Kedves eső,
Kérlek, bocsáss meg nekem. Emlékszem, gyerekként nem szerettelek, sőt mi több utáltalak, mert elvetted tőlem a lehetőséget, hogy kimenjek az udvarba. Nem is szerettem kint lenni. Az időjárásjelentésben is olyan csúnyákat mondanak rólad. És megvetjük azokat az embereket, akik szeretik, ha beborul, és te megjelensz.
Viszont néha idegesít, hogy elkezdesz esni. Mikor sétálok haza, alapból sem vagyok jól, erre tessék, megjössz te. Mintha tudnád, mikor van az embernek rossz kedve.
Furcsa egy teremtés vagy te, nem is tudlak megérteni.
Mikor kimegyek a sírjához, olyankor megértem, mit nem szeretnek benned. A halála a te kezeiden szárad. Miért kellett elvenned őt? Még olyan fiatal volt. Csak biciklizni ment, mindenki mondta, hogy ne, mert esik. De ő kiment, mert szeretett téged. És nézd, mi lett a vége. Viszont ugyancsak te tartod életben a virágokat. A fát, amit az emlékére ültettünk. Barackfa. A kedvence. Talán eljön az az idő, mikor megbocsátok neked.
Mikor megjelensz, minden olyan más lesz. Anyának mindig a kisfia pirospozsgás arca jut eszébe rólad. Olyankor mindig szomorú. Apa pedig csak nézi, ahogy hullasz le a földre, de szerintem fel sem fogja, mi történik körülötte. A sok üvegen kívül nem is vesz mást figyelembe. Mérges vagyok rá, amiért kudarcot vallott, mint apa. Ő pedig mérges rám, mert kudarcot vallottam, mint gyerek. Mert őt látja bennem, hiába, hogy nem ő vagyok. Soha nem is leszek. A család apránként szétesik, ahogy nézünk téged. Minden csepped egy repedés a szívünkben, míg nem marad hely, ahol repedhet, így végül teljesen összetör. Mint az enyém. Az emberek szaladnak, mert félnek tőled. De most, hogy itt vagyok a fenyveseknél, biciklin, ahogy évekkel ezelőtt ő is, és látom, ahogy az a kamion egyre inkább közeledik, elárulok egy titkot:
Én nem félek. Már nem.
Most pedig kérlek, szólj neki, hogy ő se féljen, már nem lesz egyedül.
Csatlakozik hozzá a testvére.
