Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tasev Norbert: Sziget-hódítók
Nem olyan egyszerű egy igazi, még aktívan működő tűzhányó megközelítése. Pláne, ha az ember sohasem tudhatja, hogy mikor van éppen kedve mérgező hamufelhőket okádni magából, hogy aztán ismét felébredhessen szunnyadó álmából.
Egy távoli, emberi léptékkel mérve szinte felfoghatatlan egzotikus kis szigeten lévő vulkán mindig is nagy fejtörést okozott az ott lakó barátságos őslakosoknak. Kellemes, komfort - jobbára szalmakunyhóikat, és gondosan megművelt terményeiket egy-egy nagyobbacska vulkánkitörés szinte percek alatt eltüntette a föld színéről.
Barátnőm gondolt egyet, és elhatározta, hogy már pedig, ha a fene fenét eszik is, egy vulkán szomszédságába szeretne álomnyaralásra menni, méghozzá azzal a férfival, aki szinte mindentől fél, mert azt vallotta, hogy a félelemmel mindig jobb szembenézni, így már az ember megkíméli önmagát egy sor kellemetlen meglepetéstől.
- ...De édesem! Nem gondolod, hogy ezt azért jó volna alaposan meggondolni? - próbáltam észérvekkel apellálni, hátha sikeresen kicsikarom temperamentumos lelkéből a kompromisszumra való hajlandóságot.
- Jaj, ugyan már dunduskám! Nem lehetsz édeském ennyire beszari Jancsi! - ölembe huppant könnyed angyali termetével, és máris csókolni, és nyalni kezdett, akár egy pajkos, játékos kölyökkutya.
- Nem tudom hogy vagy vele, de én láttam a Dante poklát, és a Tűzhányó című filmeket is! Egy sor katasztrófafilmet sikeresen végignéztem a kilencvenes években, mert tévén nőttem fel! - úgy mondtam ki ezeket a mondatokat, mintha egy beszédet intéznék egy kisebb emberi közösséghez, vagy éppen civilizációhoz.
- Igen, drágám! Nagyon jól tudom! Már vagy milliószor volt szerencsém végighallgatni a te kis egyénre szabott mondókádat! Figyelj! Imádni fogod! Este pedig majd kedvükre romantikázhatunk, és szerelmeskedhetünk! - csábító szempilla rebegtetéssel, és bíborszínű ajkainak kéjes beharapásával máris elérte, hogy megdobbanjon a szívem, és a vérnyomásom is fel-le száguldozzék.
Végül csak beadtam a derekamat. Hevesen, és sürgetően pakolni kezdtünk, és két vaskos, fekete színű utazóbőrönddel készen álltunk rá, hogy életünk talán legnagyobb vakációját fogjuk közösen átélni, és ez az élmény több mint valószínű, hogy mindkettőnk számára sorsdöntő lesz!
A Liszt Ferenc repülőtérről indultunk, ahol - főként barátnőm szép számú összegyűlt rokonsága, és családtagjai gyűltek össze búcsúztatásunkra. Valósággal türtőztetnem és visszafognom kellett magamat, hogy ne ugorjak neki barátnőm kissé arrogáns, beképzelt apjának, aki persze mást szánt a kislányának. Egy jóval tökösebb, és karakánabb macsó férfit, nem olyan hájas, potrohos üregi nyulat, mint én.
- Ne izguljatok! Minden rendben lesz! - kiáltotta oda szeretteinek barátnőm, majd a szokásos ellenőrzés után repülőgépünk a magasba emelkedett, hogy aztán több mint tizennyolc óráig meg se álljunk.
Az egész repülőút során úgy szorongattam barátnőm gyöngéd, hattyúkezét, mintha a valóságos apokaliptikus világvége felé rohannánk, és már csak másodperceink volnának a föld nevű bolygón. Nem aludtam egyetlen szemhunyásnyit sem, mert a turbulencia, és a kisebb légköri viharok következtében a gép fedélzetén nem volt jóformán egyetlen olyan nyugodt perc sem, amikor az ember kényelmesen nyugalomba helyezhette volna magát, hogy egy kiadósat szunyókálhasson.
Nem úgy barátnőm, aki valósággal hajszolta az extrém, vagy veszélyes helyzeteket, és úgy aludt el fejét vállaimra hajtva, mint a bunda. Kellemes szuszogását hallgattam, és megpróbáltam abban a gyerekes, naiv illúzióba ringatni magam, hogy nem lesz semmi baj!
Amikor másnap a délutáni órákban sikeresen landoltunk a sziget aprócska, szinte talpalatnyi repterén barátnőm kipihent frissességgel máris fürdeni szeretett volna egy nagyot - remélhetően meztelenül, hogy érezze az anyatermészet áldásos kiváltságait.
Alig negyvenöt percbe telt mire sikeresen elfoglaltuk kissé lepusztult, és meglepően homokos szállásunkat, ami csupán egyetlen, aprócska harminc négyzetméteres szalmatetős kalyiba volt, amint talán valamikor maga Robinson Crusoe fabrikálhatott, és valami szerencse folytán épségben maradt. Ha az ember zuhanyozni szeretett volna kénytelen volt kimenni és megkeresni azt a kókuszpálmát, amire egy összetákolt öntözőberendezést eszkábáltak valahogy a helybeliek, és egy vastag hajózsinggel jó erősen meghúzta a kart, ami működtette a szerkezetet, és egy kilyukasztott, kissé ócska vödrön át máris csurogni kezdett a mindig hűsítő esővíz. Vajon mi a nyavalyát kereshet az ember a civilizációtól ennyire távol, ahol több mint valószínű, hogy még wifi-kapcsolat sincs! Se internetes kommunikáció, sem bármilyen más egyéb kapcsolattartás a tulajdonképpeni európai földrésszel. Magunkra maradtunk. Mintha totálisan itt hagytak volna bennünket.
- Édesem! Most azonnal fürdeni akarok! - nyilvánította ki barátnőm egyértelműen, és megfellebbezhetetlen akaratát. Ha ennyire elszánt, és temperamentumos volt, nem sok esélyem lehetett, hogy bármiben is ellentmondhattam volna neki.
Ledobtuk csomagjainkat, és jobbára bolyhos törölközőinkkel felszerelkezve máris elindultunk az egzotikus, trópusi paradicsom legbelsejébe, mert a helyiket úgy mesélték - persze tört, alig érthető angolossággal -, hogy van nem messze egy igazi szivárványt teremtő, gazdag vízesés, ahol meztelenül is lehet fürdeni anélkül, hogy bárki is megbírságolna bennünket nudizmus miatt.
Kissé változatosan nehézkes hegyi terepen vezetett az út a vízesésig. Én már az első tíz perc után valósággal légszomjas, kóválygó állapotban fáradtan, és halott sápadtan szuszogva tudtam csupán közlekedni nagy pocakos potrohommal, viszont barátnőm egyre jobban, és sportosan belejött a menetelésbe. Egy idő után fantasztikus dalra fakadt.
- Le legyél már olyan, mint aki karót nyelt drágám! Ez is hozzátartozik az élményhez! Meglásd! Isteni lesz! Valósággal eggyé válunk a kegyes anyatermészettel.
- Igen... szívecském... nem állhatnánk... meg egy percre... csak szusszanni... - le kellett ülnöm a jobbára barna anyagos földre, melyet évmilliók teremthettek ilyenné.
Barátnőm megállt, és csípőre tett kezecskéivel maga volt a bosszúszomjas amazon, aki azért van itt, mert a magamfajta európai tudós felfedező merő véletlenségből betolakodott a dzsungelébe.
- O.K. Szívem! Akkor nyertél! Pihenjünk! - leült mellém.
Beletelt jócskán vagy fél órába mire hajlandó voltam lelkierőt gyűjteni, és önmagam fölé nőni.
- Kész vagyok! Mehetünk! - tápászkodtam fel. Úgy festhettem pálmafa mintás, vízhatlan fürdőnadrágomban, akár egy komplett idióta aki éppen valamelyik elmegyógyintézetből szökött meg.
- Remélem kibírod még ezt a kis kilométert, amíg odaérünk! - szúrós, ellenállhatatlan mogyorószemeivel valósággal máris az ember gondolataiba látott.
Végül kicsivel délelőtt tizenegy óra körül érkeztünk el a leggyönyörűbb mennyország-pillanathoz, melyre talán egész eddigi életünkben várakoznunk kellett. Milyen jó lett volna, ha a vízesés mellett építünk magunknak faházat, és úgy élünk akár a félig nomád, vagy bennszülött törzsek. Persze mégis európaiként.
- Jaj, édesem! Minden gyávaságodat megbocsátom! Gyere ide! Szerelmeskedni akarok! - ledobta a törülközőket, és a gyékényt, melyet csupán azért hoztunk magunkkal, hogy ne kelljen a szabad anyaföld közelében ücsörögnünk, mert a végén még felfázunk. Bár ez a legalább ötvenfokos klímán szinte teljesen ki volt zárva. Viszont nagyon magas lehetett a páratartalom, mert fönn az égen sötét, komor viharfelhők gyülekeztek.
- Figyelj csak szívem? Nem szeretném megzavarni a fantasztikus pillanatot, de úgy néz ki, hogy pár perc és zuhogni fog az eső!
- Akkor legfeljebb egy kicsit megázunk! Mit izgatod magad! - szinte minden gátlását, aggályait levetkőzve teljesen mezítelenül beugrott a vízesés táplálta kristálytiszta tóba, nem törődve azzal, hogy bármilyen élőlények azonnal támadhatnak. - Gyere be mellém! Isteni a víz!
Megmaradtam a magam gyáva, gátlásos voltánál. Fürdőnadrágomat magamon hagyva akár egy túlzottan gátlásos ámbrás cent hatalmasat toccsantam alsó testemmel a nagyalakú tóba.
- Hahaha! Imádlak ugye tudod? - nevetett és ebben benne volt az a fajta titkos, feltétlen ragaszkodó szerelem, melyet nem vehet el senki.
Nem sokkal később az eső is eleredt, de nem foglalkoztunk vele. Így olyanok voltunk egymás mellett a zuhogó esőben egy méretes tavacskában, mint két szerelmes pár, akik egy romantikus film kedvéért bőrig áztak.
Másnap aztán a kalandos expedíció kedvéért meg kellett másznunk egy majdnem igazi hegyet, mely valójában egy magas domb volt, bár emberi szemmértékkel úgy tűnhetett, hogy valóságos hegy. Ahogy utunk közben körbe néztünk mindenütt megszilárdult vulkanikus kőzetmaradványokra bukkantunk, melyeket a levegő szilárdított meg.
Most úgy szerettem volna ebből a vulkanikus kőzetből kifaragni egy kisebbfajta bálványt, vagy totemszobrot ajándékba barátnőmnek, hogy végre felnézhessen rám, és büszke legyen arra, hogy a pasija lehetek. Aztán csak később jöttem rá, hogy egy egyszerű, hétköznapi konyhakéssel bizony valóságos nyaktörő feladatra vállalkozik az, aki megakar munkálni egy vulkáni kőzetet. A ragasztószalagról, és a kisebb vágási sérülésekről már nem is beszélve.
- Jaj, szegénykém! Mutasd csak a kis kezed! Enyje, te rosszcsont fiúcska! Legközelebb, inkább menj be a szuvenírboltba az is legalább olyan hatásos, és meglásd meg is lepődök! - mosolyodott el, és vagy milliószor megpuszilta szőrös, pufók kezemet, ahol összevágtam magam a késsel, majd gondoskodó anyatigrisek módján alaposan bekötözte, és az éles szerszámokat úgy eltette, hogy később is kézzel kellett elfogyasztanunk szerény vacsoránkat.
A vulkán kürtője leginkább egy holdkráterhez hasonlított. Mindenütt barna föld és törmelékdarabok hevertek szanaszéjjel. Mégis, ahogy a kürtőben álltunk mintha talpunk alatt megéreztünk volna, hogyan dobog ütemesen a föld szívverése...
- Istenem! Fantasztikusan vérpezsdítő egy hely! Nem igaz?! - nézett széjjel barátnőm, akár egy Lara Croft. Ebben a percben értettem meg, hogy folyamatosan adrenalinfüggő természete örökké kutatni, és hajszolni fogja az újabbnál újabb, és extrémebb kihívásokat, melyekhez - meglehet -, én már kevésnek bizonyulok.
-Igen! Lenyűgöző! - topogtam tétován, mint aki még mindig nem találja a helyét. Elővettem hátizsákomból a digitális fényképezőgépet, melybe még mindig nem tudtam milyen elem is való, hogy tartósan működjön, és megpróbáltam annyi fényképét készíteni hihetetlenül bátor és akaratosan egzotikus barátnőmről, amennyit csak tudtam. Közös képünk is készült, és bár ő álom gyönyörűen mosolygott egész szívével nekem a mosolygós képeim általában szándékosan eltorzult grimaszoknak tűnhettek.
Megcsókoltuk egymást, és mintha örökösen kereső lelkünk összekapcsolódott volna. Barátnőm megértette és elfogadta sebezhető gyávaságomat, míg én pontosan értettem, hogy akaratos és kemény külseje valójában egy olyan hagymahéj, melyet gondoskodva és gyöngéden illik meghámozni, mert egész életében kevés ember volt csak, akit igazán közel mert volna engedni önmagához.
Amikor aztán visszaértünk szállásunkra a helyiek fantasztikus sült malac lakomával vendégeltek meg bennünket, melyet pálmaleveleken grilleztek egy erre a célra használatos kiásott veremben, melyet pálmalevelekkel fedtek be. Micsoda ízorgia és lédús, gusztusos zamat. Életemben először ettem kókuszos sült rizst köretként, és bár burgonyafüggő vagyok, a különleges fűszerek csak tovább fokozták étvágyamat. A desszert volt a legfinomabb. Különös gondossággal hámozták meg egy bozótvágó késsel a kókuszdiót, majd kivájták a belét, és a hófehér tisztaságú kókuszhúsra forró csokoládét csepegtettek, majd hagyták, hogy kihűljön, és megszilárduljon.
Amikor végeztünk egzotikus hölgyek jöttek, akik táncoltak, és virágkoszorúkat aggadtak nyakunkba. Barátnőm hajába külön orcideaszerű virágot tűztek, melytől csak még egzotikusabb, és gyönyörűségesebb lett. Úgy csillogott két mogyorószeme akár a csillagok.
Mintha mindketten megtanultunk volna valami emberileg nagyszerűt, fontosat, és mégis az európai, vagy amerikai emberek számára apró, és lényegtelennek tűnő dolgot. A boldogsághoz sok esetben nem kellenek fölösleges szavak. Olyan, mint egy vulkánkitörés, mely az idők folyamán csak egyre tartósabb, és biztosabb lesz, ahogy két összeillő ember a nehéz mindennapokban védelmezi, és szereti egymást!
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.