Buchenwaldi leves

Összes megtekintés: 17 

A levesnek húgyíze volt. Legalábbis Dávid ezt állította, akit már láttam, amint a saját vizeletét itta. Azt mondta a kiszáradás ellen. Ezen állításában nem találtam sok kivetnivalót. Be kell, hogy valljam, a buchenwaldi nem olyan volt, mint az otthoni húsleves. S ki tudja, a német katonák jóvoltából, lehet keveredett is a levesbe némi húgy, hogy irántunk való megvetésüket még jobban kifejezzék.
Én mégis szerettem ezt a levest. A napi, bányában elvégzett kemény munka után, kezemben a fél tálnyi levessel mindig igyekeztem félrevonulni. Nem azért, mert úgy féltettem volna napi betevőmet a többi fogoly elől. Csak ilyenkor kevésbé figyeltek az emberre, lehettem kicsit egyedül. A drótkerítés mellé szoktam leülni a sárba. Most is így tettem.
Igyekeztem kihúzni magamat. Mintha hallottam volna édesanyám intő szavát, csak egyenes háttal étkezünk. Aztán azt is hallottam, ahogy gerincem ebbe az egyszerű műveletbe beleroppant. Úgy vélem, nem tesz jót testemnek ez a kemény munka.
Gyorsan kihalásztam a tálból a két répadarabot, s miközben számban forgattam őket, húsdarab után kutattam, ma is hiába. Innentől monoton mozdulatokkal emeltem számhoz kanalamat, s nyeltem a lét.
Evés közben a tájat kémleltem. A tábor egy mező közepén volt, messze látszottak csak a minket körülölelő erdő fái. Eszembe jutott kisgyermekkorom, mikor legjobb pajtásommal, Gergővel annyit játszottunk az erdőben. Ő mindig előbb tudott felmászni a fára, én nem. Ő otthon maradt, én nem.
Minden nap megkérdezem magamtól, hogy mivel érdemeltem ki e sorsot. Mivel érdemeltük ki ezt itt mindannyian?
Aztán inkább arra gondolok, hogy mit is tennék odahaza. Mi lenne most velem, ha az elmúlt két évet nem Buchenwaldban töltöttem volna. Legalább elterelem a figyelmemet a jajveszékelő társaimról, nem hallom a halál szavát.
Valószínűleg már letettem volna érettségi vizsgáimat, hiszen tizennyolc éves vagyok. Szeptemberben kezdeném az egyetemet. Hogy minek tanulnék? Nos, azt egészen nem tudom. Buchenwald előtt minden bizonnyal tanárnak szegődtem volna. Most azonban ezt a sok elüszkösödött lábú zsidót megszánva, inkább orvos lennék.
Szüleimnek bizonyára nagy segítség lettem volna családi üzletünkben. Talán még rám is hagyták volna, s akkor nem kellett volna egyetemre mennem. De biztos vagyok, azóta se szülők, se üzlet nincs már.
Véleményem szerint Gergő elérte célját, és idén ősszel kezdi a jogi egyetemet. De hogy ígéretünkre még emlékszik e, azt nem tudom. Mindenesetre, ha a háborúnak vége én majd a Lánchíd alatt várom. Bár már azt sem tudom, vége lesz-e a háborúnak. A németek kitartóak.
Zsófi az egyetlen ok, amiért félnék hazamenni. Mostanra már biztosan megkértem volna a kezét. De két esztendeje nem is látott, így többé nem kérhetem, hogy szíve legyen az enyém.
Így már nem is akartam hazamenni. Nem várt már senki. Mi otthon várt volna, az egy másik élet. Egy élet Buchenwald előtt. De innen már csak Buchenwald után lehet. A kettő semmi esetre sem lehet ugyanaz. Ha ugyan nem itt ér létem véget.
Ismét felpillantottam az előttem magasodó kerítésre, amely két életet választott el. A kerítésen egy sárga pitypang volt fennakadva, amit a kora nyári szél fújt ide. Egy olyan sárga pitypang, melyet még én tűztem Zsófi hajába, még deportálásom előtt, májusban.
Ez volt a jel, amiért nem adtam fel a harcot.
Ez volt az ok, amiért tovább ettem a húgyízű levest.

Szólj hozzá!