Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Krivács Csaba: Szélcsend
Felkerült egy új zászló a tér közepén- olyan gyorsan húzták fel az erős kezek, hogy már pillanatokon belül a rúd tetején volt, habár még senki nem látta mi van rajta, mert szél hiányában a várva várt lobogás is elmaradt. A téglalap alakú - jól láthatóan színes - vászondarab összegyűrődve és szomorúan lógott a föld felé. A zászlórudat korlát kerítette el a néptől, azon átlépni szigorúan tilos volt. Többen felkiáltottak, hogy legalább rázzák meg azt a rudat, hátha akkor megmozdul a zászló és felfedi tartalmát, de a kérés süket fülekre talált. A rúd körül összegyűlt emberek erre idegesen lökdösődni kezdtek, maguk sem tudták mitévők legyenek, így egymást kezdték el hibáztatni a szél hiánya miatt. A zászlót felhúzó büszke férfiak a vállukat vonogatták- ők elvégezték a rájuk kirótt munkát, hogy a sors hogyan alakítja tovább ahhoz köszönik szépen, de semmi közük. Mindannyian öltönyben voltak, nyakkendőjük szorosan meghúzva, cipőjük minden lépésüknél visszaverte a Nap fényét. A körben álló hömpölygő tömeg nem mert közelebb jönni, hogy maguk fedjék fel azt, amire mindenki kíváncsi. Egy jól megtermett, barna hajú fiatalember tüzes tekintettel mutatott egy mellette álló, jóval idősebb úrra s határozottan felkiáltott:
- Ön uram, mint legidősebb állampolgárunk lépjen fel bátran a népünket elnyomó szélhiány ellen és sok éves tapasztalatával oldja meg ezt a problémás helyzetet. Ha ez nem megy, van egy egyszerűbb mód is: keressen egy létrát, vagy valamit, amire fel tud mászni, hogy megnézhesse mi áll új zászlónkon.
Az öregből kipukkadt a nevetés, a térdét csapkodva kacagott, s mikor befejezte, mutatóujjának elegáns mozdulatával helyére illesztette kilazult műfogsorát.
- Nem úgy van az, hogy az öreg hadd zuhanjon le mert már úgyis hasztalan, kedves fiam. Egy fiatalember sokkal könnyebben felkapaszkodik oda.
A barna hajú ifjú sértve kihúzta magát, mintha mélyen megbántották volna azzal, hogy fiatalembernek titulálták. Az öreg legyintett és most ő mutatott rá egy gyanútlan nézelődőre. Pontosabban szólva nem volt nézelődő, mert a középkorú nő, akit az öreg kiszemelt, csakis önmagával volt elfoglalva. Folyton egy kis púderes doboz tükrében nézegette magát és nem tudta abbahagyni a vihogást.
- Ön, hölgyem, ha amúgy se veszi komolyan,amit itt mi próbálunk elérni, akkor akár haza is mehet. - rivallt rá az öreg. - Vagy segítsen felfedni a zászlót és tegye jóvá pimaszságát. Ideje, hogy a pimaszok is tegyenek valamit a pimaszkodáson kívül.
A nő még pár másodpercig nézegette magát, majd elkezdett a púderes dobozkával körözni a feje fölött és jól megnézte a tükörben a mögötte állókat is. Nevetése harsány volt, olyannyira, hogy egy boszorkányra emlékeztetett. Egy határozott mozdulattal összecsapta a dobozkát, majd az öregre nézett.
- Ha látta volna, amit most én, maga is csak nevetne. Végre a dolgok mögé néztem. Ez a zászló csak egy átverés!
A tömegen ideges morajlás futott végig, sokan a hajukat tépték, egyesek felugrottak a korlátra onnan rázták az öklüket a zászló körül álló elegáns emberek felé. A gyerekek előszeretettel utánozták szüleiket, s bár nem értették miről van szó, vadul ordítottak és lökdösődtek, mintha azt közölték volna velük, hogy elmarad a karácsony. Az egyik öltönyös felemelte kezét, mire síri csend robbant az emberek fülébe s egy pillanatra azt kívánták, bárcsak még zsivaj lenne.
- Nincs szó átverésről. - mondta nyugodt hanggal és annyira figyeltek az emberek, hogy mindenki tisztán hallott mindent. - Annyi történik csupán, hogy egy személy zavart kelt és a többiek hisznek neki. Ez csak egy afféle pánikkeltés. Álhír, ha úgy tetszik.
- Édesanyukád egy álhír! - ordított be a tömegből egy rekedt hang. Az öltönyös férfi, ha ez lehetséges még jobban elkomorodott, hirtelen nem mert senki a szemébe nézni. Ha bárki belenézett volna, két gömbölyded izzó parazsat látott volna, középen vöröslő retinával, melyek az emberek lelkéig beláttak. A rekedt bekiabáló összehúzta magát és inkább a földet nézte, de nem hagyta annyiban a dolgot.
- Én is láttam egy pillanatra, hogy mi van a tükörben. - mondta. - Igaz a hír, nincs itt semmi keresnivalónk.
A tömeg egy emberként fordult felé, majd a nőre néztek, aki az egészet kezdte, majd az öltönyös urakra, kiknek a tekintete villámokat szórt. Annyit forgolódott így a tömeg, hogy teljesen beleszédültek. Volt, aki a nővel kezdte, hogy lássák öntelten örül e, volt, aki a rekedt bekiabálóval, hogy sejtelmes arckifejezéséből megállapítsák nem e csak kitalálja az egészet. Aki az öltönyösökkel kezdte rendkívül bátor volt, de ugyebár arra is kíváncsi volt mindenki, hogy ők most erre mit lépnek. Az emberekből így egy folyamatosan forgó, hullámzó fogaskerék alakult ki, mely fáradhatatlanul kereste az igazságot a tekintetekben. Egy percig csak ezernyi cipő nyikorgása hallatszott, amit később ideges duruzsolás és hitetlenkedés váltott fel. Az egyik öltönyös felemelte a kezét és ezután mindenki a legrosszabbra számított. Voltak, akik bátran szembe álltak vele, de legtöbben nyakukat behúzva inkább lefelé néztek. Az öltönyös azonban meglepő módon kedvesebben szólalt meg, mint amire bárki is számított.
- Az őszinteség a bizalom egyik alapköve. Ezért úgy gondolom, azzal csak jót teszek, ha bevallom, a zavargásoknak igenis van alapja. De csak nagyon kicsi és jelentéktelen, szót sem érdemel. Ha megnyugodnak és elfelejtik ezt a két hozzászólót, ígérem, hogy azonnal hozatunk egy óriási ventilátort, hogy végre megmozgassuk a zászlónkat és közszemlére tehessük áldásos és követendő képét. Vagy ha ez nem sikerül, egyikünk fel is mászhat, hogy széthajtogassa és bemutathassa a zászlót. - A férfi felnézett a magasba kifüggesztett zászlóra és valamivel halkabban hozzátette: -Vagy szavazunk, hogy önök közül ki másszon fel és hajtogassa szét. Ez a legkevesebb ár és egy teljes mértékben elvárható próbatétel egy ilyen célért.
A tömeg javarészt egyetértett, többen kifejezetten meggyőzve érezték magukat. Határozottan bólogattak, vagy kissé szkeptikusan, de még mindig beleegyezve, szájukat lebiggyesztve mérlegeltek. Összességében minden rendben lesz, gondolták. Hiszen megkapják azt, amiért jöttek, amiért itt álldogálnak hosszú percek óta, miközben fontosabb teendőiket is végezhetnék. Mit számít egy két vélemény az ezer mellett? Adják meg amit akarnak és menjen mindenki vissza folytatni a saját életét.
- Még mit nem! - harsant újra a boszorkányszerű kacaj és a púderes nő kezében újra nyitva volt a kis tükör. - Nem érdekel, hogy mit tesznek majd velem, azt akarom, hogy lássa mindenki a saját szemével és nevethessen egy jót!
Nem telt el öt másodperc sem, a kis tükör elindult útjára, kézről kézre járt az emberek között, olyan sebességgel, mint ahogy a rossz hír terjed. Volt, aki éppen hogy csak belenézett és egy mindentudó bólintással elintézte a helyzetet, de volt, aki annyira meglepődött, hogy olyan rémülettel bámulta magát hosszú másodpercekig, mint aki szellemet lát.
- Te mit láttál?? Te is azt, amit én? - kérdezgették egymástól.
- Én egy makákót vagy mit, amelyik a fákon ugrál. - mondta az egyikük és úgy tűnt menten elájul.
- Én egy orángutánt! - visított egy másik és biztos volt benne, hogy átverés áldozata. - Olyan csúf voltam, még pofaszakállam is volt! Nekem!
Az öltönyös urak a fejüket fogták, de megőrizték hidegvérüket. Az egyikük bátor szökkenéssel a tömegbe vetette magát és elkobozta a kis tükröt. Senki nem mert ellenkezni vele. Egy határozott mozdulattal földhöz vágta és a biztonság kedvéért jól rá is taposott.
- Összetört egy tükröt.. - suttogták többen. - Ez hét év balszerencse nekik! De minimum négy!!
A nép rohamra indult a zászlórúd körül. Úgy rohantak körbe-körbe a kis elkerített részen, mint ruha a mosógépben. Akik közelebb álltak sokkal bátrabbak voltak, akik távolabb, azok közül páran úgy gondolták nem éri meg küzdeni és inkább hazaballagtak. Az öltönyösök körbeállták a zászlórudat és úgy döntöttek, ha kell, akár testükkel védik meg a felbolydult tömegtől. Támadástól azonban nem kellett tartaniuk. Az emberek egyhangúan egy óriástükör beszerzését indítványozták.
- Hadd lássunk nagyban! - kántálták - Lássuk nagyban az igazságot!
Tíz ember kellett, hogy az óriástükröt a helyszínre cipeljék. A tükör minden lépésnél vészesen megingott, félő volt, hogy kicsúszik az egyre gyengülő kezekből és ripityára törik. Miután elég közel hozták a tömeghez, nagyot fújtatva és sóhajtva tették le eléjük. A nép szavát mintha ollóval vágták volna el, csenddel és megdöbbenéssel vették tudomásul a tükörben látottakat. A felhevült és mindenre kész embertömeg a tükör képében, mint vadállatcsorda volt jelen, felsorakoztatva több száz fajta főemlőst; gorillák, gibbonok, csimpánzok és egyéb majomfajták néztek vissza rájuk döbbent ábrázatukkal. Sokan elszégyellték magukat, vagy egyszerűen csak megrémültek és menekülőre fogták a dolgot, míg megint mások dühösen ordítottak fel; tükörképük állati megvalósulása ősi visítással és mellkas csapkodással képezte le az emberi reakciót. Az embercsoport (majomsereglet) elfordította az óriástükröt a zászlórúd és öltönyös őrzői felé. Nem az volt a legmeglepőbb, hogy az öltönyös urak helyén a tükörben pontosan ugyanazok az emberek voltak, hanem hogy a zászlórúd helyén egy négy méter magas banánfa állt. A fa ágai tömve voltak érett banánnal, úgy néztek ki, mintha menten leszakadnának a nagy súlytól.
- Türelem emberek! - kiáltotta kétségbeesetten az egyik öltönyös úr. Hanghordozásában már nyoma sem volt nyugalomnak.
Emberek? Emberek? - kérdezgette egymást a nép, majd ismét a banánfa képére szögezték tekintetüket. Úgy érezték ennél csábítóbbat még soha nem láttak.
Mély dübörgéssel indult meg a tömeg és maguk alá temetve az öltönyösöket, gyors egymásutánjában kapaszkodtak felfelé a zászlórúdra. Az óriási tükör, mivel nem volt már senki, aki tartsa, kibillent az egyensúlyából és mennydörgő robbanással a földbe csapódott. A banánfa és az állatok képe köddé vált, de ez nem állította meg az előre törő népet; ordítva, csaholva, dübörögve, a rúdon körbe himbálózva és karjukat nyújtogatva próbálták elérni a szomorúan csüngő zászlót.
6913
Levendula - 2020. június 04. 16:28:29

Kedves Csaba!

Remek írás! Elgondolkodtató. Gratulálok! Smile
Üdvözlettel: Noémi

6956
Krivcsa - 2020. június 02. 10:45:41

Köszönöm szépen!

6653
pepa24 - 2020. május 31. 21:22:51

Elborzasztó... és nagyszerű. Igencsak súlyos olvasmány. Gratulálok.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.