Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Kitti: A halottlátó
Úgy kezdett bugyogni a világ, mint a forrásnak induló víz a tűz fölött. A városokban már érzékelhető volt a feszültség, a vidéket még megkímélték a hétköznapok. 1938. év májusa virágoztatta a határt, bontotta szélesre virágait a mezőn. Tanyákon élő családok küzdöttek a mindennapiért, az államnak leadandó és maguknak megmaradó terményekért. Itt élt a kis Vince is, egészen más viharoknak kitéve.
Már kicsinek furcsa gyermek volt. Nagy fekete szemei csodálkozva vetődtek a világ dolgaira. Komoly kis arcán a mosoly ritka vendégként suhant tova, nevetni ritkán volt oka. Szülei a földeket túrták napestig, jószágnak, s majd eladásra szánt terményeiknek megágyazni szépen. Kisfiúkkal bíbelődni nemigen volt érkezés. Azért néha, apja vesszőből font játékot neki, téli esték unaloműzőjeként szórakozva a vessző surranó szövedékei között. Ilyenkor édesanyja éneke csukta le pilláit az éjre, hogy pirkadásig érlelje kedves álmait. Aztán újra jött a hajsza. A nagyok mellett szedett szapora léptek egymásutánja, majd a szekér csattogó, nyikorgó kereke, ahogy döcög alattuk. Lovaik lomha lépései a hajnalban neki vágtának tűnve, nézte a temetőt, s a mezőt, földeket, egy-egy lócitrom-pottyanás vonva magára szoros figyelmét. Így utaztak.
Csak érjenek ki, csak legyen már vége! De mindig csak rájuk esteledve érték meg a végállomást a földek széleinél. Később, iskoláséveiben sem változott a tempó. Hajnali jószágok, tehénfejés majd kapkodó léptek a falu felé. Jól tanult, otthon már nem kellett az irkát előszednie. A tanító elégedetten simított a fején.
-Akár pap is lehetnél, te Vince.
Apja mogorva rádöccenéseitől rettegve félte hangját, bár szerette őt. A szorgos tüsténkedés adta az intim közelséget, s a munka öröme azonos volt az együttlét örömével. Elválaszthatatlanul. Mégis vágyta a markos tenyér ölelő szeretetét. Szinte sütötte ki magából ezt a vágyat azon az estén. S meglett az is, igaz, az utolsó órán, mielőtt kifordult volna az élet a fáradt test dolgos szorgalma után.
- Jer, no! Apád ölibe te kormosszemű! - Hívta fiát lágyan a szikár termetű. - s ahogy lerakta a cirógató ölelés után, úgy fordult lerogyva nyomban, örök mozdulatlanságba dermedve azonnal.
A fiúcska ijedten ugrott hátra, azt gondolván tán tett valamit, hogy ezt előidézze. Aztán csak félős kis vinnyogással sírta oda az anyját. Nézze, jaj, nézze mi lett édesapával az imént.
Ketten maradtak. Árva kis szomorúság életével az anyja mögött túrta a földet, szolgálta a jószágot, hisz ebben nőtt fel. De más volt ez, hej, de nagyon! Édesanyját kímélendő, szinte az összes férfimunka reá szakadt. S ő bírta. Bírni akarta erővel, kitartással, féltő szeretettel anyja iránt. Még sihedernyi alig múlt, mikor édesanyját elhívta halott ura - nem jó neki egyedül ott messze, kövesse, kövesse, ne legyen az égben olyan egyedül. S az asszony is elment, magára hagyva minden értelmet, amiért addig törte maga mögött az életét.

- Ej, Vince fiam, te Vince! - Siránkozott keresztanyja a temetés után. Mi lesz tevéled édes gyerekem? Jössz-e mihozzánk?
Nem ment. Ellesz ő, mondta mindenkinek, s nagy komoly fekete szeme szomorúan csillogott.
Első éjjelén árvaságának csak anyját látta. Jött, hófehér ruhában kendő nélkül és szőke fején csillogó hajszálakkal mosolyogva nézte őt.
- Édesanyám. Csak eljöttél? - De az asszony nem szólt, csak nézte és mosolyogva bólintott. Sokáig nézték így egymást. Vince szomorú-boldogan, hogy látja, az anyja szótlan némaságban, tőle szokatlan mosolygással az arcán.
Milyen szép. Gondolta önkéntelen a fiú. Hogy nem látszott ez soha?! S nem félt, nem háborgott. Emlékezett. Apját vágyta, az egyetlenszer ölelő erős karokat, a reszelős tenyér simító melegét a haján.
A reggel hamar elérte. Nem is tudva mikor aludt el, indult az állatok etetésére, tehén fejésére, s minduntalan küzdve a következő teendő gondolataival. Ment serényen, de érezte, ezt nem bírja eztán mind egyedül. Ahogy fordult a csűrbe, a papot látta közeledni háza felé. Biciklivel jött, a templom távolabb esett a tanyától. Szaladt elébe azonnal, tárta a kaput, hozta a tejet, s ami volt a háznál, hogy megvendégelje a vendéget.
- Gondoltam veled Vince fiam. - szólt a pap, ahogy letette magát a falócára.- A gazdaság is sok neked, a tanulnivaló is az. De szereztem helyet, ha mennél. Intézhetnénk egyebet is a tanyán, ha megbeszéltük, hogyan legyen. Vállalom a taníttatásodat és a gazdaságra is felügyelek amíg te nem leszel. Tervem is van, ügyelj rám kicsit fiam, hadd soroljam el neked.
Aztán mondta. A fiú csillogó szemmel figyelte, nem szólt egyetlen szót se közbe. Majd ahogy elhallgatott az atya, csak annyit kérdett:
-Mikor indulunk atya? Mit szedjek vinni az útra?
- Semmire nem lesz szükséged fiam.

folyt köv.
6643
szikra60 - 2020. május 22. 16:54:35

Kedves Kitti! Örülök ennek az új írásnak. Ez a történet annyira aprólékosan szépen van kidolgozva, hogy csak ámulok rajta. Sok mindent tanultunk már tőled, de ez a tehetség megtanulhatatlan. Szívből gratulálok! (és persze várom Vince életét továbCool Szeretettel.Éva Elnézést, ezt a smile-t nem én tettem, valaki incselkedik velünk.

6476
Siposne Marica - 2020. május 22. 13:30:45

Kedves Kitti!
Olyan gyönyörűen fogalmazol, .....s ez a történet!
Nagyon szép!
Várom a folytatást!
Szeretettel:
Marica

5990
csillag54 - 2020. május 22. 11:19:51

Jól indul a történet Kitti! Érdeklődve olvastam.

Ági

6542
ritatothne - 2020. május 22. 11:01:48

Kedves Kitti!

Gyöngyörűen megírt folytatásos történeted örömmel olvastam. Élvezetes, olvasmányos már haladnék is tovább a folytatásra, de erre még várnom kell.

Szeretettel:RitaRose

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.