Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Belayane Najoua: Az öreg cipész és a parafatalp
-Ezt nem hiszem el! Most nézd meg ez a nadrág se jó rám.-mondja Adairának a barátnője, miközben a falu egyetlen boltjában állnak, ahol van tükör.
-Ne legyél már ilyen levert. Biztos a nadrág van elszabva.-int egyet Adaira.
-Ja persze. Vagy inkább az én testem van elszabva. Olyan rövidek a lábaim, mintha Istennek el kellett volna rohannia és nem lett volna ideje befejezni, így hát ennyi jutott. A lábaim fele olyan hosszúak, mint aminek lenniük kéne.-persze ez enyhe túlzás volt- De ha már ilyen lábakkal áldott meg a sors, akkor legalább olyan helyre születtem volna, ahol az ember tud magassarkút hordani, mint Amerika. Oooo az a cipő... az a cipő tudod amit múltkor láttunk.
-Mikor? - kérdezi Adaira, mert őszintén szólva már kezdenek összefolyni a napok és ugyanolyannak tűnik az összes így a háborúval a levegőben. Mindennap ugyanolyan félelemben és rettegésben telik nem beszélve a diktatúráról amit Salazar alakított ki.
-Hát tudod! - noszogatja a barátnője a mi Adairánkat-Mikor múltkor belopakodtunk a hadnagy szobájába és néztük azt az amerikai műsort.
-Ja azt amibe úgy énekeltek? - kérdezi Adaira a barátnőjétől miközben visszarendezi a ruhákat, amiket szétszórtak az üzletben.
-Igen, igen és a bemutatón az a színésznő... tudod... na hogy is hívják? -töri a fejét a lány - Mondjad már! Neked van mindent befogadó memóriád.
-Judy Garlandról beszélsz?
-Igeeeen! Na az a cipő amit viselt pont annyira emelne meg, hogy ne látszódjanak a félreszabott lábaim.-és lábujjhegyre állva méregeti magát a tükör előtt.
-De azt ugye tudod, hogy azt nem is egy amerikai tervezte.-néz fel a barátnőjére Adaira, mire a lány hátat fordít a tükörnek és szembenéz a Adairával.
-Hát akkor ki? - kérdezi értetlenül.
-Egy olasz cipőtervező.
-Mindegy! - húzza fel a vállát a barátnő.-Az a lényeg, hogy ki, hol viselte. Amúgy meg tökmindegy, hogy hol tervezték ide úgyse jut el. A kormány soha nem fog semmit se beengedni az országba amihez nem fűződik érdeke. Én pedig örökre ilyen elszabott maradok.-mutat magára a tükörben és bár úgy mondja, mintha már megszokta volna, Adaira tudja, hogy a barátnőjét sokkal jobban bántja ez a dolog a magasságával, mint amennyire kimutatja. Az iskolában ezért csúfolták, a táncokban ezért nem állt előre és sok fiú ezért nem akarja még most sem elhívni randira.
-Na jó most még meg kell írnom a mai összesítést. Utána mehetünk.
-Jól van kis buzgómócsing én kint megvárlak.-ezzel a barátnő kisétál és Adaira már csak az ajtó csapódását hallja.
A bolt napi összesítő lapjára Adaira ráírja az összes eladott árut, a selejtes árut (bár az mostanában nem igen van mivel az embereknek a rossz is jobb, mint a semmi), és a beérkezett árut. Az utolsó sorban amit ráír ez szerepel: 1939.09.21, Águas de Moura, Portugália. Adaira szerette ezt a munkát még ha egy kicsit monoton is volt, de legalább lefoglalta magát és nem tengődött egész nap az utcán, mint a többi fiatal.
Miután bezárja a boltot és elindulnak hazafelé Adaira hamarabb elköszön a barátnőjétől, mint ahogy általában.
-Még el kell mennem valahová.-mondja a mi Adairánk a barátnőjének.
-Hát jó! Nagyon titokzatos vagy. Akkor majd holnap.-int a barátnője és Adaira örül, hogy nem kérdezősködik tovább, mert őszintén szólva Adaira nem talált ki semmi alibit, de nem akarja megmondani, hogy hova is megy tulajdonképpen. Mert ha nem sikerül, akkor csak mégegy csalódás éri a barátnőjét.
Adaira a falu egyik legrégebbi házához sétál el, ahol Alberto a falu cipésze él. Bár már lassan olyan öreg lesz, hogy a falunak egy új cipészt kell keresni, Adaira megbízik benne. Az öreg cipész múltkor is a romló szemei miatt félreszabott két cipőt. Az egyik alkalommal pedig két jobblábas cipőt készített. A falunak az a pechje, hogy Albertonak nincsenek gyerekei, így senkit nem tudott kitanítani. A többi gyerek meg csak egyszerűen fél tőle. Egyedül Adaira az, aki némileg barátságosabb viszonyt tud ápolni az öreg cipésszel, de hát őt meg egyáltalán nem érdekli a cipészet.
-Kipp-kopp. Kipp-kopp-kopog az ajtón Adaira.
-Gyere! - kiállt mély, krákogó hangján Alberto. -Adaira!
-Szervusz Alberto!
-Mi járatban vagy? - kérdezi az öreg cipész.
-Egy cipőről szeretnék kérdezni.
-Miféle cipőről? Már megint valakinek gondja van a munkámmal? - kezd mérgesebbé válni a cipész.
-Jaj nem dehogyis. Egy különleges cipőről szeretnék kérdezni. - kezd bele Adaira - Egy olyan cipőről, mint ami Amerikába most népszerű.
-Amerikába? Hol van az?-legyint Alberto-Honnan tudjam én, hogy mi népszerű Amerikába.
"Ez így nem fog menni." - gondolja Adaira. - "Valahogy el kell neki magyaráznom."
-Lerajzolom. - mondja Adaira és egy papírt meg egy ceruzát vesz el az öreg cipész asztaláról. - Ezt egy filmbemutatón láttuk. Úgy tudom, hogy egy híres olasz cipőtervező Salvatore Ferragamo tervezte a színésznőnek. Firenzében van egy üzlete és olyan hírességeknek tervez cipőket, mint Greta Garbo vagy Judy Garland. Olyan anyagokat ötvöz, amiről senki nem gondolná, hogy összeillenek mégis utána mindenki olyat akar. Például ki látott már ilyen talpat mint ez itt. - fejezi be Adaira a Ferragamoról szóló kis bemutatását és mutatja az öreg cipésznek a magassarkúról készült rajzot.
-Najó kishölgy! - kezdi rosszallóan Alberto még mielőtt egyáltalán ránézne Adaira rajzára - Először is azt megkérdezhetem, hogy milyen filmbemutatón láttátok? Netán elrepültetek oda? Vagy inkább olyan helyre mentetek be ahova nem lehetett volna.
"Ajj erre nem is gondoltam, hogy megkérdezi az Alberto. Ezt nem kellett volna mondanom. Most mit feleljek? Azt mégsem mondhatom, hogy a hadnagy szobájába lopóztunk be" - gondolkozik magába a mi Adairánk, de mielőtt megszólalhatna az öreg cipész folytatja.
-Mindegy! Inkább nem is akarok tudni róla.-legyint Alberto. - A másik kérdésem pedig, hogy miért tudsz Te ennyit erről a Ferragamoról? Valami külföldi kém vagy?
-Jesszus Alberto! Itt születtem a faluban és azóta itt is élek, hogy lennék már kém?-kérdezi meghökkenve Adaira, és kezd rájönni, hogy szegény öreg cipész tényleg egyre öregebb és egyre abszurdabb dolgokat képzel be. - Na szóval! - mutat a rajzára Adaira. - Akkor segítesz? Mennyibe kerülne ennek a cipőnek a elkészítése? - az öreg cipész felveszi a szemüvegét és szemügyvre veszi Adaira rajzát.
-Aztaaa mindenit! - kiált föl Alberto - Te aztán tudsz rajzolni. Ezt eddig miért nem mutattad? Tehetséges vagy nagyon Adaira. - a főhősnőnk csak nézi a rajzát és azon gondolkozik, hogy mit szólna Alberto ahhoz, ha látná a boltban levő fiókját. Tele van ilyen vázlatokkal ruhákról, cipőkről, táskákról, de soha nem tulajdonított nekik túl nagy jelentőséget. Csak ha unatkozik a boltban akkor foglalja le magát a rajzolással és a tervezéssel.
-Na inkább abban segíts, hogy mennyibe kerülne? - noszogatja a mi egyáltalán nem hétköznapi főhősnőnk az öreg cipészt.
-Hát ez a fajta cipő nem lehetséges most. - jelenti ki egyszerűen Alberto.
-De hát miért? - döbben le Adaira - Segítek Alberto. Nagyon fontos lenne.
-Most a normális talpra is alig van anyag, nemhogy egy ilyen tömör magassarkúra. Azt se tudom, hogy milyen anyagból van. - vonja meg a vállát az öreg cipész.
-De én tudom. Ferragamo egy új anyagot használt ennél a cipőnél, mert a háború miatt nincs más. Ennek a cipőnek a talpa parafából van.
-Parafából? - veszi jobban szemügyre Alberto a vázlatot. - Az ki van zárva. Nem lehetséges. - hitetlenkedik.
-Dehogynem! - makacskodik Adaira. - Higgy nekem Roberto, abból van!
-Jól van na! Nem kell úgy felkapni a vizet. Ha ennyire fontos neked, akkor adok hozzá alapanyagot, és segítek, de a parafát neked kell beszerezned.-mondja beletörődve Alberto.
-Nagyon nagyon nagyon köszönöm! - ujjong Adaira. - Most, máris megyek és hozok parafát. - és már ki is rohan a kis házból, hogy a legjobb barátnőjének valóra váltsa az álmát.
Adaira tudja, hogy hova megy. A fütyülő fához, amihez régen még a nagymamája hordta. Órákig csak ott ültek alatta és hallgatták a szél susogását, ahogy a fa levelei között áthaladt. Adaira életének legszebb órái voltak. Bár a nagymamája már elhagyta a földi életet, úgy érzi, hogy a fában újjáéledt. A fa őrzi a nagymamája lelkét, gondolatait és szívét.
Mikor Adaira odaér ennyit mond a fának:
-Szia Mama! Gondolom nem kell elmondanom, hogy mire készülök, hisz úgyis mindent tudsz. Mikor még éltél, akkor is mindent tudtál. Úgyhogy csak egy kis parafát szeretnék elvinni, ha nem bánod.-és ekkor egy meleg áramlatot érez Adaira, amit egy igennek vesz. Elvesz annyi parafát amennyi szerinte szükséges és már rohan is vissza Alberto házához.
-Itt van! Meghoztam! - kiált a mi különleges Adairánk.
-Hát nem mondom ez gyors volt. Na gyere kishölgy. - int az öreg cipész és elkezd bebotorkálni a háza hátsó részébe, ahol a műhelye van. A műhely telis tele van cipőkkel. Adaira bár sokszor volt már Albertonál, de itt hátul a műhelybe még sohasem. Most lenyűgözi az összes cipő, vázlat, alapanyag. Olyan, mintha egy új világba lépne be ahol a képzelete szárnyalhat, mint a szél a levelek között.
Alberto és Adaira egész éjszaka dolgoznak. A legnehezebb a parafa talp elkészítése, mivel még semelyikük nem csinált ilyet. De nemcsak ők nem csináltak ilyet, hisz még a világ is alig ismeri Ferragamo új találmányát. Milyen boldog lenne, ha tudná, hogy egy messzi-messzi kis portugál faluban egy öreg cipész és egy leendő tehetség éppen az Ő parafatalpú cipellőjét próbálják a holdvilág alatt elkészíteni Adaira barátnőjének, akinek nemcsak az önbizalmat, de az elfogadást is jelenteni fogja.
Reggelre, mikor Adairának már indulnia kell éppen kész vannak a cipővel.
-Nagyon köszönöm Alberto! Számold ki, hogy mennyivel tartozom és mikor megkapom a fizetésem, akkor rögtön odaadom.
-Ohhh-legyint az öreg cipész. - Nem tartozol Te nekem semmivel. Én tartozom neked. Rég nem éreztem ilyen szenvedélyt a munkám iránt. Csak gyártottam és gyártottam a megrendeléseket.-mondja Alberto és egy rég eltűnt fény csillan meg a szemében. - De ha nagyon szeretnél valamit cserébe adni, akkor azt kérem tőled, hogy holnap gyere el. Hadd mutassak néhány dolgot arról, hogy miről is szól a cipészet. Hátha megszereted.-mondja Alberto, mert az éjszaka folyamán rájött, hogy Adairában sokkal több tehetség van, mint amit bárki is tudna róla, beleértve Adairát magát is.
-Rendben Alberto! Köszönöm! Akkor holnap.-mondja mosolyogva a mi egyáltalán nem hétköznapi hősünk és már fut is a bolt felé, nehogy elkéssen a munkából.
Adaira egész délelőtt nagyon izgatott, és már alig várja, hogy odaadja barátnőjének az új cipőt.
"Nagyon remélem, hogy jó lesz a lábára, mert csak úgy találomra mondtam Albertonak a számokat ami alapján kimértük a cipőt méreteit."
-Hát szervusz kis barátnőm! - kukkant be a bolt ajtaján Adaira barátnője.
-Sziaaa! - kiált fel Adaira - Van számodra egy meglepetésem.-mondja és már veszi is ki a pult alól a két cipőt. - Ezt Alberto és én csináltuk neked az éjszaka.-mutatja vigyorogva a két cipellőt és közben a barátnője arcát figyeli, aki hirtelen nem is tudja mit mondjon.
-Adaira! - szólal meg a barátnő végül. - Ez pontosan ugyanolyan cipő, mint ami azon a színésznőn volt. Tudod... na hogy is hívják?-töri a fejét már megint a lány.
-Judy Garland... még mindig.-mondja nevetve képtelenül Adaira.
-Felpróbálhatom? - kérdezi ujjongva a barátnője.
-Persze, hogy felpróbálhatod, hiszen a tiéd. - mondja Adaira boldogan. Miután felveszi a cipőt járkál benne egy kicsit, tipeg-topog. - Na milyen?-kérdezi türelmetlenül Adaira - Jó a lábadra? Nem nyom? Nem nagy?
-Adaira! Ez tökéletes. Olyan, mintha nem is lenne rajtam cipő. Igazán az enyém? - kérdezi még mindig ledöbbenve, pár könnycseppel a szemében Adairától.
-Persze, hogy a tied. A Te lábadra csináltuk.
-Köszönöm! - mondja a könnyeivel küszködve. - Te vagy a világ legjobb barátnője. Most már senki sem csúfolhat a magasságom miatt.
-Az biztos! Most már nemcsak, hogy nem csúfolhatnak, de még irigykedni is fognak, hogy nekik nincsen ilyen cipőjük.
Hát így végződik Adaira barátnőjének a története. Azt mondanom sem kell, hogy Adaira története pedig még csak most kezdődik el. Ezért mondom mindig, hogy mindenben van jó, csak meg kell látnunk benne. A barátnő magassága nélkül, Adaira nem jött volna rá, hogy az Ő életútja a cipők felé vezet. Ha Ferragamo parafatalpú cipője nem lett volna, akkor Águas de Moura lakói cipők nélkül maradtak volna és az öreg cipész tudása a semmibe veszett volna.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.