Jéga Szabó Ibolya: Mezítláb a forró homokon - Az aratás

(Régi történetek a gyermekkoromból) 13/6

Az őseim mind parasztok voltak, így hát az én ereimben is csak paraszti vér folyhat, amit az bizonyít a legjobban, hogy ha elérkeznek azok langyos tavaszi szelek kikeletkor, bennem valami furcsa bizsergés támad, mehetnékem van a kertbe, nem bírok a házban maradni. A meleg tavaszi napsugártól új erőre kapok, mint a fák, a téli szunnyadás után. A magvásárlás a gazdaboltban olyan örömmel tölt el, mintha egy szép ruhát vettem volna. Az ültetést szeretem a legjobban, mindegy az nekem, hogy az mag, netán hagyma, vagy palánta. Ha pirul a föld teteje, már kapom is a gereblyét, és simítom, a kapával húzom az ágyás oldalát, tervezem a helyét a veteményeknek. Metszem a szőlőt és a gyümölcsfákat. Ha az idő engedi, már hordom is föl a pincéből a dézsás növényeket. Ilyenkor a szerencsefiának érzem magam, hogy kertes házban élhetek.

Az aratás az év legjelesebb ideje volt nagyapáméknál, számunkra is ezek a napok voltak a legizgalmasabbak. Vártuk is a július elejét. Nagyapámmal többször kimentünk a búzamezőkre, ő ilyenkor letépett egy kalászt, morzsolgatta ujjai között a magot, szájába vette, megrágta. Mi nagy elkerekedett szemmel néztük, azt hittük, hogy az ízét kóstolgatja, hogy, érett e már. Megkérdezni csak a Nagyanyánktól mertük, aki hallva naivságunkat a hasát fogta a nevetéstől, és szépen elmagyarázta, hogy a búzaszem keménységét ellenőrzi a Papa. Ha elérkezettnek ítélte meg az időt, a többi tanyagazdával megbeszélték az aratás menetét. Kalákában végezték el ezt a nehéz munkát, mert igyekezni kellett, sürgette őket az időjárás, a szemveszteség veszélye. Úgy négy-öt tanya fogott össze erre a munkára. A kovácsműhely hangos volt az emberektől, a kaszák hangjától. Mi meg boldog izgalommal futkostunk az emberek között. Mindenki a termésről, a munka menetéről beszélt. Nagybátyám, vagy a Nagyapám az üllőn kalapálták a kasza pengéjének az élét vékonyra. Egy nap aztán hoztak egy fiatal birkát és levágták. Hú, én ilyenkor bebújtam a szekrénybe, mert nem bírtam hallgatni az állat sírását. Ez nem csirkekergetés volt ám! Öcsénk kint maradt, nem is mert volna elbújni, mert hát ez olyan férfias dolog volt. A fújtatón főtt meg este nagy kondérban a másnapi birkapörkölt, az aratási ebéd. Este Nagyapánk lement a pincébe, egy nagy demizson borral, és egy butykos pálinkával baktatott fölfelé.

Kora reggelre ébredve, nagy kutyaugatásra nyitottuk ki a szemünket. Jöttek az aratók, Ica nénénk a férjével, a szomszéd tanyákról az emberek, öreg és fiatal, Asszonyok nevetésével telt meg az udvar. Nagy nap volt ez és hosszú, igyekeztek könnyíteni rajta vidámsággal. Jól teleraktuk a hasunkat. A reggeli ilyenkor mindig szalonna, hagyma és csöves paprika (hegyes erős zöldpaprika) volt, aki nem bírta megenni a szalonnát, annak zsíros, vagy vajas kenyeret kent Nagyanyánk. Nagyapámék az aratópálinkás butykost adták kézről kézre majd mentünk ki aratni. Az asszonyok vitték a vizes kantákat. Mi a gyors lábú gyerekek, meg beszaladtunk vele, ha kiürült, és vittük a frisset. A búzatáblához érve az aratók sorba álltak és az első kaszás, a Nagyapám, meglendítette a kaszát: - No Isten nevibe!- mondta, és elkezdődött az aratás.

Mi csak segítettünk, hol itt, hol ott. A kicsik vizet vittek a szomjasaknak, a férfiaknak vizezett bort adtunk. Ezen nem is csodálkoztam, mert a víz itt az Alföldön nem volt jó ízű, két hétbe is beletelt mire megszoktam és oltotta a szomjam. A vizezett bor legalább savanykás ízű volt, mert ugye csak megkóstoltam. Egész aratás alatt fontam a kötelet, sőt szedtem a markot is. Megmutatták, hogyan kössem meg a kévét. Raktam a kereszteket. Mindezt mezítláb egy gatyában és egy fehér fiútrikóban a tarlón. Megtanítottak bennünket rajta lábat csúsztatva járni, mert különben nagyon bökte volna a tarló a talpunkat. Az aratás hangjai ma is fülembe csengenek, a férfiak kurjantása, a nők nevetése, a kaszák suhogása, fenésének sikoltó hangja.

Délben szaladtam a tehénért, Nagyanyám meg teríteni a nagy eperfák árnyékában, a hosszú asztalon, oldalán a padokkal, két végében egy - egy székkel. Fehér abrosz lengedezett az enyhe fuvallatban, és a birkapörkölt ínycsiklandozó illatát vitte szerteszét. Innen tudta minden arra járó, hogy ma nálunk van az aratás.

Bejöttek a mezőről az aratók és a gémeskútnál öntögették egymásra a vizet, mosták le a port. Szó nélkül falatozott mindenki, törték a kenyeret, vagy mertek a főtt köményes krumpliból a hús mellé, nagy savanyú uborkás üvegből szedte ki a Mama az uborkát, amit mi csak úgy magában is nagyon szerettünk. Ebéd végeztével a férfiak az istálló mögötti árnyékos szérűskertbe leheveredtek, cigarettáztak, beszélgettek, mi és az asszonyok, segítettünk a Mamának gyorsan elmosogatni, így ő is pihent egy kicsit. Egy órai pihenés után estig folyt az aratás. Este is meleg vacsorát ettünk. A hordóban lefürödtünk, de olyan ordítást csaptunk, mert a tarló és a szalma összeböködte a karunk a lábunk, és a víz, a szappan, kegyetlenül csípte. Úgy rogyott mindenki be az ágyba és egy szempillantás alatt mély álomba merültünk.

Több napig tartott a nagy munka. Az ebéd mindig hús volt. A zsírba lesütött disznóoldalas igencsak megfogyott. Jó volt itt az étvágy a nehéz munkától. Aratás után mi gyerekek gereblyéztük a tarlót, mennél kevesebb menjen kárba, legyen a madaraké vagy a pockoké. Az aratás ma is nagy munka, látom, mert a szomszédom sok hektár földön gazdálkodik, de aratógéppel, amelynek fülkéjében enyhet adó klíma van. Ez a gép mindjárt ki is csépeli, és a traktorra kerül a mag, majd másnap a gabonatárolókba leadják. Ha ezt ma látná a Nagyapám, igencsak elcsodálkozna, és biztosan azt mondaná, hogy ez már csak úri traktorozás, nem is aratás.

Azokban a régi időkben viszont, mikor befejezték az aratást a többi tanyán is, jött még a cséplés nehéz munkája.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
1423
Jega - 2010. szeptember 03. 00:19:56

Kedves Judit Timóca és Gyöngyi nem gondoltam volna, hogy a családtagjaimon kívül másnál is ilyen tetszésre talál a gyermekoromra való visszaemlékezés. Nagyon boldog vagyok. Érdemes volt papírra vetni. Köszönöm Jega Ibolya.

1119
tatos - 2010. szeptember 02. 23:57:34

Kedves Ibolya.

Olyan jlólleső érzéssel és élvezettel olvastam végig szépen leírt arató történetedet. Bizony a mai gyerekek el sem tudják képzelni milyen is volt egy régi zajos aratás. Ma már egyetlen ember végez minden munkát. Akkor meg családok fogtak össze egymásért és vidámság együtt munkálkodás töltötte be a napjukat.
Látod ezzel együtt az összetartás is meg szűnt.
Gratulálok szép írásodhoz Szeretettel Gyöngyi.

686
T Pandur Judit - 2010. augusztus 31. 23:18:01

Kedves Ibolya!
Nagyon hitelesen, és szépen írtad meg a régi aratások hangulatát, a nehéz munkát, amit örömmel végeztek, mert saját maguk látták a hasznát.
Érdeklődéssel várom a következő részt, furdal a kíváncsiság, hogy miről írsz majd?!

Judit

1423
Jega - 2010. augusztus 31. 23:15:02

Kedves Zsuzsa és Tara boldog vagyok, hogy tetszik a sorozatom. Tényleg örömmel írtam, hiszen ez, az én gyermekkorom egy része, és arra törekedtem, hogy az unokáim megismerjék a család régi paraszti életét.Köszönöm, hogy biztattok. Szeretettel Jega Ibolya.

1346
Tara Scott - 2010. augusztus 31. 17:53:20

Kedves Ibolya!
Csodaszép ez a sorozatod. Én úgy érzem, hogy élvezettel írsz róla, én örömmel, élvezettel olvasom. Olyan láthatóan írsz, hogy mindig úgy érzem, mintha én is ott lettem volna köztetek. Köszönöm, ezt a csodás élménysorozatot!!!!!!!!!!
Szeretettel ölellek: Tara.

1346
Tara Scott - 2010. augusztus 31. 17:43:32

Kedves Ibolya!
Csodaszép ez a sorozatod. Én úgy érzem, hogy élvezettel írsz róla, én örömmel, élvezettel olvasom. Olyan láthatóan írsz, hogy mindig úgy érzem, mintha én is ott lettem volna köztetek. Köszönöm, ezt a csodás élménysorozatot!!!!!!!!!!
Szeretettel ölellek: Tara.

230
Torma Zsuzsanna - 2010. augusztus 31. 09:06:58

Kedves Ibolya!

Örömmel olvastam a történet folytatását, az aratással.
Mifelén is így volt ez, kalákában arattak majd ugyanígy csépeltek is, s a munkák végeztével mentek a szomszédba. Most látom magam előtt, bár halványulnak az emlékeim, a cséplést, és a szérün a gabonaszemek összelapátolását, seprését, miközben mi, kis "haszontalanok" a mézeskörtefa alattt hűsöltünk.
Később aztán, mint ahogy Te is írtad, minket is vittek a gabonatáblákhoz, és nekünk is kellett kötelet fonni, markot szedni és segíteni kepékbe rakni a kévéket. Még később aztán, amikor félig-meddig önállóan tudtam már főzni, akkor vittem a kosárkában az ebédet a szüleimnek az aratás idején.
A mai fiatalok talán nem is hallották még ezeket a kifejezéseket, hogy kötélfonás, marokszedés, kepék és kévék.

Örülök, hogy mindezt felidézted írásoddal az én emlékezetemben is!

Üdvözlettel:

Torma Zsuzsanna
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.