Jéga Szabó Ibolya: KARÁCSONYI CSODA - MÁSODIK TÖRTÉNET - 2. helyezett (2010. december)

1957 telén a cudar hidegben egy délután apánk egy megfagyott foglyot hozott haza. Az erdő melletti úton gyalogolt hazafelé a nagy hóban, amikor az egyik út menti bokorról eléje huppant a megdermedt madár. Anyánk azon hirtelenjében meg is nyúzta, és máris a leveses fazékban főtt csendesen, finom vasárnapi illatot ontva az egész házban. Hej, azok a vasárnapok, de szerettük ezt a napot. A hasunkra sütött a nap, amikor megébredtünk az ínycsiklandozó húsleves illatára.

Már tíz esztendős voltam ekkor, és az emlékezetemben jól megmaradt ez a kegyetlen tél a nagy havazásaival és a farkasordító hidegével. Anyánk nagyszobában épített búboskemencéje adta a jó meleget, amit az ötvenes évek elején rakott, mikor ebbe a házba beköltöztünk, mert kályhánk az nem volt. Nem sikerült valami formásra, de az nem számított, a cél a jó meleget árasztó fűtés volt, és bizony jó is volt a langyos padkáján ülni. Kukoricaszárral etettük, ami nagy kévékbe volt összekötve. Az alföldi tanyákon csak a kemence melegítette fel az embert telente. Anyám még kislány korában ott tanulta meg az építését. Készített ő egy tűzhelyet is a hátsó konyhába, sárból, de az nem sokáig szolgálta a főzést, mert amint lett egy kis rávaló, fényes, fehér zománcú csikókályhát vásároltak a helyi vasboltban, még sütője is volt. Ezen a vidéken csak sparheltnek nevezték, svábosan. Kinevették a mi őzős tájszólásunkat, amit mi gyerekek gyorsan elhagytunk, de anyánk sokáig megőrizte.

Olyan nagy havazás volt azon a télen, hogy az utcán, labirintusszerű utakat ástak a mély hóba. Keresztül kasul, minden házhoz eljutva, ki a nagy útig, a mi örömünkre, mert nagyon jól lehetett ebben fogócskázni, hiszen ki sem látszottunk mi gyerekek belőle. Sokat nem lehettünk kint, mert a cipőnkre igencsak vigyázni kellett, nehogy tönkre ázzon, és a "divatos" sötétkék mackóruhánkból is csak egy volt, ha átázott, vagy kimosták, sokat kellett várni a száradásra, mert abban az időben, se mosógép, se centrifuga nem segítette az asszonyokat. A kesztyű hiánya is gyorsan bezavart bennünket a jó melegre. Dörzsölgettük a vörösre fagyott ujjainkat, amibe beleütött a fájás a hidegtől, vagy inkább a benti melegtől. Mi ezekkel a gondokkal nem sokat törődtünk, hiszen a többi családnál is így volt, nagy volt a szegénység, nem lógtunk ki a nincstelenségünkkel a sorból.

Ez a karácsony nagyon szerényre sikeredett, szerényebb volt, mint az 56-s. Akkor apánk átment lovaskocsival Ausztriában és az ott eladott gabonáért bevásárolt. Szemünk, szánk tátva maradt a csodálkozástól a sok finomság láttán. A mandarint úgy nézegettük, mint a kincset. Most még ennivalóra is szűkösen tellett. Ám a szegénység találékonyságra nevel, bizony anyánknak szüksége is volt rá, hogy négy gyerek száját betömje. Olyan változatosan főzte a szegényebbnél szegényebb ebédeket, hogy mi mindig elégedettek voltunk és jóllakottak. Reggelenként gőzölgő héjában főtt krumplit ettünk meleg paprikás zsírba mártogatva, vagy bundás kenyeret tejjel. Az ebéd, laktató leves nélkül nem múlt el. Nagyapámék küldtek egy nagy füleskosár almát és egy kis pénzt, ebből futotta a mi karácsonyi ajándékainkra is. Az elmúlt ünnepeken, én a nagylány, mindig mesekönyvet kaptam, míg a többiek játékot. Kutatgatni szoktunk az ajándékok után, de azon a télen nem találtuk meg őket. Nagyon szerettem olvasni, ám ritkán jutottam hozzá új könyvekhez, ha kaptam egyet, valahol elbújva, pillanatok alatt kiolvastam. Most is könyvet reméltem és nagyon vártam a karácsony estét. A nagy hideg miatt szerencsére a hajnali misékre sem kellett járnom. Csak karácsony napján a délutánira. Szerettem én a templomban, ősszel és tavasszal, mert szép volt és énekeltünk, de télen átkozottul fáztunk, főleg hazafelé jövet. Ez idő alatt díszítette fel anyánk a fát. Nem volt azon sok minden, egy kis szaloncukor ezüstpapírba, jó kemény, dió sztaniolban bugyolálva, egy kis angyalhaj és a hegyén ott tündökölt a féltve őrzött színes üvegcsúcs. Amikor nagyobbak lettünk, magunk is készítettünk papírangyalkákat, színes sztaniol gömböt a ceruzánk segítségével. Egész évben gyűjtögettük a nagy ritkán kapott csokoládék színes kis sztanioljait, szépen kisimogatva.

Este sült kolbászt és hurkát vacsoráztunk, mert az egyetlen disznót mindig karácsony előtt vágták le. Utáltam a disznóölést. Bebújtam a szekrénybe és befogtam a fülem, hogy ne halljam a visítást. Amikor már felvágták és nem is emlékeztetett a hajdani disznóra, már nem éreztem irtózást. A kolbászt meg kifejezetten szerettem. Abban az időben nem ettünk felvágottat, nem is nagyon volt. Húst, főleg csirkét, csak a hétvégeken adott anyánk ebédre. Disznóvágás után a Mama mindig lekváros hájas tésztát sütött, amit én nem szerettem, de más süti nem volt. Aki nem szereti, nem eszi, - mondta apánk, - több marad nekünk.
Eljött a várva várt este és a szomszéd Annusnéni fehér lepedőben behozta a karácsonyfát, mi pedig a húgommal énekeltük a mennyből az angyalt. Meggyújtottuk a gyertyákat, és apánk is lángra lobbantott egy csillagszórót. Nagy szemekkel bámultak a kicsik. A karácsonyfa alatt, csomagolópapírba rejtve, ott sorakoztak az ajándékok mind a négyünknek. Odafutottunk és mindenki bontogatta a magáét. Én is megragadtam türelmetlenül az egyik csomagot, ami már az első fogásra sem tetszett, mert ha könyv lett volna benne, nem lett volna ilyen puha tapintású. Kihullott belőle két bugyi, két pár zokni és két pamut kombiné. Csak álltam dermedten, csalódottan és folytak a könnyeim. Csendesen hátrahúzódtam a szoba sarkába és csak sírtam. A nagy zajban senki nem vette észre a hiányom, mígnem anyám egyszer csak megsimogatta a fejem. Ejnye, kislányom, hát nem vetted észre, itt van neked még egy kis ajándék, nagyon elbújt. Meg sem láttad, csak a nagyot. Könnyes szemekkel bámultam a kis kemény csomagot, szép lassan bontogatni kezdtem. Könnyeimen át mosolyogva olvastam a kicsi könyv címét, Móricz Zsigmond: Árvácska. Ez volt az életem első regénye.

Írta: Jéga Szabó Ibolya
686
T Pandur Judit - 2010. december 13. 00:23:32

Kedves Tollforgató!
Kitaláltam az 56-os mandarin illatú karácsonyból, hogy ki vagy! Smile
Nagyon szépen tudod felidézni a régi időket!
Bizony én is megsirattam kislány koromban a bugyikat és a kombinékat, amiket a vágyva vágyott cipőre szerelhető korcsolya helyett kaptam. Sad
Te azért szerencsésebb voltál, mert a vágyott könyv is ott lapult valahol!
Érdekes az életem első regényét én is karácsonyra kaptam kislány koromban. A "Tamás bátya kunyhója" című Harriet Beecher Stowe amerikai írónő által írt könyvet. Hű de sokat szenvedtem az első oldalakkal nyolc évesen. Egy csomó szót nem értettem belőle. Aztán csak belejöttem... Grin

Judit

1403
titanil - 2010. december 09. 19:14:48

Kedves Tollforgató!
Történeteddel visszavittél a gyerekkori karácsonyaimra. Ma már nem emlékszem rá, de szüleim sokszor emlegették a nagy havat.
Kicsit irigylem a történetben szereplő kislányt, mert Ő karácsonyra megkapta első regényét. Nagyon szeretek olvasni, de én sajnos nem kaptam soha könyvet, amit mint dolgozó nő bepótoltam.
Jó volt olvasni írásod!
Szeretettel: Szerleticsné Sipos Magdolna

230
Torma Zsuzsanna - 2010. december 08. 10:09:29

Kedves Tollforgató!

Nagyon szépen leírtad a régi Karácsonyokra való készülődést, és annak eljöttét, és igen jól a végére tartogattad a meglepetést. Nagyon szép könyvet kaptál ajándékba!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
SmileSmileSmile

366
MajorGabi - 2010. december 07. 22:02:20

Kedves Tollforgató,

Nagyon jó volt olvasni írásod. Ezek az emlékek mindig könnyeket csalnak szemeimbe. Szeretek én is visszagondolni saját gyermekkorom karácsonyaira. Kár, hogy elmúlt ás már csak emlék.
Szép az írásod!

1119
tatos - 2010. december 02. 01:30:04

Kedves Tollforgató.
Mint minden régí szép emlék ez is a lelkemig ért és szemeim előtt megelevenedett. Gratulálok szeretettel átitatott elbeszélésedethez. Szép írás Sok sikert kívánok Szeretettel Gyöngyi.

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.