Jéga Szabó Ibolya: Mezítláb a forró homokon - A tanya

(Régi történetek a gyermek koromból ) 13/1

Az ötvenes évek úgy jönnek az emlékezetembe, mint a fekete fehér fényképek, szegényes régi életképek villannak fel, de a mi gyermekkorunk mindennek ellenére színes és mozgalmas volt és nem utolsósorban szabad. A mai világ életformája már nem tudja megadni azt a szabadságot a gyerekeknek, amit mi éltünk át, bizony sok veszéllyel, és nem kevés tapasztalással. Magabiztosakká, talpraesettekké tett mindez bennünket. Akkortájt, még nem volt tv, csak rádió, amit én addig gyötörtem, csavargattam, míg rá nem találtam egy nekem való zenére, vagy rádiójátékra. A mesekönyv vagy más olvasnivaló nagy kincs volt számomra, nehezen fértem hozzá. Így hát játszótársainkkal sok időt töltöttünk a szabadban beszélgetéssel, játékkal, néha gyümölcs tolvajlással. Nem voltunk mintagyerekek.

A nyaraink az Alföldön, Nagyapáméknál, egy csengelei tanyán teltek el, munkával és játékkal. Igaz, a munka inkább csak nekem jutott, mert én voltam a legidősebb és a legerősebb is. Az öcsém és a húgom vékony törékeny alkatúak voltak, nem bírták még a mezei munkát. A tanya nagy volt, három épületből állt, amelyek egy udvart vettek körül, középen egy gémeskúttal és két sor eperfával. A nagy kapubejárattal szemben volt a lakóház, amely mögött a gyümölcsös és a szőlőskert terpeszkedett, nem kis örömünkre, majd egy holdon.

A ház baloldalán egy hosszú épület állt, itt volt a lóistálló két lóval, ezt követte a tehénistálló egy tehénnel, Boriskával, majd a nyári konyha, ami egyben a mosókonyhául és a hűvösebb időben, fürdőszobaként is szolgált. Az épület végében, a nagykapunál, a kovácsműhely volt, ahol a nagybátyánk volt az úr, ő volt a környék kovácsa. Ez a hely adott számunkra sok változatosságot és érdekességeket. Itt patkolták a lovakat, és ide jöttek kocsit javíttatni, beszélgetni, a környék tanyáiról. Amíg vártak kitárgyalták a világ, és szűkebb hazánk dolgait, a tszcsés eseményeket, ki, mit vitt be a közösbe, mit tartottak meg maguknak. Hogy megy a soruk, milyen a termés, mit hol lehet megvenni, kinek milyen a bora és kinél lesz keresztelő, kinél esküvő. Komoly férfias témák voltak ezek, mi meg, kíváncsian hallgatóztunk. Az épület mögött a szérűskert volt bekerítve hatalmas széna és szalmaboglyákkal, egyébként az egész tanya és minden, például a konyhakert, gyümölcsöskert külön léckerítést kapott.

A lakóépület jobb oldalán lévő épületben volt a kocsiszín és a mezőgazdasági szerszámok fedett helye, mögöttük a disznóólak. Itt volt az a négyüléses homokfutó is, amin Nagyapánk hajnalonként behozott minket az állomásról. Ez a hely a kedvenceink közé tartozott. Az épület előtt volt egy nagy góré, tele kukoricával, alatta voltak a tyúkólak, de itt laktak a libák, kacsák és a gyöngyösök is. Bár a gyöngyösök inkább az eperfákra repültek fel este aludni. A góré után egy hatalmas legelő zöldellt, egészen a hátsó kapuig, ami a szántóföldekre nyílt, a jobb oldalt egy szikes kis tó zárta le zsombékkal. Ez a kis tó szintén a kedvenc játszóterünké vált. Ide jártunk szitakötőt fogni, békázni, és dagonyázni, mint a disznók, mert olyan szikes, és iszapos volt, hogy fürödni, és lubickolni, bármennyire vágytunk rá a nagy melegben, nem lehetett.

A ház bal oldalán volt a földbe ásott borospince, aminek a domború tetején sokat játszottunk.

Az egész tanya egy út kanyarulatában helyezkedett el a kövesút mellett, amin Kistelekre a legközelebbi városkába lehetett eljutni. Mellettünk volt egy tanyasi iskola, de már nem működött, csak az öreg tanító lakott benne. Az út másik oldalán volt egy tölgyes erdő ahova nyárvégén a disznókat kihajtottuk makkoltatni. A disznókkal sok dolgom volt, mert mindennap, ha érett az eper a fákon, ki kellett engednem őket és egy hosszú póznával ütöttem az eperfa ágait, ők meg a keményre taposott homokon szuszogva habzsolták az édes gyümölcsöt. A behajtásuk nagy ügyességet és gyorsaságot kívánt meg tőlünk, nálunk ebben nem volt hiány. Szerintem, Nagyanyánk csak velünk epreztette meg őket, mert el nem tudtam képzelni, hogy bírt volna futni a disznók után a fájós lábaival.

A nyarak forróak voltak, mi pedig egy klott gatyában rohangáltunk egész nap, este a gémeskút melletti hordóban sikáltak le bennünket., amit minden reggel telehúztunk és estére jól megmelegedett benne a víz.

Ez a tanya úgy belevésődött az emlékezetembe, hogy ötven év múltával is tisztán látom magam előtt minden szegletét. Az itteni nyarainkról írok, unokáimnak és kicsi Petrának, akinek nagyapja, az én öcsém már nem tudja az itt történteket elmesélni, de én még igen.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
1423
Jega - 2010. augusztus 23. 15:10:11

Kedves Titanil boldoggá tesz, hogy szépnek találod az emléksorozatot. Köszi, hogy olvasol. Szeretettel Ibolya.

1423
Jega - 2010. augusztus 23. 15:08:49

Kedves Judit, ma már csak annyit tehetünk az unokáinkért, hogy minden ismeretet megadunk nekik amink van. Mindegy, hogy azt meséléssel, vagy valamilyen ismeret terjesztés által. Az életszerű megismertetés már lehetetlen, a világ megváltozott, van ebben jó is meg rossz is.
Köszi , hogy olvasol. Szeretettel Ibolya.

1403
titanil - 2010. augusztus 21. 19:55:42

Kedves Ibolya!
Rendkívül szépen írod le a tanyát, a benne zajló életet. Bár én falun élek, de gyerekkoromban szinte teljesen ugyanígy éltem. Egy falusi ház annyiban különbözött, hogy nem tartozott hozzá tó és nagy földterület, csak egy kert.
Örülök, hogy ilyen szép emléksorozatba kezdtél.
Szeretettel: Titanil

686
T Pandur Judit - 2010. augusztus 12. 23:01:16

Kedves Ibolya!
A gyerekek számára az akkori világ felfedezhető volt. Tudták, hogy mit csinálnak a felnőttek, látták nap, mint nap, hogyan működik egy gazdaság, hogyan kerül az étel az asztalra, honnan "jön" a tej, a kenyér, a hús, a zöldség, a gyümölcs. Sok munka csak "játék" volt, amit a gyerek is meg tudott csinálni. Kihajtani a libákat az ólból az utcára, /hagy menjenek a patakra/, megetetni a csirkéket, tobozt szedni a fenyvesben /a tűzhely begyújtáshoz/, gyümölcsöt szedni, tojás összeszedni a csirke ólból, szomszédból elhozni-visszavinni valamit, friss vizet önteni a csirkéknek, lesöpörni a tornácot, kinyitni a kaput a szekérnek, és még sorolhatnám...
Nemcsoda, hogy magabiztos volt, és ügyes a gyerek!
Ma meg azt sem tudja honnan van a szupermarkecben a sok holmi /néha már mi felnőttek sem Sad /, mit csinál anya, apa egész nap abban a nagyon utált dolgozójában. Azt hiszi a csirke combok a mirelit pultban teremnek. Smile , nem érti és nem érzi a világot. Azt meg főleg nem tudja, hogy neki hol is lenne benne hely. Legfeljebb a tévé előtt... Sad , ahol egy teljesen fals, kiforgatott világot lát nap, mint nap. Az emberek úgy ölik egymást a filmekben, mint a legyeket ölték a mi gyerekkorunkban. Az ilyen-olyan show-ban bármi áron szenzációt hajhászva, a valós élet tragédiáit szórakozatatássá változtatják a műsorvezetőknek kinevezett jól megfizetett heccelő emberek. Most ezt látják a világból...
Örülök neki, hogy egy egész sorozatot írsz az emlékeidből!
Azt nem tudom, hogy mit tudnak ebből a sohasem látott életből a gyerekek felfogni, de nekünk, akik ismertük, nagy élmény olvasni!!!
Judit

1423
Jega - 2010. augusztus 12. 12:12:50

Köszönöm Tara és Zsuzsanna, hogy örömet adtam nektek a gyermekkori visszaemlékezésemmel. Még hátra van 12 rész és lehet, hogy majd még többel is bővítem. Köszönöm, hogy olvastok. Szeretettel Ibolya.

1346
Tara Scott - 2010. augusztus 11. 18:05:06

Kedves Ibolya!
A mai gyerekek csili-vili játékokat kapnak, amit pár nap múlva megunnak, és jöhet az új, értelmetlen másik. Hogy milyen emlékeik lesznek? Az igazi gyerekkor az volt. Ha játszani akart egy gyerek, elő kellett vennie a kreativitását. Nem volt baj, ha koszos lett estére, szabad élet volt. Talán a mai gyerekek, már nem is értik. Jó volt olvasni visszaemlékezésedet.
Szeretettel: Tara.

230
Torma Zsuzsanna - 2010. augusztus 11. 10:28:23

Kedves Ibolya!

Elálmélkodva olvastam visszaemlékezésedet. De ez nem csak azért van, mert gyönyörűen írtad le, hanem mert olyan sok minden közös van a Te "tanyád" és az én "szülőházam" tája között, hogy nem is tudom felsorolni.
Ezek a következők: a ház, az istállók (a nyárikonyha kivételével, mert az előtte volt minálunk), a góré, a külön léces kerítéses konyhakert, a disznóólak. Gémeskút helyett nálunk ásott kávás kút volt, de nagyon mélyről kellet a vizet felhúzni. És képzeld, a mi udvarunkban is volt eperfa (akkor szederfának mondták), és néha emlegették nekem, hogy megettem a hernyót is szedrestül, amire persze én nem emlékszem. Csak dühöt érzek, hogy ha látták, miért engedték. Ma már biztosan nem tennék ilyet. A szőlő nálunk kissé távolabb eső telken volt, de nem messze a tanyától. Mindez, mint említettem a szülőházam volt (apai nagyanyámék háza és tulajdona), és később, még kislánykoromban költöztünk el máshova.
Dagonyázás mifelénk is volt, ha egy nagyobb gödörben összegyűlt a víz, fateknővel akartunk volna csónakázni, és tudom, milyen boldogító érzés volt nyaranta a forró homokban mezitlába homokcsibéket "gyártani", hogy aztán utána széjjeltaposhassuk. Az az idő valóban a szabadság érzését kölcsönözte a számunka!

Köszönöm, hogy írásoddal visszaidézted az én gyermekkoromat is.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

1423
Jega - 2010. augusztus 10. 21:32:55

Kedves Gyöngyi és Eszter valóban csodálatosnak tűnik így öreg fejjel visszaemlékezni, mi akkor nem éltük meg csodaként, sőt a húgom egy hét után már haza szeretett volna menni, és mi is sokszor berzenkedtünk a szigorúságért, ám mindig volt ami kárpótolt ezért bennünket.A kerítésen belül hatalmas tér volt a miénk, és ott szabadok voltunk. Köszönöm, hogy olvastatok. Szeretettel Ibolya

499
magyareszter - 2010. augusztus 10. 12:32:57

Kedves Ibolya!

Kicsit irigykedem a valóban tanyasi gyermekkorért. Mi is hasonlóképpen éltünk, de nem tanyán, csak Budapest szélénél, Rákospalotán, kint, már közel a szántóföldekhez. Komfort nem létezett, utcai csapról hordtuk vödörrel a vizet, lavórban lettünk esténként lecsutakolva, az egész napos, játék közbeni koszgyűjtés után. Igazi tanyasi környezetet nem is nagyon láttam életemben, s mindig nagyon szerettem volna vidéki rokonokat, akik csak férjem révén léteztek, ott is nagyon ritkán jártunk. Anyósomék is feljöttek már Pestre a háború után.

Nagyon jól esett írásodat olvasni, s a gyermekeknek ez biztosan a legszebb mese, amit a Nagyi a saját életéről mesél.

Sok szeretettel Eszter

1119
tatos - 2010. augusztus 09. 23:25:01

Kedves Ibolya.
Teljes élvezettel olvastam emlékeidet. Eszembe juttattad nagybátyám házát. Nohát ez is hasonló bennünk. Én már azt fel is rakattam ha utána nézel itt van a novellák között A kese, meg a bogár.
Bizony írd meg ami eszedbe jut, mert csodálatos emlékek amiket ma már egy gyermek sem tudna átélni. Nekik meg meseként hat.
Gratulálok és várom a következőket. Szeretettel Gyöngyi.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.