Jártó Róza: A Töltött Káposzta!

Az év csúcspontja volt a karácsony. A család minden tagja eljött azokon a napokon. A szűk család, a testvérek, menyek, vejek, gyerekek úgy kb. 20-25 fő volt. A mai napig sem értem, hogy hogyan fértünk be ilyen sokan abba a kis lakásba.
Ha nem sikerült valami ok miatt valamelyik családtagnak eljönnie, akkor képeslapot küldött, “ Boldog karácsonyi ünnepeket “ szöveggel.
Persze aki nem jött el, az nem is számíthatott ajándékra.
A legnagyobb büntetés az volt, hogy nem ehetett Mama híres Töltött Káposztájából.
A Töltött Káposzta nem csak arról volt híres, hogy különleges ízű, hanem arról is, hogy aki evet belőle, ha beteg volt meggyógyult, ha kedvetlen volt, jókedvre derült.
Apu állítása szerint, még a buta is okos lett, ha evet az eledelek eledeléből.
Ezen felül minden probléma megoldásának a kulcsa volt. Ha anyagi gondokkal küzdöttünk, mire befaltuk az utolsó falat káposztát, megszületett a megoldás a probléma rendezésére. Még munkahelyi konfliktus megoldására is ragyogóan fel lehetett használni.
A Töltött Káposzta elkészítésének elengedhetetlen kelléke a cserépfazék volt.
De nem ám innen-onnan beszerzett cserépfazék!
Olyan cserépfazék, ami Erdélyből, Szatmárnémetiből lett beszerezve.
Természetesen, az egyszerűség kedvéért próbálkoztunk mi itthoni cserépfazékkal is.
Mint kezdő háziasszony úgy okoskodtam, hogy egyik cserépfazék olyan, mint a másik.
Hát nem.
Ha olyan cserépfazekat sikerült találnom, ami pont úgy nézett ki mint Mama erdélyi fazeka rögtön megvettem. Alig vártam, hogy meghívhassam a család bármely tagját ebédre, csakhogy henceghessek a cserépfazekammal. Azt persze nem állítom, hogy nem volt ehető az én fazekamban főtt Töltött Káposzta, de az íze meg sem közelítette azt, amit a Mama főzött. Az sem nyugtatott meg, hogy bárki próbálkozott is a Töltött Káposzta elkészítésével, senki sem tudta azt az ízt, de még az ebéd hangulatát sem tálalni, mint Mama.
Ha igazi, nagybetűs Töltött Káposztára fájt a család foga, felültünk a tíz órakor induló vonatra és leutaztunk Mezőhegyesre, hogy ott ehessük meg az eledelek eledelét.
A vonaton ülve elmeséltem a gyerekeimnek a csodatevő, cserépfazékban főtt Töltött Káposzta történetét.
Az 1960-as évek elején történt. Igen csak cudar világ volt.
Alig lehetett lisztet, cukrot kapni. Korlátozva volt a rizs, a hús mennyiségének a vásárlása is. Ha mégis érkezett valamennyi a boltba, hosszú tömött sorba rendeződött tömeg várta, hogy megkaphassa az egy főnek kiadható mennyiséget. Igazi művészet volt beszerezni minden napra a betevőt.
Szeptember végére elkezdődött a kampány a cukorgyárban.
Az egész várost melasz illatú levegő lengte be.
De még az sem tudta elnyomni az éhség tolakodó illatát.
Eljutottunk oda, hogy rendőrt kellett állítani az élelmiszerért álló tömeg mellé, hogy megakadályozzák a verekedést. A helyzetet súlyosbította, hogy a családok a gyerekeket is beállították a sorba. Volt, aki azért, mert a kampány alatt a cukorgyárban dolgozott és nem ért rá, akadt olyan is aki, azért mert több gyerek is volt a családban, több szájat kellett etetni. Mi is így voltunk.
Karácsony felé közeledve beköszöntött az igazi zord téli idő.
Egyre kevesebbszer fordult elő, hogy élelmiszer érkezett a boltba.
Csak mi gyerekek élveztük a tél adta örömöket. Egész nap a cukorgyár környékén sertepertéltünk, lesve a melasz vagy a cukorrépa szeletet szállító lovas szánt, hogy ahhoz kötve szánkónkat játszunk egy kicsit.
Az iskolában szénszünet volt. Otthon is spórolni kellett a szénnel, így anyu nem bánta, hogy egész nap nem vagyunk otthon.
Estére, mire hazakeveredtünk, már főtt a krumplileves a sparhelten. Vacsora után lábmosás és már bújtunk is be a dunna alá. Minden este mesét olvasott anyukánk nekünk. Takarítást vállalt tehetősebb családoknál, ahonnan elkérte a régi Nők Lapját. A mi anyukánk meg boldog örömmel olvasta az azokban talált szebbnél-szebb történeteket és meséket.
Egyszer csak abba maradtak a mesélések.
Anyu ült a sparhelt előtt a kisszéken és maga elé bámult.
Ha nem figyeltünk oda, még a tűz is kialudt. Ha apu nem főzött nem volt meleg étel. Semmilyen étel nem volt. Anyu meg órákat ült a sparhelt előtt a semmibe bámulva, vagy az ágyon, onnan nézve a falra akasztott, aranykeretes rámában foglalt, kézzel festett Jártó mama arcképét.
Pár hét múlva már a ruha is lötyögött rajta. Egész nap az ágy szélén kuporgott. Végül apu sem bírta tovább és kihívta az orvost.
- Az élet Varga Úr, az élet, - mondta az orvos, - még a nőket
is megviseli, hát még az anyákat.
A bajt csak tetézte, hogy közelgett a karácsony. Étel nincs, sütve nincs.
Apu éjjel – nappal dogozott, mivel a cukorgyári kampány miatt megnövekedett a tehervonat forgalom. Rekordtermés volt cukorrépából és csak úgy ömlött a sok cukorrépa a gyárba.
Ez a kampány a remény kampánya volt, a jövőbeli jobb életre.
Nem volt olyan család, amelyik ne járult volna hozzá ahhoz, hogy minél több cukor kerüljön a raktárakba.
Ki avval járult hozzá, hogy ott dolgozott a cukorgyárban, ki avval, hogy kikímélte az ott, feszített munkatempóban dolgozót.
Vagy a mi családunk, ahol az apa nem lehetett a beteg felesége mellett, mert a vasút nem állhatott le. És voltunk mi gyerekek, akik a hokedlin állva főztük meg az első paprikás krumplinkat, megetettük a beteg anyánkat, megmosdattuk, a teknőben kimostuk a szennyes ruhát.
És már nem gondoltunk a melasz illatot ontó lovas szánra.
Szent este előtti fárasztó nap után én is oda ültem anyám mellé az ágyra, aki most is onnan bámulta az Erdélyben élő Jártó mama arcképét.
Amióta élek az a kép mindig ott lógott a falon. Még soha nem vettem a fáradságot, hogy jobban megnézzem. A kép maga, egy nem kifejezetten művészien megfestett arckép volt, aranykeretes rámában foglalva. A képen Jártó mama egy Szűz Mária szobor előtt ült, annak óvón kitárt karja előtt.
A képre rácsodálkozva, tizenegy évesen megéreztem valamit a lélekről és annak éhségéről.
Fejem anyu ölébe hajtva elszunyókáltam. Erőteljes kopogásra ébredtem. Az egyik fűtőházi munkás volt. Mosolyogva mondta, hogy vendégeket hozott. Kitárva az ajtót, a keretben Jártó mama állt, kitárt karral.
Anyám, csak úgy repült az anyukája karjába, óráknak tűnő percekig ölelve egymást.
- Édesanyám! - suttogta anyu, sápadt, vértelen, ajkával.
Mivel apánk újabb cukorrépa szállítmányért úton volt, fűtőházi munkások hoztak be felaprított fát és szenet is. Felélesztették a parazsat a sparheltben, hogy addig is örülhessünk egymásnak.
A véget nem érő ölelésektől és simogatásoktól szinte alig tudtunk beszélni.
Anyám és Jártó mama, az ágy szélén ülve simogatták egymást.
- Édesanyám! - suttogta anyám.
- Kislányom! - suttogta Jártó mama.
Ez az éjszaka nem az alvás éjszakája volt. De azért a természetnek megadva magunk, hajnal felé elaludtunk.
Másnap a ragyogó nap sugara ébresztett. A vastag hóra rávetődő nap csak úgy ontotta az életet adó fényét. Az álom lassan hagyta el tudatomat. Végre ráébredtem, hogy ez karácsony napja.
Az ajándék, meg ott sürög-forog a konyhában. Már sült a bejgli. A sparhelt tetejét a nagy fazékban bugyborékoló tyúkhúsleves foglalta el.
A sarokban pedig ott állt a Töltött Káposztát tartalmazó cserépfazék.
Anyám az asztalnál ült és csak úgy falta a hideg, az anyai kéz által elkészített, a fél világon átcipelt Töltött Káposztát.
És akkor odafordult Jártó mamához, és csengő, nevető hangon megkérdezte:
- Édesanyám, mit segítsek?
A várost beborító melasz illatból semmi, de semmi nem érződött.
Egész más illat lengte be a lakást.
Az élni akaró boldogság illata, olyan mélyen, ami már soha többé nem illanhat el.

Írta: Jártó Róza
2135
mami - 2018. február 12. 00:50:44

Kedves Rita!

Köszönöm szép szavaidat!Rose

Szeretettel Gondolok Rád: Róza

2135
mami - 2015. december 17. 19:26:26

Kedves Jégmadár! Marika!

Mint látod ez az első írásom ami megjelent a HM oldalán. Még 2008. december 24-én megírtam, de csak ekkor mertem publikálni. És ez az írásom volt amely több neves magyar alkotó mellett a a lengyel Adam Halemba és Artur Zbikowski, a brazil Gilberto Pereira, a német Kay Lieker a portugál Lius Miquel Pereira Lopez a görög Maria Kapsi és a román Petrus Gheorghe-vel megjelent a Boundless kiadványban angol nyelven.

Kedves Marika! Nagy örömet szereztél azzal, hogy elolvastad ezt a kis prózámat.

Szeretettel: Jártó Róza /mami/

3757
jegmadar - 2015. december 17. 13:12:50

Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az írásra. Mindent lehet rám mondani, de hogy "meghatódós" lennék, azt soha de most mégis. Remek írás gratulálok mami!

2135
mami - 2013. november 08. 08:21:06

Kedves Miklós!

Nem szoktam vissza-visszanézni, de most nagyon jól tettem! Nekem ez az írásom volt és marad a legkedvesebb. Ő az első! 2008. december 24-én 20 óra tájban született. Akkor telve voltam fájdalommal és az emlékek csak úgy tódultak a lelkembe. Miután már ennyi embernek okozott örömet ez a kis emlék-töredékem ( 2012 decemberében angolul is megjelent) azt gondolom, hogy célja volt a sorsnak avval, hogy azon az estén odaszögezett a szgép mellé.
Kedves Miklós! Köszönöm, hogy ilyen szépé tetted ezt a napom.Rose

Szeretettel: Jártó Róza

3872
M Laurens - 2013. szeptember 15. 21:33:26

Azt hiszem ennek a nagyszerű írásnak nem-csak különleges fílingje van, hanem magával ragadó illatát is érezni vélem a soraid közt. Visszavittél egy olyan világba, ahol még szerettem élni.
KÖSZÖNÖM !
/ Miklós /Heart

2135
mami - 2012. december 26. 19:53:32

Kedves Ili!
Meghatódtam, hogy 2010-re visszamenve elolvastad a Töltött Káposztámat.
Szeretettel ölellek: Róza

686
T Pandur Judit - 2010. december 02. 23:54:53

Kedves Róza!
Azt hiszem itt nem a töltöttkáposzta volt a csodatevő, hanem az édesanya.
Hiányzott a fiatalasszonynak az édesanyja. Bizony, milyen jó gyereknek lenni, még felnőtt fejjel is, ha édesanyánk éltető mosolyát, gondoskodását, szeretetét érezzük.
Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a szép családi történetet.

Judit

1119
tatos - 2010. december 01. 20:38:29

Kedves Róza.
Szép emlékeket felídéző szeretettel átitatott írásodat kedvvel olvastam. Nagyon szép és értékeket átadó írás. Sok sikert kívánok Szerertettel Gyöngyi.

230
Torma Zsuzsanna - 2010. december 01. 14:00:36

Kedves Róza!

Igazán nagyon megható, a való életből vett történet. A töltött káposzta valóban meghozza az élniakarást, hiszen ez a történetben most is bizonyítást nyert! Bár a tyúkhúsleves is gyógyító hatású önmagában is.
Az élet minősége nagyban befolyásolhatja az egyének gondolkodását, érzését.

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.