Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Somodi Csaba: 100 év-monológ
Mint porszem az élet nagy sivatagában, egy szempillantás az univerzum hosszú évei során, egy mozzanat, az emberiség történetében. Mégis, mégis míly gyötrelem ez, a magyar nép lelkében?


Atyai nagyapám lenne épp száz esztendős. Mennyi mesélni valója lehetne, mennyi kis történet állhatna össze  egy mozaikká, s illene be a magyarság nagy kirakós arculatába egy elemként. Revizió, háború, hadifogság, diktatúrák, s az élet. Mert élni kell. Élni kellett. Küzdött, s örült a legkisebb sikernek is. Hogy túlélt, hogy hazajött a messzi fogságból, hogy csaladja lehetett, gyermekei, unokái. Vajon elvesztette a reményt egy pillanatra is? Mennyi és mennyi egyéni történet gyúrná meg a nagy enciklopédiát, melyet átadni az új kor torzult kultúrával bombázott ifjúságának oly nehéz, s csak halovány a remény, hogy sikerülhet. De ott van a remény, ahogy ott volt a legnehezebb időben, mikor csak egy dolog volt fontos: Élni kellett.  S ha nagyapáink ültette mag szárba szökken, ha az élet csírája növekszik, s terebélyes fává cseperedik, ha üzenetük, szavaik nem múlanak el nyomtalanul, akkor már megérte. Megérte, mert lesz ki őrzi a lángot, s az üzenet oly egyszerű, tiszta, hogy ebben rejlik az erő.


Tisztelet, becsület, erény, meghajolni ha kell, de megtörni soha! Elfeledni, azt amiért életük áldozták maga a bűn, s ki ősei elvei ellenében az új rend műanyag oltárán áldoz, az szembeköpi magát, s ősei vérrel-verítékkel szerzett jogát hajitja szemétre, s tudtán kívül ássa meg önnön maga sírját, mert gyökerei nincsenek már, melyekkel megkapaszkodhatna, ha jön a vihar, s a szél elfújja majd nyomtalanul, a föld még a nevét is elfelejti majdan, s ősei közé sem nyer majd bebocsájtást.


Hogy mennyit mondhattak volna el még nagyatyáink, mit 100 év sem törölhet el soha, érzi azt, ki emlékszik. Egy pillantásra, egy sóhajra, egy legördülő könnycseppre. 

Atyai nagyapám idén lenne 100 éves. Születése reményt adott. Reményt, a megújulásra, reményt az életre, hogy van magyar jövő. Ezernyi sorscsapás ellenére is szikrája az életnek, az újrakezdésnek. Ez lenne a legfontosabb üzenet.
6623
Somodi Csaba - 2020. június 11. 22:05:12

Köszönöm Zsuzsa.!
A gondolataim, az érzéseim tükrözik a sorok!
Köszönöm!

6782
Vaszily - 2020. június 07. 14:57:00

Nagyon szép írás, már-már megható, hisz mindnyájan látjuk újkori életünk deformáltságát, mely valóban megújulásért kiált..., tetszett, Zsuzsa!

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.