Gyermeki lábnyom át a gázlón, halk szipogás a túl partján. Mit sem erő könyörgés.
Meg kell keresnem! Meg ölöm! Most megteszem! Végig nézem ahogy kétségbeesett szemével a szemembe néz, az arca elsápad, majd egy mozdulattal meg vágom a nyakát. Csak gyengéden húzom rajta végig borotva éles tőrömet. Nehogy túl gyorsan karjaiba borulhasson a dög szagú halálnak.
Egy kicsit még nézni fogom…csak azért, tudjam biztosan belevész a lélek. Még akkor ott hagyom mikor még tudatánál van! Hiszen attól fél a legjobban, hogy egyedül menetel a halálba. Vesszen is magányosan! Azt sem érdemli meg, hogy valaki végignézze ahogy megdöglik.
Többet nem menekülhet! Megteszem! Igen meg fogom tenni! Megölöm és végignézem ahogy lassan folyik belőle a vörös élet. Igen, most megteszem! Nem tántoríthat vissza sem élő, sem halott. Engem már rég nem érdekelnek az erkölcsi normák, meg a hasznos tanácsok. Inkább leszek gyilkos mint, hogy tovább tűrjem a vérszívó férget.
Bár remélem, azért méltó temetést kap majd. A fa tövében, hozzá hasonló pondrók és csótányok martalékaként legalább hasznos lesz valamire…ha már eddig életében nem jött össze.
A gázlón ő már rég túl van. Lassan én is bár, most már félek.
Ki ő mégis? Ki az arctalan féreg?
Túl gázlón nekem háttal áll, ő a Féreg. Már-már nyakában érzi a forró leheletem.
Csak egy mozdulat, és én újra élek! Kezemben a tör, bár egy kicsit félek.
Jobb kezemmel gyengéden mégis határozottan húzom végig a nyakán egészen a füle alá. Várom, hogy összesen, de ő csak áll. Az én ruhám izzó vörösre színeződik. Lassan halványodik a világ. Megfordul,ő is vérzik. Pont mint én, csak ő mosolyog. Szemembe néz és kérdőre von:
;-Sikerült ugye?;