Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Jéga Szabó Ibolya: Mezítláb a forró homokon - Az elhagyott tanyák

(Régi történetek a gyermekkoromból) 13/13. befejező rész

Amikor elhagytuk a gyermekkort, és már tizenhat éves lettem, nem jártunk a tanyára nyaranta. Magunk ifjúi világával voltunk elfoglalva, már nem nyújtott a tanyasi élet annyi izgalmat és érdekességet, mint hajdanában. Utoljára a csengelei tanyán már felnőttként az első férjemmel és a négyéves kislányommal jártam. Semmi nem változott minden úgy maradt, ahogy elhagytam, egy augusztusi hajnalon, csak nagyapámék öregedtek meg, de még mindig dolgoztak, igaz a földeket csak részben tudták megművelni, és az állatoknak is híja volt. A tehén helyett, birkák sokasodtak, könnyebb volt a munka körülöttük, a lóistálló üresen tátongott. A baromfiudvar azonban nem változott, ám a disznók létszáma megcsappant, csupán néhány süldő röfögött az ólban. A szőlőt továbbra is töretlen szorgalommal művelték, mert a tiltott hely, a borospince, öreg hordói finom könnyű homoki bor őriztek. Felnőtt fejjel mentem le először ide.

Nagyapám töpörödött kis öregember lett idősen, de még így is fürge járású maradt, az öcsém esküvőjén még megtáncoltatott. Hosszú életet élt tevékenyen, nyolcvannegyedik. évében ment el örökre. Nagyanyám még jó erőben tartotta magát, de a lábai most is fájtak, és fájósak is maradtak egész életében, ahogy öregedett egyre totyogósabban járt, és egyre sírósabb lett. Utoljára akkor találkoztunk, amikor már a faluban lakott egymagában. A második férjemmel látogattuk meg és a fiam már hét éves volt, én pedig már negyvenegy, pont annyi mint ő amikor a nagyapámhoz hozzáment. Ezen a találkozáson csak sírt az örömtől, igaz én is. A homok maradt csak a régi, nyáron kibírhatatlanul forró, melyen mindig szaladtunk, hogy meg ne égesse a talpunk. A kert tele volt gyümölcsfával, gyönyörű sárguló őszibarackkal teli, a barackok a fejünket érték, csak ki kellett nyújtani a kezünket az aranyló gyümölcsért. Csak az tudja meg mekkora a különbség a kényszerérett és a fán beérő őszibarack íze között, aki már megkóstolta.

A hetvenes évek végén eladták a tanyát egy fiatal házaspárnak. Ők maguk beköltöztek Pusztaszerre, de itt sem volt kicsi a porta, mert a hétszáz négyszögöles telkeknek volt itt divatja, aminek a megművelése, két öregnek, bizony egész napi munkával járt. Közel kerültek nagyanyám lányához Icanénémhez, aki becsülettel segítette és gondozta őket halálukig.

A faluban lakott akkorra már Verkanéném is, aki nyolcvankét évesen hagyta el a tanyát, de oda még ekkor is visszajárt ezt azt termelni, mert eladni már nem tudta, mert nem volt rá kereslet, de lehet, hogy nem is nagyon akarta. Ez a tanya volt a múltja, az egész élete, boldog ifjúsága, itt nevelte fel a fiait, itt temette el az urát, ő már örökre oda tartozott a megrogyott öreg tanyához, az új falusi ház csak éjszakai menedék lett. Hajnalban indult az öreg portára, biciklit tolva, dolgozgatott és úgy dél fele tolta haza a biciklit megrakva terménnyel. Mikor odaért a húga házához Matildkanénémhez, megállt a biciklit letámasztotta és bejött megpihenni a hűvösbe. Egykoron oly gömbölyű asszonyból, madárcsontú kicsi öregasszony lett, de a szeme most is folyton nevetett, és kiragyogott belőle a jóság. Egyetlen tárgy emlékeztet rá, egy hatalmas törött, összedrótozott lakodalmi húsos tál, ami évek óta virágtartóként szolgál nálam.

Matildkanéném is egyedül élt már a faluban, ők költöztek legelsőnek be a tanyáról, mert varrónő lévén sokan jártak hozzá, azonkívül a divatjamúlt dunyhákból pehelypaplanokat varrt. Erre nagy volt a kereslet, messzi vidékről is felkeresték miatta. Ha lakodalom volt a környéken égetett cukorból készített figurákat, tyúkot, kakaskát, kosarat kisbabával, virágcsokrot, erre is sok megrendelést kapott. Nem unatkozott, a kert is nagy volt, fűszerpaprikát termelt, halottak napjára krizantémot, és még ott volt a szőlő is, amit maga művelt, permetezett egészen a haláláig, mert férfi segítséget nem talált a faluban, hisz ráérő férfi kevés akadt, aki pedig ráért az a kocsma kövét koptatta, és a nagynéném szerint az ilyennek a munkája sem volt alapos.

A Jéga tanya is elárvult, lakói megöregedtek és elhaltak. A tanyák zöme összerogyott, csak a jegenyefák jelezték, hogy ott valaha dolgos élet zajlott Esztinéném is beköltözött a faluba, élete utolsó éveiben Lucanéném segítette. A leghosszabb életű a kilenc gyerek közül ő lett, a beteges kacskalábú lány.

Mai tanyákon, a megmaradtakon, nagyüzemi állattartás folyik, vagy látványosságnak a falusi turizmus számára maradnak fenn, megmutatni a tanyasi életet, a mangalicamalacot, a bivalyt, a gyöngyösöket és a mára kuriózummá lett egyéb dolgot. Azokat öregeket, akik valamely okból nem tudták, vagy nem is akarták elhagyni a tanyákat, manapság idősgondozók keresik fel, viszik hozzák nekik a leveleiket, nyugdíjukat, ebédjüket és egy kicsit elbeszélgetnek velük. Öreg fát nincs értelme átültetni, belepusztul.

Számomra ezek a nyarak a boldog vidám és gondtalan ifjúság évei voltak, és az egész életemre kihatottak.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
1423
Jega - 2010. október 21. 20:46:22

Kedves Timóca vagyunk így egynéhányan. Azért biztosan egy két fiókírónak biztosan sikerül, és akkor egy kicsit én is örülök. Feltétlenül felteszem az új részeket is ide.
Köszönöm, hogy olvastál. Szeretettel Ibolya.

1423
Jega - 2010. október 21. 10:33:28

Kedves Profundis véleményedet kritikaként olvastam és jólesett. Valóban szándékomban áll bővíteni, de fogalmam sincs, hogyan lehetne ebből könyv, nekem olyan sok pénzem nincs , hogy kiadassam. Sokan vagyunk akik könyvben szeretnék látni az íróasztaluk tartalmát, de kicsi a kereslet. A csodában pedig nem bízom, hogy egyszer egy könyvkiadó olvas bele és fantáziát lát a kiadásában. Ám az utódaim számára nagy kincs marad a család életének története. Üdvözlettel Ibolya

1803
De Profundis Clamavi - 2010. október 21. 07:27:44

Kedves Ibolya!
Próbálom megfogalmazni, miért volt nagy élmény olvasni Téged.
Nagyot változott a világ, bonyolult, nehezen áttekinthető. Ma is vannak dolgos, sokak kibíró emberek, de nem könnyű felismerni őket. A gyerekeknek szüksége lenne példaképekre, a médiaszerkesztők, reklámszakemberek által kreált hamisítványok helyett igazi erőt, emberséget, értékrendet kellene tanulniuk, valódi emberektől. A Jéga Klán Története tele van igazi élő férfiakkal, asszonyokkal, akikre fel lehet nézni. Jó ízű, olvasmányos történetek, jó lenne regényben is találkozni velük.
Köszönöm a megtiszteltetést, hogy olvashattam őket. Remélem, még össze tudsz szedni néhány történetre valót, mert szerintem jó néhányan várjuk a folytatást.
Üdvözlettel Profundis, László

1423
Jega - 2010. október 16. 22:52:25

Kedves Titanil osztom a véleményed, igen a munkára is kell nevelni a gyerekeinket, mert önbizalmat ad nekik és felnőttként kitartóak lesznek. Köszönöm, hogy olvastál. Szeretettel Jega Ibolya

1403
titanil - 2010. október 16. 21:11:17

Kedves Ibolya!
Szívesen, jó érzésekkel olvastam novellasorozatodat a tanyasi életről. Falun nőttem fel, azonosulni tudtam a leírtakkal. Gyerek fejjel sokszor a kemény munka helyett szívesebben játszottam volna, de felnőttként meghozta gyümölcsét a munkára nevelés, mindenütt megálltam a helyem.
Mai korban a gazdálkodók már nem olyan nyugodtan végzik ezt a munkát, nagyon oda kell figyelniük, mert könnyen tönkre mehet gazdaságuk, nem beszélve a szélsőséges időjárásról, ami szintén sok gondot okoz ezeknek az embereknek.
Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a szép visszaemlékezést. Unokáid büszkék lehetnek nagyijukra.
Szeretettel: Titanil

1423
Jega - 2010. október 16. 19:39:28

Kedves Judit, olyan szépen szóltál ezekről az emberekről, hogy könnyet csaltál a szemembe. Valóban igazad van, a gazdálkodó parasztembernek nagyon helyén kellett lennie az eszének, és töretlennek lenni az akaratának és a szorgalmának. Ők mindezt már kicsi gyermekkorban kezdték tanulni, ezt látták és mindent ellestek. A munka nemesít, és egészséges lelkületű emberré nevel. A mai gazdálkodók( a szomszédom az) még képzettebbek, mert érteni kell a számítógéphez, el kell igazodni a jogszabályok rengetegébe, és tisztába kell lenni a piaci lehetőségekkel. A paraszt foglalkozása nagyon összetett tevékenység, nem teszi le a gondokat, a munkát 8 óra leteltével. Ha a nagyapám látná, biztosan azt mondaná: Hát, ezt nem hittem volna a mai fiatalokról !
Köszönöm, hogy olvastál. Jega Ibolya

686
T Pandur Judit - 2010. október 16. 19:15:24

Kedves Ibolya!
Őszintén sajnálom, hogy vége van a sorozatodnak! Nagyon vártam mindig a következő részt. Szerettem ahogy visszavittél a gyerekkorom falusi világába. Nehéz élet volt az, dolgos élet, hasznos élet. Nem is volt senkinek "agora fóbiája", pánik betegsége, stressz okozta betegségei. Többnyire egyszerűbb körülmények között éltek - mégsem nélkülözték a boldog, kiegyensúlyozott élet alapfeltételeit: a jó levegőt, a tápdús ételeket, az éghajlat szeszélyeitől oltalmat adó ruházatot, a fedelet a család feje fölé, s a családi, baráti kapcsolatokat, segítséget.
Aki még soha nem ült a "rakott szekér" tetején, hazafelé, a jól végzett munka fáradtságával, aki még soha nem állt a zsendülő vetést figyelve, ami az ő szorgos kezemunkája eredményeként szökken szárba, az nem is érti, hogy mitől olyan különlegesen értékesek az írásaid.
Nálunk, egyedül a világon, a "paraszt" egy szitok szó lett. /Ha például egy finn embernek mondod sértő szándékkal, hogy paraszt, nem is érti, hogy miért mondod ezt, mit akarsz vele mondani./ Más népeknél megbecsült foglalkozás. (Hollandia azért tudott dunántúlnyi méretével kertészeti nagyhatalommá válni, mert ott a "buurman", a paraszt megbecsült foglalkozás, ott senkit nem "buurmanoznak" le.)
Ha egyik napról a másikra eltünnének a világból valamely foglalkozás művelői, kinek hiányoznának a pénzügyi tanácsadók, a médiaszemélyiségek, vagy például a celebek? Ha a parasztok tünnének el, akkor hamar rájönnénk, hogy a tányérunkban nem a pénzünk, a tudásunk, a sikereink voltak, hanem az általuk megtermelt élelem.
Nagyon átéreztem az utolsó mondatodat, mert valóban így érzek én is. A gyerekkorom falusi világa, annak értékrendje és szorgalma kihatott az én egész életemre is.
Köszönjük, hogy nemcsak a családoddal, hanem velünk is megosztottad az alkotásodat.
Judit

1423
Jega - 2010. október 15. 21:27:22

Kedves Tara! Korántsem biztos, hogy ezt a visszaemlékezést nem bővítem. Azért készítettem így, hogy az önálló részek bővíthetők legyenek, bármikor , ha megírom, közé csúsztathatok egy újabb történetet. Boldog vagyok , hogy örömet adtam az írásaimmal. Köszönöm a meleg szavakat. Szeretettel Ibolya.

1346
Tara Scott - 2010. október 15. 18:54:46

Kedves Ibolya!
Felejthetetlen élmény volt végigolvasni írásaidat a tanyasi életről, emlékeidről. Lenyűgözött, hogy bár rendkívül sok, és kemény munkával de gyakorlatilag mindent elő teremtettek az ellátásukra. Örömmel olvastam, sajnálom, hogy vége lett.
Szeretettel. Tara.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.