Auerbachné Tóth Katalin: Reyna története 1. rész
1.

Reyna feltartott kezekkel közelített San Juan de Pasto katonai támaszpontjához. Fegyvere nem volt, de esélye sem lett volna. A hátában érezte a Nuestro Mundo-kartell katonáinak fegyvereit: tudta, hogy minden lépését követik a fák mögül, valószínűleg nem kevés kárörömmel. Ő viszont kihúzott derékkal, felszegett fejjel közelített a nagy ellenség támaszpontjához. A többiek kötelezték rá. Pedig előző nap még a hadműveleti tisztjük volt, Juan Carlos Correa Perez után a második emberük, mára pedig kiütközött az utálatuk, és a hatalomátvétel után lapátra került. De ő még legalább élt, nem úgy, mint Juan Carlos...

- Ki maga? Állj! - A támaszpont közelébe érve természetesen az őr felfigyelt a magas, testhez simuló ruhát viselő, félhosszú, kékre festett hajú, szemüveges nőre, és megállásra szólította fel.
- Reyna Correa Perez vagyok, a Nuestro Mundo-kartell második embere! - a válasz méltóságteljesen, szinte már fensőbbségesen hangzott. Pedig a nő egyszerűen csak a méltóságába próbált kapaszkodni.
- Mit akarsz? - kérdezett vissza az, őr, de közben fél kézzel már a telefon után nyúlt.
- Feladom magam.

Az őr már nem is válaszolt, csak fél kézzel fegyvert fogott rá, míg a másik kezében a telefonnal már erősítést hívott. Reyna türelmesen várakozott, még mindig feltett kezekkel. Egyenes derékkal, felszegett fejjel - és belül teljesen összetörve. Az erősítés viszont 2 perc alatt megjelent, és már ott is állt előtte 5 katona.

- A földre! - szólt oda neki az egyikük.

Reyna hátranézett a válla felett - el tudta képzelni a kárörömöt azoknak a kartell-katonáknak az arcán, akik az erdő széléig kísérték. Tegnap még ő parancsolt nekik, ma ő kellett engedelmeskedjen. Hozzászokhatott volna már az árulásokhoz, de mégis szíven ütötte, hogy megint ő a számkivetett... De annál büszkébb volt, semhogy a csalódottságát kimutassa. Miért ne lehetne egy törtető, pénzéhes nő, aki most belebukott a legutóbbi ügyébe? Higgyék csak, hogy sokat akart, aztán a magas lóról nagyot esett... A legtöbbjüknek úgysem lehetett arról fogalma sem, hogy ő milyen érzésekkel várta, hogy a kolumbiai hadsereg katonái letartóztassák! Aztán lassan letérdelt. Kivárt egy pillanatot, de érezte, hogy szánalomra és kegyelemre hiába is várna, így lassan hasra feküdt a földön, lazán maga mellé téve a kezeit. Az egyik katona egyből ugrott is, és már csavarta is hátra a kezeit: pillanatok múlva pedig már a bilincs szorítását is a csuklóin érezte.

- Felállni, te szemét! - szólt rá a katona, és Reyna már érezte is, hogy rángatják fel a földről. Egy pillanatra megfeszült a teste, és különös fény villant a szemében, mintha támadni akarna, de aztán kihunyt a láng és engedelmeskedett.

Amint talpra állították a nőt, a katonák elindultak vele befelé a támaszpontra. Reyna még egyszer visszanézett a válla felett, de engedelmesen vonult az őrei között. Rövidesen kapun belülre értek, és a kapu becsukódott mögöttük. A vezető menet közben rádiózott valakivel. Miután letette, irányt váltottak.

- A kihallgatóba vele. - vetette oda a társainak. Reyna úgy érezte, ő csak egy tárgy, akit "vinni" kell. Rezignáltan vette tudomásul. A lépései engedelmesen követték az utasításokat, ám a gondolatai cikáztak - az egyetlen dolog, amit még szabadon megtehetett. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy körülnézni is elfelejtett.

A kis menetet nem sokan nézték meg, bár volt, aki megnézte őket és feltűnt neki, hogy ki a fogoly. Reyna hallotta, hogy összesúgtak mögöttük itt-ott, és nem éppen kedves szavakkal illeték őt és Juan Carlost a megjegyzéseikben.

Az egyik épület alagsorába mentek le, több biztonsági ajtón át. Elmentek a cellák előtt, majd egy vastag falú, szinte üres szobába vezették be a nőt. Egy szék, egy asztal a fal mellett, rajta bilincsek, egy sokkoló és egy korbács, valamint egy villanykörte, ami csupaszon lógott le a plafonról - ennyi volt az összes berendezése.

- Leülni! - jött a következő parancs.

Reyna-t egy őr vezette oda a székhez és szinte lenyomta rá. Engedelmesen leült. A háta mögött a kezeit összefogó bilincset egyből rögzítette is a katona a székhez, majd a lábait is odabilincselték a szék lábaihoz. Esélye sem lett volna felállni, ha akart volna se. De már beletörődött a sorsába, szenvtelenül figyelte azt a katonát, aki a bilincseket rögzítette, miközben az ajtóban álló őr fegyverét még mindig magán érezte. Aztán végeztek és otthagyták egyedül. Az ajtó döngve csapódott be mögöttük. Reyna észrevette, hogy belül nincs se kilincs, se zár az ajtón...

Pedro Emilio Alvarado ezredes a megfigyelő üveg mögött állt, onnan figyelte a kihallgató szobában Reyna-t. A nő felemelt fejjel nézett valahová szemmagasságban a falra, de látszott, hogy gondolatban egész máshol jár. Alvarado ezredes előbb kicsit váratni akarta és megfigyelni a nőt, mielőtt bemegy kihallgatni. Egyelőre csak nézte. Valami nagyon nem stimmelt, de nem tudta, mi. Reyna nem olyan volt, amilyennek a hírneve alapján gondolta. Kék, félhosszú haj, a tarkón lazán összefogva, divatos szemüveg, tartós smink. Nem volt magas, de mégis jó alakja volt, pedig ha jól tippelte, olyan 40 körül lehetett. Testhez álló ruhát viselt, ami szinte csak a kézfejét, a nyakát és a fejét hagyta szabadon, ellenben kiemelte a nőies alakját. Így most csak egy kihívóan öltözködő harmincasnak nézett ki, aki nem tűnt úgy, hogy akár félne, akár ideges lenne amiatt, hogy fogságba került. Pedro Alvarado rájött: azt furcsállja, hogy a nő önként adta meg magát.

Alvarado ezredes néhány perc múlva benyitott a kihallgatóba, becsukta az ajtót, és terpeszben, csípőre tett kézzel állt meg félúton az ajtó és a nő között.

- Reyna Correa Perez, ha jól sejtem...
- Pedro Alvarado ezredes, örülök, hogy látom! - válaszolt Reyna nagyvilági modorban.
- Azt kétlem...
- Miért? Mert kartell-tag vagyok?
- Úgy bizony!
- Pedig tényleg örülök, hogy magával kell beszélgetnem! Tudom, hogy mennyire szívből gyűlöli a Nuestro Mundo-kartellt, vagy egyáltalán a kartelleket. De azt is tudom, hogy igazságos és nagyon is körültekintő ember... - Reyna még folytatta volna, de Pedro Alvarado úgy gondolta, hogy nem engedi ki a kezéből a beszélgetés irányítását.
- Jól van, elég a hízelgésből, nem vagyok rá vevő! Azt akarom tudni, mit keresel itt?
- Mit keresek itt? Le vagyok tartóztatva, ide hoztak...
- Nem! Miért adtad meg magad?
- Miért? Mert Leandro Jesus Hernandez így akarta...

Reyna érezte, hogy elkerült tőle az irányítás, és bár nem akarta mutatni, de bizony fájt tudomásul vennie, hogy most már ő az, akinek engedelmeskednie kell, nem pedig az, aki irányít. Így viszont kissé nehézkessé vált kommunikációjuk. De hát Alvarado ezredes értette a dolgát, hogy a megfelelő kérdésekkel megkapja a megfelelő információkat.

- Mióta parancsol neked Leandro Jesus Hernandez?
- Ha tényleg arra kíváncsi, ezredes, hogy miért adtam fel magam, akkor hozzon magának is egy széket, mert hosszú lesz!
- Fogd rövidre, elég a lényeg!
- Hát jó... - sóhajtott egy nagyot Reyna, aztán belekezdett: - Leandro Jesus Hernandeznek soha nem tetszett a kapcsolatom Juan Carlos Correa Perezzel. Már az elején sem, de mikor egyre nagyobb hatalmat kaptam és hadműveleti tisztté nevezett ki, a Nuestro Mundo-kartell második emberévé, akkor már nyíltan is ellenséges volt velem, ha Juan Carlos nem látta. Amikor pedig Juan Carlos feleségül vett, még inkább elmérgesedett a helyzet. Juan Carlos akkor ugyan helyre tette és nem hitte, hogy még egyszer merni fog szembeszállni vele, de mégis megtörtént. Ma reggel ránk törték a szobánk ajtaját. Juan Carlos-t lelőtték. Leandro Hernandez lőtte le. A karjaimban halt meg! Valahol sajnálom, de valahol megkönnyebbülés is volt a halála.
- Érdekes szavak ezek egy szerető feleségtől...
- Szerető feleség? Ismerte Juan Carlos Correa Perezt? Neki nem lehetett büntetlenül ellentmondani! Amikor megkérte a kezemet, azt is olyan stílusban tette, hogy egyértelmű volt: nemleges választ nem fogad el! Kénytelen voltam igent mondani neki, még ha voltak is fenntartásaim... De ha ellenkeztem vele, megvoltak az eszközei arra, hogy sakkban tartson... Jobban tettem, ha önként engedelmeskedtem neki... De nem ez a lényeg. Még az utolsó szavaiban is bosszúra éhezett, engem is arra kért, hogy bosszuljam meg a halálát. De Leandro vagy 15 emberrel jött! 15 emberrel, kettőnk ellen! Ahogy Juan Carlos meghalt, Leandro az ördögi vigyorával rám nézett, és azt mondta, nekem választási lehetőséget kínál: vagy feladom magam a hadseregnek, vagy ott helyben lelőnek engem is.
- És te a feladást választottad.
- Nem! Azt kértem, hogy ott helyben lőjön le, és Juan Carlos-szal együtt temessek el egy sírba. Biztos? kérdezte, miközben rám emelte a fegyverét. Biztos, mondtam. Erre felröhögött, leengedte a fegyvert, és közölte, hogy még ma elkísérnek ide, a San Juan de Pasto-i katonai támaszpont közelébe, ahol fel kell adnom magam, különben... Ugyanazzal zsarolt, mint Juan Carlos... Ő sem jobb nála...! - Reyna már nem nézett az ezredesre, hanem valahová mögé, távolba révedő szemekkel. Alvarado hagyta egy kicsit, hogy összeszedhesse magát.

"Bárcsak inkább megölt volna Leandro Juan Carlos-szal együtt! Az az érzésem, hogy hiába akarok elérni bármit is, én csak játékszer voltam és vagyok mások kezében! Igen, fel akartam adni, és meg akartam halni. Becsületem már nincs, hatalmam sincs, csak a méltóságom maradt! Egyszerűbb lett volna ott egyből megszabadulni mindentől... De Leandro még ezt is megtagadta tőlem... Visszaküld kanosszát járni... De így talán esélyt ad, hogy Juan Carlos utolsó kérésének valamennyire eleget tegyek, és bosszút állhassak. És persze így talán a másikon is bosszút állhatok, ha jól csinálom. Utána... Utána valószínűleg úgyis golyó vár, hiszen a legnagyobb drogkartell második embereként kerültem fogságba, és már számon sem tudom tartani, mennyi bűn elkövetésével vádolnak!"

- Tehát dobtak a társaid? - kérdezett rá végül Pedro Alvarado.
- Így is fogalmazhatunk. Szálka voltam a szemükben, pláne, hogy Juan Carlos maga mellé emelt. Nem kérdezte senki, jó-e ez nekem így, de ez mellékes. Most legalább már nyugalmat találhatok... Kössünk alkut, ezredes! Elmondok mindent, amit csak tudok a Nuestro Mundo-kartellről, bármit kérdezhet, ami információm van, mindent hajlandó vagyok kiadni.
- Zsarolásnak hangzik. És mit akarsz cserébe?
- Egy golyót. Nem akarok életfogytig a börtönbe menni! Halálos ítéletet kérek, kitűzött, nem túl messzi dátummal! És akkor addig a pillanatig bármikor, bármilyen információval a rendelkezésére állok!

Pedro Alvarado nem válaszolt, csak magában mérlegelt. Reyna türelmetlenül várta a férfi válaszát, de hogy az csak nem jött, folytatta a győzködést.

- Kérem, ezredes! Fél év, egy év! Az alatt rengeteg mindent el tudok mondani, de utána hagyjon megpihennem! Bevallom, nem szeretnék évtizedeket börtönben tölteni, ezért kérem a halálos ítéletet. Gondolom nem ilyen alkukérésre számított! Könyörüljön meg rajtam, kérem!

Alvarado ezredes döbbenten nézett a nőre, aki bár nem akarta elsírni magát, de annak a két kibuggyanó könnycseppnek valahogy nem tudta az útját állni. De állta az ezredes tekintetét, makacsul, dacosan. A két könnycsepp ellenére.

- Adj valami infót, hogy felkeltsd vele a figyelmemet!
- Oké... - Reyna néhány másodpercre elgondolkodott. "Itt az alkalom, hogy bosszút álljak Victor-on! Már rég tudom, hogy ő volt a tettes, de eddig nem tehettem ellene semmit. Nesze neked, senki nem legyőzhetetlen, te sem vagy az! Készülj a bukásodra!" - Victor Andrés Ortega Lopez a mi emberünk. Mióta idekerült, azóta küldött adatokat, információkat a Nuestro Mundo-kartellnek.
- Hazudsz! Nem lehet kém!
- Nem hazudok! De ellenőrizz le! Hallgasd ki, figyeltesd meg, vagy mit tudom én! Tudom, hogy a Nuestro Mundo-kartellnak kémkedik!
- Meglátjuk... És miért pont ezt az infót adtad?
- Mondjuk úgy, hogy elszámolni valóm volt Victor-ral, és ezzel legalább bosszút állhatok rajta!
- És ha pont a bosszúd miatt csak kitaláltad ezt?
- Ezredes! Ha csak kitaláltam volna és bebizonyosodik, hogy hazudok, akkor ugrana a még meg sem kötött vádalkum! Ennyire ne nézzen madárnak! Ütős infót akartam adni, de egyúttal bosszút is állni Victor-on egy régi sérelmem miatt. És így Juan Carlos utolsó kérését és teljesíthetem, mert Leandro Hernandeznek nagy érvágás lesz, ha nem küld neki több információt a hadsereghez beépített kémünk!
- Oké. Utánajárok. - az ezredes részéről már befejezettnek tekintette a beszélgetést, ezért odalépett az ajtóhoz, és ráütött négy rövidet.
- Ezzel nem csak én fogok jól járni!
- Egyelőre akkor ennyi. Hamarosan kapsz egy cellát.
- Köszönöm, ezredes!

Pedro Alvarado már nem is válaszolt a nőnek. Ahogy nyílt az ajtó, intett egyet a nőnek, és szó nélkül kilépett a kihallgatóból. Hamarosan azonban három katona jött Reyna-ért, akik egy cellába kísérték.

folytatása következik
6191
Magdolna43 - 2020. február 17. 18:37:55

Kedves Kata!

Érdeklődéssel olvastam érdekes írásodat, nagyon várom a folytatást.
Sok szeretettel gratulálok,
Magdi

4204
pathfinder - 2020. február 17. 15:35:50

Kedves Babu!

Köszönöm szépen a kedves szavaidat! Igyekeztem, hogy izgalmas legyen. remélem végigköveted Smile

Köszönöm, hogy olvasod:
Kata Heart

4204
pathfinder - 2020. február 17. 15:34:53

Kedves Erzsike!

Igyekeztem, hogy mai legyen. Elég sokat olvastam utána Kolumbia történelmének és a drogkartelleknek, bár nem ezért, de ezt a történetet abba a kontextusba remekül be tudtam illeszteni.

Köszönöm szépen, hogy itt jársz nálam!
Kata Heart

5548
babumargareta - 2020. február 16. 15:02:41

Kata kedves ,ez nagyon izgalmas történet!
Egymás ellen uszított "kollégák".
Kíváncsian várom az "ütős" történet folytatását.
Gratulálok....Babu
Heart

4694
Rzsike - 2020. február 14. 13:42:27

Ajaj,nagyon mai.Várom a folytatást Kata.

4204
pathfinder - 2020. február 14. 12:34:38

Kedves Rita!

Köszönöm szépen, hogy ezt a hosszabb lélegzetvételű első részt is elolvastad. Igen, megint jött a katonai téma, de most örülök, hogy az írás megy egyáltalán.

Köszönöm a figyelmedet és hogy szinte mindig te vagy az első, aki olvasol. Szeretettel:
Kata Heart

6542
ritatothne - 2020. február 14. 09:20:24

Kedves Kata!

Izgalmasam katás alkotásod érdeklődéssel olvastam. Látom, hogy folytatod, arra is kíváncsi vagyok.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.