Jéga Szabó Ibolya: Az álom

Az álom éppen attól más, hogy merész, szabad miként az ébren lét sosem, hiszen elrejtett gondolataid fiókjainak mélyéről hozza elő képeit, tőr, zúz, ordít, máskor szelíd, messzire, ismeretlen tájra visz, abszurd helyzetekbe hoz, megbosszulva a nappalok fegyelmezettségét a valóságot. Megszínesíti a képzeletünket, elkeserít, leránt a mélybe, velem ez sokszor fordul elő, de néha, a magasba is emel az álomvarázsló. Az álom mindig boldoggá tesz, ha rossz azért, mert felocsúdsz belőle, ha jó azért, mert bearanyozza a napod.

Az álmaim néha furcsa helyszínre visznek, ahol idegenül érzem magam, többnyire magam vagyok, és mindig jövök valahonnan és utazok valahova. Ebben a furcsa álomban egy idegen sose látott vasútállomáson téblábolok, vonatok jönnek, mennek nagy összevisszaságban, lepukkant omladozófélben lévő épületek állnak a sín kavalkád oldalában. Emberek jönnek, mennek némán, céllal, céltalan, nem tudom. Egy biztos, idegenek és rongyosak. A táj dombos, egyenetlen, buja növényzetű, hirtelen emelkedő meredek partokkal és furcsa keskeny hidakkal.

Álmomban utaztam valamerre, az út célállomása ismeretlen volt, csak úgy mentem, olyan érzésem volt, hogy menekülök valahonnan valahova. Nem egyedül botorkáltam az úttalan úton, egy 10 év körüli kisfiú fogta kezem, a kisfiam. Csomagjaink nehéz súlya alatt görnyedtünk lassan haladva. Az állomás előtt álló vonatot próbáltuk elérni, de mire odaértünk elindult és mi dermedten néztünk utána. Majd minden vonattal így jártunk, mire utolértük sorra elindultak. A sírás fojtogatta torkomat. Elkeseredetten visszacihelődtünk az állomás elé, ahol emberek jártak ki be, egy ócska ivó ajtaja hangos nyikorgással nyílt és zárult. Az állomás ajtóhoz egy ócska, rozsdás vaslépcső vezetett. Fáradtan lerogytam a táskáimra, a fiamat pedig felküldtem, hogy kérdezze már meg honnan és mikor indul a következő vonat. Ültem a táskáimon és vártam, és vártam. Néztem az ajtót, várva, hogy végre ő lép ki rajta, de hiába vártam. Már alkonyodott. Ahányszor nyílt az ajtó megörültem, de csalódnom kellett, mert minden alkalommal csak egy idegen lépett ki rajta. Eluralkodott rajtam a kétségbeesés, holmijaimat hátrahagyva felugrottam és feltéptem a mocskos ajtót. Bent a sűrű füstben sok ember álldogált pohárral a kezében, rohangáltam közöttük és kérdezgettem őket, hogy láttak e itt egy szőke tíz év körüli kisfiút? Nem beszéltek, csak megrázták a fejüket. A füstös, félhomályos ivóba, a hangzavarban riadtan futkároztam de nem találtam a fiamat Az emberek itták az italukat és nem néztek rám, csak hallgatták a recsegve ordító furcsa zenét. Kirohantam, kétségbeesve, zavarodottan futottam mindenfelé a gyereket keresve, de senki nem látta. Csomagjainkat elhagytam, szaladtam a kietlen vidéken , elhagyatott romos házak között, magas partokon, át a sín rengetegen, egy lepusztult hídon átkúsztam, alattam a tátongott a mélység. Zokogva leültem a híd lábához, körülöttem pusztaság. Nem tudom leírni szavakkal mi ment bennem végbe ekkor e néhány percben. Minden forogni kezdett körülöttem, félelmet és mérhetetlen fájdalmat, kétségbeesést érezve, hüppögve felébredtem. Csak néztem a plafont, könnyes szemmel boldogan, és arra gondoltam fel kellene kelni, mert vár a fodrász, és a sok dolog, mert ma délután lesz a fiam polgári esküvője. A templomi ceremónia és a lakodalom majd csak nyár végén egy augusztusi szombaton.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
1423
Jega - 2010. június 14. 22:33:35

Kedves Zsuzsanna! Amit leírtál az álombeli útkeresésről elgondolkodtató, mert én mindig utazom álmomban, csak azt nem tudom hova. A helyszínek változnak, csak egy valami nem, a félelmetes helyzet, és környék. Nem tudom, láttad e , vagy olvastad - Az út- című filmet, hát ezt álmomban(no nem teljesen úgy)hasonlóan álmodtam, vándoroltam egy lepusztult világban víz és élelem nélkül. Ez a félelmetes és feledhetetlen álmot én a film premiere előtt évekkel álmodtam. Köszi, hogy elolvastad. Szeretettel Ibolya

1423
Jega - 2010. június 14. 22:09:50

Kedved Eszter! Amikor felébredtem, már tisztába voltam az álmom jelentésével, ez az anyák sorsa, nehéz, de majd megszokjuk a csendet és remélem jön, vagy jönnek az unokák. Köszönöm, hogy olvastál. Szeretettel Ibolya.

230
Torma Zsuzsanna - 2010. június 14. 14:40:41

Kedves Ibolya!
Álmodon nem csodálkozom el nagyon. Hiszen az esküvői előkészületek már beleivódtak a tudatodba, és lehettél olyan lelkiállapotban, hogy ilyen különös álmod legyen.
Talán tudat alatt is benned volt az, hogy a fiadat nősülés után elveszítheted, már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. Én is már sokszor álmoldtam olyant, hogy bolyongok,s keresek ismerősöket, ismerős tájakat, és a hazautat, (mert majdnem mindig haza szeretnék érni), és valami mindig közbejön.Talán azt a végső utat keresem néha, ahonnan már soha többet nem jövök vissza. De jó az ébredés ilyenkor, mert a felébredés után ráébredek arra is, hogy ez az út még nem jött el számomra.
Rossz álomból felébrednünk mindig nagyon kellemes érzés!

Üdv..: Torma Zsuzsanna
SmileSmile

499
magyareszter - 2010. június 12. 14:30:43

Kedves Ibolya!
Biztosan fiad jövőjéért aggódtál, illetve örültél a nagy eseménynek, mindenképpen felfokozott idegállapotban lehettél. Nem tudom én sem, hogy mi az értelme az üzenete álmodnak, lehet, hogy az égvilágon semmi. Úgy tudom, hogy csak kevés álom az, amelyik segítséget akar nyújtani, útmutató lehet, az álmok zöme csak éppen fáradt agyunk kesze-kusza képeit vetíti.
Azért az esküvő reméljük jól sikerült! Sok szeretettel Eszter

1423
Jega - 2010. június 11. 15:55:28

Köszönöm Timóca, hogy olvastál. Sok hiba van benne, szóismétlés, vesszőhiba, és ezek szerint helyesírási is. Átnézem és kijavítom , már amit észreveszek.
Szeretettel Ibolya

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.