Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Koleszár Luca: Egy összetört szív története
A férjem temetésén találkoztam először Alfréddal. Éppen egy őszülő szakállú ügyvéd tartotta szóval, mikor először megpillantottam. Magas, tetszetős küllemű, jól szituált férfinak látszott, illetve egyből kitűnt a sok korosodó és unalmas alak közül fiatalos lendületével. Némi latolgatás után, végül úgy döntöttem, hogy megszólítom.
- Úgy hiszem, mi még nem találkoztunk.
- Valóban, még nem volt rá alkalmunk, de mielőtt csevegni kezdenénk, kérem, fogadja őszinte részvétemet.
- Köszönöm. Nagyon kedves, hogy eljött leróni tiszteletét. Bár meglep, hogy még nem láttuk egymást ezelőtt. Honnan ismerte a férjemet?
- A bankára voltam. Bár mindössze pár hónapja ismertem meg a férjét, így nem igazán volt lehetőségünk találkozni.
- De úgy tűnik, most eljött ez az alkalom.
- Igen, ezért illene bemutatkoznom: Alfréd vagyok.
- Nagyon örvendek. Az az érzésem, nekem nem kell bemutatkoznom.
- Nem szükséges. Már sokat hallottam Önről, a férje roppant beszédes ember volt, ezt ilyen rövid idő alatt is sikerült megállapítanom.
- Valóban szeretett fecsegni minden féléről, de remélem rólam csak csupa jót mondott.
- Oh, természetesen, ezért már régóta vártam, hogy személyesen is megismerhessem…
Már az első perctől fogva elbűvölt kedves szavaival és meggyőző mosolyával, így nem is csodálom, hogy első beszélgetésünk igencsak elhúzódott, így közben teljesen megfeledkeztem háziasszonyi teendőimről, és arról is, hogy mi okból gyűlt össze az a sok ember körülöttünk. Nem mintha olyan nagy okom lett volna a gyászra, mivel férjem halála nem csapásként, hanem inkább megváltásként ért. Ő rajongott értem, kedvelte energikusságomat, karcsú derekamat, olykor csípős szavaimat és bájos mosolyomat. Én viszont főképp vagyonáért, drága ajándékaiért, és gyakori távolléteiért kedveltem. A halála csak azt jelentette számomra, hogy vége a színjátéknak, és jutalmul elnyerhetem férjem egész vagyonát. Szüleim mindig azt mondták, hogy ha jól házasodsz, nem lesz gondod az életre, én pedig e szerint cselekedtem.
Alfréd viszont egészen máshogy hatott rám, mint bármelyik férfi azelőtt. Olyan természetesen és élvezetesen tudott beszélni bármiről, hogy jelenlétében képtelen voltam másra figyelni, annyira elvarázsolt rendkívüli jellemével. Szórakoztató társaság volt, mert sohasem tudtam mi mindent tartogat még számomra. Minden egyes alkalommal, mikor együtt voltunk, meg tudott lepni valamivel, és megmutatta egy új arcát, amivel csak még inkább levett a lábamról. Az összes búcsúzásunk nagy szívfájdalom volt nekem, mert nem akartam egy pillanatot sem nélküle tölteni.
Kezdtem szerencsésnek érezni magam, hogy mindezt átélhettem, amiről mások csak álmodoznak, és hogy sikerült megtalálnom egy számomra igazán tökéletes társat, akit csupán önmagáért szeretek, nem pedig anyagi helyzetéért.
A húgommal ritkán volt alkalmunk találkozni, de levelekben mindent megosztottunk egymással. Miután megismerkedtem Alfréddal, egyre kevesebbet írtam húgomnak, viszont mikor rászántam magam oldalakon át ömlengtem Alfréd zavarba ejtő mosolyáról, ezüstösen csillogó szemeiről, frappáns megjegyzéseiről és az együtt töltött napjainkról. Leveleimre húgom egészen fellelkesedett, és velem együtt örült boldogságomnak. Megnyugvással töltötte el, hogy végre találtam egy számomra megfelelő társat, így végre olyan életet élhettem, amit mindig is kívánt nekem. Régi leveleim ugyanis, tele voltak keserűséggel és panaszokkal, mivel untam a leginkább otthonülő mintafeleség szerepét. Másfelől (bár ezt nem hangoztattam előtte) irigyeltem húgom pezsgő társasági életét és függetlenségét, mivel ő nem állapodott meg egy férfi mellett sem, mégsem volt különösebb gondja az életre. Bár nem élt akkora jólétben, mint én, de még sem volt oka panaszra.
Egy levelemre igencsak későn kaptam tőle választ, ami nem volt rá jellemző, mindig olyan gyorsan írt, ahogy csak tudott, ezért feltételeztem, hogy történt vele valami. Kézírásán is látszott, hogy nincs valami rendben, mert gyöngy betűi jobbra dőltek, és néhol a tinta is kissé elkenődött. Kiderült, hogy elvesztette a lakását, mert nem tudta tovább fizetni a költségeit, mivel minden tartalékát elherdálta ruhákra és bálokra. Egy barátjánál húzta meg magát átmenetileg, de ott csak néhány napig maradhatott. Szegénynek fogalma sem volt, hogy kihez mehetne, aki huzamosabb ideig képes neki szállást biztosítani. Én viszont jó nővérhez illően felajánlottam, hogy költözzön hozzám, bár tudtam, hogy a vidéki élet nem neki való, de még így is örömmel fogadta az ajánlatom.
Először különös volt újra egy fedél alatt élni a húgommal, de néhány hónap múlva sikerült mind kettőnknek megszoknia a fennálló helyzetet. Gyakorta sétálgattunk a kertben, s közben mindenféléről cseverésztünk, ami éppen eszünkbe jutott. Olykor a városba is ellátogattunk, hogy felesleges holmikat vegyünk, hisz megtehettük, vagyis Én megtehettem, hogy gondatlanul költekezzek, még helyette is.
Mikor már egészen megszokottan éltük hétköznapjainkat húgommal, úgy döntöttem, hogy bemutatom neki drága kedvesemet, Alfrédot. Tudtam, hogy már régen fúrja az oldalát a kíváncsiság, hogy végre láthassa gyakran emlegetett udvarlóm, bár egyszer sem kérlelte, hogy mutassam be neki, de tudtam, hogy csak kellő udvariasságból nem tette.
Izgatott voltam, hogy vajon majd miként vélekedik húgom kedvesemről, hisz mindig is adtam a véleményére, másrészt Alfréd reakciója is érdekelt testvérem kapcsán. Később azonnal elillant nyugtalanságom, ahogy megpillantottam kedvesem, és egészen biztos voltam benne, hogy húgomat is éppúgy elvarázsolja majd kivételes személyisége, mint ahogyan engem.
Meglehetősen kellemesen telt az a délután, bár így visszagondolva, igazán észrevehettem volna, hogy valami nincs rendben… Ah, de túlságosan elvakított a szerelem, no meg a boldogság, hogy a számomra két legfontosabb emberrel tölthettem a napot.
A megszokott és gondtalan napok után, viszont hirtelen minden megváltozott, pedig igazán azt hittem, hogy megmaradhat ez a békés állapot. Húgom egy szép napon úgy határozott, hogy köszönés nélkül távozik otthonomból, és csak egy levelet hagyott maga után. Levele szerint már nem bírta tovább az eseménytelen vidéki életet, ezért úgy döntött, hogy inkább visszatér a városi forgatagba. Elköszönni pedig azért nem kívánt tőlem, mert akkor még nehezebben tudta volna rászánni magát a távozásra. Bár összetört, hogy testvérem szó nélkül itt hagyott, még sem tudtam sokáig neheztelni rá, hisz ismertem nyughatatlan, kalandvágyó természetét.
Pontosan egy héttel húgom távozása után, Alfréd levele is elért hozzám. Sorait könnyek közt, és csak többszöri próbálkozás után, sikerült végigolvasnom, bár még azután sem mertem elhinni azt a tényt, hogy elhagyott. Próbálta kíméletesen közölni velem érzéseit, de hiába gyöngéd szavai, így is darabokra morzsolták szívemet. Próbáltam megérteni miért is ért e csapás, de képtelen voltam ép ésszel felfogni, hogy kedvesem már nem kíván látni többet. Én pedig teljes szívemből szerettem, és mindenem oda adtam volna érte, ő még is hirtelen csak úgy faképnél hagyott.
Összetéptem levelét, a fecniket a kandalló tüzébe hajítottam, majd alighogy egyet léptem, a földre rogytam, és gyötrelmes zokogásba kezdtem. Szúró érzés jelentkezett a mellkasomban, és egész testem remegett a kínzó fájdalomtól. Minden elhomályosodott körülöttem, és úgy éreztem magam, mintha egy feneketlen verembe zuhannék éppen, s közben magam előtt láttam Alfréd utolsó szavait: "Tudd, hogy nem miattad történt!"
Néhány hétbe telt, míg ismét magamhoz tértem, és erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy megírjam húgomnak miféle veszteség ért. Ő volt az egyetlen személy, akinek kiönthettem szívemet, ugyanis egy közeli barátom sem volt, akivel megoszthattam volna bánatom.
Levelemre választ hiába vártam, egy sort sem kaptam drága húgomtól. Azonban egy hónap elteltével, mikor szokásos délelőtti sétámról visszaértem, bent a húgom fogadott nagy megdöbbenésemre.
- Ó, micsoda kellemes meglepetés itt látni téged! Annyira örülök, hogy itt vagy! Jaj, de kedves, miért ilyen bánatos az arcod? Történt valami?
Húgom először hallgatott, és a szemkontaktust is megszakította velem, majd nyelt egyet és újból rám irányította tekintetét.
- Eljegyeztek.
- Oh, hisz ez nagyszerű! Ezért igazán nem szokás búslakodni. Inkább osztd meg velem a részleteket. Mondd, mikor lesz a menyegző?
- Egy hónap múlva.
- Helyes, minél előbb annál jobb. Nincs értelme a várakozásnak. Na, de még azt áruld el nekem, hogy ki a szerencsés vőlegény!
Ismét csend uralkodott a szobában, húgom megint a padlót bámulta, és közben észrevettem, ahogy éppen könnyeivel küszködik. Aztán erőt vett magán, és újra a szemembe nézett.
- Alfréd az.
Ekkor belém fagyott a szó, és egy pillanatra kővé dermedtem, majd mikor sikerült ismét magamhoz térni, képtelen voltam tovább a húgomra nézni, így hátat fordítottam neki és az ajtóhoz léptem. A kilincsre tettem a kezem, de először csak mozdulatlanul álltam, ahogy a húgom sem mert megmoccanni. Hallottam csendes hüppögését, ami egykor azonnal meghatott volna, de abban a pillanatban csak háttérzajként tudtam rátekinteni. Pár percig még némán álltunk, majd kinyitottam az ajtót.
- Legjobb lesz, ha most elmész.
Húgom zokogni kezdett, és a bocsánatomért esedezett, majd miután látta, hogy mind ez hidegen hagy engem, távozott.
Az én könnyeim elapadtak, a szívem helyén pedig egy sötét lyuk keletkezett, és a fájdalom helyett csupán hidegség fogott el.
Egy nap úgy határoztam, hogy eladom vidéki kúriámat, és beköltözöm a városba egy kétszobás lakásba. Már nem igazán tudtam értékelni vagyonom előnyeit, hisz pénzemet már nem volt mire költenem, mivel már semmiben sem leltem örömöm. Napjaim unalmasan teltek-múltak, és nem volt semmi mi lázba hozna. Így egy kései időpontban úgy döntöttem, sétára indulok az éjszakába. Most itt vagyok a hídon, mit éppen ma avattak, csak bámulom a csillogó víz tükrét, s közben hallom, ahogy éjfélt üt az óra, ami azt jelzi, hogy Alfréd már biztosan elvette a húgom. Nekem azonban, egyszerű utat ígér ez a nap.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.