Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Tasev Norbert: Modern gyöngédség
Júliusban rekkenő nyári, trópusi hőségben a legtöbb ember, és hölgy meglehetősen pőrén, és lengén jár-kél. Lili az álomgyönyörűséges, egzotikus, volt szépségkirálynő elgondolkozva állt szobájában egy majdnem mennyezetig érő, hosszú tükör előtt. Elgondolkozva nézett farkasszemet önmagával.
A szoba meglehetősen tágas volt, és roppant világos a belvárosi manzárd-lakásokhoz hasonlítva. Fantasztikusan stílusos, csinos, extravagáns, egyedi ruhadarabokat tartogatott majdnem minden beépített, modern, trendi ruhásszekrény, és hozzá legalább ötven pár darab cipőt. A sötétítőfüggönyök damasztos megoldása helyett minden ablakra reluxa került. A hálószobai háromszemélyes ágy minden komfortjával, és luxuskényelmével hívogatón, és csábítón terpeszkedett a helység közepén. Rajta egy bolyhos, cirmos, méz-szőke macska tornáztatta zsibbadásnak indult végtagjait. Kénye-kedve szerint csemegézte be az eléje tett gusztusosan nagy eperszemeket tejszínhabbal. Hegedűhúrra emlékeztető, kacor bajszát valósággal belepte a tejszínhab dús felhője.
A fantasztikusan modellalkatú hölgy sorra szedte ruhadarabjait, és kisebbfajta kisebbrendűségi érzés lepte meg, amikor választania kellett közülük. Mindig is nagyon kedvelte azokat a finom, és elegáns, dekoratív darabokat, melyek előszeretettel hangsúlyozták ki a nőies tulajdonságokat. A vállak esésétől kezdve egészen a domborulatokig. Hirtelen egy sárga blúzon akadt meg a szeme, melyet valamelyik turkálóból vásárolt, és bár modern barátnői figyelmeztették, hogy nem volna szükséges turkálóból vásárolnia, hiszen a divatszakma meglehetősen jól fizet Lili kedvére válogatott az olyan helyekről, melyeket a legtöbb úrinő talán meg se közelítene.
Minden fizetését márkás divatruhákra, kiegészítőkre, táskákra, és cipőkre költötte. És természetesen ott volt imádni való, kis házi kedvence Morzsi a macska, akit talán még azon alkalmi kapcsolatainál is többre tartott, mint a legtöbb férfit, aki előbb bókolt neki, majd következett a romantikus, gyertyafényes vacsora és végül a szokásos ágyjelenet.
Sokszor nem értette, hogy miért kell olyan felszínes, arrogáns, kiszámíthatatlan emberekkel összeismerkednie, akik csupán csak ki akarják őt használni, vagy elszórakozni vele, és utána alig két hét után már tovább is állnak? Talán ő volt a hibás, hogy vágyott arra, hogy szeressék, és szeretve legyen? Vagy talán a kicsinyes, és gonoszkodó gyermekkori traumák, amikor rút kis kacska szindrómában szenvedett, és olyan kövér volt, akár egy kis tehén, akit mindenki jócskán kigúnyolhatott, és gyilkos tréfák céltáblájává tehetett?
Lenszőke hajára roppant büszke volt. Szinte játékos, kislányos, csalafinta vágyat érzett, hogy fésűje után nyúljék, és legalább vagy ötvenszer tisztességesen átfésülhesse, mint egykoron édesanyja. Feltűzte egészen feje tetejére, mert sokan mondták már neki - bár önmaga sem hitte el -, hogyha kontyba tűzve viseli haját nagyon hasonlít egy egyiptomi hercegnőre.
- Ugyan már! - intette le a szépségét dicsérőket. - Ez nem is igaz!
Sokszor gondolt magára úgy, mintha egy olyan álarcot viselne arc gyanánt, mely mindenkinek egyformának, közönyösnek mutatja magát. Hiszen mi értelme van annak, ha már rögtön engedi magát megismerni? Csak még több lelki sérülést szed össze, és szenved el!
Lilit már gyermekkorától kezdve meglehetősen szigorú feltételek elé állították. Például nem volt szabad hazahoznia jelesnél kisebb kategóriába eső érdemjegyet, és bár a testnevelés nem tartozott kedvenc tantárgyai közé szülei megkövetelték tőle, hogy - képességeihez mérten -, ott is hozzon össze valamit. Nem is gondolta volna, hogy húszas éveinek elejére a rút, kövér kiskacsából egy hihetetlenül vonzó, meglehetősen karcsú, és szexi fiatal, önálló felnőtt hölgy fog cseperedni. Bizony folyton zsörtölődő apjának is azonmód feltűnt ez.
- De kicsípted magad édes kislányom! Csak nem bálba készülsz?! - vonta fel a szemöldökét az egykori gépészmérnök, aki nyugdíjasként mintha rászokott volna a tohonya lustaságra és már csupán csak akkor tornáztatta meg örökösen fájós, reumás végtagjait, ha feltétlenül szükségét érezte.
- Igen, apa! Én most bemegyek a városba! Addig viselkedj kérlek rendesen! - szólt rá szigorúan, hogy számtalan esetben anyától hallhatta kisebb korában.
Kezdetben vonzotta a főváros. Szinte úgy érezhette magát, mint aki hosszan keresett, és aztán rátalált valamire. Önmagát sikerült újra megtalálnia, méghozzá úgy, hogy valósággal újra összerakta önmagát. Az öltözködéstől kezdve az álláskeresésig, és a magabiztos, talpraesett viselkedésig mindent újrateremtett, mert egy erős, független, modern nő benyomását szerette volna kelteni, akinek semmifajta kétsége, és tétovasága nincsen afelől, hogy terveit, és céljait mindenképpen valóra váltja majd. Azt maga is később ismerte csak be, hogy valóságos mocsárvidék volt egy ilyen fővárosi életmód. A legtöbb ember ügyes bajos teendőit intézve össze-vissza rohangált, taszigálta, lökdöste egymást, és még a tömegközlekedést sem lehetett úgy elintézni, hogy párszor rá ne léptek volna finom, gyöngéd lábacskáira.
Persze minden egészen más megvilágításba került, amikor egyhavi fizetéséből mindig félre tett valamicskét, és alig két hónap múltán megvehette élete első, vadonatúj Mini Moris kisautóját, amit - főként a férfi autósok -, amolyan sajátságosan női bevásárlókocsi kategóriába sorolnak, ám Lili nem foglalkozott velük. Minden közlekedési szabályt betartott, és előszeretettel engedte át a zebrán átkelni szándékozó idősebb embereket. Aztán mikor beintettek neki, vagy anyázni kezdték, ő divatos napszemüvege mögül szélesen elmosolyodott, és diplomatikusan integetett is, mint aki ezzel is kellemes utat kíván. Gondolta: mindenütt vannak rossz emberek, de ez még egyáltalán nem ok arra, hogy elfelejtse mi az illem, vagy az emberség!
A szomszédai is szépen, fokozatosan kedvelték meg. Mint általánosságban azokat az embereket szokták, akikre félelemmel vegyes tisztelettel tekintenek, hiszen még nem ismerhetik. Több kedves idősebb lakónak is - ha maradt egy kis szabadideje, vagy szabadságra jött -, előszeretettel vásárolt be, és szinte sugárzó örömmel adta át a szükséges élelmiszeres kartondobozokat a lakóknak, akik így idővel elfogadták, és valósággal rajongani kezdtek érte. Hiszen a legfontosabb dolog, hogy az ember megkedveltesse önmagát, így talán könnyedébben is megy a barátkozás.
- Kéz csókolom Bertócs mama! Szüksége van valamire? - kérdezte kedves előzékenységgel.
- Hát kedveském, ha tudna nélkülözni egy kis meggybefőttet, vagy konzervet! Nekem az is nagyon megfelel! - válaszolta az idős hölgy, majd azonnal besietett a bejárati ajtaján, mintha már ez a kis beszélgetés is gyanús lett volna valakiknek.
Nem telt bele bő egy óra, és Lili máris vett meggybefőttet is nénikének, és óvatosan letette ajtaja elé, és megvárta míg a csöngetésre kicsoszog és szívélyesen megköszöni.
- Jaj, kedveském! Hát miért költi a pénzt, amikor nem lett volna muszáj! - nem győzött hálálkodni, és össze-vissza csókolni Lilit.
- Tessék mindig nekem szólni, ha bármire szüksége volna! Csókolom! Kellemes napot! - azzal fürge röppenéssel már le is száguldott a csigalépcsősoron, és elment.
Már két éve élet a fővárosban, amikor egyik napon megismerkedett egy érdekes emberrel, aki - mint később kiderült -, valóságos művész volt a maga nemében. Rengeteget rajzolt, festett, és szinte szenvedélyévé lett a leginkább Picassóra hasonlító furcsábbnál furcsább figurák festése. Lili számára a legfontosabb az volt, hogy ne legyen arrogáns, beképzelt, és ne gondolja, hogy mindent jobban tud mindenki másnál. Míg a barátnői nem győzték valósággal ócsárolni a festőt, hogy nincs jogosítványa, és keveset keres, addig Lili szinte egy anyatigris ösztönével vette védelme alá új párját, hiszen gyerekkorában már megtanulhatta, hogy koránt sem kellemes érzés, ha totálisan kiközösítik az embert.
- Tudja kérem régebben a képzőművészetire készültem magam is, aztán inkább mégiscsak a fővárosba jöttem, hogy pénzt kereshessek! - vallotta be őszintén, és közvetlenül.
Észre se vették, és a bőséges nyolc órás beszélgetés végére mintha már mindketten sejtették volna az elkerülhetetlen alapigazságot: nekik mindenáron találkozniuk kellett, hogy megismerhessék egymást.
Lili szépen haladt a karrierjének ranglétráján, és ez egyben azt is jelentette, hogy egyre kevesebb időt tudtak együtt tölteni, de valahogy azért igyekeztek ezt orvosolni. Volt, hogy elmentek egy kellemes kirándulásra valahová a Börzsönybe, vagy Visegrádi Dunakanyarba, ahol a festő is festhetett, és szenvedélyének hódolhatott, vagy egyszerűen csak kiültek a Duna partra, és hallgatták mint fecseg, és mormol a vén Duna habja.
Az első csók mindig emlékezetes. Különösen akkor, ha egyik félnek több tapasztalata van, mint a másiknak. Lilinek - mivel még nem volt barátja, és kapcsolata -, ezért csupán sejtései lehettek. A legfontosabb, hogy ne legyen fájdalmas, hiszen kiskorától kezdve meggyűlölt minden fájdalmat.
- Szeretném, ha megcsókolnál! Megteszed?! - kérdezte az egyik romantikusan eltöltött vacsora után, és a festő már éppen készült, hogy visszatérjen kissé lepusztult egérlyuka falai közé.
- Azt gondoltam... szóval... hogy talán... hagyok még neked időt... de miért is ne... - Óvatosan közeledett feléje.
- Kérlek... várjál... Ígérd meg mindenre, ami kedves neked, hogy nem fog fájni! - lángoló, mégis ragyogó őzikeszeme beszélt helyette is. Vágyott a férfi érintésére, mégis tele volt kétségekkel, és traumákkal.
Mint mikor az ember megpróbálja elnyerni a törékeny bizalmat, miközben érzi, és tudja, ha nem vigyáz új rétegek, és mélységek nyílhatnak meg lába alatt.
A festő enyhén húsos ajkaival előbb csak becézgette Lili vékony ajkait. Majd amikor már maga is tétováskodott és hezitált Lili végre odaadta magát teljesen, és romantikusan, és rendkívül nagyra értékelte, hogy a festő sem élt vissza a gyöngédségével, és sebezhetőségével.
Őket mintha vakká delejezte volna a kozmikus mámor, melyben születtek, és teremtődtek a világmindenség részei. Minden szívdobbanás egy újabb megnyílt kapu volt, melyen át szinte a sejtek halmazállapotáig megismerték egymás gyöngeségeit, hibáit, és lényük mindennél jobban érezte azt, hogy ezen a nagy világon közük van egymáshoz, hiszen összetartoznak.
Még nem küldtek hozzászólást
Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.