Bogarász

Összes megtekintés: 529 

Az éjjeli bogarak miért mennek a fény felé? Vagy ha így áhítják a ragyogást, miért nevezik magukat ÉJJELI bogaraknak? Talán nem is áhítat az, mit mi annak hiszünk. Csak egy szárnycsattogtatással aláfestett értelmetlen harc a világosság ellen. Csoportosan összegyűlve, minden éjt átzümmögve kamikázéznak fejjel a lámpabúrának, hogy kioltsák annak kiolthatatlan ragyogását.
Ma csütörtök van, ma a lepkék vannak soron. Minden lepke, soroljon balra, majd egy éles jobb kanyarral irány a villanykörte. Aki elhullik, csak járulékos veszteség. Minden lepke pótolható.
A kora nyári napok/hetek – attól függ, milyen hosszan óhajtanak az adott évben a cserebogarak szaporodni – tabu időszakot képeznek, csak a kevésbé populáris fényforrások látogathatók a cserebogarak faján kívül eső éjszakai szárnyasok körében. Ez a meghatározás persze a szúnyogokat nem foglalja magába. A szúnyogok rebellis, megbízhatatlan kis vérszívók. Beszámíthatatlan egy faj, nem mondom. Evolúciós zsákutca. Míg a kötelességtudó lepkék önzetlenül – vagy csak érdektelenül – nyírják egymást és magukat, persze csak a nemes cél érdekében, a szúnyogok csapatokba verődve hagyják kötelességüket maguk mögött és maguknak önkényesen zöld utat adva vonulnak be emberi háztartásokba, hogy azokat terrorban tartsák, amíg egy jól irányzott csapás által el nem kenődnek a konyhafalon.
Na és ha már a fény elleni értelmetlen harcnál tartunk, felvetül a talán egyértelmű (kinek mi az egyértelmű) kérdés: vajon vannak nappal dolgozó éjjeli bogarak is, vagy csak állandó ügyeletesek? A nap fényének kioltására vajon hány lepkét áldoznak naponta? Vagy a nappali túlóra fakultatív, választható elfoglaltság, hogy szükség esetén az adott lepkecsaládfők tudjanak több pénzt – vagyis a megélhetést biztosító anyagi javat, fene tudja ez mit takar a rovarok körében – keresni, hogy fellendítsék apró, középosztálybeli lepkecsaládjukat?
4:54 felkelt a nap. A lepkék és egyéb elhanyagolható mennyiségben megjelent rovarok nyom nélkül elvesztek a világosságban. Csak a kamikáze küldetés tegnap éjszakai áldozatai képeznek kisebb-nagyobb mértékben élő pázsitot a szürkés járólapon. Egy-egy gazdátlan végtagot kerget a szél végig a zsúfolt főtéren, hogy később nekicsapódjanak egy pár emberi lábszárnak, lesöprésre kerüljenek, majd folytassák véget nem érő útjukat a semmibe tekergőző szélben.
A félig még életben maradt áldozatok sem részesülnek más bánásmódban, mint elhunyt társaik: mozdulatlanul, vagy párszor fájdalmasan felzümmenve hevernek a lámpa alatt, és várják, hogy amint a nap fénye végre kialudt, még utoljára, ez úttal egy más perspektívából láthassák társaik életének értelmetlen feláldozását egy olyan célért, ami csak azon élőlények szemében nyer értelmet, melyek génjeibe annak elérése van legerősebben bekódolva.
De ne alakuljon ki benned az a téveszme, hogy egy átlagos rovar élete csak e körül a közös, nem túl egyedi életcél körül forog. A rovarok is igénylik a kikapcsolódást és az adott bogár kreativitásától függő mértékben ötletes kiruccanást. Ez takarhat egy családi vakációt az autópálya autóinak szélvédőin, vagy az elhivatottabb szárnyasok dolgozhatnak vendégmunkásként a szomszéd lámpabúra alatt, csak a változatosság kedvéért. A munkások száma így, hogy a vezetőség lehetőséget adott a helyszínváltoztatásra, kevésbé egyenletes eloszlású, de a választás illúzióját meg kell adni a kedves polgároknak.
Valamint minél hosszabb a munkaidő, annál több a végelgyengülésben elhulló szárnyas lakos, több a nagy tömegeket megmozgató temetés, és máris kipipálhatjuk a cirkusz tételt a “kenyeret és cirkuszt a népnek” – polgárok szükségleteit röviden összefoglaló, tömör aranyköpésből.
Remélem most már benned is egyértelműen kirajzolódott, hogy egy rovar élete nem olyan egyszerű, mint ahogy azt az átlagember gondolja. Attól eltekintve, hogy a politikai és vallási állásfoglalás nem a kedves szárnyasok erőssége, az ő rövidke életük is választásokkal teli, és még az a legyőzhetetlen megfelelési kényszer is nyomja aprócska vállukat, amibe fogadjunk, hogy még egyszer sem gondoltál bele!
Szóval, ha kérhetem, legközelebb, ha le akarsz csapni egy eltévedt lepkét, aki a szobád falán fekve próbálja kimatekozni, hogy is érjen el a legközelebbi ablakig a nélkül hogy agyon nyomná valami behemót a nagy, pucér kezével, vedd elő a maradék kis empátiádat, és gondolj bele, hogy őt is várja haza a családja a finom vacsorával!

Szólj hozzá!