a tekinteteket, figyelnek. Kiléptem a teraszra, -néztem a téren a játszadozó gyerekeket. Egyszer csak megszólítanak.

-De gyorsan megetted az ebéded -mondta Károly bá.
-Éhes voltam, -feleltem.
-Hogy tudtad megenni, hisz a leves forró volt, -én csak azt ettem mégis előbb végeztél.
-Először megettem a másodikat, utána a levest.
-Aha! -nyugtázta.
-Terved a nap hátra levő részére?
-Elfáradtam pihennék.
-Ezt nem csodálom -mondta mosolyogva.
-Akkor pihend ki magad estére, -kitaláltam valamit.

Ekkor jelent meg Zoli bá, -elindult felé, valamiről beszéltek, -néha felém pillantottak, sejtelmesen mosolyogtak. Egyre többen végeztek az ebéddel.

-Gyerekek!,-aki fáradt és pihenne balra, aki részt venne egy szabad foglalkozáson, -jobbra.

Én már annyira fáradt voltam menni is alig bírtam, -valahogy elvonszoltam magam a szobáig, beléptem oda botorkáltam az ágyamhoz belezuhantam, -szinte azonnal elaludtam.
Arra riadtam fel nem kapok levegőt, -pánikba estem, felültem -de csak egy rossz álom lehetett, testem leizzadva, párnám is nedves. Senki nem volt még bent, -kint is csend honolt. Párnám megfordítottam, kicsit még szusszantottam, néztem ki az ablakon a felhőkre. Lassan kikeltem az ágyból, -gondoltam lezuhanyzok gyorsan, -levetkőztem törölközött derekamra csavartam, -elindultam. Kezem a hideg vizes csapra tettem, -de meggondoltam magam langyosra állítottam.
Beálltam alá nem, -gondoltam semmire csak álltam alatta, élveztem ahogy a fejemről csorog végig az arcomon. Nagyon jól esett annak ellenére, hogy nem hideg volt, -mintha új erőre kaptam volna.
Gyorsan törölköztem, már rohantam öltözni, -megigazítottam a helyem, jó kedvűen léptem ki.
Megálltam a korlátnál ahogy szoktam, -lenéztem pár gyerek csendbe játszott, távolabbról az asztalitenisz labda pattogása hallatszott. A nap még fent volt, -nem tudtam mennyi az idő, de itt a táborba ez nem zavart, -sosem maradtam le semmiről. Elindultam a lépcső irányába, -nem tudtam merre is induljak, ha szívemre hallgatnék akkor tudnám, -gondoltam. Ezt gyorsan elhessegettem magamtól, ekkor láttam Zsuzsa nénit, Károly bá-t, Zoli bá-t, -azon a padon ülni ahová mentem volna, -láttam nagyon belemélyültem beszélgetnek, így visszafordultam.

-Szia, Felébredtél? -kérdezte Károly bá.
-Igen. -feleltem.
-Hova indultál? -kérdezett Zoli bá.
-Csak úgy valamerre.
-Nem is tudtam, hogy úgy is lehet -mondta mosolyogva.
-Van kedved csatlakozni hozzánk?
-Igen van -szinte félénken.
-Említettem neked valamivel készülünk néhány gyereknek, -akikről tudjuk, hogy nem felelőtlenek, mert rejt veszélyeket is. Téged biztos, hogy viszünk ezért mondhatjuk el neked, -mert bizonyítottad, ha nem is tudsz róla. Még annyit szeretnék hozzáfűzni, -ez olyan lesz számotokra ami feledhetetlen. Két óra múlva indulunk. Nekünk még sok dolgot meg kell beszélnünk, -addig menj és készítsd fel magad.

Nem jutottam szóhoz, -szinte nem is emlékszem, hogy mentem vissza a szállásainkhoz, de büszkeséget is éreztem. Bementem a szobánkba, -leültem, az ágyra és gondolataimba temetkeztem.
Letettem a fejem, arra ébredek keltegetnek.

-Vacsora idő ébresztő -Zoli bá volt.
-Megint bealudtam? -kérdeztem.
-Nem baj, addig sem gondolkodtál -nevetett.
-Én most nem megyek veletek vacsorázni – jelentette ki.

Nem gondolkodtam sokat gyorsan összekaptam magam, siettem a többiekhez már csak rám vártak. Kicsit zavarban is éreztem magam, -én nem késhetek emlékeztem nagymamám szavaira. Már kezdett erősödni a bűntudatom, mikor valaki ezt mondja.

-A mai napon voltak olyanok, akik büntetést érdemelnek, -aki a nevét hallja az álljon előre.
-Endre, Krisztián, Zsolt, Ági, Emese, ….. Zoli bá azért nem jött vacsorázni, mert a szükséges dolgokat szedi össze a munkához.

Nem hittem a fülemnek, -nem csak én szinte senki. Ám ekkor folytatja.

-Aki a nevét hallotta, nem vehet részt az esti tábor záró buliba, Zsuzsa néni, Zoli bá, és Károly bá felügyelet alatt, a környező területen fognak szemetet szedni.

A többiekből kitört a gúnyolódás.

-Aki gúnyolódni akar, -megteheti de akkor csatlakozik hozzájuk! -csattant Károly bá.

Csend lett, -mi is akik a nevüket hallották alig akartuk elhinni. A tanárok arca is komoly volt, -mikor rájuk néztem kétségbe esetten. Néztem Zsuzsa nénire, -amint szemünk találkozott elfordult, érzelmeket sem láttam. Elment a kedvem mindentől, -szinte enni is alig bírtam, körbe néztem gúnyos tekinteteket láttam, -akiknek a neve elhangzott lehajtott fejjel ültek szégyenkezve. Nem siettünk az evéssel, -valamiért most nem.

-Siessetek az evéssel, megint rátok kell várni -szólt Zsuzsa néni.
-Kaptok még 5 percet, hogy befejezzétek -mondta Károly bá.

Nem ismertem rá, -sose beszéltek így velem, velünk. Már a vacsora sem ízlett, -felálltam a félig tele tálcával, letettem a beadóba. Kiléptem az ajtón, -annyira el voltam keseredve, körbe néztem Ági tekintetével találkoztam, -szomorúnak láttam őt, elmaradt mosolyunk is.

-Akik büntetésbe lesznek, álljanak ki a sorból, -Zoli bá ide fog jönni, a többiek mehetnek vissza fel.

Ahogy távolodtak hallottuk, -milyen jó lesz majd este a buli, nem cserélnének velünk. Ekkor tűnik fel Zoli bá, nehezebben mozog mint szokott, ahogy közeledik egy hatalmas hátizsák van a hátán -hozzánk ért, homlokáról izzadságcseppek folytak.

-Nem is tudtam, hogy ennyire nehezek a szemetes zsákok, meg a védő felszerelések -mondta mosolyogva, -a többi felnőttnek.
-Honnan kezdjük? -innen lefelé, vagy lentről felfelé? -ránk nézett, -komoly tekintettel.
-Szerintem célszerű lentről fel -jelentette ki Károly bá.
-Rendben van! -de akkor felváltva visszük ezt a zsákot.
-Megbeszéltük! -vágta rá Károly bá.
-Na induljunk! -messze van még.

Szó nélkül mentünk a felnőttek után szomorúan, ekkor lehajoltam, hogy a cipő fűzöm megkössem szorosabbra. Azért hátra pillantottam, -nevetnek, villant be, jobban megnézem de komoly az arcuk.
Leértünk a partra, -Károly bá letette a zsákot fújtatva.

-Kicsit ki kell pihennem magam.
-A munka megvár nyugi! -cukkolta Zoli bá.
-Áh kezdjétek el! -majd utolérlek benneteket.
-Gyertek ide legyetek szívesek! -szólt Ági néni.
-Jól figyeljetek ide! -először is vegye el mindenki a saját felszerelését.

Belenyúl a zsákba elkezdi kirakosgatni a törölközőinket, papucsainkat. Ott álltunk, nem tudtuk mi történik.

-Remélem mindenkinek a saját dolgát hoztam el! -mondta nevetve.
-Ne haragudjatok! -csak a többiek miatt volt ez játék, de láttuk rajtatok a megdöbbenést, hát folytattuk.
-Endre! -Te tudhattad volna, hisz elmondtuk neked -kacagott Károly bá.

Nem tudtam haragudni, rájuk tudtam felejthetetlen élmény lesz.

-Gyertek segíteni! -fát gyűjtünk a tűzrakó helyhez, szalonna, kolbász, kenyér, hagyma -meg amit még össze tudtam szedni. Ha ezzel megvagyunk! -már csak a sötétedést kell megvárnunk a, többit majd később elmondjuk.

Olyan boldog lettem, csak mi voltunk a parton senki más. Már ez is csodálatos volt számomra.
Csatlakoztam a fa gyűjtő csapathoz, -ez a fiuk dolga volt, a lányok hagymát pucoltak, kenyeret szeltek, szalonnát daraboltak. Ahogy jöttünk vissza, Ági szemébe néztem, -könnyei potyogtak a hagymától, de olyan lelkesen tisztította, -nem is vett észre.

-Figyeljetek! -alulra tesszük ami könnyen meggyullad,-ez lehet szalma, fenyőnek a tűlevele száraz fakéreg, erre mintha indián sátort építenénk körbe állítjuk, -aztán már tehetünk ujjnyi vastagokat, amikor ez begyulladt, -akkor tehetünk többet, vastagabbat.

-Most még nem gyújtjuk be! -ráérünk, menjünk vissza a lányokhoz.
-Figyeljetek legyetek szívesek! -nagyon fontos amit most elmondunk nektek, -nem véletlenül csak ti vagytok itt velünk. Esti fürdésben vehettek részt, -térdnél magasabb vízbe nem megyünk Nem távolodunk el egymástól, -ha valaki segítségre szorul folyamatosan beszél, így halljuk merre van. Vannak erős lámpáink, -ezeket kihelyezzük a parton, abból a sávból kimenni tilos.
Én, Károly bá, és Zsuzsa néni leszünk előtettek, -záró vonalként, bízunk bennetek, ezért lehettek itt.
Miközben beszéltek, -szemem találkozott Ágiéval, huncut mosoly jelent meg arcán. Kezdett esteledni, ahogy ment le a nap, egyre több csillag jelent meg, -egyetlen felhő sem takarta a teliholdat, lágy hullámok sejtelmes hangjai hallatszottak. A hideg is kirázott, -érzékszerveimmel csodáltam a tájat. Ott álltam a parton, -Ágit láttam felém közeledni.

-Szia! -olyan csodálatos ugye... -kezemhez ért.
-Szia! -igen az, -húztam el kezem.
-Baj van? -kérdezte.
-Nincs! -feleltem.
-Haragszol? -szemébe könnyek jelentek meg.
-Rád? -viccelsz. -jobb kezemmel letöröltem arcáról.
-Azt hittem mert.......
-Tudom! -szakítottam félbe.
-Gyere menjünk vissza! -súgtam.

Elindultam vissza, szemem sarkából láttam könnyezik. Szívem szakad meg úgy éreztem. Éppen elhelyezkedtem, -Károly bá rám nézz, -majd Zsuzsa nénire.

-Endre! -szeretnék veled beszélgetni.
-Most? -kérdeztem ártatlanul.
-Igen! -gyere, megnézzük a hajókat.
-Jó, -nyögtem ki.

Annyira dobogott a szívem, azt hittem kiakar ugrani. Felkelt Károly bá, -rám mosolyodott.

-Ne aggódj! -semmi rosszat nem tettél. -szólt kedvesen.

Kezdtünk eltávolodni a többiektől, felém fordult.

-Akkora lehettem, mint te most........., -kezdett bele.

Figyelmesen hallgattam, nem szóltam közbe, nem kérdeztem, -ittam minden szavát. Miután befejezte -rá néztem.

-Köszönöm! -nagyon sokat segített.
-Szívesen tettem! -felelte.

Alig vártam, hogy kiadhassam magamból, ami bennem volt. A vissza felé úton, már szárnyalt a fantáziám, -igaz szívem még mindig hevesen vert, érzelmeim, gondolataim, ide – oda cikáztak.
Vissza értünk a többiekhez, -szemem belefúródott egy szomorú szempárba, -rákacsintottam, Ági arca elkezdett felderülni, de bizonytalannak láttam.

-Lassan ránk borul a sötétség! -jelentette ki Zoli bá.
-Meg gyújtom a tűzet! -mondta Károly bá.

A távolban láng lobbant, -majd szikrák csaptak fel, ahogy a tűlevelek és a szalma keveréke lángra kapott, -hallani is lehetett már ahogy ropogni kezd. A teli hold fénye ezüstösen ragyogott, a csillagos égbolton. Mindenki készülődni kezdett, a felnőttek is.

-Károly! -gyere tegyük ki a lámpákat.
-Rendben! -válaszolta.
-Várjatok! -segítek, hallottuk Zsuzsa néni hangját.
-Gyerekek! -addig készüljetek el.


Mindenki elkezdett fürdőruhára vetkőzni, A látó távolság egyre csökkent, ahogy sötétedett.
Szúnyogok százai röpködtek körülöttünk, -oldalra néztem Ági éppen a papucsába bujt bele rám nézett, egy szót súgtam felé, -lehet nem is hallotta olyan halkra sikerült. A felnőttek már jöttek visszafelé, -gyorsan elkészültem én is.
-Nem messze innen, van egy rész ahol folyamatosan mélyül a víz, oda megyünk! -Tíz méter után is csak térd alá ér a víz, -nekünk ez most tökéletes lesz! -közölte Károly bá.
Ahogy elindultam láttam Ági még pakolászott amikor mellé értem, ő rám nézett, -ismét oda súgtam neki.
Mentem volna tovább, -de utána nyúlt kezemnek, lábaim földbe gyökereztek.

-Én is! -felelte Ági.

Hozzám lépett, átölelt, megcsókolt, én viszonoztam, -átöleltem derekát, húztam magamhoz. De valami megmozdult, -kuncogása törte meg a csendet, szégyelltem is magam, Tudtuk, hogy nem láthatnak, -már annyira besötétedett mi sem láttuk a többieket, csak a beszéd foszlányok jutottak el hozzánk. Kéz a kézben elindultunk.
Akkor értünk oda mikor már pancsoltak, gyorsan ledobtam a törölközött, begázoltam a vízbe és rávetettem magam hassal az egyik hullámra. Felbukkantam szemhéjamról letöröltem a vízcseppeket, hanyatt feküdtem és néztem a ragyogó csillagokat, -közben hallgattam a hullámok hangját, ahogy a partra kiér. Különös érzések, gondolatok kerítettek hatalmukba, -határtalan nyugalommal párosult. Annak ellenére, hogy közel voltunk egymáshoz mindannyian, -mégis egyedül lehettem.

-De csoda szép! -mondta Zsuzsa néni.
-Fiatal korom jut eszembe! -sóhajtott Zoli bá.

A felnőttek körül maradtunk, pancsoltunk, hullámokat lovagoltunk meg, az alig térdig érő vízben.
Lehet csak én éreztem úgy, -sokkal kellemesebb a víz most, mint amikor lent voltunk nappal.

-Nézzétek csak! -már csak parazsunk van.
-Akkor mire várunk! -pattant fel Károly bá, futva távozott.
-Menjünk mi is! -maradjon nekünk is, -nevetett Zsuzsa néni.

Meglepő volt, senki sem tiltakozott, -szinte versenyt futottunk.., -hangosan nevettünk.
Körbe ültünk, a nyársrakat húztuk fel éppen, -a felnőttek arról meséltek, amikor ők voltak kamaszok. Olyannak tűnhettünk, mint egy nagy család. Szóba kerültek, terveink a jövőre.
Voltak akik már tudták, -akkor még sejtésem volt, -mamám azt mondta, szakácsnak jó lennék....!
Tudták ennél többet nem fogok mondani, -így témát váltottak, nevetgéltünk. Néztem magam elé, Ági velem szembe ült, -szeme is mosolygott a tekintete szívemig hatolt.

-Mindjárt éjfél! -törte meg a csendet Zoli bá.
-Már? -kérdezte Károly bá.
-Egye meg mindenki! -az még belefér. -nézet ránk Zsuzsa néni.
-Rendben! -hozok vizet a parázsra. -Zoli bá után néztem, beleveszett a sötétbe.

Rálocsolta a parázsra, -nagy kormos pára csapott fel.
5396
Kitti - 2020. február 11. 18:34:18

No, hát várom a következő részt. Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.