Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

dr Ónody Magdolna: ELMEGYÜNK...
Sorakoznak a nevek egymás után: Zsiga, Dani, Jani. Most Ő az utolsó. Az előbb telefonált Valika, hogy több kórházi osztályra áttéve, lesoványodva, meghalt Jani. Kérdésemre, hogy végül is mi baja volt, csak annyit tudott mondani, hogy minden. Készüljünk mi is a halálra, mondta. Egyebet nem csinálunk már hosszú ideje, csak készülünk. Közben elvégezzük földi dolgainkat, mindazt a munkát, amit még nekünk kötelességünk megtenni a család körül. Meg rögzítjük mindazt, ami fontos, vagy kedves volt az életünkben. A menzai vacsora utáni sétát a gyönyörű Egyetem sugárúton, ahol akkoriban még kertek voltak a Nagy Lajos király térig, dús rózsaszín virágokkal pompáztak a fák az út két szélén és mindent, ami fontos, vagy szép volt az életünkben. Jani ugyan nem velünk fejezte be az egyetemet, a sors akkori szeszélye folytán Pestre került. Nekünk szerencsére sikerült Debrecenben maradni. De később a munkánk során egy hivatalos úton jártunk, kissé ünnepélyesen felöltözve, munkabírón, fiatalon. Ahogy a fiatalság szép tud lenni, talán még szépek is voltunk. Majd múltak az évek, keveset tudtunk egymásról. Közeledve a vasdiploma osztás ideje, egyre gyakrabban számolgatjuk Debrecenben élő egykori „főnökünkkel”, Lacival, hányan élünk még az évfolyamból? A múlt hetekben tizenegyet számoltunk azokból, akik még eljöhetnek a feltehetően utolsó találkozónkra az élők közül. Nem is tudom, milyen diploma volna még számunkra? Rubinról még nem tudok, hogy lenne. De hát majdnem mindegy, egyiket se visszük magunkkal a koporsóba. Talán az unokáinknak is csak lom volna már a szekrényükben. Majd hívjuk egymást Valikával később, most a kórházba készül holnapután, rendbe hozni az ízületeit. Ha hazajön majd onnan, folytatja az iratok rendezését, eldobni mindent, amivel már nem kell foglalkozni a közeljövőben. És eldönteni, hogy marad-e egyedül otthon, a kedvelt környezetében, vagy elfogadja, hogy egy otthonban mások gondoskodjanak róla?
5548
babumargareta - 2020. május 22. 17:40:51

Szomorú,hogy már csak ez maradt volna nekünk? Vajon?
Hiszen egy életünk van ,amiben van öröm bánat ,születés és halál.Ezeket a törvényeket ,amik az élet törvenyei ,nem lehet
megváltoztatni.Szép az élet idősebb korban is!
Vannak utódaink ,akik tovább viszik a családi tulajdonságokat.
Nincs élet halál nélkül,ezt meg kell szokni és úgy venni mintegy állapotot !Smile
Gratulálok szeretettel....BabuHeart

6476
Siposne Marica - 2020. május 22. 13:43:50

Igen. Nekünk öregeknek, nincs több választásunk.
Nem könnyű dönteni.
Szeretettel olvastalak.
Marica

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.