Hol az ihlet? Valahol kullog mögöttem. Vagy pont, hogy nem. Én kullogok utána, ő meg lohol, el nem csíphetem. Néha lelassít, rám kacag és rám kacsint, egy tincset félredob a szeméből, majd fürgén szalad tovább. Furcsa, gondolom, hogy tud magas sarkúban ilyen sebesen futni? Kabátkája öve lengedezik mögötte. Le ne essen, mondom magamban. De ha leesik, akkor legalább biztos megállna, hogy felvegye. Vagy nem, mit érdekli őt az ilyesmi! Ledobja majd a kabátkát is, anélkül fut tovább, úgyis kimelegszik. Bárcsak mást is levenne, útközben vagy megtorpanva, mindegy. Megállna, és mindent ledobna magáról, lemeztelenítené magát, igen. Akkor leteperném. Talán nem tiltakozna – pont ezt várná.
