Jéga Szabó Ibolya: Mezítláb a forró homokon - A nagymosás

(Régi történetek a gyermekkoromból) 13/4

A napja kedd, és a ruha mennyisége most nagyon sok, miután mi is oda raktuk a szennyeseinket. Igazából a nehézség nem a mennyiségből adódott, hanem a ruhák koszosságából. Nagyapánk, csak fehér inget hordott, egy bő fekete gatyát és kalapot, nem is láttam csak lefekvéskor és evéskor kalap nélkül. A mama ruhája bő rövid ujjú derekán húzott sötét mintás nyári ruha volt, amire főzéskor, meg fejéskor kötényt tett. Reggelente mellény is volt rajta. Mindig totyogva ment, mert fájt a lába. Püffedt lábait esténként pálinkával kenegette, de ilyen fájós lábúnak ismertem egész életén át, pedig nagyon sokáig élt, de a lába örökké fájt.

No, szóval a heti nagymosás nyáron, az udvaron a kút mellett egy eperfák árnyékában zajlott le.

Az előző nap estefelé lementünk a kis tó partjához és a virágzó sziksót (mosószóda) finoman összesöpörtük egy edénybe és ezzel beáztattuk a fehéret, például a lepedőt és Nagyapám fehér ingeit, ezek voltak a legkoszosabbak, nagyanyám fehér alsóneműit, ja és a mienket is. Reggel azután a kiskonyhában alágyújtottunk egy üst víznek és a kisebbek, szorgalmas tüzeléssel gyorsan felforralták.

Két teknő volt a kútnál, az egyikben mostunk a másikban öblítettünk. Házi mosószappannal mostunk és egy súroló kefével. Nagyon nehéz munka volt, de a Mama elszórakoztatott, hogy ne fáradjak annyira el. Elmesélte az életét, hogy nagyon iszákos volt az első férje, és megkapta a tuberkulózist, amelybe belehalt. Szült kilenc gyereket, akikből csak az utolsó kislány Icuka maradt élve. A többi gyerek kisfiú volt, mind megkapta a fertőző tüdőbajt és egy két hónaposan meghaltak. Nagyon megsajnáltam a Mamát, még jobban igyekeztem a segítségére lenni. De voltak vidámabb témáink is, a környékbeli tanyalakókról pletykáltunk, az idő gyorsan elszállt. Nagyon szerettem hallgatni, mert ízesen szép tájszólással beszélt, másképpen, mint mi. Például ez a mondata ma is, a hangjával együtt, a fülembe cseng: "Úgy látom, hogy mán éhösek vagytok, no akkor rögvest őszünk" . Ez a mondata naponta többször elhangzott és mi nagyon szerettünk enni. Az öcsénk ugyan fenemód válogatott az ételek között, vele a Mama kivételezett is, de azért ott ő is evett rendesen.

Jól elkalandoztam a mosástól. No, szóval, az öcsém előszeretettel húzta a vizet, ami nem volt nehéz a gémeskúttal, csak a kiöntésnél kellett neki segíteni, mert kicsi volt és könnyen beleeshetett volna a kútba, amelynek a vize nem volt jóízű. Nekem egy hétbe tellett a megszokása, nehezen oltotta a szomjam. Lágy volt és elég langyos. Hozzászoktunk a kemény hideg vízhez, amelyet vagy 12 méterről húztunk fel odahaza.

Volt néha olyan meleg, hogy rezgett a levegő, és mire az utolsót kiterítettük, az első terítés már száraz volt.11-re mindig végeztünk, A Mamának főzni kellett.

A vasalás sem volt semmi a parazsas vasalóval, de ezt itt sohasem csináltam, csak otthon, mert félt nagyanyám, hogy felgyújtom a házat, vagy elégetem a ruhát.

Délutánonként kimentünk kukoricát sarabolni, vagy szénát forgatni a mezőre, olyan forró volt a homok, hogy csak úgy tudtunk benne menni, hogy a lábunkat beletúrtuk a homokba, ahol kellemesen hűtött. Olyanok voltunk, mint a szerecsen gyerekek, főleg az öcsénk, mert neki volt a legbarnább bőre, mi bizony először felégtünk, aztán lehámlottunk, majd megbarnultunk, főleg én, mert apám fehér bőrét örököltem. Nagyanyánk a leégett bőrömet bekente tejföllel és kész. Reggelre enyhült a pirossága.

A tejfölről jut eszembe, mert ugye a tejjel sok munka volt, szóval a munkánk közé tartozott, hogy reggelenként a sorba rakott tejes csuprokat le kellett fölözni. Ami azt jelentette, hogy egy kanállal leszedtük egy csuporba a tejszínt, ebből készült a vaj. A csuprokba megalvadt tejet a Mama kihevítette a tűzhelyen egy nagy edénybe és egy vászonzacskóban öntve lecsöpögtette, és kész volt a túró. A tejszínt a köpülőbe öntötte és mi, de főleg én addig kotyoltam a vajköpülővel, míg össze nem állt egybe a vaj. Ezt a Mama a hangról állapította meg, és mi nem győztük kérdezni, hogy mikor lesz már jó. Ekkor szétszedte a köpülőt és vajból kigyúrta a maradék vizet, ha a piacra ment, egy kis sárgarépa lével színezte is, azaz átgyúrta vele, hogy piacosabb legyen. Minden ment le kútba egy vödörbe rakva, mert ez volt a hűtőszekrény. Mi ezeket a munkákat is játéknak tekintettük, a napi munkától azonban mi is elfáradtunk, az biztos, hogy este, ha fenekem a lepedőt érte a fejem már aludt.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
1423
Jega - 2010. augusztus 26. 21:18:23

Kedves Tara! Örülök, hogy örömet adtam a visszaemlékezéseimmel. Szeretettel Ibolya.

1346
Tara Scott - 2010. augusztus 26. 14:28:50

Kedves Ibolya!
Hihetetlenül érzékletesen írod le emlékeidet. Élvezet olvasni, minden egyes részét. Köszönöm, az élményt.
Szeretettel: Tara.

1346
Tara Scott - 2010. augusztus 26. 14:28:20

Kedves Ibolya!
Hihetetlenül érzékletesen írod le emlékeidet. Élvezet olvasni, minden egyes részét. Köszönöm, az élményt.
Szeretettel: Tara.

1423
Jega - 2010. augusztus 25. 21:03:55

Kedves Timóca köszönöm, hogy olvastál. Már elküldtem a következő részt, ami a kenyérsütést írja le, egy kicsit elkéstem, mert augusztus 20-ra akartam időzíteni. Örülök, hogy tetszik. Szeretettel Ibolya

1423
Jega - 2010. augusztus 23. 14:44:21

Kedves Gyöngyi,Titanil És Zsuzsa örülök, hogy az írásom felelevenítette a régi gyermekkori emlékeiteket. Látszik ez a hosszú hozzászólásokon. A célom ezzel a visszaemlékezéssel pontosan az, hogy a gyerekeimnek, unokáimnak képet adjak a régi gyermekéletről, megismerjenek a mai gyermekélettől merőben különböző világot, azt hogy volt élet a tv, mobil telefon és a net nélkül is. Ne értsétek félre, én ezeknek a technikai adományoknak nagyon örülök, hiszen megkönnyítik az életünket, de néha azért úgy érzem nem csak áldás , hanem átok is ez. Köszönöm, hogy olvastatok. Szeretettel Ibolya

230
Torma Zsuzsanna - 2010. augusztus 23. 08:51:00

Kedves Ibolya!

Ngyon jól teszed, hogy feleleveníted a gyermekkori emlékeinket, hiszen mint már írtam, a falusi, tanyasi gyermekeknek sokban hasonlított az élete, életmódja akár a családon belül, akár a nagymamáéknál töltötték el a szabadidejüket.
A mosásról jutott eszembe, hogy a keddi nap valóban mindig olyan verőfényes volt-e, hogy a ruhák még azon a napon megszáradtak? Mostanság nem igen lehetne mindig ugyanarra a napra tenni a mosást, hiszen legtöbbször az időjárás nem olyan, hogy alkalmas lenne a keddi nap mindig a ruhaszárításra. A hétvégére tervezett munkákat sem lehet mindig elvégezni, mert rendszerint jön az eső.
Nálunk is sok minden hasonlóan történt, mint ahogy leírtad. De, mivel dombtetőn laktunk, nálunk kb. 42 m-es kútból kellett húzni a vizet, amibe eléggé bele lehetett fáradni. Az állatoknak is ebből kellett vizet húzni, ezzel mostunk, főztünk és öntöztünk, ha szükség volt rá, no és ebből a vízből fürödtünk is.

Örülök, hogy olvashattam ezt is!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

1403
titanil - 2010. augusztus 21. 20:40:56

Kedves Ibolya!
Nyáron a nagymosás mindig a falu alatt folydogáló kanálisban történt. Előző este leáztatták, háziszappannal átdörgölték a ruhát. Reggel talicskával letoltuk a mosóteknőt a kanálisra, anyám mosószéken mosófával ütögetve tisztította a ruhákat, míg mi a vízben lubickoltunk ez idő alatt. Megjegyzem ma már piszkosabb , mint tiszta lenne a ruha, ha ott mosnánk. De szerencsére van az automata, és elvégzi helyettünk.
A sok munka helyett lehet hogy a Mamának is jót tett volna egy kis forró homokos fürdő, hogy ne fájjon a lába!
Sok sikert a további részekhez!
Szeretettel: Titanil

1119
tatos - 2010. augusztus 21. 10:53:26

Kedves Ibolya.

Kedves visszaemlékezéseidet olvasva, annyi minden régi emléket kavarsz fel bennem. Bizony a régi nagymosások. Amikor édesanyám mondta, hogy a fa hamut szedjem ki óvatosan a vödörbe és öntsek rá vizet. Abból lett a lúgos víz, amiben nagyon jól lehetett mosni a ruhákat és kivette a foltot. Meg a frissen fejt tehén tej, amit helyesbítek nálad. Ha egy órát vártunk a tetejére kiült a tejszín, a tej zsírja.Az volt a vaj alapja.
De ha másnap szedtük le a csuprokból az már erjedni kezdett és aluttejjé válóban volt, annak a teteje volt a tejföl és az aljából ha egy kicsit felmelegítették, nem forralni! Akkor összerándult és finom túró lett belőle. A lé ami megmaradt az volt az író. Micsoda finom volt lehűtve inni. Azt hallottam, hogy nagy gyógyszere a gyomornak.Kissé savankás, kellemes íze volt.Az ügyesebbek még sajtot is készítettek tovább erjesztéssel és préseléssel a túróból.. Micsoda íze volt mindnek. Mert az állatok egész nap kint legeltek a szabadban.
Sok szeretettel olvasom írásaidat Sok sikert kívánok Gyöngyi

1423
Jega - 2010. augusztus 20. 01:18:00

Kedves Judit! A sziksó csak az alföldi szikes vidéken virágzott ki, a szikes tavak partján, fehéren, ezt összesöpörve a mosásnál felhasználhatták régen, ezt már csak a nagyanyáink ismerték. Ma már mosógéllel mosunk automata mosógépben, hála a feltalálójának. Nem győzöm áldani a nevét. A sarabolás, sekély kapálás, saraboló kapával, aminek lyuk van a közepén. A homokon gyorsan lehetett vele haladni.
Köszönöm, hogy olvastál. Üdv Ibolya

686
T Pandur Judit - 2010. augusztus 19. 23:32:29

Kedves Ibolya!
Csak ámulok, hogy mennyi munka belefért egy napba... Nem csoda, hogy senki nem szenvedett álmatlanságban Smile
Én ezt a sziksóval mosást nem ismertem, kislány koromban mosószappannal mostak nálunk teknőben. Arra emlékszem, hogy a heti nagymosáson kívül reggelenként "kismosást" csinált a nagymamám.
A nyári konyhában egy hokedlin állt a teknő az ajtó mellett, az ablak előtt, ebben áztak a fehérneműk. Este ebbe került a kisgyerekről a bugyi, rékli, ez-az, a nagyobbak bugyija, a nagymamám sok alsószoknyájából a legalsó, meg a felnőttekről az elpiszkolódott alsóruhák. Kaptak egy fazék forró vizet, egy kis mosószappant reszeltek bele. Aztán reggel megint kaptak egy fazék forró vizet, és kimosta őket a nagymamám. Ez volt a kismosás.
Amiket írtál a vaj és túró készítésről arra ráismertem, de hogy a kukoricát hogyan kell sarabolni, azt nem tudom.
Dolgos élet volt az, az biztos, de nagyon nehéz is!
Nem kívánom vissza a teknőt! Smile

Judit

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.