Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Mgr. Vaszily Zsuzsanna: Zsákbamacska - Tejeskanna
És most látom, hogy valaki a zsák aljáról már elő is kapart egy újabb történetet, melynek címe:
Tejeskanna

Hát bizony a régmúlt boldog időkben nem repült minden készen az ember szájába, úgy mint manapság. Hogy csak egy egyszerű példát említsek a tejért, és a kenyérért is nagyon sokszor órákat kellett várakozni a falusi boltok előtt, mire ezeket a dolgokat a szállító autók a tejcsarnokból, vagy a pékségből széjjelhordták a falvakon. Mivel a férfiak munkában voltak, a gazdaasszonyok vagy a mezőn dolgoztak, vagy odahaza végezték a háztartási munkálatokat, ezért legtöbb esetben ez a várakozás már a jócskán felcseperedett lányokra, fiúkra hárult. Sőt a tejért még rendes tejeskannával kellett menni, mert reggelente a tejes autó kihozta a friss tejet nagy fém tejeskannákban , és a boltos hölgy abból merte széjjel merőkanállal a vásárlóknak a tejet érkezés sorrendjében mindenkinek a saját kézi tejeskannájába. Mivel ezek a várakozások néha elhúzódtak, így a szülők általában a gyerkőcöknek a fizető pénzhez adtak azért grátiszban valamivel többet is, hogy ha sokat kellett várni, közben ebből meg tudtunk venni magunknak egy - egy kekszecskét, vagy egy - egy üveg málnát, amelyek akkoriban tényleg csak fillérekbe kerültek.
Egyik reggel, amikor már nekem, és egy pár barátnőmnek is tele lett merve a kannánk, elindultunk beszélgetve hazafelé, én ilyenkor mindig utolsónak egyedül maradtam, mert a mi házunk esett legtávolabb. Néha, amikor kiállt az egyik kezünk a cipekedéstől, meg - megálltunk, letettük a kannákat a földre, kicsit pihentünk, majd a kannát másik kezünkbe fogva folytattuk utunkat hazafelé. Egyik ilyen pihenőkor Éva barátnőm olyan szerencsétlenül tette le kannáját, hogy egyik fele alá egy kődarab esett, ettől az lefordult, és szinte az összes tej kiömlött, alig maradt a kanna alján pár kortynyi. Mikor ezt Éva meglátta, éktelen sírással elrohant hazafelé, nem csoda, hisz négyen voltak lánytestvérek, így ez elég nagy veszteség lett a családnak. Meg is sajnáltuk ezért, mi is szinte lehangolva mentünk tovább. Amikor eléjük értünk, láttuk, hogy családjuk nagy része, de még a szomszédokból is páran kint ültek előttük a kapunál a lócán. Amint megláttak, mindenféle szidalmakkal kezdtek el illetni, hogy ilyen, meg olyan vagyok, hogy miket nem engedek meg magamnak...Én csak néztem széjjel, hogy mit akar ez az egész jelenteni. Aztán a szidalmakból kivettem, hogy a drágalátos barátnőm, hogy mentse a bőrét a saját ügyetlensége miatt, azt hazudta, hogy a tejüket én öntöttem széjjel. Hát ez engem nagyon felháborított, nagyot csalódtam Évában, mivel én ilyen alattomosságra sohasem lennék képes. Próbáltam én ugyan magyarázkodni, de annyian voltak, hogy szóhoz sem jutottam mellettük.
Mindenesetre ez egy nagyon kényelmetlen helyzet volt a számomra, mert reggelente a kacsákat, és libákat is le kellett hajtanunk a Feneketlen tóhoz, estefelé értük menni, és hazahajtani őket, így többször naponta is el kellett előttük mennem, és ők jó idő esetén előszeretettel szerettek kint üldögélni délutánonként a kapujuk előtti padon. Minden alkalommal heves szívdobogást kaptam hozzájuk közeledvén, hogy kint lesznek-e, vagy sem, és ha igen, nem fognak-e megint szidalmazni. Aztán ahogyan a mondás is tartja: "Minden csoda három napig tart", lecsillapodtak a kedélyek. Viszont a libákat, és kacsákat nagyon szerettem a tóhoz, és haza is hajtani, mert az első alkalmak kivételével, amíg megszokták a járást, tehát hogy ne szaladgáljanak össze-vissza, szépen glédában egyenként liba -, illetve kacsasorban totyogtak odafelé kissé piszkosan, de hazafelé gyönyörű patyolatfehér tollakkal kifürödve. Főleg ezt a módszert ezért is alkalmazták előszeretettel a gazdaasszonyok, mert így a tollazatuk szép fehér volt mindig megtépésükkor, tisztán rakódtak el tollfosztásig. Érdekes módon, ahhoz képest, hogy állatokról volt szó, nagyon szépen fegyelmezetten viselkedtek. A hazafelé hajtásuk azért picit húzósabb volt, mivel nem csak a mieinket hajtogattuk így, hanem elég sok udvarból, a tavon úszkálva bizony alaposan összekeveredtek, hazafelé széjjel kellett őket választani. Mi gazdák megálltunk a parton, és eledellel a kezünkben csalogattuk őket kifelé. Mire csodák - csodája pillanatok alatt a megfelelő gazdához csoportosultak, és mint a kisgyerekek a megfelelő helyen totyogtak szépen egyesével hófehéren hazafelé. Azért azt hozzá kell tennem, hogy akkoriban még falvakban nagyon kevés autó közlekedett, tehát ők ezáltal az út szélén nagyobb biztonságban totyoghattak ide-oda, mint ahogyan az manapság lenne.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.