Kedves Látogatók! A napokban észlelt lassulás javítása érdekében fejlesztésekbe kezdtük. Bízunk benne, hogy rövid idő alatt sikerül befejezni és visszatér a megszokott működés. Kérjük türelmeteket az átmeneti időszakra. Köszönjük!

Bakos József: Hadművelet

Egy téli napon látta meg őt először. Piros sapka volt rajta, vastag kötött kabát és puha kesztyű. Arcát félig sál takarta el, így száját – azt a mindig mosolygós csöpp kis száját – csak sokkal később pillanthatta meg. Először csak két hatalmas zöld szemét csodálhatta és az apró szeplőket az arcán. Tudta, hogy ezen a napon megváltozott valami.
Próbált mindig a közelében lenni, lopva őt figyelni, de megszólítani nem merte. Bár többször is elhatározta, hogy odamegy hozzá, mégsem tette meg. Talán félt attól, hogy ő nem tetszik neki, talán gyávaságból, vagy csak azért mert lusta volt? Ezt igazán nem is tudta.
Csak egy kicsit gyönyörködhetett benne minden nap. Nézte ahogy mosolyog, sétál, virágot szed, vagy a barátnőivel beszélget. Ezek voltak a legszebb pillanatok az életében. Erre gondolt amikor felébredt és erre emlékezett vissza akkor is, amikor este álomra hajtotta a fejét, várva az ébredést és az újabb találkozást.
Tavasszal, amikor már nem kellett sapkát hordani, vörös, hosszú, selyemfényű haját is megláthatta végre. Messziről felismerte minden alkalommal amikor közeledett, akármilyen tömeg is volt. Állt bambán és reménykedett. Arra várt, hogy egyszer talán a lány jön oda hozzá. Megfogja a kezét, a szemébe néz és rámosolyog. Szerette volna megsimogatni azokat a pici kis ujjakat, érezni a bőre puhaságát és esetleg egy puszit is adni neki. Kézen fogva sétálni vele és beszélni hozzá… De ez nem történt meg és ő sem tett semmit, hogy közelebb kerüljön céljához. Csak várt, vágyakozott és álmodozott.
Egy hétfői napon azonban úgy döntött, hogy ez így nem mehet tovább. Felvette kedvenc ruháját, hogy a legjobb formáját hozza. Barna bársony nadrágot, világoskék zsebes, galléros pólót és az elmaradhatatlan csíkos kötött pulóverét. Alaposan átgondolt mindent, a legapróbb részletekig. Tudta, hogy nem szabad hibáznia.
Hosszúnak tűnt számára ez a reggel. Az unalmas reggeli, a hosszú séta, minden. Az utcán most nem nézett meg senkit úgy ahogyan szokta. Csak a célja lebegett a szeme előtt. Látni a lányt újra és odamenni hozzá.
Csigalassúsággal teltek a percek. Állt a házak közötti udvaron és figyelte a közeledő arcokat, de nem látta őt. Nyugtalan lett, tenyere izzadni kezdett és idegesen pislogott. Nem lehet igaz, hogy éppen ma nem jön, amikor végre elhatározta magát!
Fel-alá járkált, mint egy éhes oroszlán a ketrecében. Dühében még egy kavicsba is belerúgott, ami nagy csattanással csapódott az épület falához. Néhányan felé fordultak és morcosan néztek rá. Ő válaszul kiöltötte a nyelvét és tovább sétált.
Már szinte feladta a reményt és fáradtan egy padra ülve szomorkodott, amikor ismerős vörös hajkorona tűnt fel a láthatáron. Felpattant és szemeit a lányra szegezte. Aprócska szoknya volt rajta, lába egészen a combjáig látszott, fehér blúzt viselt és egy virágmintás mellényt. Mosolyogva lépkedett éppen felé, két csúnyácska barátnője társaságában, miközben kedves hangján felhőtlenül csacsogott, mindenféle fontos női dolgokról.
Mástól és máskor ez számára nem tűnt túl érdekesnek, de tőle maga volt a mennyország. Nézte a szép szemeket, a fitos kis orrát, kedves mosolyát, pici száját és a távolról is jól látható apró édes szeplők seregét két orcáján. Hosszú haja copfba kötve egészen a csípőjéig ért. Lélegzetelállítóan gyönyörű volt.
Tudta, hogy meg kell tennie. Oda kell mennie hozzá. Nagy levegőt vett, átgondolta újra a terve részleteit és elindult. Nem szabad hibáznia, most nem, hiszen a jövőjük függ ettől. Csak néhány lépésre volt a lánytól, mégis úgy tűnt neki, mintha a világ másik végére kellene elmennie. Ólomsúlyként nehezedett rá lábaira a félelem, de legyőzte és lassan lépkedett tovább.
Amikor odaért, még látta, hogy a két csodaszép szem rátekint és a mosoly megremeg az arcán, azután cselekednie kellett. Kinyújtotta a kezét, markába fogta a puha, finom tapintású hajfonatot és teljes erőből meghúzta, miközben egy nagy puszit adott a lány kis arcára.
Ezután, mint aki jól végezte dolgát, megfordult és elégedett mosollyal visszaindult a pad felé.
– Sikerült! – suttogta maga elé.
A lány elpityeredett és a bejárati ajtó felé indult, ahonnan egy idősebb nő lépett ki fehér köpenyben.
– Óvó néni! A Péter meghúzta a hajamat és egy puszit is adott – mondta sírós hangon, miközben védelmet keresve ölelte meg Kati nénit, aki megsimogatta a kislány fejét és tekintetével a fiút kereste.
– Most már biztosan szeret – összegezte a fiú - hiszen már el is dicsekedett vele. Egyik kezét győzedelmesen emelte a magasba, miközben ismét jó nagyot rúgott egy kavicsba. – Ha megnövök, feleségül veszem – suttogta és hosszú idő után most először nagyon elégedett volt magával.

Írta: Bakos József
555
Lea - 2009. szeptember 30. 14:00:01

Nekem nagyon tetszett! Köszönöm!!!!!!!!!!!!!!

2
Jozsi-foszerkeszto - 2009. szeptember 27. 11:16:24

Kedves Anni!
Köszönöm, hogy te is olvastad írásomat. Várlak szeretettel máskor is itt a novella rovatban, akár az én, akár a többiek írásainál. Sok jó kis történet van itt ebben a rovatban is.
Én lélekben egy kicsit megmaradtam gyerkőcnek. Sokaknak ezt kellene tenni, talán más lenne a világ körülöttünk.
Szia: Józsi

801
Skapi Anni - 2009. szeptember 25. 18:58:06

Kedves Józsi!

Nagyon kedves, életszerű, izgalmas, kis novellát írtál, amely nekem nagyon- nagyon tetszett. Stílusából, szóhasználatából hamarosan én is rájöttem, hogy gyerekekről van szó, de hajcibálásra nem gondoltam. Emlékszem, nekem is voltak hasonló esetein, mindig engem hajkurásztak a fiúk, persze én is incselkedtem velük. Szép emlékeket ébresztettél bennem. Hálásan köszönöm. Máskor is átruccanok ide.

Gratulálok Anni Pfft

2
Jozsi-foszerkeszto - 2009. szeptember 25. 18:04:56

Kedves Zsuzsa, Leonardovics és Teréz!
Köszönöm, hogy olvastatok. Én is szeretek gyerekekről írni, olvasni, persze inkább pozitív történeteket, ha lehet.
Valóban jó lenne, ha mindenki egy kicsit gyerek maradna élete végéig. Sokkal könnyebb és tisztességesebb lenne az élet. Sajnos sokan teljesen törlik magukból ezeket az érzéseket, vagy nagyon mélyre ássák el lelkükben.
Üdvözlettel: Józsi

498
kovesdiferencne - 2009. szeptember 25. 12:13:51

KedvesJózsi!
Csodás! Kedves!
Írjál máskor is!
Még párszor elolvasom, lenyomtatom...!Köszönjük!
Nekem is van két kis fiú unokám...ők is mindig nagyon szerelmesek voltak...
Petikét idézem:"Kijárom a bölcsit, meg az óvodát,tanulok,
elmegyek dolgozni,keresek sok pénzt...aztán visszamegyek a bölcsimbe ..elveszem a Zsuzsit, meg a
Katicát meg talán a Sárit is!"
Sok szeretettel köszönjük emlékeinket is felidéző kedves
"Szösszenetedet" Teréz

230
Torma Zsuzsanna - 2009. szeptember 24. 13:08:50

Kedves Józsi!

Nagyon aranyos ez a kis novella! Én mindig nagy örömmel olvasok gyermekekről, állatokról és szép emberi kapcsolatokról.
Az én copfomat is megráncigálták, amikor kisiskolás voltam, de nem hinném, hogy azért volt, mert nagyon szerelmesek lettek volna belém. Talán óvodás korban még ártatlanabbul gondolkodnak és cselekednek, de később aztán ez már tudatosabban történik!

Nagoyn jó volt olvasni, de a történet közepén már sejtettem, hogy nem felnőtt fiatalról lehet szó!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmileSmile

2
Jozsi-foszerkeszto - 2009. szeptember 24. 11:17:34

Kedves Timóca, Aida, Judit, Daísy, Tigram, Viola, Ilona és Judit!
Örülök, hogy ennyien olvastátok rövid kis novellámat. Történetem szereplőivel szinte naponta találkozom, hiszen a feleségem óvónő. Nem Kati néni, de elég sokat mesél a gyerekekről és én is nagyon szeretem őket. Én magam, egy olyan óvodában töltöttem néhány évet kicsiként, amely emeletes volt, elég sok csoporttal, így sok gyereket csak az udvaron láthattam. De már akkor voltak ilyen sztorik. Ez azóta sem változott. A kisfiúk éreztetni szeretnék már ebben a korban a kislányokkal a szerelmüket, csak még nem tudják hogyan kell. Később azért beletanulnak. Smile
Üdvözlettel: Józsi Smile

849
JuditGoth - 2009. szeptember 23. 22:38:34

Kedves Józsi!
Ha ezt nevezted szösszenetnek, akkor tévedtél - vagy szerénységből tetted. Ez egy bűbájos elbeszélés, ártatlan és érzékeny. Pontosan, mint a gyerekek világa. Empatikus írás, gratulálok!
Pfft
Góth Judit

443
dzsenyami - 2009. szeptember 23. 22:21:58

Grin Hogy ezek a leendő férfiak hogy udvarolnak...Smile édes kis történetet írtál... gratulálok...
Ilona

277
farkas viola - 2009. szeptember 23. 21:05:52

Kedves Józsi!
Tüneményes a történeted és életszerű, nagyon tetszett.
Szeretettel gratulálok: Viola

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.