Jéga Szabó Ibolya: Az elkésett bocsánat

Mária csendesen tett vett még egy kicsit, elpakolt a fürdőszobában és elrakta a konyhaasztalról a vacsora maradékát. Bevette a gyógyszereit. Végzett az esti feladataival, ura pedig az igazak álmát aludta a fürdetés után.

Fájt a dereka, bizony estére már mindene fájt. Nem neki való ez a betegápolás, hiába na, megöregedett, tűnődött el. Nehéz teher, gondolta, de akár én is járhattam volna így. Jobb ez, hogy én ápolom és nem ő engem. Álmaik, hogy a nyugdíjas éveikben bejárják az országot, már hat éve szertefoszlott. A bezártság, a mindennapok egyhangúsága, etetés, öltöztetés, takarítás, az egész ház gondja, minden más tennivaló ami rászakadt, nyomta súlyával, és néha úgy érezte agyon is nyomja. Nem is a munka, hanem a kilátástalanság, az keserítette napjait. "A férjem már örökre béna marad, ki tudja mennyi van hátra az életéből és nekem ezt végig kell néznem" - gondolta elkenődve. Csak ez a kikapcsolódás maradt számomra, és lehuppant a fotelbe, bekapcsolta tévét.

A telefon éles csörrenésére talpra ugrott, - ki a fene az ilyen késői órán? - mormogta. Ám a telefonba nem szólt bele senki, egy darabig hallózott, azután letette. Már több hete folyik ez a zaklatás. Először arra gondolt, hogy tolvajok ellenőrzik, van e lakásban valaki, később telefonbetyár szórakozásának tudta be, és várta, hogy elunja. Visszaült, de már fel is állt, mert a telefon ismét megcsörrent.

Még bele sem bírt szólni a kagylóba, egy nő halkan beszélni kezdett: - Bocsáss meg nekem Mária, elkéstem tudom a bocsánattal, már évek óta készülök megtenni, de féltem.
- Halló, kivel beszélek?
- Nem ismered meg a hangom ugye, Éva vagyok, az első férjed felesége. Ne haragudj a késői telefonért, de már olyan régóta szerettem volna megtenni. Az én fiam is meghalt autóbalesetben, a te fiad temetése után egy évvel. Ezt Isten büntetésének éreztem. Bocsáss meg nekem. A férjem, a te volt férjed sem él már, nem sokkal a fia halála után elvitte a szívinfarktus - mondta könnyek között.

- Én már rég nem haragszom Éva, és megbocsátok, ám egyetlen kérdés nem hagy nyugodni, miért nem akarta soha többet látni a fiát?
- Nem merte, mert nem tudott volna a szemébe nézni. Köszönöm Mária, hogy megbocsátottál, de én mégis nyomorultnak, és minden baj okozójának érzem magam. Nem bír a lelkem megnyugodni, elrontottam az életem, a tiédet is- zokogta.
- Ne sírj, én már rég nem haragszom, értsd már meg! Megbocsátottam, ne sírj!

- Köszönöm, nagyon köszönöm! Már nyugodtabb vagyok, és ne haragudj a késői telefonért. Jó éjszakát! - és letette a kagylót.

Mária csak állt megdermedve, a kezében a telefonkagylóval. Soha nem gondolta volna, hogy egyszer felhívja és bocsánatért könyörög az az asszony, aki sok-sok évvel ezelőtt elvette tőle a férjét és a fiától az apát.

Nagyon régi történet, bár az emlékek nem halványultak el. Fiatalok voltak és boldogok a kisfiuk születésekor. A férje rengeteget dolgozott. Éva, a férje munkatársa, fiatalon megözvegyült, és jóindulatból, talán szánalomból, sokszor meghívták magukhoz vendégségbe, és ekkor kezdődött. Már mindenki suttogta a faluban, de Mária utolsóként tudta meg a titkos viszonyt. Férjét választás elé állította, ő nem tagadott és azt felelte, hogy Évát mellett marad, mert szereti. Megpróbált többször is szakítani, de nem ment. - Nem tudok nélküle élni - mondta. A válás csendben zajlott le, nem volt pohártörés, de még hangos szó sem, csak mérhetetlen szomorúság. Kimondásával egy időben, már meg is született a férje és Éva titkolt szerelmének a gyümölcse, egy kislány. A bíróságon megegyeztek a fia láthatásában is, akkor jön amikor csak akar. A kisfiút mindig láthatja, hiszen tőle nem vált el, gondolta akkor.
Mária elköltözött a faluból, új munkahelye is lett. Teltek az évek, ám az apa, soha nem kereste többet a fiát. Mária a gyerek kérdésére, hogy az ő apja mért nem jön el soha, csak ennyit felelt: messze költöztek. Ám a gyerek is tudta, hogy ez nem lehet komoly akadály, és van telefon is, de magában tartotta. Amikor elmúlt tizennyolc, elhatározta megkeresi az apját. Addig nyomozott, amíg, csak megtudta merre lakik. Sőt azt is, hogy van egy húga, akiről az anyja nem szólt soha. Nagy izgalommal készülődött a találkozóra, bár az apja viselkedése nagyon bántotta, de azért ő már nagyon szerette volna látni. De soha nem látta meg az apját és a húgát se ismerte meg soha, mert egy szörnyű autóbaleset elvette a fiatal életét.

Az apja már csak a temetésen a koporsóban látta viszont a felnőtté cseperedett fiát.

Mária mélységes gyászban élt, a gyermekhalál egy anya számára kiheverhetetlen fájdalom, örökké tátongó seb marad. Sok évvel a tragédia után ismerte meg a mostani férjét, aki bánatból kiemelte, és szerető társa lett. Csendes boldogságban, szeretetben éltek, ám a kegyetlen sorsnak nem volt elég ennyi csapás, bénasággal sújtotta az embert, akivel együtt egymást segítve szerettek volna megöregedni.
Csak ült, teljesen belesüppedve a fotelba, és sírt. Rázta a zokogás. A lelke sebei, melyeket az idő úgy ahogy begyógyított, újra felszakadtak, és sajogtak.
Tekintete a semmibe révedt, potyogtak a könnyei, a kezén szétfolyt a langyos sós áradat, kint halkan dobolt az őszi eső. Szomorú gondolataiban csak ezek a kérdések cikáztak: „Miért súlyt engem a Teremtő? Lelkem ordító fájdalmában, rettenetes magányában, kérdezlek, miért adtál ennyi gyötrelmet, mi a bűnöm, mi a célod velem…”
A kérdés, kérdés maradt…

Móvár. 2010. 07. 05.

Írta: Jega Ibolya
1423
Jega - 2010. július 22. 23:39:05

Köszönöm Eszter , hogy olvastál. Az élet fantáziája a legszínesebb. Szeretettel Ibolya.

499
magyareszter - 2010. július 21. 13:56:59

Kedves Ibolya!
Szép, megrázó a történeted, s azt az alapigazságot tükrözi, hogy a élet túlszárnyalja a legnagyobb fantáziát is. A fiú sorsa mélyen szívembe markolt. Apja nem törődik vele, nem látogatja, még ő menne utána, vágyik a szeretetére, hogy megismerhesse, féltestvérét is, s akkor ilyen tragédia történik. Ez rettenetes!
Szépen leírtad! Sok szeretettel Eszter

1423
Jega - 2010. július 18. 23:25:25

Köszönöm Titanil, nem hagyom abba az írást, mert nem is tudom, mindig rám jön az írhatnék, és akkor írni kell.
Szeretettel Ibolya

1403
titanil - 2010. július 18. 20:18:15

Kedves Ibolya!
Nagyon szívhez szóló, szép novellákat olvastam Tőled a magazinban. Csak egy olvasó vagyok, de hiányoznának írásaid, biztosan van még sok mondani valód, én is kérlek, ne hagyd abba!
Szeretettel: Titanil

1423
Jega - 2010. július 14. 00:03:56

Köszönöm Gyöngyi a kedves bátorító szavaidat. Fiatalon , középiskolásan verseket írtam, még díjat is kaptam a Kisfaludy napokon. Ám azután mást hozott az élet. A bennem élő íráskényszer soha nem szűnt meg, és néhány éve ismét írok, van időm. Furcsa módon ma csak prózát, a verseket csak olvasom. Megyek olvasni a folytatásosba. Szeretettel Ibolya

1119
tatos - 2010. július 13. 22:25:17

Kedves Ibolya.
Szép és érdekfeszítő írásodat élvezettel olvastam. Ez már nem az első. Szeretem én is olvasni a te írásaidat. Te is úgy írsz, hogy az olvasó figyelmét le tudod kötni a fordulatos emberi történeteiddel. Ne hagy abba és ezen ne is gondolkozz.
Te is tudod nagyon jól magadról, hogy ez az írás mit ad a lelkednek és erre nem csak az olvasónak, hanem neked is szükséged van.
A kritikáról pedig annyit, hogy ítt mi csak tetszést nyílváníthatunk és személyes ötletet adhatunk, de nem szabad komolyan venni. Mert mi nem vagyunk kritikusok.
Egymásközött cserélhetünk véleményt, de semmi esetre sem lehet igazi hiteles kritikaként kezelni
Nagyon szép a tőrténet és tovább is sok sikert kívánok.
Köszönöm a légszomj alá írt üzenetet. Ha szereted az állatokat akor ott a folytatásosban van a Sisi. Azok akik olvasták és visszajeleztek nem bánták meg. Szeretettel Gyöngyi.

1423
Jega - 2010. július 13. 22:08:12

Kedves Timóca köszi az észrevételeket, javítom. Az én hibám az is, hogy nem fejtettem ki, hogy Évának az első házasságából volt egy fia. A kislány az új szerelem gyümölcse. Ez a történet igaz történet, valaki elmesélte az életét. Más írásában én is meglátom a helyesírási, esetleg mondattani hibát, az enyémet meg többször elolvasom és mégis marad benne, nem igazán veszem észre. Néha megkérem az egyetemista(magyar és angol irodalom szakos) unokámat olvassa át és javítson. De ő ritkán ér rá.Köszönettel Ibolya.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.