– A türelem kulcsfontosságú. Türelmes embernek nem létezik olyan, hogy nincs megoldás. – mondta egy idős asszony.
A vasúti váróterem csaknem tömve volt ezekben a keserves téli hónapokban. Az idősek pedig csaknem hívószóra betobzódtak és elfoglalták maguknak a legjobb helyeket. Így álltam én is pár elmélyülten diskuráló asszonyság mellett.
– Így van. Vagy megoldod a problémáid, vagy majd az idő megoldja helyetted. – helyeselt egy másik.
– És akkor sem vagy passzív résztvevő, hiszen az idő alatt neked türelemmel kell várni.
Jó mosolyogtam magamban. Sosem tartoztam a türelmes emberek közé. Mindent mindig azonnal akartam. Ami persze sokszor vitt közelebb a céljaim eléréséhez, de sajnos néha a vesztem is okozta.
Az órámra néztem, a vonat már csaknem tíz teljes perce késett. Az átszállásom ki van számolva, nem fér bele még tíz perc késés.
Sokat tanakodtam, de sosem azon, hogy legyek nagyobb türelemmel a világ felé. Elmélkedéseim tárgya inkább az volt – hogy kerülhetném meg a rendszert? Így alakult az, hogy egyre több mindenbe kezdtem. A türelmetlen emberek legnagyobb problémája, hogy lassan telik az idő. A várakozás pedig unalmas. Akik mindig könyvet visznek magukkal, lehet, hogy egyszerűen műveltek. De az is lehet, hogy képtelenek öt percnél tovább a saját gondolataikkal maradni. Mindenesetre én megértem őket.
Az idő telik, mindegy mivel töltöd ki. Ha folyamatosan elfoglalod magad, meglásd, peregnek a percek, órák, napok és már csak arra eszmélsz, hogy elértél mindent, ami egykoron még csak álom volt.
De aztán? Mi történik, ha elérek egyszer mindent? Persze, az lehetetlen, mindig lesz valami. Mindig lesz valami új álom, amit kergethetek.
Újra az órámra nézek, már tizenöt perces késésnél járunk.
Akkor hát ez az élet? Folyamatos teljesítés, az elérhetetlen hajszolása? Hol húzódik a határ a fejlődésre való törekvés és az örök elégedetlenségből fakadó maximalizmus között?
– Tudjátok mi az igazán szép? – szólalt meg a negyedik idős hölgy. – A várakozás szépsége. Mert néha elég hagyni, hogy az élet csak történjen. Anélkül, hogy bármit is tennénk.
Felcsendült a hangosbemondó szokásos MÁV-os hangaláfestése, majd utána megszólalt egy női hang.
– A szerelvény bizonytalan ideig nem közlekedik.
Az átszállást már biztosan nem érem el.
Lehet, hogy túl sokat rohanunk?
