Ágoston Tibor: Csillagok alatt....
Háború után egy kis Hajdú megyei faluban vártam az idő teltét, unalmas volt minden.
Egy héten egyszer kaptam egy újságot amiböl bizomy nem sokat tudtam meg telve politikai dolgokkal amik engem nem érdekeltek.
Egy özvegy asszonynál laktam teljes ellátással és néha segítettem neki amit csak tudtam.
Az asszonyt Flórinak hívták, szegény nagyon el volt keseredve, a férje meghalt az orosz fronton ahová a fia ment utánna aki soha nem tért vissza.
Az asszony sokat sírt, termőföüldjeiket kiadta bérbe, amiből kapott évente annyit, hogy megélt belőle, ráadásul anyám havonta küldött egy megbeszélt összeget értem.
Flórinak volt egy kerékpárja amit nekem adott, hogy barangoljak vele unalmamban.
Bejártam a kis falut számtalanszor már otthon éreztem magamat.
Az utca túloldalán volt egy kovács műhely és egy jó vaskos kovács ember aki vasalta a falu lovait.
Volt egy lánya aki szeretett volna velem barátkozni, átjött néha mutatni, hogy ő is van a világon, kedvesen mosolygott.
Életemben mindíg nagyon válogatós voltam, sok lány mellett elmentem míg egy megtetszett nekem.
Nyár volt aratás ideje, mindenki a mezőn volt, a falu kihalt, csak a kutyák ugattak jelezve, hogy őrzik a házakat.
A falu másik vágében találkoztam egy lánykával, látszott rajta, hogy ő nem paraszt családból való.
Nagy házuk volt sokkal nagyobb mint a többiek az anyja szintén özvegy. Katinak hívták a lánykát aki megtetszett nekem.
Kati élénk talán 17 éves lehetett pirospozsgás arcáról az élet sugárzott.
A városban nőttem fel, nekem furcsa volt ott minden, mert udtam, hogy ott mindenki ismeri egymást és néha láttam, hogy egyesek a kerítés mögül leselkednek utánam.
Jó késő délután volt mikor az aratók hazafelé igyekeztek volt aki szekéren vagy az asszony tolt egy taligát, amiben a vizes korsó és a délröl megmaradt kenyér és szalonna volt a kendőben.
Fáradtnak nézett ki mindenki.
Nehéz munka az aratás, magyar embernek mindég az volt a büszkesége, mindenkinek volt egy darab földje valahol a határban ahol gabonát, kukoricát vagy egyebet termeltek.

- Kati : Szervusz Zoltán mi járatban vagy itt ahol a madár is titkán jár, meleg van estére majd lehül a levegő.
- Zoltán : Gyere velem elkarikázunk valamerre a biciklin hüvösebb lesz, ha gyorsan megyünk.
- Kati : Jó,várjál szólok a mamámnak, ő mindíg akarja tudni hová megyek, mintha nem mindegy lenne.
Kati és Zoltán nekivágtak az ismeretlennek. Kati jobban ismerte a környéket, nem olyan messze volt egy kis erdőség a nagy búzatábla mellett ahol már csépeltek is, és a sok szalmát hatalmas bogjákban rakták.
Ott megálltunk, nézegettem a környéket, kiválasztottam egy nagy szénabogját, mondom :
- Gyere Kati, itt letelepszünk ! A bogjábol kihúztunk egy csomo szalmát arra telepedtünk és annak a friss szalmának olyan jó illata volt amit jó volt beszívni.
Alig vártam ezt a napot, hogy ketten együtt legyünk. Tetszett ez a kislány nekem és tudom, hogy ő is bolondul értem.
Megöleltem őt csókoltam édes száját, láttam nagyon fel van izgulva.
Csillagok megjelentek az égbolton, felhők sokféle formában, közöttük a Hold bújócskát játszott unalmába.
- Mondom : Kati, szeretsz engen? - Láttam tükröző fényes szemeit, olyan odaadóan mondta :
- Zoltán én nagyon szeretlek téged az első pillanattol kezdve mikor megláttalak, megtetszettél nekem szeretem a nevedet itt alig van Zoltán és az olyan szép név igazi magyaros név.
Kezdtem kigombolni a blúzát gyönyörű melleit csókolgattam, mindketten nagy izgalomba voltunk, mikor Kati megfogta a kezemet mondván :
- Zoltán én tudom, Te egy városi fiú vagy, másként gondolkodol,én is akarlak, de félek. Elfogsz menni egy nap, itt maradok ,mi lesz velem. Ha legalább mondanád, hogy itt maradsz velem, vagy elviszel magaddal akkor megnyugodnák, remélem megérted, hogy mit érzek.
Öleltem őt, jobban szerettem őt, mint hogy bajba keverjem, küzdöttem gondolataimmal, ördögi vágyammal.
- Nézd kedvesem, gondolhatod, hogy szeretlek de én igérni neked nem tudok semmit, magam sem tudom, mi lesz velem, tudom, hogy nem sokára vissza kell menjek oda ahol jelenleg kilátástalan minden.-
Kati megértette, bízott benne, hogy az a kis időm ami még hátra van, elég lesz hogy meggyőzzön arra, hogy maradjak ott náluk végleg.
Gondolkodtam mindenen, nem tudnám megszokni azt az életet ami igazán szép talán szebb mint a mi városi életünk a falak között, de én ott nőttem fel, nekem az volt a minden.
Katival sokáig jó barátok voltunk, a hátralévő időmben sokat csatangoltunk még a szomszéd falukat is néha meglátogattuk. Mikor eljött az idő a búcsúzásra szomorú nap volt nekem lelki küzdelmeimmel.
Katival évekig leveleztünk, míg egy napon írta, hogy el van jegyezve és két hónap múlván lesz az esküvője.
Amit szomorúan olvastam, gondolkodván, hogy talán az volt a legnagyobb hiba amit életem során elkövettem.

Ágopston Tibor
5567
Mirage - 2020. március 23. 20:31:52

Köszönöm a szavazatot
Tibor

6722
Garajszki - 2020. március 23. 19:23:34

Nem tudom fikció vagy igaz történet, de én a másodikra szavaznék.
Egyébként nagyon tetszett.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.