Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Paták Balázs: Kutyám története
Balatonakarattyán járunk. Akkor 2017-et írtak. Őszi nap volt, leírhatatlanul gyönyörű, igazi balatoni őszi nap. Legalábbis én így képzeltem el. Akkor látta meg a napvilágot Buksi, a kajla, néha szófogadatlan, ám sírig hűséges airedale terrier. Kettő éves volt, amikor hozzánk került, azelőtt élte gondtalan, szabad életét. Hogy mit csinált, azt igazából nem is tőle, hanem egy tolmácstól tudtam meg.
Nos, a tolmács sem volt hétköznapi, ahogy Buksi sem! Előbbit úgy hívták, a Híd. Mai napig tűnődöm, hogy miért ezt a nevet viselte. Talán azért nevezték így, mert hidat képzett országok és kultúrák, emberek és állatok, valamint az anyagi világ és a szellemi világ közt. Hosszú, földig érő fehér szakálla többször megpöndörödött, és gyakorta simogatta, mint egy bájos állatkát, mikor morfondírozott. Ő így dolgozott. Akkor is ezeket az ütemes fel-le mozdulatokat tette, mikor megnyitotta számomra Buksi történetét.
Egészen addig egy téves világban éltem, amely becsapott arról, hogy kutyámat, Buksit, nem is a kutyamama hozta a világra. Ő bizony egy tojásból kelt ki, az egyetlen kutya a világon, aki tojásból kikelve látta meg a napvilágot! Körülötte - hat szintén nemrég kikelt - csibe vizslatta őt. A kacsamama csodálkozó szemeit kiskutyámra vetette. A szőr és a négy tappancsos láb nem felelt meg a kisgyermekeiről kialakított képnek. "Változnak az idők" - gondolta, ám hamar lerítt, hogy valami baj volt ezzel a csibével, és miután az hatalmas fekete orrával tolakodóan szagolgatta és fellökte aprójószágait, mennie kellett. Buksi azonban maradni akart. Tetszett neki a környezet, főképp a vízpart, a nádas, az állatok, még akkor is, ha állandóan lemaradt a csoporttól az úszásórákon. Részese kívánt lenni a kacsacsaládnak, amelyből a kacsamama világos jelekkel kiebrudalni óhajtotta. Ilyen jelnek számított például, mikor lelógó fülecskéibe belecsípett, vagy mikor nem engedte játszani őt a többi kiskacsával.
Buksi tehát hamar a kacsacsalád különcévé vált. Eszes kutya lévén hamar kitalálta, mivel tudja magát belopni anyukája szívébe: megtanul kacsául. Ez nem is bizonyult olyan nehéz feladatnak, mint ahogy azt legelőször gondolta, körülötte mindenki ezt a nyelvet beszélte. Bele se telt két hétbe, mire Buksi már folyékonyan beszélt kacsául - kiskutya volt, gyorsan tanult. Végre értette, mit mondanak kistestvérei! Azt is értette, a kacsamama milyen parancsokkal látja el a csibéket, mikor úszásleckét vesznek, hogy miért éppen azt az útvonalat választják az aznapi edzésül.
- A stég felé kell úszni aranyoskáim - hápogta.
A stégnek nem is volt más szerepe, mint egy éléskamrának. A kétlábúak az automatában megvásárolt kacsaeledeleket dobáltak a vízbe, ám akadt olyan is, aki megszáradt kiflit hajított, más puha fagylalttölcsért. Ezt a kiskacsák hamar jól az eszükbe vésték. Étel bőséggel állt a rendelkezésükre, mégis éhesek maradtak. Buksinak ugyanis hatalmas étvágya volt, és a kacsamama hamarost észrevette, legnagyobb fiókájának több falat kell, míg jól nem lakik. Hiába beszélte már kifejezetten jól a kacsanyelvet, Buksi még így sem lopta be magát a család szívébe.
Mennyire örültek, mikor a négylábú bundás rokonuk elkerült a kacsacsaládtól. Főképp a mama. Történt ugyanis, hogy néhány kétlábú, bőrös teremtmény közelebb merészkedett hozzájuk a vízben. A kacsamama sürgősen terelgette csibéit, akik fejvesztve menekültek a veszedelem elől. Aztán arra is rájöttek, nem ők voltak a célpontok, hanem a bizony szőrös testvérük. Kezek emelték az ázott kutyát a magasba, majd a stég felé vitték. A szemük láttára tűnt el egyik napról a másikra Buksi az életükből. Ez még a kacsák életében is rendkívülinek számított!
Hogy hova került Buksi? Nem máshová, mint egy tanyára. A babakutyus számára a végtelen vizet a végtelen föld váltotta. Hiába töltött sok időt a vízen, beletelt kisidőbe, míg alkalmazkodott teste a szárazföldi életvitelhez.
Ez a tanya más volt, mint gondolnánk. Itt manók éltek, pöttöm emberkék, akik étellel és itallal látták el és akiknek bármikor bele tudott szagolni a fülébe, hogy alapos szimatolás után kinyalja belőle a fülzsírt. Ezekkel a manókkal nem töltött el sok időt, napjai javát az istállóban töltötte vagy épp a karámnál, esetleg a legelőn. Utóbbit szerette a legjobban, hisz itt volt a legtöbb illat - tavasz volt, nyíltak a virágok -, no meg legújabb barátait is itt találta meg, a teheneket. Foltos, tarka, egyszínű, mindegy volt, ő imádott velük játszani, hiába nem voltak ők olyan fürgék és olyan mozgékonyak, mint ő.
Eleinte még megértési nehézségeik is akadtak. Buksinak hamar rá kellett jönnie, itt bizony nem megy sokra anyanyelveivel. Merthogy kettő volt neki; a kacsanyelv és a kutyanyelv. A tehenek csodálkozására egyiket sem beszélték. Hiába vakkantott vagy hápogott nekik, ők egy kukkot sem értettek belőle. A tehenek győztek. Többen voltak, és a tehénnyelv egyszerűbbnek is bizonyult, mint a kacsa. Így hát meg kellett tanulnia tehénül, annak ellenére, hogy eleinte még ő tanította kacsául őket.
A tehénnyelv jóval primitívebb volt, mint a kacsa- vagy a kutyanyelv. Egyedül a kiejtés ment neki nehezen, hisz olyan hangokat meg kellett tanulnia képezni, amelyek egyik anyanyelvében sem fordultak elő. Azonban a tehénnyelv nem rendelkezett olyan hangszínbeli sajátosságokkal, mint a kutyanyelv, előbbinél mindegy volt, hogy milyen magasan ejti ki az állat az adott szót. Bezzeg kutyául ez korántsem így működött! Ha valaki magasan vonyította, hogy szomszéd néni, bajt jelentett, ha mélyen, akkor csupán üdvözlést.
Sokat beszélgetett a tehenekkel, de beszédük nem volt arra alkalmas, hogy legprecízebben, legpontosabban elmesélje nekik, mit érzett tegnap este az almafa tövében. Több millióval több szagot érzett, mint kérődző társai!
A kifinomult szaglás a legtöbb esetben előnyt jelentett, a szag és illat kavalkád olykor azonban bajba is sodorta. A távolból üde répaszagot érzett. Muszáj kiderítenie, honnan származik ez a finomság. Orrát a földre hajtva haladt a legelőn, mígnem a tehénül elejtett szavak egyre halkabban csengtek fülében. Be kellett látnia, eltévedt. Buksi elszakadt a tehéncsordától. Hápogott, mú-zott, ugatott az éjszakába, ám senki sem felelt, annak ellenére, hogy az azonos nyelvcsaládból származó rókák és farkasok néhány szót értettek az ugatásokból.
Egy bokor tövében nyomta el az álom, és arra ébredt, hogy nagy fülű, ugráló szőrös teremtmények zizegnek-mozognak körülötte. Ezek az állatkák haptákba vágták magukat, mikor egy tekintélyparancsoló egyed megjelent Buksinál. Tehénül szólt oda neki: "mit akarsz itt?" - az ellenszenves szóhasználat mégis barátságosan csengett. Ilyen volt a tehénnyelv, kevés szóval rendelkezett, legalább könnyű volt megtanulni.
Buksi tehénül elmesélte a történetét, hogy hogyan keveredett el a mezőtől. Ekkor az ugráló állatka egy odúféleségbe tessékelte, amely inkább hasonlított egy bokorhoz, mint egy valamire méltó házacskához. Mint utóbb kiderült, ez nem egy otthonul szolgáló viskó volt, hanem egy intézmény, az Ugri-Bugri Nyúlképző Gimnázium. Ennek az igazgatójaként dolgozott az imént megjelent nyuszi.
Bármennyire is csodálkozhatunk, a véletlennek köszönhetően hat hónapig tanult az iskolában. Voltak itt külföldi tanulók, az ösztöndíjasok. Ők aztán mindenféle fajból érkeztek, volt köztük őzike, bagoly, róka, de még vaddisznó is, és Buksi nagyon örült, mikor az ösztöndíjasok között rálelt egy kacsára. Legalább tudta gyakorolni a kacsanyelvet, így az nem tűnt el a feledés homályában. Mindenesetre a tanulók többsége helybeli volt, azaz nyúl, és már meg sem kell említeni, hogy Buksi tökélyre fejlesztette ezalatt a hat hónap alatt a nyúlnyelvet.
Aztán mégis távoznia kellett. Mindhiába beszélte kiválóan a nyelvüket, nem felelt meg az elvárásoknak. Például megbukott testnevelésből. Bármennyire is igyekezett, nem tudott akkorát ugrani, mint nyúltársai. Eltávozásának legfőbb oka mégis az volt, hogy cseperedő a fiúkutyus egy idő után bizony úgy döntött, kijelöli magának a saját területét. Hiába szóltak rá, Buksi makacs volt, terrier vérmérséklete és ösztöne nem engedte meg, hogy erről a viselkedésről leszokjon. A nyúligazgató kirúgta az intézményből, így Buksi kalandjai az Ugri-Bugri Nyúlképző Gimnáziumban befejeződtek. Ment a vakvilágba Isten hírével.
Isten, a sors, megérzés, a sugallat és hihetetlen szaglóképességeinek köszönhetően visszatalált Balatonakarattyára. Hónapokig koldult egy étteremnél, mikor néhány bácsi betuszkolta őt egy rozoga furgonba, hogy pár hetet egy rácsos dobozféleségben töltsön el. Sétáltatták őt, hetente egyszer. Hol volt már a mező szabadsága? Hol voltak az állatok? És mégis milyen megtanulhatatlanul nehéz nyelvet hebegnek ezek a kétlábúak?
Aztán egy ilyen kétlábúcsalád fogadta őt örökbe. Mondhatjuk, tévelygése, kalandjai véget értek. Hazatért. Szenvedélyéről - a nyelvtanulásról - nem mondott le, a kerti tó közelségében lakó békától megtanult legalább középszinten brekegni, néhány madárkától alapfokon csivitelni, de az embernyelvet sosem sajátította el.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.