Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Mgr. Vaszily Zsuzsanna: Testvéri szeretet
Gyermekkori élményeim úgy villanak fel előttem, mint a hullócsillagok. Hirtelen előtűnik egy - egy kép, aztán az egész árnyként elmosódik, majd újabb, és újabb események tűnnek fel.
Legelső emlékem az volt talán úgy hároméves koromban, hogy kint játszom az udvaron, egyszercsak megáll egy mentőautó kicsiny házunk előtt, édesapám és édesanyám boldogan szálltak ki belőle, édesanyám karján egy mackómintás rózsaszín pokrócos "csomagot" tartott.
- Anyu, mi van benne? - kérdeztem én izgatottan.
- Nyuszika, Zsuzsika - felelte anyukám cinkos, titokzatos mosollyal.
Bementünk a házba az első szobába, kicsomagolták a pokróckát, és láss csodát, egy élő pólyás kisbaba nyöszörgött benne. Furcsa érzések öntöttek el, ekkor szüleim megmagyarázták, hogy kistestvérem született. Idősebb koromban aztán elmesélték, hogy egyik alkalommal néhány pillanatra magára hagyták a csecsemőt, aki éppen abban a pillanatban felsírt. Én azonnal testvéri kötelezettséget éreztem iránta, az asztalon talált kenyérhéjat igyekeztem a szájába dugni, nehogy már éhen pusztuljon szegényke. Édesanyám rémüldözve szedte ki szájából a falatokat, jó, hogy meg nem fojtottam hugicámat nagy szeretetemben.
Szegény anyu (mert magamban mindig így gondolok rá) sohasem unatkozott velünk. Apu korán munkába ment, ő hármunkra egyedül maradt odahaza. Jó eleven lurkók voltunk mindhárman. Legeszesebb Péter volt közöttünk, a legidősebb bátyám, aki tőlem kilenc évvel idősebb. Később megtudtam, hogy ő féltestvérem, bár édesanyánktól származunk mindhárman, bátyánknak más volt az édesapja, anyu leánykori nagy szerelme. Tehát édesanyám leányanyaként 18 évesen hozta őt napvilágra egy eldugott kis istenhátamögötti faluban, mindenki nagy "szégyenére", hiszen ő is hétgyermekes szegény családból származott, és még ez is.
Kamaszlánykoromban beszélgettünk erről rengeteget, amikor már felfogtam ezeket a dolgokat. Sokszor nyomasztottak belülről ezek a dolgok, például amikor az iskolában megkérdezték, miért különbözik a vezetéknevünk a bátyánkkal. Milliószor tettem fel magamban a kérdést, miért éppen a mi családunkban van ez így?!
Mi hárman egymás között sohasem éreztünk semmi különbséget, együtt sírtunk, együtt nevettünk. Abban a kis szélső házban de sokat kacagtunk istenem, anyu Ő mindig kiérezte, mikor mit kell tennie, hogy mi jól érezzük magunkat. Rengeteget dolgozott, sohasem panaszkodott, közben velünk is eleget hancúrozott, mindig fülembe cseng szívből jövő jóízű kacagása.
Udvarunk mindig tele volt aprójószággal, kacsa, liba, tyúk - csirke, rengeteg, amelyeket ő nevelt ki. Néha kora tavasszal 3-4 nagy ülős fonottkosár sorakozott a kamrában, konyhában az asztal alatt, minden kotlós előtt pohárkában, vagy más pici edénykében víz, hogy meg ne szomjazzanak. Ha mint kislányok betötyögtünk a házba a kezünkben sárga virággal a mezőről, azonnal kivitette velünk, mert a hiedelem szerint így nem kél ki a kiscsirke a tojásból, belefullad.
Egyszer tavasszal, amikor már a szomszéd telken Ilon nényééknél érett a ropogós cseresznye a négy hatalmas cseresznyefán, már melegebb lévén édesanyám kis kerítéskébe a hátsó udvarunkra kiengedte a "kiscibiket", ahogyan ő nevezte a piciny sárga gombolyagokat. Én úgy öt és féléves lehettem, a hugicám Eszter talán kettő körül. Anyu természetesen reggelente kerékpárral loholt lóhalálában az üzletbe bevásárolni, mi a hugicámmal vagy még aludtunk, vagy már nagyban "működtünk" az udvaron. Apu korán járt munkába, a bátyám ekkor már egy távoli kollégiumban lakott, középiskolás volt. Egyik reggel anyu ismét veszi a bicaját, mi lányok éppen kezdtünk játszani az udvaron, és közben rámszólt:
- Zsuzsika, mindjárt jövök az üzletből, vigyázz, nehogy Eszti bántsa a cibiket!
- Jól van, - bólintottam nem nagy lelkesedéssel.
Gondoltam magamban, mi vagyok én, hogy még nyugodtan nem is játszhatom. Alighogy anyu elment, hugicám máris tötyögött a kiscsirkék felé. Ahogy megyek utána, ő már veszi is kezébe az egyik csirkét. "Meg kell mentenem" - gondoltam, megfogtam a csirke fejét, és rászóltam:
- Add ide. Mire ő.
- Nem adom, be-be!
- De add ide, mert megmondlak anyunak, rántottam el a csirkét a kezéből.
Erre látom, a csirke fele az ő kezében maradt, a fele az enyémben. De ez nem volt elég, veszi a másikat, harmadikat..., végül öt darabot sikerült szétszakítanunk. Ilon nényénk a szomszédban kapálás közben lett figyelmes a rebellióra, szaladt ő szegény, már anyu is ugrott le a kapuban a bicikliről, de a tetemek már szép sorjában ott hevertek az etető mellett.
Egy másik reggel felkelek, anyu ismét sehol, tudtam, hogy megint elment vásárolni. Felöltözködtem, megmosdottam a vizeslócán a lavórból (még akkor nem volt fürdőszobánk). Közben látom, a kiságyból húgocskám is kecmereg kifelé. Kötelességemnek tartottam ismét "nagylány" lévén anyut helyettesíteni. Valahogyan felöltöztettem, aztán gondoltam megmosdatom, és megfésülöm, anyu hogy fog örülni, milyen ügyes vagyok már. Kishúgomnak szőke göndör aranyhajacskája volt, amelyet irtó nehezen lehetett kifésülni, ezért anyukám minden reggel megkente pici diófa olajjal, így engedelmesebb lett a fésűnek. Megláttam a polcon az üveget az olajjal, és szépen bepocsoltam vele a fejét, mire ő éktelen sírásban tört ki. Jobbnak láttam lemosni a fejét, fogtam a lavórt, és a hideg vizet elkezdtem a fejére önteni, erre aztán szerencsére berohant anyu, mindent elintézett, én persze nem értettem, miért nem értékelte igyekezetemet, miért nem dicsért, hanem alaposan megszidott.
6542
ritatothne - 2020. június 05. 16:33:57

Ez aztán nem semmi! Nem lehetett könnyű a mamának, ilyen "kreatív" gyerekekkel.

Szeretettel: RitaRose

6482
rozsa koncz - 2020. március 16. 21:44:07

Kedves Zsuzsika!
Nagyon aranyos visszaemlékezés a gyerekkorodról. Bizonyára jó tetsvérek maradtatok. Szeretettel Heart olvastalak.
Gratulálok RózsaRose

6643
szikra60 - 2020. március 15. 19:53:35

Kedves Zsuzsa! Aranyos ez a történet sorozat... Én azt szoktam mondani, egy gyerek inkább legyen rossz, mint beteg... Ti nagyon egészségesek voltatok! Szeretettel Éva

5548
babumargareta - 2020. március 13. 19:18:56

Kedves Vaszily!Smile
Mit is mondjak ,kedves történet a gyerekvilágodról.
Jó gyerekek voltatok ezek szerint, ha ily módon téptetek szét őt kis csibét. Nevetve olvastam a sok csínyeket de ha nem volnának az életünkben ,milyen emlék maradhatna meg a gyerekorról.
Szeretettel gratulálok kis humoros írásodhoz....BabuRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.