Jéga Szabó Ibolya: Mezítláb a homokon - A tésztagyúrás

(Régi történetek a gyermekkoromból) 13/9.

Rokonságunk elég kiterjedt volt itt a környéken, mert mindkét szülőm felmenői ezen a vidéken éltek. Anyám anyai nagyszülei az első világháború után települtek át Palicsról, ahol a dédapám uradalmi vincellérként dolgozott. Az okot én már nem ismerhettem meg, mert senki nem emlegette az okokat, ami a költözésre kényszerítette őket, de abban biztos vagyok, hogy nem önszántukból vagy kalandvágyból költöztek el. Egy tömörkényi tanyát vettek meg sok földdel, és én még kicsi gyerekként találkoztam is velük. Dédapám ősz hajú töpörödött mérges emberke volt már és mindig bottal járt, ezzel fenyegetett meg bennünket, ha hangoskodtunk, vagy felmásztunk valamelyik gyümölcsfájára. Dédanyámra, mint egy jóságos, gömbölyű, örökké nevető, mesebeli öreg nénére, úgy emlékszem. Azt mondták őreá hasonlítok., legalább is a gömbölyűségem és a jókedvem miatt. Én ezen mindig jót nevettem, mert köztünk hetven évnél több volt a korkülönbség. Nagynénéim mind azzal bosszantottak, hogy éppolyan kerek farom lesz, mint az Almási Tóth Julcsa dédanyámnak. Hosszú életűek voltak Szombathelyi dédapámék jómódúaknak számítottak a környéken, és gyerekeiket iskolába is járatták. Matildka néném varrónő lett, ő volt az én elhalt nagyanyám húga. Ő a férjhezmenetele után sem költözött el a szülői házból, hanem az öreg szülőket segítette és ápolta életük végéig. Gyermektelenek lévén, nyáron sok rokongyerek vendégeskedett náluk. Szerettem itt, mert vidám jóindulatú kedves asszony volt és vagy húsz fajta finom rétest tudott sütni, és varrónő lévén mindig varr egy kis nyári ruhát nekem. Nagyon szerette a gyerekeket, szerintem mi hoztuk meg számára a vidámságot nyaranként. Az élet nem adott számára sok örömet, helyette adott három idős embert, akiket halálukig ápolt, a tehetetlen ágyhoz kötött anyósát nyolc évig.

Anyámék lelevelezték Matildkanénémmel, hogy mikor indulok hozzájuk. Összepakoltam a betyárbútort, és elindultam a tömörkényi tanyák felé mezítláb. Az úton folyton kérdezgettem az útirányt az arra járóktól, vagy a tanyasiaktól, nehogy elvétsem az utat. Nem kellett sokat magyaráznom, csak elmondtam, merre és kihez szeretnék eljutni, és már mondták is merre tartsak. Sokszor jókat kuncogtam a tájszólásukon, ha például így irányítottak tovább: - Mönjél addig az öt jegenyés tanyáig igenyöst, osztán ott mán mögmondják merre köll tovább mönnöd. Osztán mőgszomjaztá-é? Ögyé mán egy falatot. Kinek a jánya vagy?... és így mondták tovább és tovább. A tanyákat hatalmas, már messziről látható jegenyefák övezték, és az tanyasiak úgy különböztették meg messziről a tanyákat, hogy hány fát látnak körülötte. Nagyon vendégszeretőek voltak az emberek. Sok helyen kínáltak étellel, vízzel, de csak a vizet illett elfogadnom, ezt nagyanyám a lelkemre kötötte.

Reggel indultam el és a nagy mezőkön át jutva, rengeteg jegenyés tanyát hagytam magam mögött, és meglehetősen elcsigázva éhesen szomjasan és nagyon porosan értem oda késő délután. Itt egy tanyacsoport utolsó tanyája volt Matildkanénéméké. A gazdálkodás itt is folyt, de Feribátyám nem parasztember volt, hanem lakatosmester, inkább ezermester és ebből is éltek.

A történet idején nem én voltam egyedüli vendéggyerek itt, itt volt még két unokaöcsém is. Nagyon örültem, mert volt kivel játszani. Segíteni is kellett a nénémnek, de én nem bántam, már megszoktam, hogy vannak feladataim…

Matildka az akkor még élő, de ágyban fekvő súlyos beteg anyósát is ápolta, így nagyon elkelt neki egy leány segítség. Szerencsétlen idős asszony valamikor a környék bábaasszonya volt és nagy tiszteletnek örvendett, de akkor már nem tudott erről a világról, csak jajgatott, etetni voltunk kénytelenek a bénasága miatt, és minden este segédkezni a lemosdatásában. Ezt a munkát nem szerettem, mert szegénynek mindene fájt és folyton sírdogált, én meg nagyon sajnáltam.

Szívesebben voltam a főzésnél olyan hozd ezt, hozd azt konyhalány, és az állatok etetésénél vették hasznomat, és én voltam a vízhordó leány is.
A játékra mindig találtunk időt, így történt meg az is, hogy egy nagy bújócskázás közben a kamrában ráestem a tojásos garabolyra, és sok tojás megrepedt vagy összetörött.
Matildkanéném, hogy mentse a tojásokat, a repedtekből levestésztát készített, de nem ám egyedül, hanem velem. Egy tésztaadagot én gyúrtam, egyet ő, és addig gyúrtunk, míg elfogyott a repedt tojás. Letakartuk őket konyharuhával pihenni és megmutatta a tészta kisodrását, amit addig kellet sodornom a nyújtófával, amíg lehelet vékony nem lett a tészta. Ha eggyel készen lettem a bevetett nagyágyon kiterített lepedőre dobtam száradni. Egész délután sodortam, Matildka néném meg vágta a levestésztát, amit megint szárítottunk, majd bedobozoltuk és a kamrapolcra raktuk. Soha többet nem bújócskáztam a gyerekekkel, de tésztát még nagyon sokat gyúrtam az életem során. Elnéztem szegény nénémet, mennyit fárad, kora hajnaltól estig szinte meg sem állt, nem is delelt, mint Nagyapámék, mert arra sem jutott ideje. Akkor még gyerekként, nem tudtam, hogy az itt töltött idők mekkora hatással lesznek az egész életemre.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
1346
Tara Scott - 2010. szeptember 25. 20:11:43

Mindig szomorú vagyok az írásaidat olvasva. Olyan hamar vége van. Smile
Tényleg. Sokszor órákon át tudnám olvasni, és nem unnám meg.
Szeretettel ölellek: Tara.

1423
Jega - 2010. szeptember 24. 22:41:08

Kedves László, Zsuzsanna, Judit, Titanil és Eszter köszönöm, hogy olvastok. Már csak négy része lesz ennek a visszaemlékezésnek, de tervezem a bővítést. Reménykedek, hogy a télen sok időm jut az írásra.
Szeretettel Ibolya.

499
magyareszter - 2010. szeptember 24. 16:10:54

Kedves Ibolya!
Az jutott eszembe írásod közben, ami talán kissé messze esik a történettől, hogy annak idején egyedül mehetett nyugodtan egy gyermek, akár másik tanyára, faluba, nem lopták el a szervkereskedők, nem kényszerítették gyermek prostitúcióra, nem rabolta el pedofil. Bocs, de tényleg más világ volt.
A spórolást tekintve szintén. Igaz, hogy gyakran mondogatjuk és tapasztaljuk is, hogy nehéz világot élünk, mégis sok helyen meg lehetne nézni a szemetesedényt, mennyi étel kerül bele. Gyerekkoromban ez elképzelhetetlen volt. A törött tojáson jót mosolyogtam, mindig elsőként elhasználom én is, előre van állítva a sorban.Smile
Nagyon élethűek ezek a gyerekkori emlékeid, köszönet érte.
Sok szeretettel Eszter

1403
titanil - 2010. szeptember 23. 13:48:11

Kedves Ibolya!
Nagyon szépen, érdekesen írod visszaemlékezéseiket, jó olvasni őket. Megragadott Matildka nénéd élete. Minden elismerésem az Övé, nem volt gyerekük, mégis többet dolgozott, mint nagyszüleid.
Így lehet spórolni, semmi nem veszhet kárba, ha van törött tojás, tésztának meg kell gyúrni! Milyen fáradtak lehettetek, mire befejeztétek! Kíváncsian várom a folytatást.
Szeretettel: Titanil

686
T Pandur Judit - 2010. szeptember 23. 10:24:58

Kedves Ibolya!
Én már nem tanultam meg tésztát gyúrni, bár gyerekként sokszor láttam, hogyan készítik a tésztákat. / Talán ezért? Smile/ Fáradtságos munka volt, sok figyelmet és ügyességet igényelt, főleg a hajszálvékony cérnametélt készítése! Mennyivel egyszerűbb "kész" tésztát venni...
Tésztagyúrás helyett is lehet írni egy szép történetet, például a tésztagyúrásról. Grin
Tetszett a visszaemlékezésednek ez a darabja is! Kíváncsian várom a következőt!

Judit

230
Torma Zsuzsanna - 2010. szeptember 22. 11:57:29

Kedves Ibolya!

Élettörténeted e kis részlete is nagyon kedves, nekem is nagyon tetszik az egyáltalán nem unalmas, sőt nagyon is olvasmányos fogalmazásod!
Engem is visszaemlékezésre késztetnek soraid, és ez jó érzéssel tölt el!

Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
Smile

1803
De Profundis Clamavi - 2010. szeptember 21. 15:39:26

Kedves Ibolya!
Fantasztikus hangulatúak ezek az írások. Árad belőlük a szeretet, az összetartozás érzése. Jöhet bármilyen sorsfordulat, a Te rokonságod feltalálja magát! Néhol delelnek, máshol csak este jut pihenő, de mindegyikük jól érzi magát a bőrében, és tud a szeretetből juttatni másoknak is.
Nagyon tetszett a kislány útja a tanyára (tényleg ilyenek a tanyasiak, én is az vagyok), és kitűnő a repedttojás-levestészta levezetés is. Semmi sem veszhetett kárba, nem volt eldobni-, csak feldolgoznivaló!
További sok jóízű írást kívánva
üdvözlettel Laci

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.