Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Mgr. Vaszily Zsuzsanna: Lekvárfőzés
Legkellemesebb emlékeim közé tartoztak gyermekkoromban nemsokkal a tanévkezdet utáni lekvárfőzések. Naponta, amint hazafelé jöttünk az iskolából, mikor melyik udvarról illatozott a frissen főzött szilvalekvár, nem győztük kivárni, mikor lesz már végre ez a nagy esemény nálunk is. Ma már ez ritkaságszámba megy, hiszen évről-évre modernizálódik a lekvárfőzés módja, de kislánykoromban ez igazi szertartás volt. Előtte való nap összegyűlött ismét jórészt a rokonság, a hatalmas szilvafákról mázsaszámra szedtük, vertük le a szilvát. Óriási munka volt ezt a rengeteg mennyiséget megmosni, majd az utolsó vízből szemenként kimagvalni( mi úgy mondtuk "kikapcsítani") a szilvát. E munka végeztével mindenkinek feketéllett, égett a keze az éles magvaktól. Közben a férfiak kiásták a gödröt , az elülső gömbölyded része szolgált a hatalmas rézüstnek, kéménynek, az alja a tűzhelyben végződött, majd téglalap alakban folytatódott kb. kézhosszúságban, melynek végére régebbi takarókat raktunk, az volt az ülőke az éppen kavarók részére. Másnap szinte pirkadatkor keltünk, megraktuk a tüzet, melyre állandóan dobáltuk a lemorzsolt kukoricacsutkát, fahasábokat, hogy szépen egyenletesen égjen, és a lekvár is mellette ugyanúgy egyenletesen főjön. A tűztől a föld átmelegedett, nagyon kellemesen melengette a lábunkat, a nyers szilva is az üstbe fokozatosan adagolódott, annak megfelelően, ahogyan olvadt széjjel a melegtől. Ez az egész folyamat nagy mulatsággal járt, amikor már az egész mennyiség bekerült az üstbe, nem győztük kivárni, mikor fő szét teljesen, ekkor piros színt kapott, ez volt nálunk a "potyóka",máshol ciberének is hívják. Finom puha kenyérre kentük ezt a masszát, és jóízűen majszolgattuk. A felnőttek efféleképpen ingerkedtek velünk, hogy : "Lekváros a szád, nyalja le apád!", vagy: "Potyókától, potyog hátul." Mi "pulyák" ezeken jókat kacagtunk. Persze a kavaró kelepnek állandóan forognia kellett az üstben, felváltva folyt a munka, mindenki kivette a részét mindenből. Közben mindenféle történetek, mesék hangzottak el, aki éppen nem kavart, az szórakoztatta a többieket, sokszor még nótára is fakadtunk jókedvünkben. A konyhában is folyt ám a munka, hisz ennyi szájat jól is kellett lakatni. Általában kacsasült, kakaspörkölt volt a főétel, közben tányérokon egész nap körbekínálódtak a finom foszlós mákos -, diós -tekercsek, lekváros bukták, pogácsák, piskóta tekercsek, amelyeket a gazdaasszonyok jóelőre elkészítettek.
Sokszor beesteledett, mire a lekvár rendesen sűrűre kifőtt, csak úgy szuszogott, puffogott már feketén az üstben, a kavaró kelepet ilyenkor már csak erős karú férfiak forgatták. Aztán a lekvár mindenféle frissen mosott edénybe került, igazságosan elosztódott a munkában résztvevők között. Lett is belőle aztán egész télen mindenféle finom falat: úgymint derelye, lekváros béles, "mocskos haluska", ez volt a lekváros csusza, mindenféle kelt kalácsok, pirított tepsis lekváros haluska,stb. De legfinomabb mégis édesanyám zserbó süteménye volt, a szülőfalujában egy volt barátnője megszerezte az eredeti pesti zserbó receptjét, mely kimondottan házi szilvalekvárral a legfinomabb. A környéken senki sem tudta olyan finomra elkészíteni, mint ő, természetesen sem karácsony, sem húsvét, sem más neves napok nem múlhattak el e nélkül a finomság nélkül. Csodák - csodájára megszámlálhatatlan esetben fogyasztottam, sokszor láttam, hogyan készül, mégis negyven évesen bátorkodtam elkészíteni életem első zserbóját, mert az anyué az szent, és sérthetetlen volt. Azért nagy büszkeséggel tölt el, hogy azóta én is gyakran sütöttem különféle alkalmakra, és nagyon finom lett mindig, nagy sikert aratott bármilyen társaságban.
6782
Vaszily - 2020. március 09. 08:25:18

Sziasztok, most már én is örülök neki, jogy leírtam ezt a történetet, és hogy még ennyien emlékszünk rá, köszi, Zsuzsa! In Love

6191
Magdolna43 - 2020. március 08. 22:12:14

Kedves Zsuzsa!

Élmény volt olvasni lekvárfőzésedet, szinte ézezni a szilva lekvár finom illatát, ami ősszel szinte átjárta a levegőt, felénk is ústben főztük, előző este a szomszéd asszonyokkal magoztuk, hogy reggel korán be lehessen gyujtani alá és estig állandó kavargatás mellett főztük amig sűrű fekete masszaként pöfögött az üstben.
Szeretettel bratulálok,
Magdi

6476
Siposne Marica - 2020. március 07. 20:39:41

Köszönöm, hogy beavattál a szilvalekvár főzés fortélyába, amit a városi gyerekek nem is ismernek.
Ha jól érzékelem nyírségi "pulyák" nyalogatták lekváros szájukat.
Élvezettel olvastam.
Gratulálok: Marica

6542
ritatothne - 2020. március 06. 09:35:02

Kedves Zsuzsa!

Jó, hogy megörökítetted ezt a régi eseményt. Nálunk is üstben készült az udvaron, de mi nem ástunk gödröt és nem jöttek össze a rokonok, de arra emlékszem, hogy valóban egy egész nap kellett ahhoz, hogy jó keményre összeálljon és nem volt benne semmi, sem cukor, sem tartósítószer, mégis évekig, akár évtizedekig is elállt. Mi a zserbót baracklekvárral készítettük, ahhoz a lekvárt édesanyám tette el. Ez az egy, amit én is befőzök és a karácsonyi zserbó is ebből készül, de szeretem palacsinta tölteléknek is.

Írásodhoz szeretettel gratulálok: RitaRose

5396
Kitti - 2020. március 05. 18:03:30

Üstben még soha nem főztem szilvát. Élmény volt ez a beszámoló Zsuzsa! Rose

6643
szikra60 - 2020. március 05. 17:36:59

Kedves Zsuzsa! Olyan élethűen írtad le a lekvárfőzést, szinte számban éreztem az ízét. Nincs is jobb a szilvalekvárnál! Szeretettel gratulálok főzésedhez! Éva

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.