Kedves Látogatók! Magazinunk internetes oldalát hosszabb fejlesztést követően 2020. október 3-án egy megújult oldalra költöztetjük. Az adataitok költöztetése meg fog történni, személyes profil, írások, hozzászólások az új oldalon is elérhetőek lesznek, azonban privát üzenetek, fórum beszélgetések és üzenőfali beszélgetések átköltöztetésére nincsen lehetőség! Kérjük, ha ezekben van számotokra fontos információ, mentsétek el magatoknak 2020. október 2-ig!
Továbbá kérünk mindenkit, hogy a profilban beállított e-mail címet ellenőrizze, változás esetén a profilját frissítse.!
További részletek az emailben kiküldött tájékoztatóban! Üdvözlettel: Szerkesztőség

Jéga Szabó Ibolya: A vihar

(Régi történetek a gyermekkoromból)

Az ötvenes évek szegénységében minden család igyekezett a lehető legtöbb munkalehetőséget megragadni, amivel egy kis pénzt, vagy terményt szerzett. Így jutottunk mi is illetményföldhöz, amin kukoricát és krumplit termesztettünk. Kukoricát címereztünk hetekig az állami gazdaságban, nagyon fárasztó és keserves munka volt ez, főleg eső után. Anyánk nyaranként néha napokig ment a szomszédasszonyával a gabonaföldekre anyarozsot szedni, amit azután leadtak és egy kis plusz forinthoz jutottak. Gyógyszert csináltak ebből a madárkörömhöz hasonló gombából, ami valójában betegsége volt a gabonának. Jártunk krumplibogarat is szedni, de oda mi gyerekek is mentünk. Ezt borzasztó undorító és kilátástalan munkának találtam, legalább is én így éreztem, mert nagyon irtóztam a bogaraktól, és másnapra ismét annyi ronda kis csíkossal volt tele krumpli, mintha ott se lettünk volna előző nap. Ez a kártevő akkortájt szaporodott el nálunk, azt mesélték, hogy az amerikaiak szórták le őket repülőről. Mi ezt elképzelhetőnek tartottuk, mert úgy tanultuk, hogy Amerika a legnagyobb imperialista ellenség, ott csak bűnözés van és kizsákmányolás. Ott az emberek egész nap csak rágóznak, kólát isznak, és nem dolgoznak, lopásból és rablásból élnek. Ide vezet a kapitalizmus mondták. Azt gondoltuk, hogy ott biztosan csak gonosz emberek élnek, és azok képesek ilyesmire. Gyerekként ezeket a marhaságokat elhittük, mert semmi és senki nem cáfolta meg. Csak a Szabad Európát lehetett hallgatni, mint az ellenség hangját, de azt is csak egy jobbfajta rádión és akkor is gyatra minőségben, ám az emberek többsége 56 után csak a szerettei üzenetét várta a rádiónál.

Jól jött az így keresett plusz pénz, mert nálunk mindig az volt a legkevesebb. Gondból, bajból, vitából bezzeg jutott elegendő. Ha anyánk eljárt munkára, mi gyerekek egyedül maradtunk, játszottunk az udvaron, vagy kint csatangoltunk. Amikor apánk hazaért gyorsan főzött egy kis paprikás krumplit tarhonyával, csak ezt tudta megfőzni, és mi faltunk, anyánknak gyorsan eltett belőle, mert mi mindent elpusztítottunk pillanatok alatt, pedig kaptunk hozzá egy nagy karéj kenyeret is. Nem is csoda, hiszen a reggelire kikészített tejen és egy darab kenyéren kívül délutánig nem ettünk semmit, kivéve azt az esetet, ha megmásztuk az eperfákat, és ha szerencsénk is volt, találtunk érett gyümölcsöt rajta.

Már nagyobbak voltunk és kijártunk kapálni a két Lajta között lévő kukoricaföldre, csak mi hárman, a húgommal és az öcsémmel. Az öcsénk ekkor még nem volt több nyolc évesnél, csak játszani szeretett, kapálni nem. Amint kiértünk, már ott is hagyott bennünket, ment nyulászni az erdősávba, és a kezdetleges horgászbotjával, horgászni a Lajtába. Mire hazafelé készülődtünk, mindig előkerült, de se nyulat, se halat nem fogott sohasem. Ha nagy meleg volt, mi is lementünk a Lajtához fürödni. Ez a Lajtaág nem volt mély, csak a hídnál, de ott nem mentünk bele, mert ott az örvény is sok volt. Itt tanultunk meg úszni magunktól, kezdetben kutyaúszásban, majd ellesve másoktól, rendes mellúszásban, segített bennünket a víz gyors sodrása.

Anyánk induláskor mindig a lelkünkre kötötte, hogy ha vihar jön, ne menjünk a vízparton álló nagy fűzfák alá menedékért, mert oda csapkod le leggyakrabban a ménkű. Hasaljunk bele az erdősáv melletti traktorút csapásába, így nem üt agyon bennünket a villám. Egy forró délután a semmiből hirtelen vészjósló sötét felhők teremtek a nyugati ég alján. Az öcsénknek meg híre hamva sem volt. Eldobáltuk a kapáinkat az erdősávban, mert a mama azt is a lelkünkre kötötte, hogy villámláskor ne legyen a kezünkben, mert vonzza a villámokat. Uzsgyi, futásnak eredtünk, és kiabáltunk, hátha meghallja valamerre a csavargó. Már feltámadt a szél, és nagy kövér cseppek kezdtek hullani a fejünkre, amikor megláttuk futni a parton lefelé, a vékony kis lábait hihetetlen szaporán szedte. Mikor végre odaért hozzánk, dörgött villámlott és zuhogott az eső. Mi szófogadóan belefeküdtünk a traktor vájta mélyedésbe az úton, szépen egymás után. A gödör pillanatok alatt megtelt a sáros latyakkal. A vihar, amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is ült. Az eső még esett, de az ördög már verte a feleségét, mert kisütött a nap. Mi a három tetőtől talpig sáros ijedt gyerek felállt és egymást nézve egyszerre csak gurgulázó kacagásba törtünk ki. Levezetve a félelem okozta feszültséget visszaültünk a sárba és ott fuldoklottunk a nevetéstől. Tanakodtunk, hogy belemenjünk a Lajtába fürödni, de nem mertünk, mert víz a hirtelen jött esőtől megemelkedett és még sebesebben folyt. Elindultunk hazafelé azon sárosan mocskosan. A faluba érve kevés ember járt az utcákon, de az mind megkérdezte, hogy mi a fene történt velünk. A hasukat fogták a röhögéstől, amikor elmondtuk nekik mitől vagyunk ilyen sárosak. Anyánk nem sokat törődött a sáros ruhánkkal, ő csak örült, hogy épségbe hazakerültünk.

Írta: Jéga Szabó bolya
1423
Jega - 2011. január 26. 13:18:29

Örülök Veronika, hogy jól szórakoztál az írásomon. Nekem is az amerikai szövőlepke a második sorban, amit a legundorítóbbnak tartok, ezek után jönnek csak a pókok. Régen, és lehet, hogy ma is jobb volt falusi gyereknek lenni, mert nagyobb volt a szabadságunk. A mai gyerekeknek ez csorbul, a sok mozgás a szabadban és az önállóság. Üdv Ibolya

1423
Jega - 2011. január 19. 21:29:45

Köszönöm Erzsike, hogy olvastál, és annak meg különösen örülök, hogy az emlékezés élményét adta az írásom. Szép gyermekkor régen volt, talán igaz sem volt. Szeretettel Ibolya

2175
hzsike - 2011. január 19. 17:50:45

Kedves Ibolya!
Jó volt ez a kis múltidézés. A "sárbapacsálás" az intő, óvó szavak, amit sosem felejtek el én sem. Szinte minden ismerősen csengett, hiszen a nagyszüleim, majdnem az egész életüket falusi környezetben élték le. Közel laktak a Duna-parthoz, ahová szívesen csatangoltam le a környékbeli gyerekekkel.Életem legszebb nyarai voltak ezek a nyarak.De jó is volt! A krumplibogárral, meg sajnos minden tavasszal találkozom a kertünkben, kajánul a szemembe vigyorog. Ez már nem olyan nagy élmény.
Viszont Veled annál inkább nagy élmény volt ez az időutazás. Köszönöm szépen.
Szeretettel:Zsike Pfft

1423
Jega - 2011. január 19. 09:59:02

Köszönöm Judit, hogy ismét elolvastál. A kolorádó bogárral jöttével kapcsolatban tényleg sok elképzelés van, de ma már van olyan vetőkrumpli, amire nem mennek rá(génkezelt). Szerintem ez jó, mert egyébként állandóan vegyszerezni kellene. A táplálékláncból biztosan nem hiányoznak, ha kiírtjuk őket, hiszen itt régen sem voltak. Üdv. Ibolya

686
T Pandur Judit - 2011. január 19. 00:36:53

Kedves Ibolya!

Alvás helyett Téged olvaslak! Holnap meglesz a böjtje... Grin

Most is nagyon élveztem az írásodat!
A krumplibogárról szóló legendával kapcsolatban csak annyit szeretnék elmondani, hogy a krumplibogár /kolorádó bogár/ előfordulása eredetileg az Amerikai Egyesült Államokbeli Sziklás-hegység közelében fekvő államokra korlátozódott. 1922-ben Franciaországban tűnt fel elsőnek Európában. Magyarországon a második világháború előtt egyáltalán nem volt. 1947. Július 19-én Héderváron /Szigetköz/, egy kis faluban találtak rá az elsőre. Ott még egy krumplibogár szobor is áll, amin megörökítették. Grin
Valószínűleg a krumplival került át Európába, és terjedt el fokozatosan nyugatról kelet felé. Egyes nézetek szerint biológiai fegyverként alkalmazták az amerikaiak a második világháborúban Németországban, onnan "jött".

Judit

1423
Jega - 2011. január 18. 13:17:48

Köszönöm Zsuzsanna a megtiszteltetést, hogy olvasol. Ezt a régi gyerekkort szeretném szeretném megőrizni az unokáknak, hogy majd ők is tudjanak mesélni a gyerekeinek azokról a régi időkről, amikor dédanyjuk, ükanyjuk élt.
Üdv Ibolya

230
Torma Zsuzsanna - 2011. január 18. 09:42:52

Kedves Ibolya!

Végig mosolyogtam, ahogy olvastam számomra nagyon is figyelemre méltó írásodat gyermekkorotokról.
Én is valahogy hasonló módon nőttem fel. Hamar kézbe kellett venni a kapát, sarlót, miegymást.
Mifelénk is figyelmeztették a gyerekeket minden lehetséges bajra, ahogy Te is leírtad. Figyelmeztettek a jégen csúszkálás, a tóban való fürdés veszélyeire, és a mennydörgés és villámlás alkalmával mit csináljunk, hova menjünk. De még azt is szokták mondani, hogy ha ilyenkor az egérlyukba bújunk is, akkor sem biztos, hogy megmenekülünk a vilámcsapástól. Minden lehetséges.
Azóta is gondolok ezekre a dolgokra, talán a régen elhangzott figyelmeztetés és "ijesztgetés" meg is tette a hatását. Igyekszem előrelátó lenni.
Inkább legyen sáros, lucskos egy gyermek, mint beteg, én is azt mondom. Az én lányaimat is sokszor kellett ruhástól a fürdőkádba tenni, mert sokszor úgy összemaszatolták magukat. A lényeg, hogy mindig épségben lássuk őket viszont!

Örültem szép írásodnak, máskor is nagyon szívesen olvasom!

Üdv.: Torma Zsuzsanna
Smile

Hozzászólás küldése
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.