Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

dr Ónody Magdolna: Átmeneti gyermekotthon
Már nyugdíjban voltam azon a Karácsonyon és nagyon nyomasztott az a tudat, hogy nem tehetek semmi hasznosat az emberekért, pedig lenne rá időm és az egészségem is elbírna végre valami hasznos tevékenységet. Egyszer jártam már egy Gyermekotthonban ilyen ünnepi időben, csak az jó távol volt tőlünk. Amelyikre most gondoltam, az közel van hozzánk, pár buszmegállónyira. Különösebb ajándékot nem vihettem, részint azért, mert nem tudtam, milyen korú gyerekek lehetnek most abban az épületben, mennyi ideig, árvák-e vagy csak nem szerencsés magaviseletűek? Miért kerültek oda? Akkoriban olyan sok szép vers és rövid olvasnivaló került a kezembe. Arra gondoltam, talán olvasgatnánk belőle a gyerekekkel együtt, elterelhetnénk a gondolataikat rövid időre a gondjaikról. Telefonon engedélyt kértem az otthon igazgatóságától, hogy bemehessek az épületbe, és ha van kedve esetleg pár gyereknek, kapjunk egy szobát, ahova leülhetnénk. Az igazgató úr megkérdezte a gyerekeket, akar-e valamelyikük velem tartani? Annyit tudtam csak róluk, van olyan 14 éves lányka, aki cigarettázik, el-el szökik az intézetekből, csavargó fiúcska is akad köztük, intézik a végleges elhelyezésüket. Rövid ismerkedés után vettem elő a magammal vitt írásokat. Kértem, hogy aki akar, olvasson fel egy verset, vagy amit választ. Ahhoz ragaszkodom, ha valaki lassan olvas vagy mivel ismeretlen lehet a szöveg és hibázhat az olvasásban, ezért senki ne merje kinevetni a másikat. Legfeljebb megismételjük a felolvasást, hogy hibátlan legyen. Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülõhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belõle nõttem én, mint fatörzsbõl gyönge ága, hangzottak a szép sorok. Nekik is ez a szülőhaza, akiknek ilyen nehézre sikerült a sorsa. Persze, mindez a porszemnél is kisebb segítség lehetett így Karácsony körül, de legalább nem egyedül kóboroltak az utcán. A kapu mellett konokul járkált fel-alá egy 10 éves forma fiúcska, szótlanul és értetlenül afelől, hogy ő nem mehet ki a kapun. Kint nem várta senki és nem tudom, mi hajtotta volna az utcára, hova akart menni? Már-már arra készültem, hogy megkérem az igazgató urat, elkísérhessem a gyereket valamelyik hozzátartozójához, ha van ilyen ember a városban? De belátom, ez nagy felelőtlenség lett volna tőlem, akár el is szökhetett volna mellőlem és érhette volna valami baleset. Nehéz szívvel vettem tudomásul, hogy nem segíthetek. Nem tudom, maradt-e meg egyetlen gondolat is valamelyik gyerekben az elhangzottakból. Találkoztak-e olyan sok szépséggel az életben, mint amilyenekkel nekem sikerült. Valószínűleg sose fogom megtudni, emlékszik-e valamelyik gyerek egyetlen szóra is az elhangzottak közül és jelentett-e valami kapaszkodót a további életükben, hogy ne töltsenek magányosan egyetlen karácsonyt se. És ha lehet, minden hétköznapon keressenek és lássanak sok szépséget maguk körül.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.