Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Krivács Csaba: Bagolypóker
A lapokat egyenlően osztották el, látszólag csalásnak még csak az árnyéka sem vetült a kis csapat éjjeli játékára. Körben ültek, mindenki a maga ízlése szerint öltözve. A legmagasabb résztvevő félmeztelen volt, büszkén mutatta bőrét, úgy feszített, mint aki mindennél jobban vágyik a többiek figyelmére. Kártyáit szorosan a mellkasához húzta és csak éppen rájuk pillantott, majd változatlan arccal tovább nézte játékostársait. A közepes termetű játékos a magastól balra helyezkedett el, vörös selyemingben várta a saját kártyáit, közben folyamatosan fészkelődött. Arcán gyöngyözött a veríték, idegesen nézte társait, úgy tűnt, mint aki attól tart, hogy a következő körben biztosan átverik. A harmadik, osztó játékos volt a legalacsonyabb, orra épphogy felért az asztalig, úgy dobálta a kártyákat a másik kettőnek, hogy minden erejét latba kellett vetnie a sikeres művelethez. Rövid karját fáradhatatlanul nyújtogatta, majd mikor végzett az osztással, mély sóhaj kíséretében nézte meg a lapjait. Senki nem láthatta arckifejezését, vagy hogy egyáltalán mit visel, olyan alacsony volt, hogy csak a feje tetején lévő dús szőke haját látták.
- Én kezdek, a múltkor is te kezdtél. - kiáltotta a selyeminges és a magas kezére csapott, amikor az nyitni szeretett volna. - A múltkor is nekem kellett volna kezdeni! - tette hozzá szigorúan.
- Nem az nyer, aki kezd. - csóválta a fejét a magas és kihúzta magát, hogy még jobban a többiek fölé tornyosuljon. Ez kivételesen nem a büszkesége kifejezése volt, csupán kedvenc pillanata minden egyes játék előtt, hátha a magasból könnyű rálátás nyílik a társai lapjára. Ők persze már felkészülve fogadták ezt a cselt. A toronymagas férfi elmosolyodott és szívélyes mozdulattal átengedte a nyitást a selyemingesnek, mire az elégedetten kuncogott és miután megtörölte izzadt homlokát két lapot fedett fel és dobott az asztalra a kezében tartott csomagból. Az egyiken egy kilences szerepelt, a másikon egy róka, amint épp a friss hóban lépdel élelem után kutatva. A magas játékos reakciója kifürkészhetetlen volt, az alacsonyét pedig egyszerűen nem látták. Továbbra is csak szőke fejtetője kandikált ki az asztal alól. Felemelte rövid karját és jelzett, hogy nem szeretne ütni. A magas úgy döntött üt. Ravasz mosoly jelent meg az arcán, majd ő is ledobott két lapot az asztalra. Az egyiken egy tízes szám volt, míg a másikon egy vadász, amely magasan a róka fölé emelkedve egy puskát szorongatott a kezében.
- Nem lehet! - kiáltotta a vörös inges és hevesen kitörölte a szemébe csorgó izzadságcseppeket, hogy lássa, mi történik az asztalon. Egy pillanat múlva már nem kártyák hevertek rajta, hanem színes, mozgó víziók, akár egy tévé képernyője. A róka már cseppet sem volt mozdulatlan rajz egy kártyalapon, eleven bundája lebegett a hideg szélben, a hópelyhek mégis azonnal elolvadtak rajta. Pár másodperces szaglászás után ásni kezdett, először a havat takarította el az útból, majd a fagyott földet kezdte ostromolni éles karmaival. Óvatlanságát kijátszva a fa mögül egy rendkívül magas vadász lépett elő, hótaposó bakancsának hangja egybeolvadt a róka ásásának karistolásával. A puskát hangtalanul emelte fel és a róka fejére célzott vele. Nagy robaj törte meg a téli éj csendjét, de nem a puskáé. Egy leszakadó ág reccsenése figyelmeztette a rókát és zavarta meg a vadász koncentrálását. Az ág pont kettejük közé esett, így a felfordulást kihasználva az állat sikeresen megszökött.
A vörös selyeminges az asztalra csapott örömében, az immár mozdulatlan kártyalapok furcsa táncot jártak.
- Az nyer, aki kezd, megmondtam! Eddig is így volt, most is így lesz.
- Várjuk ki a végét. - dörmögött a magas és hatalmas vállait hátra húzva osztani kezdte az új kört. Senki nem vette észre, ahogy keverés közben két kártyalapot a pakli aljára tett. Kiosztotta a lapokat, most az alacsony játékos kezdhetett. Megnézte a lapjait és mondott valamit, de azt senki nem értette.
- Nőj fel a feladathoz, hogy beszélhess. - undokoskodott az inges és sürgetni kezdte társát. - Gyerünk már, nem érünk rá egész éjjel.
A törpe csak egyetlen lapot dobott az asztalra, amin egyetlen szám szerepelt, a hatos. A társai gúnyosan felnevettek és mindketten ütötték a lapját. A magas játékos egy tizenkettessel és egy kígyó lapjával, míg a selyeminges egy kilencessel és egy vörösbegy kártyájával ütötte. Kezüket dörzsölve nézték végig, ahogy az asztalon megelevenedik a kígyó és egyetlen nyeléssel eltűnteti a törpe játékos magányos hatos lapját. Ketten maradtak játékban. A kígyó elégedett vigyora fölött ragyogva sütött az éjszakai hold. A vörösbegy szárnyra kapott és a levegőt hasítva körözni kezdett a kígyó fölött, egyre jobban felidegesítve a sziszegő hüllőt. A kígyó hosszú teste elkezdett körbe csavarodni, de az elvakult dühtől ezt nem vette észre. Mikor támadásra szánta el magát, annyira összegabalyodott, hogy mozdulni sem tudott. Tehetetlenségében a fogai a saját testébe mélyedtek bele. A vörösbegy diadalmas csiviteléssel szárnyalt tovább, majd megpihent egy közeli fa ágán. A következő pillanatban csak egy szárny suhanása hallatszott és a vörösbegy nem létezett többé. Elragadta egy sokkal nagyobb állat, amely a semmiből, a sötétségből bukkant fel.
Mindkét vesztes játékos hitetlenkedve pattant fel a székéből. A magas olyan gyorsan állt fel, hogy teljesen megfeledkezett róla, számára milyen közel van a plafon, így alaposan beverte a fejét. Ugyanúgy dühöngött, mint mikor a kártyáján szereplő kígyó megfeledkezett a hosszáról és összekuszálódott. A vörös selyeminges játékos sem volt nyugodtabb, de ő sokkal hamarabb észbe kapott.
- Mi volt ez, hogyan csináltad? - kérdezte az alacsony játékos kilátszó szőke fürtjeitől. A kis kéz a levegőbe emelkedett és megvakarta a rakoncátlan fejtetőt, mintha maga se tudná mi is történt a játékban. Mondott valamit, de senki sem értette. Felállt az asztaltól és elkezdett körbe sétálni és ráérősen összeszedte a kártyákat. A magas próbálta jó alaposan megnézni, de az ő méretéhez olyan messze volt, hogy nem látta az arcát. Az inges szemébe csorgó izzadságcseppeken keresztül próbálta jól megnézni magának, de csak egy homályos foltot látott. A törpe úgy suhant el az asztal körül, hogy alig lehetett hallani, olyan volt, mint egy szellem. Amikor legközelebb megszólalt, már mindenki tisztán érthette.
- Ott rontottátok el, hogy nem voltatok elég ravaszok. Róka létedre egy ellenségedet sem tudtad észrevenni, csakis önmagaddal törődtél.
Az inges arca ugyanolyan vörös lett, mint a ruha, amit viselt. Úgy érezte, ha még egy rossz szót hall saját magáról, akkor biztosan rátámad a törpére.
- Vörösbegyként sem voltál okosabb. Győzelmedet kárörvendve ünnepelted, ez lett a veszted. Te képviseled azt a típust, akit jó messzire elkerülni, mert saját érdekeidet másoké elég helyezed. Megállás nélkül ideges vagy, de nem mások miatt aggódsz. Csakis magad miatt.
Az inges mindkét keze ökölbe szorult, de végül valami visszatartotta attól, hogy támadjon. Pár másodperc múlva meg is értette, hogy mi. Mindenképpen hallani akarta, hogy mit mond a titokzatos alak a magas játékosról. Mosollyal az arcán, elégedetten hallgatta végig.
- Helyetted is jobb, ha mást választ társául az ember. Agresszív vagy, megfontolatlan és sunyi módon, akár csalás árán támadsz másokra. Egy jó vadász nem csak a vadra figyel, hanem a környezetére is. Valójában nem a vad leterítése okoz neki örömet, hanem a körülmények, melyek ezt lehetővé tették. Ostoba kígyóként is csak egy préda lebegett a szemed előtt és megfeledkeztél a saját testi épségedről.
A titokzatos törpe ezután visszaült a helyére, így újra teljes sötétségbe burkolózott.
- Kaptok egy harmadik esélyt, hogy legyőzzetek, ám előtte jobb, ha alaposan elgondolkodtok kinek a képében jelenek meg újra és újra a játékokban. Mindig sötétben vagyok a legaktívabb, bármilyen kisebb állat a prédámmá válhat az éj leple alatt. Szárnyaim hangtalanok, csőröm olyan erős, hogy akár
egy faágat is letörök, ha épp arra van szükség, vagy olyasmi zajlik a birodalmam alatt, mely nem tetszik. Például ha egy ártatlan állatot akarnak orvul lelőni. Azt mondják, bölcs vagyok, megfontolt és nagyon szép. Nem csalok, de éjszaka én vagyok az úr és ti az éjszakát választottátok erre a játékra. Akik megbecsülnek azokat viszont én is becsülöm, és nem okozom kárukat. A hatékonyságom az életem és bár én sem vagyok tökéletes, válasszatok engem barátotoknak.
A másik két játékos visszaült az asztalhoz, és bár remegtek a vereségtől, úgy döntöttek, van még értelme próbálkozni. A magas játékos nyitott, egy zsiráfot rakott le, amire a vörös selyeminges egy katicabogár kártyalapjával válaszolt.
Úgy mentek egymás mellett, hogy nem vették észre egymást, a zsiráf szeretett volna csalni és rálépni a katicabogárra, de fogalma sem volt, hol lehet. Magas nyakán ülő feje kíváncsian járta körbe a körülötte elterülő világot, és ebből a magasságból mindent láthatott- épp csak azt nem, amit szeretett volna.
A katicabogár olyan gyorsan szedte a lábait, ahogy csak tudta, hogy lépést tudjon tartani a zsiráffal. Bárhová is tartottak, ő szeretett volna hamarabb célba érni, csakis a saját győzelmére gondolt. Hirtelen újra megjelent a sötét árny, ami korábban is elkapta. Menekülni szeretett volna, de szárnya suhanását már csak akkor hallotta meg, amikor késő volt.
Ám ezúttal az árny nem bántotta. Csőrében tartotta a katicabogarat, elrepült vele a zsiráf hátára és ott letette, hogy a lehetetlen páros együtt utazhasson tovább. Tiltakozni szerettek volna, de egy idő után már egyikük sem bánta. Valamelyikük úgyis nyerni fog, hogy ki az nem számít, mert már egy életre szóló tanulsággal a szívükben fog megtörténni. Ma már nem volt kedvük eltaposni a kisebbet, vagy hátba támadni, amikor a legkevésbé számít rá. Azonban a holnapra nem tudtak ígérni semmit.
A játék végeztével mindhárman felálltak az asztaltól és elköszöntek, mintha soha nem is lettek volna mérgesek egymásra. Hogy ki győzött aznap? Valódi győztesről nem beszélhetünk, de a bölcs madár átengedte a győzelmet és ezzel tudta, hogy senki nem lesz vesztes.
Az alacsony játékos, mikor egyedül maradt, csendben összeszedte a kártyapaklit, mely megannyi izgalmas és rémisztő pillanatot hozott már el mindazok számára, akik játszottak vele.
Gondolataiban árnyékként repült fáról fára, éles szemével figyelmesen pásztázta a szabad eget és a jövőjére gondolt.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.