Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Mgr. Vaszily Zsuzsanna: Csak egy múló pillanat... (2020. április)
"Egy perc az élet", szűrődik ki a jól ismert sláger Éva szobájából, melynek kapcsán mindig eszébe jut a 80-as években vele lejátszódó esemény és még mindig hideglelést kap tőle, ha rá gondol, amikor tényleg csak egy röpke pillanaton múlott minden. Életének viszont egyik legszebb időszaka is volt ez, hiszen Tamás barátjával ekkor határozták el, hogy elérkezett az a pillanat, hogy komoly lépéseket tesznek, és összekötik az életüket. Mindenekelőtt Tamáson volt a sor, hogy megkérje Éva kezét édesanyjától. Hát bizony ez elég sutácskára sikerült, amikor a konyhába léptek, a mami éppen lehajolva mosogatott, Tamás kihasználva ezt a pillanatot, hogy ne kelljen közben elviselnie leendő anyósa fürkésző tekintetét, gyorsan elhadarta az előre átgondolt szöveget. Éva ettől teljesen ledöbbent, vetett is jövendőbelijére egy-két szemrehányó pillantást, de aztán mégiscsak jól "sült" el az egész dolog, Éva mamája meghatottan törölgette meg a kezét, bementek a szobába, és ott kezdték el megbeszélni az eljegyzéssel kapcsolatos dolgokat. Abban az időben ez ugyancsak nagy eseménynek számított, hisz két egymást követő vasárnapon folyt le mindez. Előbb a lányos háznál jött össze a két család egy kis vendégségre, majd a rá következő vasárnapon a fiús háznál buliztak megint együtt, hogy a két család ilyen formában egy kicsit jobban megismerje egymást. Erre az eseményre illett meginvitálni a fiatalok keresztszüleit is, ez akkor íratlan törvény volt. Éva anyukája annyira beleélte magát a dolgokba, hogy kijelentette, ha már eljegyzés, akkor előtte meszelésnek is kell lennie, hogy illendően fogadják a vendégeket. Hát bizony ettől sem Éva, sem két testvére nem voltak elragadtatva, hogy nem elég a sok vásárlás, készülődés, még ezt is be kell vállalniuk. A fiatalok a közeli nagyvárosba mentek a gyűrűket, és más ajándékokat megvásárolni, mindehhez még a községhivataltól is kellett igazolást szerezniük, hogy valóban házasságot szeretnének kötni, annyira nehézkes volt akkor a jegygyűrűk beszerzése. Bizony másnap a nagy melegben térdig lejárták a lábukat, míg nagy nehezen egy eldugott kis ékszerüzletben rátaláltak a számukra megfelelő gyűrűkre. Akkorra már mindketten alaposan elfáradtak, megéheztek, Tamás nagy gálánsan meginvitálta Évát az "Arany lúd", a város egyik legelegánsabb vendéglőjébe. Amint a pincér az asztalukhoz jött, Éva gondolkodás nélkül egy nagy sört rendelt, és amint a megrendelést kihozták, ő azt egy húzomra jóízűen fel is hörpintette, úgy el volt már tikkadva a szomjúságtól. Na de a meleg, és a fáradtság megtette a magáét, ez úgy a fejébe szállt, hogy nevetőgörcsöt kapott tőle. A sok finom vendég már kezdett arrafelé forgolódni, mikor végre átment rajta, és elszórakozva megebédeltek. Hál istennek a meszelésen is sikeresen átestek, és amikor egyik délután helyrerakodtak, Éva a húgával Esztivel sétálni mentek, hogy így meghittebben megbeszéljenek együtt egy-két dolgot. Éppen jópofáskodtak valamin, amikor Éva meglátott egy aszatka bokrot az út mellett telis - tele kis lilla virágokkal, akaratlanul letépett egyet. Amikor erős csípést érzett a nagy ujja mellett, akkor vette észre, hogy egy méhecskébe is belekapott a virágon. Nem ez volt az első méhcsípése, nyugodtan évődtek tovább. Ám egyszer csak érezte, hogy a füle tájékán, és más hajlatokban is elkezdett viszketni. Vakaródzás közben csak úgy odavetette testvérének:
- Te, én valami furán kezdem magam érezni, mintha puffadnék fel. Amint hugicája
ránézett, fel is kiáltott:
- Évikém, neked kezd bepöffedni a fejed, orvoshoz kell menned! Azonnal rohantak
az első házhoz, ahol volt telefon, és hívták a mentőket. Igazán nem kellett sokat várniuk, a mentő pár perc múlva meg is jött, de már a közeli kiserdőnél Évát kezdte fojtogatni a sírás, hugicája csak biztatgatta, hogy mindjárt a kórháznál vannak. Ott azonnal a készültségre mentek, de szerencsétlenségükre az ott szolgáló orvost éppen beteghez hívták, nem volt jelen. A szerető hugica megindult szaladni végig a folyosón, hogy valahol rendelőt találjon orvossal. Ez pár pillanat múlva sikerült is, és intett nővérének, hogy menjen utána. Bekopogtak a rendelő ajtaján, ahol egy fiatal szőke doktornő rendelt, Évára nézett és megkérdezte:
- Megkérdezhetem, hogy miért ilyen mérges? Milyen butaságokat kérdez ez tőlem,
gondolta magában, de amint eszébe jutott a dagadása így válaszolt:
- Elnézést doktornő, én nem vagyok mérges, csak nemrégen csípett meg egy
méhecske, és azóta furán érzem magam, viszketek mindenütt. Erre a doktornő egy lámpa alatt nézte meg az arcát (Még szerencse, hogy most én nem látom magam, gondolta magában Éva...), egy cetlire írt valamit, melyet az Eszti kezébe nyomott e szavakkal:
- Ezzel most azonnal felrohan a sebészetre, egyik lába itt, a másik ott, mert ember
életről van szó, hogy ezt a vakcinát adják ide. Addig Évát lefektette, telefonált, majd megkérdezte, hogy nem jött-e már rá valahol a sírás. Amire ő elmondta, hogy de bizony már az Erősben (a kiserdőben ) nagyon sírhatnékja volt. Erre befutott Eszti is a vakcinával, a doktornő összehúzta a fecskendőbe a szérumokat, és beszúrta az injekciót. Kis idő elteltével felültette a pácienst, és közölte, hogy már túl van az életveszélyen, de mindössze egy félórája volt csak hátra. A két testvér a hazafelé vezető úton jóformán nem is szólt egymáshoz, csak némán nézték egymást. De odahaza is nagy volt ám a megrökönyödés, amikor a többiek is megtudták, hogy mi történt. Másnap reggel megkérdezték Évát, hogy érzi magát, mivel menni kellett a közeli kisvárosba bevásárolni a vasárnapi eljegyzéshez. Éva megnyugtatott mindenkit, hogy teljesen rendben van. Mivel a bátyja korán munkába ment, édesanyja Esztivel elmentek a bevásárlásra, teljesen egyedül maradt odahaza. Előbb tett-vett a konyhában, majd mintha valaki mondta volna neki, kiment a ház elé kicsit nézelődni, nemsokára a szomszédasszony is csatlakozott hozzá pár szóra, ahogy az akkoriban falun szokás volt. Alig ejtettek pár szót, amikor Éva érezte, hogy megint nincs jól.
- Valika néni, - szólt oda szomszédasszonyának, - én megyek is befelé, mert
valahogyan nem érzem jól magam. Alighogy ezt kimondta, lábait is már alig érezve vonszolta be magát a konyhába. Ennek láttán szomszédasszonya is kísérte, lefektette a konyhai heverőre, de Évának ekkorra már óriási hideglelése lett, csak reszketett, nem győztek rá takarókat hordani, és a mellkasában érzett elviselhetetlen kínzó fájdalmat. Valika néni segítségért kiabált, melyre sokan összeszaladtak, közben kihívták a mentőket is. Miközben valamilyen szesszel dörzsölgette Éva kezét, arcát, sírva könyörgött: "Évikém, drága Évikém, csak tarts ki, mindjárt itt a mentő." Nem csoda, hisz szegény Éva nagy kínjában egyre csak azt hajtogatta, hogy most biztos meghal. Hál istennek a mentőre valóban nem kellett túl soká várni, és beszállította a beteget a körzeti orvosához. A kis alacsony doktornő azonnal elkezdte kiszívni a csípés helyét, majd szintén beszúrt valamilyen injekciót. A rövid megfigyelés alatt elmagyarázta, hogy a csípést mindig ki kell szívni, hogy a méreganyag távozzon, mert másként mérgezés léphet fel, mint ahogyan az Évánál is történt, mutatta a kézszáron felfelé ívelő vörös csíkot, a mérgezés jelét. Ezután a pácienst hazaszállították, aki aztán már napról-napra jobban érezte magát. Pár napra rá hallották, hogy a szomszéd faluban egy idős bácsit is saját kertjében kaszálás közben csípet meg méh, aki sajnos abba bele is halt. Azóta Éva bármilyen formában vett tudomást hasonló esetekről, mindig hideglelést kap tőle, tudatosult benne egy életre, hogy milyen mulandó is az ember, elég lett volna egy elkésett pillanat, és így huszonévesen mindent befejezhetett volna. Aztán férjével szoktak társaságban élcelődni - viccelni, hogy ez égi jel volt, hogy ne kelljenek egybe, de ezeket ő kissé keserű szájízzel vette tudomásul, hisz anno megszenvedett vele alaposan. Azóta is több esetben csípte meg méhecske , de megtanulta, hogy leghatékonyabb ha azt félbevágott hagymával, vagy szétdörzsölt petrezselyemzölddel kenegeti, mert az semlegesíti legjobban ezt a fajta csípést.
Teljesen más lett mindezektől az értékrendje, melyből az anyagiasság szinte teljesen kicsapódott, igaz jó ha az embernek megvan egy bizonyos életszínvonala, de ő sokkal többre becsüli két egészséges gyermekét, odaadó férjét, egy sétát a csodálatos természetben a világ bármely táján, ha alkalomadtán eljutnak férjével egzotikus tájakra is, az ottani madárcsicsergést, más illatokat, zajokat, vagy bármit. Boldoggá teszi egy szép színházi előadás, egy remekül sikerült koncert, vagy akár egy jól sikerült baráti társaság, mindent alaposan kiélvez, hisz megérdemli...
5396
Kitti - 2020. április 03. 16:19:03

Olvasmányos történet. Rose

6542
ritatothne - 2020. április 03. 16:06:59

Kedves Zsuzsa!

Olvasmányos és érdekes történet volt. Én gyógyszertől kerültem ilyen állapotba, ráadásul nem ugyanattól, így azokat nem szedhetem többé.

Szeretettel: RitaRose

6782
Vaszily - 2020. április 02. 19:07:15

Kedves Babu, köszönöm kedves szavaidat, igazán jólesnek, Zsuzsa!In Love

5548
babumargareta - 2020. április 02. 15:55:31

Kedves Zsuzsa!
Nagyon izgalmas történet ,bár lagymatagon kezdődött!
Nem lehet sohasem tudni mit hoz a következő pillanat!Sad
Szeretettel olvastam! Gratulálok jól megszerkesztett írásodhoz!
Ölellek....BabuHeart

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.