Hodos Éva: Harangszó
E történet még akkor kelt szárnyra, mikor a magyar hadat viselt hazájába, s vérrel ázott a drága föld. Magasra csaptak a lángok fel, bátran dobogott a férfi szív, női kebel. Tudták eleink miért fognak kardot, s nem pénzért, de honszeretetből harcolt minden igaz ember. A történelmet megírták a krónikások, magam ezt már elmesélni nem kívánom, de egy mondát - nem lesz hosszú -, elregélek...

Két harangról szól történetem. Az alföldi puszta végtelen rónaságában apró falvak rejtőzködtek, s mindegyikben egy-egy templom állt. S hogy hűek maradjunk a szereplőkhöz, most ebből kettőt emelek ki, az egyik falu neve legyen Piros, a másiké Zöld, és így legyen a harangok neve is településeikről Piros harang és Zöld harang.
Sokszor védték meg dúló ellenségtől a lakosságot templomaik szilárd falaikkal. Ide menekültek a falu lányai, asszonyai, míg a férfiak harccal védték meg otthonaikat. A két templom egyszerre kapott harangot, s azonos módon is formázták őket szorgos, ügyes mesteremberek, s bármennyire is hihetetlen, barátság szövődött kettejük között. Aki nem tudja, bizony a harangöntésnek is megvannak a maga fortélyai! Alap feltétel, hogy az új harang hangjának a többiével egyezni kell, mely már a templom tornyában lóg. S micsoda mesteri munkák sorozata követi egymást, míg végső formáját elnyeri! Érdekességként elárulom, hogy először egy álharang készül. Az "álharangra" felvitt finomsár, alkotja az öntőforma külső felét, mely még emberi hajat is tartalmaz, ne csodálkozzunk hát, hogy a harangok között, melyekről írok barátság alakulhatott ki. A puszta mesés világa megbabonázza az állatokat, s az arra vetődő embereket is. S ha még tudták volna azt is, hogy napsütéses rekkenő melegben a két harang beszélget egymással!
-Bim-bam, bim-bam, temetünk - kondult az egyik,
-Bam-bim, bam-bim, keresztelünk - zengett a másik.
Ilyen üzeneteket küldtek a harangok, hosszú, hosszú évekig a szelek szárnyán. A hangok leginkább egy zöld fűszálakkal borított lankás dombot körülölelő nyárfásban találkoztak. E nyárfák alatt szőke árvalányhajat simogatott a szél, s ide járt az a juhászlegény is juhait legeltetni, ki elmesélte a harangok zenéjének furcsa játékát odabenn a faluban. A bárányok is észrevették, hogy a fehér törzsű nyárfások alatt elterülő pázsit selymesebb, s a fű is édesebb. Talán a nagy meleg tréfálta meg a fiú fejét, vagy a pajkos nyári szellő borzolta a hangokat, s így eshetett, hogy a szokványos bim-bam hangokon kívül egyebet is hallani vélt:
- Katonák jönnek - kondult az egyik harang,
- Meneküljetek! - zengett rá a másik.
Szaladt is a fiú, terelte nyáját a sűrűbb csalitosba, hogy az ellenség észre ne vegye. S valóban, a porfelhőből kiválva, ellenséges portyázó csapatok tűntek fel...

Egyik nap reggelén Piros falu templomában lévő harang baráti hangon üdvözölte Zöld település templomtornyának harangját.
- Bim-bam, bim-bam...- zúgott a harangszó, körbeszaladva a nyárfák között.
Válasz nem érkezett rá, csak a szél nyargalászott a templom tornyában, huss berepülve az egyik ablakon, s huss kiperdülve a másikon, üzenet nélkül. Így ment ez két teljes napig, míg harmadik napon Piros templom tornyába beszállt egy denevér. Nagyon elfáradt, mert egészen Zöld falu templomából repült idáig. Tőle kérdezte meg harangunk, nem tudja -e mi történt pajtásával.
A denevér fejjel lefelé elhelyezkedett, majd így szólt:
- Emberek jöttek és kötelekkel leeresztették a földre, ahol egy nagy szekér várt rá. Erre tették föl, szépen fölszalagozták, majd énekszóval kísérték ki a faluból. A fecske azt mesélte, hogy öntőműhelybe került, ahol ágyút készítenek belőle....
Piros harangnak elszorult a torka. Bárcsak ő is mehetett volna! Minden madár, minden szél, aki csak betévedt ide a toronyba, arról regélt, rikoltozott, veszélyben az ország, s ki ahogy tud, tőle telhetően segítse a szabadság ügyét. Ezért döntött a falu lakossága úgy, odaadják harangjukat, meglesznek ők annak hangja nélkül is, inkább védje meg a hazát ágyúcső formájában.
Piros város harangja ettől kezdve sokkal hangosabban zengett, Talán azt gondolta, eltávozott barátja településének lakosai számára is jelzi az ebéd, vagy az istentisztelet idejét...S akár be is fejezhetném történetem, de ezzel még nincs vége.
Egy napon emberek másztak föl a toronyba, és hosszú kötelek segítségével őt is leeresztették a földre. Kicsit szédült, mert a magassághoz volt szokva. Odalépett hozzá a templom papja és megáldotta, majd apró lánykák nemzeti színű szalaggal pántlikázták föl. Szekérre tették, melyet négy ökör vontatott. Sokáig mentek, zötykölődtek, mire az öntőműhelyhez érkeztek, s öröme határtalanná vált, mikor ott látta kedves pajtását is, ki az udvaron árválkodott.
- No, ebből a két harangból talán elég nagy ágyút tudunk önteni - dörzsölgette kezeit az öntőmester, miután szemügyre vette barátainkat.
Így is lett. Ágyút készítettek belőlük, melyet a következő csatánál a harcvonalba állított fel a tüzérség. Eldördült belőle az első lövés, és a mi ágyúnk szétlőtte az ellenség legnagyobb mozsárágyúját. Örültek a tüzérek, büszkén simogatták az átforrósodott ágyúcsövet. Sokáig tartott a csata, s mire elhallgattak a fegyverek, fekete füst tekergődzött a harctéren és csípős lőporszag terjengett. Az ellenség tüzérsége sem maradt adós azonban, s az utolsó lövés éppen a mi ágyúnkat találta el. Ott feküdt, darabjaira törten...
Mikor a harc hangjai végleg elcsendesedtek, az életben maradottak összeszedték a sebesülteket és a tüzérek egy halomba rakták az ágyú részeit is.
A széttört darabokat öntőműhelybe vitték, ahol ismét harangot öntöttek belőle.
A csatában elesett hősöket közös sírba temették, mely fölé hantot emeltek. A hálás utókor parányi kápolnát épített, s ebbe az új harangot állította föl, had' őrködjön az, az örök álomutazók felett. A harang zúgott, a kóbor szél keringett a domb fölött, messze repítve a csilingelő hangokat:
- Álmodjatok hű fiaim,
véretek nem hullt hiába,
szabadon lengnek zászlaink,
békesség van a hazában!-
5396
Kitti - 2020. február 12. 20:40:40

Kedves Éva! Szép harangos történeted élvezettel olvastam. Rose

6542
ritatothne - 2020. február 11. 09:29:14

Kedves Éva!

Nagyon szép kis történet volt. Bizony, addig jó, amig a harangok szólnak.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.