Szilánkok

– Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom, minden madár társat választ… – dúdolta Kinga, miközben a réten üldögélt és gondos aprólékossággal fonta koszorúba az összegyűjtött pitypangot. Csenge messziről figyelte ötéves, bájos kishúgát. Időnként jó érzés volt hazajönni, hátrahagyni a mindennapok gondjait és beleveszni a vidéki békébe.

*

A fiatal nő lassan tért magához, és mélyet sóhajtott, ahogy ismét arcul csapta a rút valóság. Az aprócska, rácsos ablakon keresztül látta, hogy pirkad, félhomályba burkolva a kis patkánylyukat, ahova bezárták, mikor nem volt rá szükség. Az egész teste lüktetett a fájdalomtól. Viszkettek a legújabb sebek, amelyeket a tegnapi vendég üvegszilánkokkal és pengékkel vésett halovány bőrébe.

Nem tudta, mennyi idő telt el az elrablása óta. Emlékezett rá, hogy a buliban drogot kevertek az italába, aztán egy furgonban felébredt, de megint elkábították. Itt tért magához. Tompán és erőtlenül hallgatta a férfit, aki törte a magyart, hogy eszébe se jusson a szökés, mert akkor az életével fizet érte. A hetek összefolytak, egyik követte a másikat, a forgatókönyv pedig mindig ugyanaz volt: férfiak jöttek, hogy kiéljék rajta legbetegebb vágyaikat.

Azt se tudta, hogy pontosan hol van. Mindenki idegen nyelven beszélt: az oroszt, a spanyolt és a németet is felismerte.
Amikor vendég érkezett, benyugtatózták, a szemét fekete kendővel bekötötték, majd megbilincselt kézzel és szájpecekben kísérték át egy szobába, ahol levetkőztették és az ágyhoz láncolták. Valószínűleg nem ő volt az első lány, de talán ő volt az, akinél az elrablója már tökélyre fejlesztette a gyenge pontokat is, mert ilyen bágyadtan és meggyötörten még csak eszébe sem jutott a szökés.
Egészen tegnap estig. A nyugtató már nem bódította el annyira, mint kezdetben, így mire a vendég végzett vele, többé-kevésbé visszatért az ereje. Amint eloldozták az ágytól, talpra ugrott és már rohant is kifelé. Végül az utolsó pillanatban mégis elkapták. Az egyetlen szerencséje az volt, hogy nem tűnt fel senkinek az a nagyobb szilánk, amit futtában felkapott és szedett-vedett ruhája zsebébe rejtett.

Bár nehezére esett, gondolatait ismét visszaterelte a jelenbe. Tegnap, miután visszahurcolták ide, az álmok határmezsgyéjén egy újabb terv körvonalazódott benne, amit így, napvilágnál is megvalósíthatónak tartott.

A férfi hamarosan bejön, benyugtatózza – valószínűleg ezúttal nagyobb adaggal -, de annak a hatása nem azonnali. Akkor kell támadnia, amikor kinyitja a bilincset.

– Képes lennék ölni? – kérdezte magától Csenge. Aztán eszébe jutott Kinga és az édesanyja, maga előtt látta szeretett arcukat, és tudta, hogy igen, meg tudja tenni. Meg kell tennie.

Nem sokkal később valóban meghallotta, hogy az ajtó nyikorogva kinyílik. Lehunyta a szemét, és igyekezett úgy tenni, mint aki még alszik.

***

– Cifra palota, zöld az ablaka, gyere ki te tubarózsa, vár a viola… – Ismerte ezt a dalt meg ezt avékonyka hangot. Biztos, megint csak álmodik.

Valami mégis más volt. Nem érezte a patkánylyuk hűvösét, az orrfacsaró bűzt, sőt még a fájdalmat sem. Óvatosan kinyitotta a szemét.

– Nézd, anya! Felébredt! – kiáltotta a kishúga, mire édesanyjuk gyorsan odasietett.
– Mi történt? Hol vagyok? – kérdezte kásás hangon.
– Elraboltak, édesem, de már biztonságban vagy. Németországban vagyunk egy kórházban. – Kétoldalról közrefogták, és óvatosan, szeretettel megszorították a kezét.

Csenge lassan bólintott, és érezte, ahogy megint úrrá lesz rajta az álmosság.

Szólj hozzá!