Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Mgr. Vaszily Zsuzsanna: Kukoricahántás
Na úgy látom, már éppen ideje szögre akasztanom a zsákbamacskás zsákomat, mivel kiürült. De nini, tévedtem, még egy utolsó történet eset ki belőle, melynek címe: "Kukoricahántás". Szüleim mindketten állami gazdaságban dolgoztak, édesapám mint hivatalnok, édesanyám mint idénymunkás, így amikor fiatal lány voltam, akadt bőven kapálni való, mivel mindkettejük részére kimértek hatalmas tábla répaföldet kapálatra, melynek fejében aztán kaptak pár ár kukoricást, melynek termése a tagokat illette. Így egyiket is, másikat is meg kellett kapálnunk, melyet általában hárman végeztünk, édesanyám, a hugicám, és jómagam, mivel bátyánk ekkor már egy távoli kollégiumban lakott, édesapánk pedig nem nagyon értett a paraszti munkálatokhoz, hisz hivatalnok lévén papírmunkához volt szokva. Ha néha be is állt segíteni, akkor tudtuk mindig, melyik sort kapálta, mert azon nem maradt meg haszonnövény, mindet kivágta, így inkább nélküle végeztük el ezeket a munkálatokat. A termés betakarításakor azonban már segítségre volt szükség, és mivel elég terjedelmes rokonságunk volt, így sokan jöttek is szívesen besegíteni. Előtte nap felkészültünk rendesen, sütöttük a finom foszlós kelt kalácsokat: mákos -, diós tekercset, házi szilva lekváros buktákat. Másnap édesanyám kora reggel már odatette sütni a kakaspörköltet, mire elkészült, mentünk is ki mindnyájan a mezőre, hol a takarmány -, vagy cukorrépát betakarítani, vagy aztán később a kukoricát törni. A munka során délidőben, és az aznapi munka befejeztével voltak az étkezések, melyeknek hangulatára máig is szívesen emlékszem vissza. Leültünk kicsik - nagyok szinte szabályos körbe egymás mellé, és általában édesanyám szépen testvériesen szétosztotta a finom falatokat, előtte a felnőttek megittak egy kis "szíverősítőt" - két kupicával, aztán mindnyájan elszórakozva falatoztunk. De ha nem fogyott el minden, akkor a "madárlátta" (így hívták régen a földekről hazahozott eledelt) maradékot odahaza jóízűen fogyasztottuk el, mert annak tényleg csodálatos íze volt. Számomra mindezen munkálatok közül a kukoricatörés volt a legérdekesebb, mert az nem fejeződött be a mezőn, hanem odahaza is folytatódott a kukorica csövek lehántásával a csuhétól, ami valamikor késő éjjeli órákig is eltartott. Tehát előbb a tengeri táblán letörtük a csöveket kupacokra, mindig volt velünk kapa is, egyikünk ment elől, és posztágyanként letört egy pár góréról(tengeri szár) csöveket, majd az üres górékat kivágta, és az így keletkezett kis tisztáson voltak aztán a kupacok összedobálva a letört csövekből, a kupacok száma attól függött, milyen hosszú volt a tábla. Mihelyst már a vége felé jártunk a törésnek, akkor valamelyik férfi ment járművet keríteni a hazaszállításhoz, mely legtöbbször traktor volt. Mikor befejeztük a törést, visszamentünk a tábla elejére, és a beállt traktorra minden kupacnál megállva dobáltuk fel a termést, amikor ezzel végeztünk, a felnőttek felültettek bennünket fiatalokat a kukorica tetejére, ők felpattantak a kerékpárjukra, és odahaza találkoztunk. Az udvaron a vinkelybe leöntötték a tengerit, és kezdődhetett a hántás, tehát minden csövet egyenként meg kellett tisztítani a héjától, és szerintem azért hívtuk hántásnak, mert hasonló mozdulattal, mint ahogyan a banánról húzzuk le a héját, szinte ugyanúgy kellett a tengeriről is lehúzni a többszörös csuhét. Letelepedtünk a leöntött kukorica tetejére, az jól melegített, és mindenki maga előtt tisztította a csöveket, melyet egy közös halomra dobáltunk. Amikor a halom elég nagy lett, akkor pár férfi fokozatosan hordta fel a tengerit a padlásra széthárítani egy rétegben, hogy össze ne páljon, vagy később penészedjen, és ez addig folytatódott, míg az összes kukorica fel nem került a padlásra. Természetesen mindez nagy vigassággal is járt, mindenki igyekezett valamivel élcelődni, viccelődni, az idősebbek szájából különböző történetek, mesék hangzottak el, melyeknek nagyon frappáns csattanójuk volt, néha dőltünk fel a nevetéstől. De azért munka közben arra is figyeltünk, ha nagyon szép hosszú egészséges csöveket találtunk, akkor azokon a belső rugalmasabb héját egy párat rajta hagytunk, és azoknál fogva kettőt - kettőt összekötöttünk, melyeket a padláson rudakra felaggattak, ezeket használták a következő éven vetőmagnak. Bizony mire mindezeket elvégeztük, alaposan belefáradtunk a munkálatokba, az utolsó csöveknél már szinte ragadt le a szemünk, óriásiakat ásítoztunk, alig vártuk, hogy megmosdjunk, és beesünk az ágyba. Bármilyen fárasztóak voltak is ezek a paraszti munkálatok, de olyan különleges atmoszférával bírtak, melyek örök lenyomatot hagynak az emberi lélekben. Az emberek egymásra voltak utalva, így erős közösségek kovácsolódtak össze falunként, szinte mindenki tudott mindenkiről mindent. Együtt ünnepeltek meg neves eseményeket, együtt búsultak, ha valakinek fájdalma volt, olyan volt mindez, mintha az ember egy hatalmas családban nőtt volna fel. Őszintén remélem, ezekkel a régi "zsákbamacska" történetekkel sikerült igaz képet "festenem" ezekről az időkről, és talán jó lenne azon elgondolkodnunk, hogy mennyivel szebb adni, mint kapni, avagy mennyivel jobb lenne valamiben kisegíteni embertárainkat, mint csak közömbösen, esetleg kárörvendve tudomásul vennünk problémáikat.
6191
Magdolna43 - 2020. május 03. 20:38:18

Kedves Zsuzsa!

Örömmel olvastam a rég eltünt múltról szóló írásodat, valóban így volt a munka összehozta az embereket, mindenki ott segített ahol kellett, vagy tudott.
Sok szeretettel grstulálok,
Magdi

6782
Vaszily - 2020. április 25. 20:06:05

Köszönöm szépen hozzászólásaidat drága Ritám, tudom, Rád mindig számíthatok. Heart

6542
ritatothne - 2020. április 25. 16:35:55

Nekünk nem volt földünk, de a szomszédnak igen, és a fosztásba mi is besegítettünk. Bár valóban hosszadalmas és fárasztó munka, jól éreztük magunkat. Jó, hogy feleleveníted ezeket a történeteket.

Szeretettel: RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.