Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tóth Lászlóné: Idegösszeomlás/II. befejező rész
Telt, múlt az idő. A szobatársakkal összebarátkozott, naponta sétáltak a szép őszi napsütésben az OPNI bekerített csodaszép kertjében, vagy kiültek a napra sütkérezni. A folyosó tele volt virágokkal és kis asztalkák, székek hívogatták a látogatókat leülni egy kis intim beszélgetésre.

A nővérkék időnként bejöttek a szobába, a betegekkel egy kicsit dumcsizni. Jó fejek voltak, igazi kis közösség alakult ki.

Mártát naponta látogatta a férje, aki mindennel elhalmozta. A sok finomságon osztoztak egymással. A folyosókon több asszony kézimunkával töltötte az időt, Márta csodálkozva nézte, hogy milyen szépeket tudnak alkotni.

Olvasnivalót is behozatott magának, de inkább csak könnyű magazin újságokat. Lassacskán úgy érezte magát, mint ha szanatóriumban lenne, bár ott még soha sem járt, de ilyennek képzelte, ahol kiszolgálják, jó a társaság, szép a környék, pihenésből, olvasásból, beszélgetésből áll az élet, illetve azzal telnek a napok.

Persze, azért egy-egy csendesebb percében eszébe jutott, hogy eközben édesanyja áll helyt helyette is, nem csak, hogy segítsége nincs nagybeteg anyja ápolásában, hanem még a lánya gyerekei is rajta vannak. Ilyenkor úgy gondolta, hogy azonnal hazamegy és visszaveszi a saját feladatát, sőt, esetleg még be is segít a nagymama ápolásába, de aztán újra hatalmába kerítette a félelem, hogy otthon nincs biztonságban.

Egy napon arra kérte a férjét, hogy hozzon be neki hajcsavarókat, szempillafestéket, szemceruzát. Kora reggel felkelt, megmosta és felcsavarta a haját, szépen kifestette a szemét, felvett egy új hálóinget és mikor jött a vizit, szép frizurával, finoman kisminkelve ült az ágyon.

A főorvos asszony, mikor Márta ágyához ért meglepetten mondta: Mártika, hogy maga milyen szép? A többi orvos és ápoló is ránézett, és mosolyukkal nyugtázták, hogy a főorvos asszonynak igaza van. Tény, hogy a sok pihenés, a nyugodt környezet, a szép frizura és a smink megtette a hatását. Még fiatal, most lesz a 32. születésnapja.

A vizit után a főorvos asszony hívatta. Üljön le kedves, mondta. Nézze, már egy jó ideje figyelem, hogy milyen aktívan vesz részt a csoportterápián, a válaszaiból, hozzászólásaiból látszik, hogy odafigyel és érti is mindazt, ami elhangzik. Visszaszedte a leadott kilókat, élénk, érdeklődő, ezért hat hét után el kell bocsátanunk. Nem gyógyult meg teljesen, visszatérnek majd a félelmei, de többet nem tudunk kórházi körülmények között tenni, viszont szüksége van rendszeres pszichológusi kapcsolattartásra, amelyhez a korházunkban dolgozó kolleginát tudom javasolni, ha nincs más ismeretsége.

Igaza van doktornő, mindennel egyetértek, amit elmondott, de félek visszamenni az otthonomba, nem tudom, hogy ott is jól érzem-e majd magam. Azon kívül Önhöz lenne bizalmam, nem vállalna-e el engem, természetesen privát?

Nem, én pszichiáter vagyok, a kórházi kezelésen kívül nem vállalok senkit. Bízzon magában, és ha felmerülnek Önben kétségek, azokat meg tudja beszélni a pszichológussal is. - válaszolta a főorvos asszony.

Márta hazament. Mindenki örült neki, különösen édesanyja, aki továbbra is biztosította őt arról, hogy szívesen segít mindenben.

Az asszony néhány alkalommal elment a pszichológusnőhöz, elmondta kétségeit, félelmeit és választ várt azokra, azonban nem kapott. Kifizette a tarifát és hazament. Ez megismétlődött még néhányszor, miközben Márta ismét lelkiismereti konfliktusba került magával. Ott a négy gyerek, egyre fizetünk, három velünk él közös háztartásban. Igaz, én is kapok valamennyi tartásdíjat, de mivel a gyerekek apjának az új házasságól is van már két gyermeke, nem sokat. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a nagy semmiért fizessünk. Inkább veszek a gyerekeknek gyümölcsöt ezen a pénzen és elmondom a falnak mindazt, ami bánt, mert, ahogy az nem válaszol, úgy nem válaszol Hajni, a pszichológusnő sem. Így aztán többet nem is ment hozzá.

Bár az asszony fizikai ereje visszatért és lelkileg is jobb állapotba került, mégis vissza-visszatértek a félelmei, még ha nem is uralkodtak már teljesen el rajta. Tartott attól, hogy nem tudja kontrollálni a cselekedeteit, hogy e miatt akár veszélyt is jelenthet mások számára. Abban se bízott, hogy jó diagnózist állítottak fel az OPNI-ban.

Úgy döntött, hogy nem veszi igénybe a gyest, visszamegy dolgozni. A felülvizsgáló bizottság nem tartotta helyesnek a döntését, de az asszony ragaszkodott hozzá.

A kicsi bölcsődébe került, a nagyobbak, mint korábban is, a tanítás után az édesanyjához mentek, és akkor jöttek haza, amikor az ő munkaideje véget ért.

A kicsi többször beteg lett, így kivették a bölcsődéből és Márti édesanyja vállalta a napközbeni felügyeletét, ellátását.

Márti nem került vissza a régi helyére, az új helyén nem érezte jól magát, és már a munkahelyén is kisértették a kellemetlen gondolatok.

Egy nagyon kedves, anyja korabeli munkatársa egy nap megszólította, hogy beszélni szeretne vele. Az ebédszünetben találkoztak, ahol a kolléganő aggodalmát fejezte ki. Mindig tele voltál jókedvvel, a mosoly szinte sohasem hervadt le az arcodról, mi lett veled Márti?-kérdezte.

Az asszony röviden elmondta a történetét, azt is, hogy hátha tévedtek az OPNI-ban és más baja van, mint, amire gondoltak.

Erzsi néni azt mondta: van egy gyerekkori ismerősöm, aki a Váci Kórház igazgató főorvosa, ha gondolod, akkor írok neki, hátha tud segíteni. Márti beleegyezett.

Rövidesen megjött a levél, hogy távgyógyítást nem tudnak vállalni, a beteg csomagoljon össze, és jöjjön el Vácra, ahol dr. Korona Árpádot kell keresnie, aki nagyon jó pszichiáter szakember. Hozza magával a korábbi leleteit is.

Márta ismét az édesanyja elé állt, ezúttal azzal, hogy Vácra megy.

Vácott három hetet töltött. Dr. Korona Árpád megállapította, hogy pontos és jó diagnózist állítottak fel az OPNI-ban és többet ő se tudott volna tenni a beteg gyógyulása érdekében. A többi ugyanis a betegen múlik. Változtatnia kell mindazon, ami beteggé tette, és szüksége van sikerélményekre, amiket keresnie kell, meg kell küzdenie értük, mert ha nem, akkor marad ez a dilemma, hogy beteg vagyok, vagy nem, és akár egy életet is le lehet így élni. Menjen úszni, kirándulni, színházba, moziba, csinálja mindazt, ami korábban örömet okozott neki.

Márta elhatározta, hogy visszaveszi a kezébe az életét, ahogy adódik a munkahelyén egy másik terület, ahol dolgozhat, oda kéri magát. A férjétől elválik, mert inkább marad egyedül, de csendben, békességben, mint hogy állandó stresszben éljen.

A lakást eladták az OTP-nek és két külön lakásba fizettek be, maximális hitellel, az egyikbe Zoli a másikba Márta költözött a három gyerekkel.

A cég gazdasági igazgatója titkárnőt keresett, Márta megpályázta és elnyerte az állást. Főnöke javasolta, hogy tegye le a közgazdasági szakközépiskolai különbözetit, melyet az első évben kitűnő eredménnyel, a másodikban jelesre végzett el. Ezt követően vállalta a hároméves mérlegképes könyvelői tanfolyamot is, amit szintén eredményesen tett le.

Édesanyja mindvégig vállalta a gyerekek felügyeletét, mikor azok betegek voltak, hogy lányának ne kelljen hiányoznia a munkából és akkor is, amikor iskolába ment.

Sokára bár, de Mártának be kellett ismernie, hogy meggyógyult. Keserves lecke volt, ha nincsenek a gyerekek, végig se csinálta volna. Nagyon nehéz kijönni belőle. Az egészség olyan nagy kincs, melyet érdemes megőrizni, mert a betegség nem csak a szenvedő alanyt viseli meg, hanem a környezetét is. Fontos azt is belátni, hogy nem mások a hibásak, hanem mi, mert csak akkor következhet be változás az életünkben.

Bár egykor a szobatársak azt mondták, hogy két-három éven belül visszakerültek kezelésre, Márta fölött már több mint negyven év telt el azóta, és hála Istennek eleddig nem került abba az állapotba, amibe fiatal éveiben sodorta magát. Az élet nem habostorta, érték és érik nehézségek, ahogy minden más embert is. Semmiféle kiváltságot nem gondol magáról, egyszerűen megy azon az úton, amely előbb-utóbb az ő számára is véget ér. Visszamenni a korban, másképp csinálni mindent, utólag már nem lehet, de szembesülni saját alkalmatlanságunkkal és tanulni belőle, igen.
6542
ritatothne - 2020. február 16. 10:44:45

Kedves Kata!

Jobb lett volna nem kerülni ilyen helyzetbe. Köszönöm az olvasást, a hozzászólást.

Szeretettel: RitaRose

6266
Katinkakata - 2020. február 15. 22:45:00

Kedves Rita!

Mártának volt kiért változtatni életén, és ezt meg is tette. Minden elismerésem az övé. Tanulságos történetedhez szeretettel gratulálokRoseKata

6542
ritatothne - 2020. február 15. 19:32:20

Kedves Magdi!

Köszönöm szépen.

Szeretettel: RitaRose

6191
Magdolna43 - 2020. február 15. 19:28:48

Kedves Rita!

Érdekes, egyben tanulságos történetedet érdeklődéssel olvastam.
Sok szeretettel,
Magdi

6542
ritatothne - 2020. február 15. 08:26:28

Kedves Gitta!

Köszönöm a jelenléted, az érdeklődésed.

Szeretettel: RitaRose

4005
zelgitta - 2020. február 14. 23:46:57

Köszönöm Rita, hogy végig vezetted olvasóid ezen a nem mindennapi történeten. Nagyon közelről ismerted a főszereplőt? Kérdezném, de nem teszem.
Szeretettel kívánok
további alkotói kedvet,
Gitta

6542
ritatothne - 2020. február 14. 10:19:12

Kedves Kitti!

Köszönöm az érdeklődést és a hozzászólásod.

Szeretettel: RitaRose

5396
Kitti - 2020. február 14. 10:07:13

Tanulságos történetedet örömmel olvastam.Rose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.