Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Kovács Kitti: Fejvesztve
Mindig abban a ketrecben szorongott a többivel. Nem érezte sosem rosszul magát, de vágyott valami másra. Valami újra. Valami szabadra. A gondolat, hogy a kerítésen kívül csak ő lenne és senki más, örömmel töltötte el. Nem szabnák meg neki, hogy mikor egyen. Elmehetne a világon akárhova.
Emlékezett arra, amikor a magány még félelemmel töltötte el, és megnyugvást jelentett számára, hogy bekerült a társai közé. De az idő teltével rájött arra, hogy egyedül sokkal jobb lenne.
Jött a gazdája. Nagy volt, és félelmetes, mint általában. Ő védelmezte, és ő tartotta egész idáig életben. Arra gondolt, hogy a gazda volt az első, akit meglátott, az első, aki gondoskodott róla, és ő volt az, aki idehozta. Talán most is segít abban, hogy végre teljesüljön a vágya. Nem volt nála sem étel, sem víz. Tudta, hogy azért jött, hogy valakit kivigyen. Elérkezett a pillanat, amire mindig várt. Talán most kijuthat.
A többiek menekültek. De ő nem. Ő előremerészkedett. Hagyta, hogy az a nagydarab elkapja a lábait. Tudta, hogy ez a kifelé vezető út. Eddig, akiket kimentett, azokat pontosan így vitte el. Utoljára visszatekintett a többire, akik csak szomorúan néztek rá. Nem verdesett a szárnyaival, csak élvezte, ahogy a kerítés másik oldalára kerül. Ez volt a legnagyobb hiba, amit csak tehetett...
A gazdája most furcsa módon nagyon rideg és durva volt. A megszokott lágy, hívogató szavai, csípőssé és brutálissá váltak. A kerítést, már nem is látta. Az égre tévedt a tekintete, és repkedő madarakat vélt felfedezni. Azt gondolta, nemsokára ő is szabad lesz. De nagyon tévedett.
Előkerült a kés. A megváltó egyedüllétet, csupán másodpercekig élvezhette. Most már csapkodott, toporzékolt. Torka szakadtából kotkodált. Mintha csak segítségért üvöltene. Mintha a gazda segítségére várna. De mindez hasztalan. Nem fogja megmenteni. Már elkapta. Most értette csak meg, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek látszik. A ketrec, amit világéletében gyűlölt, valójában biztonságot adott. A férfi, aki gondoskodott róla, és akiben megbízott, csak kihasználta, és a megfelelő pillanatban hátba szúrta. A hőn áhított szabadság, amit a kerítés mögé képzelt, tulajdonképpen a vég.
Az áruló megszorította a nyakát, és hozzáemelte a gyilkos fegyvert. Visítana, de már késő, az éles penge utat tört a húsba. A vöröslő kín kicsordult. A szívtelen gazda és hű segédje. A két szövetséges. Örökké elszakították a testet a fejtől.
A testből ömlött a vér. Több tálat teletöltött. De a fej?... Természetesen belőle is csepegett, viszont csak néhány csepp. Mintha nem együtt éltek volna. Mintha nem együtt terveztek volna. Mintha nem együtt akartak volna kijönni... Talán ez volt az, ami igazán fájt a testnek. Nem a vágás, nem a gazda árulása, hanem az, hogy őt viselte csak meg az, ami történt. Azt hitte, hogy a fejnek is annyira fontos volt minden, amire vágytak, mint neki. Már észrevette, hogy a fej beletörődött a halálba. De a testnek nem volt elég ennyi.
Összeszedte maradék erejét. A vastag kéz gyengébben tartotta, így volt lehetősége kiszabadulni. Futott. Szaladgált ide-oda, ahogy csak bírt. De nem volt esélye elszökni. Már nem. A fej nélkül nem. A fej nélkül csak értelmetlen rohangálás volt. A fejjel ez lehetett volna a megváltás. De nélküle csupán időpazarlás.
Eszébe jutott, amikor megtette az első lépéseit. Ezek - az utolsók - hasonlítottak is rá. Bizonytalan volt. Csak tántorgott. Nem is igazán akart lépkedni. De, amikor már feladta volna, megszólalt a fej. Talán az volt az első alkalom, hogy beszélt hozzá. Azt hajtogatta, hogy sikerülni fog és küzdenie kell. Az is lehet, hogy emiatt nem adta fel az életében a vágyait. Az is lehet, hogy most is csak a fej miatt mert küzdeni.
Elfáradt és összeesett. Arra gondolt, mi lett volna, ha... Mi lett volna, ha nem akarnak kijönni? Vajon nem választják szét őket? Ez már sosem fog kiderülni... Csak feküdt és egyre nyugodtabbá vált. Az utolsó csepp vér is végigfolyt a nyakán. Nem dobbant többé a szíve.
Sosem tudott a fejhez visszajutni, mert a kegyetlen kés elválasztotta tőle.
6913
Levendula - 2020. július 02. 16:56:42

Kedves Kitti!

Remekül megírt novellád rám is nagy hatással volt. Végig érdeklődve olvastam. Elgondolkodtató.
Gratulálok!
Szeretettel: Noémi Rose

6476
Siposne Marica - 2020. július 01. 16:45:02

Gyermek koromban történt, a szomszéd fiú baltával vágta le a tyúk nyakát, s az fej nélkül sokáig futott.
Talán én is e- kép éltem meg akkor.
Köszönöm. Élmény volt olvasni!
Szeretettel Marica

6722
Garajszki - 2020. június 30. 20:47:10

Ebből a szemszögből még sosem gondoltam bele egy baromfi levágásába. Furcsa érzés volt. Megrendítő maga az írás.

5548
babumargareta - 2020. június 30. 10:02:20

Mennyi harc küzdelem az életért!A történeted nagy hatással volt ram!Smile
"Arra gondolt, mi lett volna, ha... Mi lett volna, ha nem akarnak kijönni? Vajon nem választják szét őket? Ez már sosem fog kiderülni... Csak feküdt és egyre nyugodtabbá vált. Az utolsó csepp vér is végigfolyt a nyakán. Nem dobbant többé a szíve"
Es mi lett volna ? Vajon mi lett volna egy tyúk végzete ?
Szeretettel olvastalak....Babu.Rose

5772
Saranghe - 2020. június 30. 08:42:27

Kedves Kitti!

Ez nagyon megrendítő volt! Eléggé elgondolkodtató, hatásos írás. Gratulálok!

Szeretettel: Rose

Kata

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.