Jéga Szabó Ibolya: VÁLASZÚTON - ÖTÖDIK TÖRTÉNET (2010. szeptember)

A lebukó nap fénye már majdnem eltűnt az ütemesen ringó tenger messzi horizontján. A férfi bele-bele lépdelt a hűs hullámokba, de a teste meg-megrándult a hideg víztől. Gyönyörű fehér homokos kis öböl húzódott mögötte, dúsan zöldellő őserdővel kissé távolabb a parttól. Ahogy lépdelt a puha nedves homokon kirajzolódott a lába nyoma. Amerre járt, csak a saját nyomát látta, békés nyugalom öntötte el, végre teljesen egyedül, csend, idilli magány, csak a tenger monoton zúgása. Nem harsan bele a telefon csörrenése, a feleség kiáltása, a gyerek sírása, az autók türelmetlen dudája, nincs piros lámpa, forróság, szmog, idegesség, nem kell sietni. Ráér! Nincs főnök, nincs munka, nincs határidő! Bárhova leülhet, hallgathatja a madarak csivitelését, nézheti a hajladozó pálmákat, akár napokig. Örökre maradna, lehet, hogy marad is, hisz nincs se közel se távol egyetlen hajó sem a látóhatáron. Igen, itt marad, amúgy sincs más választása. Elfáradt, és már nincs is kedve visszamenni a nyüzsgő életbe. Hirtelen eszébe jutott a fia, és a felesége.

- Istenem! Mi lesz majd velük nélkülem? Ott a rezsi, az adósság, nem tudják fizetni. Vissza kellene valahogy jutnom. Nincs hozzá erőm, itt jó, nem hiányzik már a világ. Mégis meggyújtom valahogy azt a jelző tüzet, ott fent a dombon, akkor talán megtalálnak, és hazamegyek. Nem hagyhatom őket cserbe!

Felsétált a parton, áthágva a zöld rengetegen, kifulladva felért a domb tetejére. Körbe nézett. Már biztos volt benne, hogy egy kicsi lakatlan szigeten van. A dombtető nagyon jó hely volt a jelzőtűzre. Már csak azt kellett kitalálnia, hogyan csihol tüzet, mert tüzelni való az akadt bőven. Hirtelen türelmetlen szomjúságot érzett a torkában. Itt nem valószínű, hogy talál patakot, de embert sem, akitől vizet kérhetne. A szája teljesen kiszáradt. Merre talál vizet vajon? Lehet, hogy itt nincs is iható víz. Zihálva tovább ment, elfáradt. Le kellene ülni, de vizet kell találnia, mindjárt este. Megfulladok, de jó lenne találni egy hűs patakot, szelíd kis tavat, legalább esne az eső! Tisztán csobogó patakról, zuhogó vízesésről álmodozott. Gyötörte a szomjúság. A lábait erőtlennek érezte, lepihenek gondolta, valójában én már ráérek. A túlélő filmben látta, hogyan kell összegyűjteni a hajnali harmatot, de nincs egy zsebkendőnyi nejlonzacskóm se hozzá. A fenébe, hogy fogom fel a harmatvizet? Hirtelen lebukott a nap, sötét este lett. Megszűnt a tengerzúgás, furcsa zajok, motorzúgás, rázkódás… Uramisten! Hol vagyok? Riadtan kinyitotta a szemét.

- Isten hozta uram! Jól érzi magát! Üdvözöljük a túlélők táborában! Újraélesztettük! Én a mentőorvos vagyok, most már megnyugodhat, megyünk a kórházba. Rögtön ott vagyunk. Minden rendben lesz. A pulzusa szapora egy kicsit, de hála Istennek jó erős. Már itt is vagyunk. Megmenekült!

- Kaphatok egy kis vizet doktor úr?

- Hát, csak egy kicsit megnedvesítheti a száját, majd később a vizsgálat után ihat is.

- Köszönöm doktor úr, tudja a szigeten nem volt ivóvíz, de már nem is baj, én úgyis a visszajutást választottam.

- Óvatosan emeljétek, azt hiszem még nincs teljesen észnél, félrebeszél.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
499
magyareszter - 2010. szeptember 26. 13:49:16

Kedves Tollforgató!

Feltételezem baleset, esetleg infarktus, valami súlyos dolog érhette ezt az embert, nyilván nem egy hajótöröttről írtál.
Vagyis halálközeli állapotot ábrázoltál az elején. Érdekes és szép, csak sok benne a fogalmazási hiba, ami nagyon zavaró (a férfi bele-belelépdel a vízbe, teste meg-megrándul, aztán kiderül, hogy a homokon lépdel, hogy csak egyet említsek).
Jópofa a váltás is, ahogy az orvos ráköszön, mikor magához tér. Tényleg kár ezért az ötletért, át kellett volna még egyszer fésülni beküldés előtt. Bocs a kritikáért, más írásában nagyon könnyű hibát találni.Smile
Sok szeretettel Eszter

1803
De Profundis Clamavi - 2010. szeptember 22. 21:41:57

Kedves Ismeretlen , forgatója az nehéz tollnak!
(Bocsánat!)
Történeted jó, gratulálok. Az elején nagyon tetszett amikor családját sajnálta, és kezdte önzőnek tartani magát, mert cserbenhagyta őket. Remek volt, szellemes, újszerű. Javasolnám Neked ó Tollnak Forgatója, hogy innen folytasd. Van-e erkölcsi alapunk otthagyni szeretteinket, és csak egyedül boldogulni. Ez már végtelen sokszor felmerült a ValóVilágban, amikor valaki jobb sorsra vágyva elhagyta, kinőtte a családját, és emelt fővel elment a: jobb házasság, magasabb státusz, izgalmasabb partner stb felé és otthagyta őket a sz*ban. Bocsánat!
Jelen esetben izgalmas lenne megvizsgálni egy olyan esetet, amikor a jobb sorsba került csóka, nem tehet arról, hogy neki ezentúl aranyat tojik a tyúk.
Vissza kell-e mennie, erkölcsileg elítélhető-e, ha nem harcol minden erejével a visszajutásért.
Kimondottan gazdag téma, és kicsit sajnálom, hogy kifejtettem, inkább meg kellett volna írnom.
Köszönöm az élményt!

És elnézést kérek az itteni kisregényért. Még x mennyiségő Tollírást kell elolvasnom, mielőtt voksolnék és ez ilyen hatással van rám!

1403
titanil - 2010. szeptember 22. 18:21:16

Kedves Tollforgató!
Nagyon érdekes feldolgozása egy élet-halál közötti állapotról. A gyönyörű táj mellett is családja jut eszébe a férfinak, mi lesz velük?
Gratulálok az íráshoz!
Szeretettel: Titanil

1543
Mab Tee - 2010. szeptember 05. 09:00:40

Kedves Tollforgató!

Érdekes történet. Modern Robinson Crusoe némi agyrázkódással, esetleg pillanatnyi amnéziával. Az egész olyan, mintha kiragadtál volna egy nagyobb műből egy részletet. Van egy férfi, aki valamilyen szigeten mászkál, közben családjára és a fellépő anyagi gondokra gondol. Aztán hirtelen magához tér. Talán szívinfarktusa volt, előtte a mennyországban volt (=sziget), aztán visszatér a valóság poklába.
Jó sztori, csak túl nagy szabadsága van az olvasónak. Kicsit jobban ki kellene dolgozni a történetet. Talán nevet lehetne adni a férfinak, kicsit jobban kidolgozni a karakterét, hogy háromdimenzióssá váljon. Szerintem.
"Nem hagyhatom őket cserbe!" - az utolsó szóról lemaradt egy "n" betű.

Üdv: Mab Tee

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.