Szóval, megszökünk?
„Életünkben rengeteg, furcsaságba és érdekességbe botlunk bele. Hallottunk már arról, hogy egy repülőbaleset túlélői, a halott társaik megmaradt testrészeiből táplálkoztak a túlélés érdekében. Tanulhattunk a görög mitológiáról és benne rengeteg istenről, félistenről és hősről. Ennek ellenére, bár sok dologról hallunk, így is dupla annyi érdekesség van, amiről a legtöbb ember egyszer sem hallott életében. Ilyen például a magánzárka-szindróma. Nevetséges, hogy mennyire kevesen tudják, hogyan változik egy ember a rácsok között. Ebben az esetben örülhetünk, ha klausztrofóbiánk van. Mert ha félsz is, attól, hogy napi 16 órára be vagy zárva egy 1 m-es² cellába, és egy őrön múlik mikor mehetsz ki…, az legalább eltereli a figyelmedet arról a tényről, hogy ezt az egészet megérdemled. Hogy egy szörnyű dolgot tettél, amit csak a bolygó legrosszabbjaitól vártál volna csak el. Hogy saját magadnak is csődöt mondtál, hogy mit szólna a gyerekkori éned, ha meghallaná, hogy mi lett belőled. Csak egy rohadt börtöntöltelék! Nem tűzoltó, nem rendőr, de még nem is állatorvos. Hanem egy kicseszett bűnöző!! Erről beugrik a családod, a legközelebbi barátaid, de még a tanáraid is. Elképzeled az arcukat, ahogy meghallják, hogy az a kedves, tehetséges és jószándékú fiú, akinek ismertek, most börtönben ül!! És mindezek után még beugrik, hogy ez nem egy álom!! Hogy most igazi gyilkosokkal, és rablókkal vagy egy helyre zárva!!
És így apránként rájössz, hogy az egyetlen kiút ebből az egész rémálomból az csak a…”
-Szökés?
Matthew kezében megállt a toll.
-Mi van, nem akarsz kijutni? -kérdezte még egyszer a hang tulajdonosa.
-Vlad, erről már beszéltünk…
-Igen vagy nem?
Matthew nagy levegőt vett. Az elmúlt félévben megszámlálhatatlanul sokszor verte volna pofán a fölötte fekvő úriembert.
Legszívesebben most is azt mondta volna: és mégis, hogy a fenébe tervezel te kijutni innen?! Egy elit szibériai börtönben vagyunk, ahol 10 méterenként őrök vannak, akik, ha kell egy szemrebbenés nélkül lelőnek!!! Ha valamilyen csoda folytán el is érnénk a kijáratot, már az egész őrség a nyakunkban loholna a húsevő kutyáikkal, akiket heti egyszer etetnek!!!!!És ha ott leszünk, mit fogsz csinálni okoska, ha??! Feltöröd a kódját?! Értsd már meg végre, hogy innen nincs kiút!!! Hogy itt fogunk megrohadni az idők végezetéig, aztán a holtestünkkel fűtenek majd be a kazánba télen!!!
-Igen -mondta végül Matthew, és néhány könnycsepp landolt a párnájára.
-De innen sosem jutunk ki, te is tudod!
Teljes csönd ült be egy néhány percre. Az egyetlen dolog, amit hallani lehetett a kőhordók nyögései, és a kalapács ütések voltak.
-Régen rengeteget időt töltöttem a nagyapámmal.
Matthew felnézett a fölötte fekvő cellatársára.
-Mindig olyan programokat talált ki, amiket még életemben nem csináltam. Kora reggeli horgászat, zöldségtermesztés, késő esti vadászat, köpőverseny, csúzlizás. És mindig, amikor azt mondtam, hogy nem tudok paradicsommagot ültetni, hogy nem tudok halászni, vagy hogy nem tudom megölni a nyulat, mindig ugyanazt mondta, mindig pontosan ugyanazt: „Honnan tudod, hogy nem vagy rá képes, ha még meg se próbáltad?”
Síri csönd lett a szobában. Matthew még álmában se gondolta volna, hogy ezt a beszédet Vlad mondta. Vlad, aki mindig úgy mosolyog, mint aki szöget tett a tanár székére, és most várja azt a vicces reakciót, amit a pedagógus ad most meg neki. És egy ilyen vigyort nem látsz mindig egy ember arcán, pláne nem egy elit börtönben. Az elején még azt is gondolta, hogy megbolondult szegény. Lehet, hogy ez végig csak a sugárzó optimizmusa volt?
-Vlad, te miért is ülsz? -kérdezte Matthew, mert most már érdekelte, mi van a srác mögött.
A kérdezett habozott egy kicsit.
-Besegítettem a CIB kiürítésénél -vágta rá végül a választ.
Matthew összezavarodott. Vlad pontosan ugyanazért van itt, mint ő! De hiszen nem is volt ott a bevetésen! Igaz, ő kamerákon nézte végig az egészet, de akkor is kapott egy listát a résztvevőkről, és egy Vlad nevű sem volt a bevetéses szekcióban. Lehet, hogy ő is hackernek jelentkezett? Kizárt dolog, hogy értsen a gépekhez!
Miközben ezen gondolkozott, visszatért a stressz a gyomrába.
„Csak azért mentem programozónak, hogy bűnözőknek segítsek kirabolni Amerika legnagyobb bankhálózatát?! Miért vállaltam egyáltalán be?! Azért, mert éppen egy kicsit szűkösen élsz, még nem kéne rögtön bankrablónak állni!! Szép vége lett, mondhatom!! Az egyik csávó köpött a rendőrségnek, mire már a házamnál is voltak Londonban, hogy elszállítsanak, mint közveszélyes bűnözőt! Se tárgyalás, se ügyvéd, csak ítélet.” Mire felébredt már a zárkában találta magát.
-Nem hibáztatlak, ha nem akarsz jönni, -törte meg a csöndet Vlad,- de szerintem jobb, ha kimegyünk oda és próbálkozunk, mint hogy itt ülünk azzal a tudattal, hogy meg se próbáltuk.
Matthew egy pillanatra elgondolkozott. Lehet, hogy meg kéne próbálni? Ha ennyiszer megkérdezte már, valószínűleg terve is van. És ez az egyetlen esélye, hogy valaha újra láthassa őket…
-Hogy akarod csinálni? -adta be végül a derekát.
Vlad úgy ugrott le az ágyról, mint egy kisgyerek, aki hallotta, hogy megjött a télapó. Az asztalhoz rohant,és felkapott egy kézzel rajzolt térképet.
-Ez itt a börtön tervrajza-mutatta fel a rajzocskát Matthewnak, miután egy kicsit lenyugodott.
-Ez az udvar, az étkezde, a konyha, és ez a mi cellánk-mutatott a 8 konyha melletti cella közül az egyikre.
-És ezzel mit akarsz mondani?
-Figyelj az most jön! Emlékszel arra amikor újra építettük a falat?
-Elég nehéz lenne azt elfelejteni, 4 órán keresztül rakodtuk a köveket.
-Észrevettem, hogy a fal egy része egy kis kövön múlik, tehát ha azt kihúzzuk a fal azon része lebomlik.
-És azt mindenki meghallja, az őrség a nyomunkba ered, és mire a domb aljára érünk, három őr és négy pitbull csimpaszkodik rajtunk.
-Az istenért, Matt várd már ki a végét! – Vlad bekarikázta a konyhát a térképen- Gondolom észrevetted, hogy itt minden kaja tocsog az olajban.
-Gőzük sincs, hogyan kell jó fish and chips-t csinálni.
-Ez azt jelenti, hogy rohadt sok olaj van ott raktározva, az olaj pedig gyújtható.
-Nem igazán értem, mire akarsz kilyukadni.
-Arra, hogyha szerzünk egy kis gyufát, meg is van a tökéletes elterelés. -Vlad rajzolt egy két vonalat a konyha és az udvar közé- ha mindenki el van foglalva ezzel-rámutat a konyhára- senki nem fog figyelni erre. -rámutat az udvarra.
Matthew nem tudott mit mondani. Vlad ezen a napon, már másodszorra nyűgözi le! És még csak délután 1 van!
-Mióta tervezed ezt? -kérdezte meg Matthew.
-Amióta itt vagyok, mindennap ezen töröm a fejem -válaszolt Vlad.
Matthew már kissé szégyellte, mennyi mindent nem tud a saját cellatársáról. Vlad mindig rengeteget kérdezett tőle, de ő szinte semmit nem akart tudni Vladról. Van-e családja, mi volt a munkája, hol lakott, ez Matthew-t mind hidegen hagyta. Most már bánja, hogy nem kérdezett eleget.
-És az pontosan mennyi is? -kérdezte meg szégyenkezve.
-Másfél év -felelte Vlad, és leült egy székre- a végső verzió csak egy hete született meg.
-Kérdezhetek valamit?
-Aha
-Miért akarsz ennyire hazamenni? Úgy értem, mindenki haza vágyik, de nem sokan tervezik másfél éven át szökésüket.
Vlad nem számított erre a kérdésre. Habozott, de végül úgy döntött, nem lehet baj belőle, ha Matt tudja az igazat.
-Van egy húgom -nyögte ki végül a választ.
-Most épp a kórházban fekszik, tüdőgyulladással. -folytatta -apám elvesztette a munkáját egy pár éve, és a melóval ment, a pénz, a pénzzel pedig a ház. Emiatt persze az utcán, kellett élnünk. Moszkvában nagyon hidegek a telek, és az emberek se akartak annyira kisegíteni minket, így egy ideig éheztünk.
Matt ezen nagyon meglepődött. Sose gondolta volna, hogy a mindig mosolygó Vladnak hajléktalanul kellett tölteni a mindennapjait.
-Persze Masha nem bírta hideget, ezért is lett tüdőgyulladása. A munkanélkülisegély pedig nemhogy házra, de a kórházra se fut. Ezért kellett megtennem azt…
-Kirabolni a CIB-t ugye? -Matt próbálta megnyugtatni társát, de ő ebben nem éppen jeleskedett.
-Nem- mondta Vlad -ezért kellett kirabolnom a múzeumot. De, amikor már épp le akartam lépni rengeteg őr jelent meg, és én…
Vlad a tenyerébe temette az arcát, nem akarta, hogy bárki lássa a könnyeit.
-Héhé, nyugi semmi baj -mondta Matt és társához sietett, hogy megnyugtassa -mi történt a múzeumban?
-Megöltem őket!!!! -üvöltötte Vlad, miközben patakokban folyt a könnye.
-Megöltem őket mert kellet a pénz!!! Azt akartam, hogy Masha megint jobban legyen, hogy újra együtt legyünk!!! Én csak azt akartam, hogy megint egy normális család lehessünk, de ehelyett nyertem magamnak egy jegyet a legszigorúbb börtönbe egész Európában!!!
-Vlad, kérlek nyugodj meg -mondta Matt, miközben ő is kétségbe volt esve -amit tettél azért tetted, hogy jobb életetek legyen!! Te nem akartad megölni őket!!! Tudom, hogy nem mert te nem olyan vagy!!! Te sosem ölnél meg senkit önszántadból!!
-Lehet, de akkor is megtörtént! -mondta Vlad. -Akkor is gyilkos vagyok!
-Hogy történt? – kérdezte Matt.
Vlad megtörölte a szemét, és vett egy nagy levegőt.
-Rohantam a kijárat felé, és akkor megláttam őket az ajtóban. Visszafordultam, és a vészkijárat felé kezdtem el rohanni. Észrevettek, és utánam futottak. Egy T-rex csontváz volt a lobbi közepén, átfutottam alatta, de aztán kitéptem az egyik tartó elemet, és…
Vlad megint könnyezni kezdett.
-És? -kérdezte Matt -Mi történt az után?
-Én nem akartam. É-én soha…-Látszott, hogy nagyon nehéz et kimondani. De Matt már tudta mit akar mondani.
-Tudom – szólalt meg végül, és a vállára tette a kezét. -Ne utáld magad azért, amit meg kellet tenned. Nem tudhattad, hogy a csontváz ilyen veszélyes.
-De…
-Semmi de, erről nem nyitok vitát! -szakította félbe Matt. -Amit tettél, nem direkt tetted. Neked csak pénzre volt szükséged, hogy a családodnak jobb élete legyen! Mindenki ezt tette volna! Szóval állj le az önutálattal, de rohadt gyorsan mert nem ismerek nálad jobb embert!!
Vlad-nak, most már örömkönnyekkel volt tele a szeme.
-Köszönöm barátom! -mondta és átölelte cellatársát- Te is egy remek fickó vagy.
Matt ekkor rájött: Amióta itt van, minden nap magát hibáztatta, egy olyan dolog miatt, amit meg kellett tennie!
Egy olyan dolog miatt, ami segítette őt, a családját, a barátait. Tudta fizetni a lakbért, megtudta venni az édesanyja gyógyszerét, vásárolhatott születésnapi ajándékot az unokaöccsének. Nem azért törte fel, a CIB programját mert kellet egy kis plusz pénz, hanem hogy neki, és a családjának jobb élete legyen!
„Miért utálnám magam emiatt? Bárki megtette volna, ha az élete annyira kisiklik mint az enyém.” -gondolta magában Matt. – „Innentől kezdve, mindennap azon leszek, hogy jobban szeressem magam!”
Ekkor megszólalt a hangosbemondó: „Kérem mindenki, a 4.sorból fáradjon, az ebédlőbe! Ismétlem, ma a 4. sor, a konyha felelős!”
Vlad és Matt egymásra néztek, és nagy vigyorral az arcukon elindultak az ebédlőbe. Kiosztották a menzás ruhát, és mindenkit beosztottak a helyükre. Szerencsére Matt, és Vlad is a főzős brigádba került. Amióta az ételbeszállító cég megszűnt, vagyis kéthete, a rabok készítik az ebédet.
-Te aztán mindenre gondoltál! -súgta oda a barátjának Matt.
-Meg kell várnunk, az ebéd végét csak utána kezdhetünk! -súgta vissza Vlad.
Miután kiosztották az ebédet, már csak ketten voltak az ebédlőben, na meg persze az ebédlő bejáratától, 10 méterre állomásozó őr. A fiúk beolajozták az egész konyhát. Vlad elővette, és meggyújtotta a kölcsönkért gyufát, és egy ideig nézte a lángját, majd a barátjához fordult:
-Szóval, megszökünk?