Péter nagyon szerette a történelmet. Különösen szívesen olvasott a lovagokról, a lovagok rendjéről. Már, már lovagnak képzelte magát, mikor úszott vagy valamilyen sportban jeleskedett. Tudta, hogy az igazi lovagoknak is több területen kellett tudásukat tökéletesíteni. Az is fontos volt. Péter szerint a legjobb a sólyomvadászat lehetett. A versírást nem tartotta jó ötletnek, mert az ő nem tudta. Azt igen, hogy a lovagok segítettek, ahol lehetett. Lovagi tornákat rendeztek.
Rengeteg játék lovas katonája volt. Órákig eljátszott velük még felsős korában is. Mikor megkérdezték tőle:
– Mi leszel, ha nagy leszel?
– Lovag! – vágta rá azonnal.
– Az igen. De a lovagok sokat is tudtak, műveltek voltak és udvariasak a lányokkal. – jegyezte meg Zsófi, akit kislánykorában sokszor megsirattatott.
Telt-múlt az idő. A történelem szeretete megmaradt, történelem tanár lett.
Megnősült, Zsófi lett a felesége. Együtt szívesen látogattak meg várakat. Szívesen segített férjének, mikor táborokban játszóházat tartott, vagy íjászversenyre ment.
Egy őszi napon Péter már kora este elaludt. Érdekes álma volt. Egy várban élt. Nem tudta, hogy Béla vagy melyik király udvarában. Azt azonban tudta, hogy ő egy lovag. Szép, díszes páncélja volt. Lovagi tornát rendeztek. Körben ültek a királykisasszonyok és az előkelők. Tetszett neki egy udvarhölgy, aki Zsófira hasonlított.
A harcot egy másik lovaggal vívta. A harc hosszú volt. Már majdnem ő lett a vesztes. Hirtelen mégis legyőzte a társát. Nagy tapsot kapott. A legjobban a lány mosolya tetszett. Aztán az álom átváltozott másra.
Sűrű erdő közepén járt, ahol szegény emberek voltak. Féltek valamitől. Mindjárt meg is tudta, hogy katonák akarják elvinni őket. Minden erejét összeszedte és elkergette a katonákat.
Majd ismét előtűnt a Zsófihoz hasonló hölgy. Megkérte írjon verset hozzá. Ezt nem tudta teljesíteni. Hirtelen ott termett egy sólyom. Érdekes világról mesélt Péternek. Átúsztak egy nagy óceánt, ahol különböző lovagrendek voltak.
Takarózz be! – hallotta távolból.
– Igenis, hölgyem. – suttogta félálomban.
Hirtelen fel is ébredt. Elmondta álmát.
– Érdekes álom. Lovag voltál. Akkor megkérlek, holnap menj elvásárolni.
Légy lovagias! – mondta nevetve Zsófi.
Péter tisztelettudó volt mindig. Segítőkész. A vásárlást azonban nem szerette.
Zsófi így próbálta olyan dolgokra, ami szükséges volt. A lovagokkal példálózott.
– Jó, mert lovag vagyok. – viccelődött Péter is.
– Akkor leszel dicső lovag, ha mindent hozol, amit felírtam- mosolygott Zsófi.
Mindketten álomba merültek. Ki tudja Péter milyen lovagi álmot látott vagy talán egy boltba tért be vásárolni.
