Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Mgr. Vaszily Zsuzsanna: Hittanórák
Már elég régen néztünk bele a zsákba, de valahogyan ebben a nagyon komoly időszakban már szinte az embernek alig van energiája ilyesmihez. De úgy látom, azért ezt az újabb előhúzott történetet kár lett volna elszalasztani, melynek címe:
Hittanórák
Amikor a kisiskola 2. vagy 3. évfolyamát látogattuk, természetes volt nekünk katolikus gyermekeknek, hogy hittanórákat is kellett látogatnunk. Ez éppenséggel nem is volt olyan egyszerű a mi kis falunkban, mivel nem volt saját templomunk, így a szomszéd faluba kellett átbicikliznünk a templomba délután tanítás után ezekre a külön órákra. Mivel voltunk egy páran, így általában csapatosan mentünk libasorban, óvatosan egymásra figyelve, nehogy valamelyikünknek baja essék. Még isteni volt a szerencse, hogy a hitoktatás évvége felé a második félévben volt már, így szép nyárias idők lévén, az órák is legtöbbször a templom udvarán a kinti lócákon folytak. Mivel elég sokáig tartottak, azért vittünk magunkkal uzsonnafélét is, ha közben megéheznénk. Emlékszem, egyszer amikor készülődtünk ismét hittanra, anyukám megkérdezte, mit csomagoljon, hát mondtam neki, hogy semmit, mert egyáltalán nem vagyok éhes. De ő azért csak erősködött, hogy ha majd a többiek fognak enni, megtalálok éhezni, azért csak vigyek magammal valamit.
- Na jó, - mondtam neki,- akkor elviszek magamnak a kosárkámban szilvát.
- Ne bolondozz gyermekem, mit fognak mondani, - esedezett édesanyám, - hogy szilvát viszel, hogy talán nincs mit ennünk.
De én csak kötöttem az ebet a karóhoz, hogy már bizony én csak a szilvát kívánom, és kész. Pontban akkor érett a fán a szép nagy szemű vörös szilva, melyet imádtam, mert jó húsos volt, és a héja is szépen levált róla. Megfogtam a kosárkámat, megszedtem szilvával, ráakasztottam a bicajra, és már tekertünk is fel a másik faluba. Amint eltellett az egyik óra, a tisztelendő úr (arrafelé mi így hívtuk a papot) közben szünetet tartott. Mindenki elővette az elemózsiáját, ki mit hozott, én pedig a kosaramból jóízűen majszolgattam a szilvámat egyiket a másik után. A pap bácsi ez idő alatt sem hagyott bennünket felügyelet nélkül, le s alá sétálgatott, hát persze hogy nem kerülte el a figyelmét az én nem mindennapi eledelem. Elmosolyodott, és megkérdezte:
- Mi van Zsuzsika, így szereted a szilvát?
- Igen, mert jó édes, - válaszoltam. Tessék megkóstolni, tartottam oda a kosaram.
Erre ő el is vett 1-2 szemet, evés közben megdicsérte, hogy tényleg finom, így nekem még jobban esett a majszolgatás. Mihelyst hazaértem, rögtön dicsekedtem vele, hogy a pap bácsi is evett a szilvánkból, és hogy nagyon ízlett neki is.
Sajnos azonban a rá következő éven valami miatt, gondolom politikai változások játszhattak közre, megszüntették a hitoktatást, hivatalosan nem lehetett tartani. Hát ebbe a szülők semmiképpen nem akartak belenyugodni, mivel már éppen elérkezett az elsőáldozás ideje számunkra. Azt találták ki közösen a tisztelendővel, ha nem lehet hittant tartani sem a templomban, sem az iskolában, akkor megtartják azt házaknál. Így emlékszem, párszor a mi udvarunkon is zajlott hitoktatás, bár édesapám azért ettől kissé tartott, nehogy munkahelyi problémái adódjanak e miatt, de hívő ember lévén nem vette volna a lelkére, hogy ne járuljunk a húgocskámmal elsőáldozáshoz.
Akkortájt a faluban a pap és hívek között eléggé bensőséges viszony alakult ki, különösen, amikor ilyen jellegű problémákat is meg kellett közösen oldani. Emlékszem, egyszer tavasszal húsvét táján a hugicámmal elmentünk a falun kívülre ibolyázni, ahogyan jöttünk hazafelé, hát éppen a papunk hagyott le bennünket autóval, amint felismert minket, azonnal vissza tolatott, és megállt nekünk. Beültünk hozzá, megdicsérte a csokrainkat, majd szagos vizet, azaz kölnivizet vett elő házunk előtt, alaposan meglocsolt bennünket, beszólt a szüleinknek, hogy "Meghoztam a lányokat.", mi pedig nagy boldogan szaladtunk fel, hogy a pap bácsi is meglocsolt bennünket. Az ilyen pozitív élmények akarva - akaratlanul aztán végigkísérik az ember életét, és jól esik rájuk visszaemlékezni.
6542
ritatothne - 2020. április 25. 16:44:53

Kedves kis emléked érdeklődéssel olvastam. Nálunk is volt hittantanulás. Helyben volt, nem kellett se utaznom, de biciklivel járnom. A szilvát én is nagyon szeretem.

Szeretettel: RitaRose

6643
szikra60 - 2020. március 29. 18:28:53

Magam is jártam a 60-as 70-es években hittanra, de kisdobos is szerettem lenni. Emlékszem kb. a 70-es évekig még nálunk az iskolában tartották a hittan, de azt követően a templomban. Valószínűleg valamilyen politikai okok miatt. Jó volt olvasni a te múltad lapjain. Szeretettel Éva

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.